Új Dunántúli Napló, 1994. március (5. évfolyam, 59-89. szám)

1994-03-27 / 85. szám

Az MDF.és az MSZP küzdelme Boross Péter miniszterelnök rádióinterjúja Ez a választási verseny első­sorban a Magyar Demokrata Fórum és a Magyar Szocialista Párt küzdelme, s a köztük lévő pártok erodálódása elkerülhetet­len - mondta Boross Péter a vele készített és szombaton dél­előtt sugárzott rádióinterjúban. A miniszterelnök Rapcsányi László kérdéseire válaszolva elemezte a választások előtti po­litikai viszonyokat. Az MDF-et értékelve rámuta­tott: állapota, megítélése a köz­vélemény részéről folyamato­san javul. Az elmúlt egy évben modem párttá vált, működése sokat erősödött. Ennek példája­ként az Antall József halála után kialakult helyzet megoldását említette, hangsúlyozva: az ő kiválasztása és miniszterelnöki pozícióba helyezése megmu­tatta az MDF egységét, azt, hogy ennek a pártnak már „fa­zonja” van. Az MSZP-ről szólva Boross Péter elismerte, hogy a szocia­listák kedvezőbb helyzetben vannak, mint négy évvel ez­előtt. A maga részéről azonban - főként a visszaáramló tagsá­got figyelve - felfedezni vél egyfajta baloldali elmozdulást. A szó szoros értelmében vett visszarendeződéstől ugyan nem tart, ám az átalakulás szerves részét képező magánosítás és a kárpótlás véleménye szerint megtorpanhat a szocialisták ha­talomra kerülésével. A miniszterelnök megismé­telte azt a korábban többször ki­fejtett véleményét, hogy elkép­zelhetetlennek tartja választási koalíció, netán kormányzati együttműködés létrejöttét olyan pártok részvételével, amelyek évek óta nem találnak közös érintkezési pontot. A közös politikai, kormány­zati munka nem pusztán ráció kérdése, nem elegendő össze­adni a választáson elért ered­ményeket, hiszen a tárcák elosz­tása, a programok egyeztetése, a hétköznapok kormányzati munkája újra és újra feszültsé­get teremt, ezért a valódi part­nerség hiánya működésképte­lenné teszi az ilyen koalíciót. Boross Péter itt utalt arra az el­lenzéki sajtó által bírált korábbi nyilatkozatára, amely szerint a jelenlegi koalíció felváltása után elképzelhető, hogy a kö­vetkező ciklusban idő előtti vá­lasztásokra lesz szükség. Azzal a váddal kapcsolatban, hogy a kormány a választások előtt sikerpropagandát folytat, a miniszterelnök leszögezte: ter­mészetes, hogy a kormányzat megmutatja, milyen eredmé­nyeket ért el a nehéz viszonyok között. A hibák felsorolását el­végzi az ellenzék. Boross Péter szerint nem az a baj, hogy a kormány most kiadta „sikerpro­paganda-füzetét”, hanem az, hogy nem készített évente ha­sonló jelentést az ország fejlő­déséről. Arra is felhívta a fi­gyelmet: az ország közvélemé­nye fokozatosan észreveszi, hogy a sok gond ellenére az MDF vezette kormány képes volt rendet tartani. Miközben szomszédságunkban öt új or­szág jött létre, nálunk stabilitás volt, sikerült biztosítani a ma­gánember, a polgár, a háztartá­sok nyugalmát. A miniszterelnök beszámolt arról, hogy kormányának tagjait kötelezte: írásban készítsenek számvetést munkájukról, hogy tisztességes munkahelyi átadást lehessen végrehajtani, nem pe­dig olyat, amilyen 1990-ben volt. 0 maga is súlyt helyez arra, hogy ha nem lenne a kö­vetkező ciklus miniszterelnöke - amit nem egyéni érdekből, de fájlalna - utódja megkapja a munkájához szükséges infor­mációkat. E témakört lezárva Boross Péter hangsúlyozta: tudja, hogy mit kellene tennie a következő négy évben, és érez elég erőt ahhoz, hogy megvaló­sítsa elképzeléseit. Most főleg Németországból érkezett vendégek pihennek a strand közelmúltban megszépült termeiben Fotó: Läufer László Kerítésbontás a harkányi fürdőn Clinton adóbevallásai A Fehér Ház pénteken