Új Dunántúli Napló, 1994. április (5. évfolyam, 90-118. szám)
1994-04-16 / 104. szám
1994. április 16., szombat 24 óra a nagyvilágban 2 aj Dunántúli napló Meg kell győznünk Európát... Göncz Árpád meghívása sebbségi kérdések tekintetében meglévő problémák azért nagyi- tódtak fel, azért váltak dráma- ibbá, mert nem volt kielégítő mértékű a Szlovákia és Ma- gyarország közötti párbeszéd. A szlovák elnök hangot adott ״szilárd hitének”, hogy az euró- pai integrációs törekvések kö- zepette nem lesz problémás pont a nemzeti kisebbségek ügye, hiszen ״be fogjuk bizo- nyítani, hogy egymás közt is képesek vagyunk megoldani ezeket a problémákat”. Göncz Árpád a sajtóértekez- létén bejelentette: a litomysli ta- lálkozó résztvevőit meghívta, hogy jövőre Magyarországon ugyanebben a körben találkoz- zanak ismét. A pontos helyszínt egyelőre nem tűzték ki. (Folytatás az 1. oldalról) politikai akarat kérdése a leendő egyesült Európa, hanem struk- túra kérdése is, hiszen sok új ál- lám felvételével kell megküz- deni. Az ״állam fölötti” , az ״ál- lami” és az ״állam alatti” dön- tési szintek között összhangot kell teremteni, s a kérdések nagy részére nyilván alsóbb szinteken adnak majd választ - vélekedett a magyar köztársa- sági elnök. A sajtóértekezleten az állam- fők többnyire általános, átfogó témákkal foglalkoztak. Michal Kovác szlovák elnök viszont a szlovák-magyar viszony kilátá- sait érintő konkrét kérdést ka- pott. Kovác elmondta: szerinte ,jobb idők közelegnek” és ma már látható, hogy a nemzeti kiA méhnyakrák tünetek nélkül támad nem okoz tüneteket, illetve ha már igen, akkor többnyire nagy baj van. Fiatal, többgyermekes édesanyák halnak meg, holott manapság méhnyakrákban nem lenne szabad meghalni. Bár Baranyában a szűréseken résztvevők aránya magasabb - 35-40% - mint az országos át- lag, ezt sem tartják megnyugta- tónak. Különösen ha hozzáte- szik, hogy általában ugyanazok járnak rendszeresen cytológiai vizsgálatra. Az 1980-as évek elején indított méhnyakrák szű- rési program nyomán volt egy megnyugtatóbb időszak, de az elmúlt években ismét vissza- esett a megjelenők száma, ugyanakkor nőtt a megbetege- dések gyakorisága. Ezért tartják nagyon fontos- nak a megelőzést. A rendszeres ellenőrzésnek abban is szerepe lehet, hogy egy másik, napja- inkban szintén gyakoribbá vált női daganatos betegséget a méh- testrákot is eredményesebben gyógyítsák. Ezt ugyan nem lehet úgy szűrni mint a méhnyakrákot, de a folyamatos szakorvosi kont- roll mellett nagyobb az esély arra, hogy még műtétre alkal- más időben fedezik fel a bajt. Az utóbbi években ugyanis - részben az átlagéletkor emelke- désének következtében - meg- nőtt a méhtestrákos betegek száma is. A tudományos tanácskozás résztvevői szinte valamennyi téma kapcsán a megelőzés fon- tosságát hangsúlyozták és en- nek érdekében a társintézetek összefogását szorgalmazták. Hozzátéve, hogy mindez együtt is nagyon kevés, ha a nők nem értik meg, hogy róluk van szó és ezért nekik is tenniük kell va- lamit! T. É. (Folytatás az 1.oldalról)-A rosszindulatú daganatok előfordulásának a növekedése világszerte tapasztalható - mondta többek között megnyitó beszédében dr. Szabó István professzor, a klinika igazgatója. - A szív- és érrendszeri beteg- ségek után sorrendben a máso- dik