nyil­vánosságra hozta az elnöki há­zaspár 1977-79-ből származó adóbevallásait, hogy a doku­mentumokkal is megerősítse: Clintonék nem követtek el sza­bályellenes cselekedetet az ar- kansas-i Whitewater-üdölőte- lépben eszközölt befektetésük­kel, mi több, hasznuk sem származott belőle. Az okmányok alátámasztani látszanak Clintonék állítását, hogy a Whitewateren csaknem ötvenezer dollárt veszítettek az évek során. Ellenben az adóbe­vallásokból még csak következ­tetni sem lehet arra, vajon az in­gatlan-vállalkozás kapott-e hi­telt törvénybe ütköző módon a szintén arkansas-i illetékességű Madison-takarékbanktól, amelynek tulajdonosa Clinto­nék üzlettársa volt, illetve a bank adott-e pénzt Bili Clinton­nak 1984-ben kormányzói vá­lasztási kampányára. Az elnök sajtóértekezletén mindkét állí­tást a leghatározottabban cá­folta. Irak befejezte Irak befejezte vegyifegyver készleteinek megsemmisítését. Ezt szombaton jelentette az ITAR-TASZSZ orosz hírügy­nökség ENSZ-forrásra hivat­kozva. A vegyi fegyverek meg­semmisítését ellenőrző bizott­ság pénteken adta ki az erről szóló közleményt. A közzétett dokumentumból kiderül: Irak a világszervezet szakértőinek ellenőrzése mellett összesen 28 ezer vegyi töltésű robbanófejet illetve bombát, va­lamint 83 ezer liter, ideggáz előállítására alkalmas vegyi- anyag-alkotóelemet semmisített meg. Tüntetések Franciaországban Franciaország-szerte tüntetnek a fiatalok a Balladur-kormány takarékossági döntése ellen, amely szerint a pályakezdő fiatalok a szokásos minimálbér 80 százalékát kaphatják csak meg. Kiemelték az ukrán tolóhajót Pénteken este kiemelték a bősi erőmű jobboldali zsilip­kamrájából a Zemograd nevű, megsérült ukrán tolóhajót. Az ukrán hajó még február 11-én szenvedett hajótörést az erőmű zsilipkamrájában. Ismeretes, hogy a hajó felnyársolódott a kamra jégtörő pajzsaira ami kü­lönösképpen megnehezítette a a hatalmas test kiemelését. A múlt héten sikerült a hajót olyan helyzetbe hozni, hogy elsül­lyesztve a zsilipkamra aljára ke­rült. Ezt követően a sérült hajó­testet a fölé úszó mentőhajók al­jára rögzítették, megemelték, majd a mentőhajók kiúsztatták a zsilipkamrából a Zemogradot. A mentést irányító ukrán mérnök az akciót nehéznek, de utólag eredményesnek nevezte. A Zemogradot a kiemelés után egy erre a célra előkészített ka­vicságyra fektették. A hajó fel­újítását várhatóan a révkomá­romi hajógyár végzi el. A Szlo­vák Vízgazdálkodási Beruházó Vállalat vezetői szerint Bősnél a jövő héten ismét megindulhat a hajóforgalom. Addig azonban a jobboldali kamra minden be­rendezését alaposan át kell vizsgálni. A baloldali kamrában, - ahol a múlt vasárnap összeroppant az 500 tonnás zsilipkapu - a hajó­zás majd csak hónapok múlva indulhat meg újra. A vizsgálat folyik, de eredmény egyelőre nincs. Valószínűsíthető azon­ban, hogy a kapuval történt bal­esetet „több tényező együttha­tása okozta.” Ausztriában fokozott közúti ellenőrzés Már ezen a hétvégén meg­kezdődik és egészen húsvét keddjéig tart az osztrák közle­kedésrendészet fokozott közúti ellenőrzése - jelentették be Bécsben. A várhatóan megnö­vekedő forgalomban összesen 15 ezres csapattal próbálja a csendőrség Ausztria útjain megelőzni a baleseteket: külö­nösen szigorúan veszik a sebes­séghatárok túllépését. Aki tehát a hétvégétől Ausztriába utazik, szokatlanul gyakori „radaro­zásra”, motoros rendőrökre számíthat. Az ellenőrök azt az utasítást kapták, hogy udvaria­san, de kíméletlenül bírságolja­nak, s a szabálytalankodók kö­zül senkivel ne tegyenek kivé­telt - hívják fel a figyelmet az osztrák hatóságok. (Folytatás az 1. oldalról) Az említett kerítést nemrég le­bontottuk. Amellett, hogy