haláloki tényező. Hazánk- bán évente 30 000 ember hal meg különböző rosszindulatú daganatos megbetegedésben. A nők között az emlőrák okozta halálozás a legmagasabb, majd a méhnyakrák következik a sor- bán. A daganatos betegségek kezelésében mind a műtéti technika, mind a sugár- therápiás eszközök fejlettsége olyan magas szintű, hogy a gyógy eredmények további ja- vulása ezek révén már kevésbé várható. A daganatos megbete- gedések és a halálozás csökken- tését épp ezért a megelőzéssel, a korai felismeréssel lehet elérni. Természetesen szó volt a gyógykezelés műtéti és sugár- therápiás útjáról is, de a ta- nácskozás vezérfonala a meg- előzés maradt. Nagyon elgon- dolkodtató, hogy ha már 1943 óta ismerik és alkalmazzák azt a vizsgálatot, amellyel a méh- nyakrák felismerhető, akkor miért növekszik a betegek száma, és az ilyen okra vissza- vezethető halálozás. A felelet sajnos kézenfekvő: a nők nem veszik kellően komolyan a cyto- lógiai vizsgálat fontosságát. Pe- dig erről a rákról a többség tudja, hogy nem egyik napról a másikra alakul ki. Meg azt is, hogy a szűrés, amellyel a rákot megelőző állapot felismerhető, az egy-két percig tartó fájda- lommentes vizsgálat és ezen évente egyszer ajánlott részt venni. A méhnyakrák ugyanis Érdekei védelmét, legyen az politikai vagy szociális bízza arra, aki már többször bizonyította, hogy a kiszolgáltatott embereket képviseli Kovács Mózes I. választói körzet MSZDP Hét közép-európai ország államfője tart találkozót a csehországi Litomyslben. Képünkön bal- ról: Milan Kucan Szlovénia, Göncz Árpád Magyarország, Richard von Weizsäcker Németor- szág, Vaclav Havel Csehország, Thomas Klestil Ausztria, Lech Walesa Lengyelország és Michal Kovác Szlovákia államfője a tárgyalások megkezdése előtt Ausztria dönt elsőként az EU־tagságról Vranitzky osztrák kancellár Győrött hogy időben is el akaiják hatá- rolni ezt a szavazást az ausztriai parlamenti választásoktól. Kérdésre válaszolva kijelen- tette: a közép-kelet-európai re- formországoknak egy áttekint- hető időkeretben be kell kerül- niük az Európai Unióba. Ehhez azonban számos feladatot kell megoldaniok a politikai és gaz- dasági stabilitástól az intézmé- nyék újraszervezéséig. A balra- tolódástól való félelemről úgy vélekedett, hogy a kérdés nem önmagában a balratolódás, ha- nem annak mértéke. Ezzel ősz- szefüggésben rámutatott: Eu- rópa sok országában láthattuk, véget ér a szocializmusnak az a változata, amelyik a demokrati- kus és humanitárius értékeket figyelmen kívül hagyja. Magyar-román alapszerződés? Mircea Geoana román kül- ügyi szóvivő a bukaresti rádió kérdésére válaszolva csütörtö- kön este megerősítette azt a szerdán az MTI tudósítójának tett közlését, hogy a román fél új javaslatokat tett Budapestnek a román-magyar alapszerződés szövegére vonatkozólag. Hozzáfűzte, hogy mivel a román külügyminisztérium még nem kapott választ a kisebbsé- gek kérdéseire vonatkozó javas- lataira, egyelőre nem lehetett ki- tűzni a tárgyalások újabb fordu- lóját, amely véleménye szerint meggyorsíthatná a szerződés kidolgozását. A román fél, hangoztatta is- mét Mircea Geoana, kívánatos- nak tartaná az alapszerződés megkötését még azelőtt, hogy május végén összeül az európai stabilitási egyezményről tár- gyaló értekezlet. kormány átadja azokat a tapasz- tálatokat; amelyeket az Európai Unióhoz vezető úton szerez. Franz Vranitzky bejelentette: péntek reggel rendkívüli kor- mányülést tartottak, mivel előző este kapták meg Brüsszelből Norvégia, Svédország és Finn- ország közös szerződés-terveze- tét az Európai Unióhoz való csatlakozásról. Az osztrák kor- mány mielőbb szeretné az oszt- rák parlament elé vinni az Ausztria csatlakozásáról szóló szerződés-tervezetet, június 12- én ugyanis népszavazás lesz er- ről a kérdésről. így Ausztria lesz az első azoknak az EFTA-országoknak a sorában, amelyekben népszavazással döntenek a csatlakozásról. A gyorsaságot azzal magyarázta, voscsoport szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy meddig tart a kormányfő kezelése. A sajtó egy része felelőtlen- séggel vádolja a bolgár egész- ségügyi szerveket, és akadt olyan sajtóorgánum, amely már az egészségügyi miniszter le- mondását is követelte. Az egészségügyi szervek arra hi- vatkoznak, hogy Bulgária vér- adó állomásain csak a Hepati- tis-B vírusát tesztelik, a C ví- russal csak néhány laboratóri- umban foglalkoznak az egész világon. A miniszterelnök újabb megbetegedése felerősítette a Berov-kormány lemondásával kapcsolatos találgatásokat. A kabinet, amely Todor Zsivkov 1989-es eltávolítása óta a ható- dik kormány, 1992. december 30-án lépett hivatalba. Franz Vranitzky, az Osztrák Szociáldemokrata Párt elnöke, kancellár az MSZP meghívá- sára pénteken Magyarországra látogatott. A vendég Győrött folytatott megbeszélést Hóm Gyulával, az MSZP elnökével. A tárgyalást követő nemzetközi sajtótájékoztatón Hóm kifej- tette: a látogatás célja az oszt- rák-magyar kapcsolatok kié- melkedő fontosságának de- monstrálása. Hangsúlyozta to- vábbá, hogy pártállástól függet- lenül lényegesnek tartja a to- vábbi előrelépést a két ország együttműködésében. Az MSZP elnöke úgy vélekedett: Ausztria Európai Unióhoz csatlakozása új helyzetet teremt a két ország kapcsolataiban, s a magyar fél számít arra, hogy az osztrák Nem zárható ki, hogy Ljuben Bérov bolgár miniszterelnök fertőzött vért kapott márciusi szívműtétekor - állapította meg a hepatitis gyanújával kórház- bán fekvő kormányfőt kezelő orvoscsoport. A szakértők a pénteki bolgár napilapokban ismertetett jelentésükben meg- állapították, hogy amennyiben valóban fertőző májgyulladás okozta a miniszterelnök újabb megbetegedését, akkor azt He- patitis-C vírus okozta, amely transzfúzióval került a minisz- terelnök szervezetébe. Berovot márciusban operál- ták meg, egy izraeli szívspecia- lista irányításával. Négy vér- átömlesztést hajtottak végre rajta március 11-én. Egy héttel ezelőtt viszont ismét kórházba utalták májpanaszokkal. Az orJalta - évforduló Április 16-án, szombaton van fél évszázada annak, hogy a Vö- rös Hadsereg a Krim félszigeten visszafoglalta Jaltát. A félsziget volt az utolsó szovjet terület, amelyet a német Wehrmacht akkor még részben ellenőrzése alatt tartott Délkelet-Európá- bán. Nem egészen egy évvel ké- sőbb Jaltában tartották a ״három nagy” utolsó csúcstalálkozóját Churchill, Roosevelt és Sztálin részvételével. A részvevők megállapodtak Németország háború utáni felosztásában, Sztálin pedig megígérte, hogy hadat üzen Japánnak. O Washington: Miközben a világ Bosznia-Hercegovinára összpontosította a figyelmet, Koszovóban, Szerbia többségé- ben albánok lakta tartományá- bán egyre súlyosabb jogsértések történnek - állítja jelentésében a Human Right Watch nevű nem- zetközi szervezet. O Jeruzsálem: Libanoni terű- létről indított rakéták csapódtak be pénteken észak-izraeli terű- letre. A feltehetően arab geril- Iák által kilőtt ״katyusák” rob- banása sem károkat, sem áldó- zatokat nem követelt - közölte az izraeli hadsereg szóvivője. O Moszkva: Mihail Gorbacsov szerint őrá is Nyikita Hruscsov sorsa várt és csak egy hajszálon múlt, hogy 1991-ben az SZKP KB áprilisi és júliusi plénumán a konzervatívok nem ragadták kezükbe a hatalmat. Az NTV abból az alkalomból szólaltatta meg Gorbacsovot, hogy száz éve született a hatalomból szin- tén eltávolított Nyikita Szerge- jevics Hruscsov. A tévé szerint a két politikus pályája számos rokon vonást mutat. O Prága: Miniszteri szintű Iá- togatások esetében viszonylag szokatlan módon, bérelt magán- repülőgéppel pénteken Prágába érkezett Balsai István, a magyar igazságügyi tárca irányítója. A nap folyamán megbeszélést folytat Jirí Novák cseh igazság- ügy-miniszterrel, s találkozik a cseh legfelsőbb bíróság bírái- val. Elsősorban az igazságszol- gáltatás működési kérdéseit, a bíróságok munkáját érintő ta- pasztalatcsere várható. Balsai vidéki kirándulással is egybekö- tött csehországi programja szombaton fejeződik be. O Párizs: Francois Mitterrand francia elnök csütörtök este igen elismerően szólt Románia politikájáról azon a díszvacso- rán, amelyet Ion Iliescu román elnök tiszteteletére adott az Ely- sée-palotában. Azok a zavarok, amelyek az egykori Szovjetunió széthullásából, a nacionalizmus terjedéséből születtek, joggal adnak okot az aggodalomra. Önök erre nyugodtan, tisztán látva, mindenkivel konstruktív párbeszédet folytatva reagál- nak. Senkit nem hagynak fi- gyeimen kívül, senkit nem nyugtalanítanak, s ez kétségte- lenül bölcs politika - mondta az államfő. Iliescu francia nyelven elmondott válaszában köszöne- tét mondott Franciaország tá- mogatásáért. O Ulánbátor: Mongol ellenzé- kiek egy csoportja éhségszt- rájkba kezdett a héten az ulán- bátori parlament épülete előtt, hogy lemondásra kényszerítse a kormányt - jelentette az AFP. Az ellenzéki Mongol Demokra- tikus Szövetséghez tartozó 12 éhségsztrájkoló és az őket tá- mogató több száz fős tömeg el- ítélte a kormánytagok korrupci- óját, és követelte Puncagín Dzsaszráj miniszterelnök, va- lamint a védelmi és a pénzügy- miniszter lemondását is. Áz 1921 óta hatalmon lévő Mongol Népi Forradalmi Párt (MNFP) ellen ez az első jelentős tilta- kozó akció az 1990-es tömeg- tüntetés óta, amely a Moszkva által 70 évig fenntartott kom- munista rendszert megdöntő békés forradalmat indította el Mongóliában. Lesz-e tiszta közélet? Fodor Gábor válaszol Igen. Az SZDSZ-kormány egyaránt szakít a múlt protekciójával és a jelen korrupciójával. Ezért • törvénnyel fogja szabályozni az állami hivatalnokok üzleti tevékenységét, • nem engedi, hogy a privatizáció a párttársak meggazdagodásának forrása legyen, • megakadályozza, hogy az adófizetők pénzét végkielégítésekre és magánalapítványokra költsék. Jogunk van a tiszta közélethez! Szabad Demokraták Szövetsége Fertőzött vért kapott a bolgár miniszterelnök? t ״