a szabályokat be kell tartani - ez alatt a gyógyfürdő és a strand fizikai elhatárolódását értem -, szeretnénk konfortosabbá tenni a gyógyfürdőt is. így megszű­nik a rendelőintézet parancs­közvetítő szerepe, és általában nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a vendégek mindenütt ké­nyelmesen, felszabadultan érezzék magukat. Régi, dédelgetett álom egy fedett uszoda kialakítása. Vár­juk a beruházókat, és csak azo­kat az elképzeléseket valósítjuk meg, melyekre a megfelelő elő­készítés után a megfelelő forrá­sok állnak rendelkezésünkre. A közeli célok, amint látható, mű­szakilag meghatározottak. Hogy a nagyobb fejlesztéseket céltámogatásból, hitelből vagy beruházók segítségével sikerül kivitelezni, egyelőre kérdés.- Úgy tudom, az önkormány­zati tulajdonú fürdő hamarosan társasággá alakul.- A társasággá válás a fürdő gazdálkodási és üzemeltetési struktúrájában semmilyen új elemet nem tartalmazna. Ez te­hát csak formai kérdés, amit a vagyonátadás idején elsősorban a régi menedzsment szorgalma­zott. Az átalakulásról szólójog­szabály 1996. december 31 -ét jelöli meg határidőként. Ami pedig a szezonnal kap­csolatos jóslásokat illeti, a für­dőigazgató válasza úgy össze­gezhető: az optimistáknak le­gyen igazuk, a fürdő pedig tudja ellátni a nyári forgalmát úgy, ahogyan tervezi. Szabó A. Fii Cu Női közgyűlés Sellyén Országos szervezetként in­dult, ma már csak Baranyában működik a beás cigányok Fii Cu Női Egyesülete. Összejövetele­iket havonta tartják, tegnap a sellyei művelődési házban ta­lálkoztak a tizenkét tagszerve­zet - egy-egy falu cigányságá­nak - képviselői. Egyébként tegnap alakult meg a legújabb tagszervezetük, Luzsokon. A Fii Cu Női elnöke, Ignácz Jánosné elmondta: jelenlegi legnagyobb gondjuk az ormán­sági térségben: miként lehetne a jobbára szakmai végzettség nélküli cigányokat munkához juttatni. Legalább ekkora gond­juk, hogy tőke hiányában vál­lalkozásra sem tudják tagjaikat bíztatni. Az egyesület a múlt évben valamivel több mint 10 millió forintból gazdálkodott. Ig- náczné külön hangsúlyozta: a Fii Cu Női nem ad segélyeket. Sokkalta célravezetőbbnek tart­ják, ha e helyett a cigánygyere­kek oktatását támogatják, foko­zott beilleszkedésüket már az óvodás korban segítik. Ebben az évben a kisdiákok alkalman­kénti támogatására az egyesület 30 000 forintot szán. A jelenlegi vezetés három éve működik, ez idő alatt meg­szervezték a vezetőképző tanfo­lyamokat, a gyerekek nyári tá­boroztatását. Április végén francia vendégeket fogadnak. Május közepén várható, hogy megnyílik a pécsi néprajzi mú­zeumban a cigányság - a magu­kat Erdély északi részéből ere­deztető beások, azaz: az oláh-, vagy teknővájók - múltját, hét­köznapjait, munkaeszközeit és egyéb emlékeit bemutató kiállí­tásuk. Az anyagot már javában gyűjtik, a hasonló tárgyú bemu­tatókkal ritkán találkozó múze­umlátogatók bizonyára érdek­lődéssel fogadják majd. Mészáros A. Az elnök 1996-ig hivatalban marad Jelcin telefoninterjúja Szocsiból a puccsiigyról Egyhetes hallgatás után az Izvesztyijának adott nyilatkoza­tában megszólalt Borisz Jelcin is a hatalmának megdöntésére szőtt állítólagos összeesküvésre vonatkozó híresztelésekkel kapcsolatban. Közölte: Jó ideje tud ilyen tervekről. Elég erővel rendelke­zik azonban ahhoz, hogy meg­tegye a a szükséges intézkedé­seket az oroszoszági helyzet szi­lárdságának megőrzése és erősí­tése végett. Elismerte mind­amellett: annak ellenére, hogy az illetékes szerveknek utasítást adott az ügy kiderítésére, mindmáig maga sem rendelke­zik pontos értesülésekkel. Lassan kezd már hozzá­szokni, hogy amint elmegy sza­badságra, rögtön híresztelések kapnak lábra egészségi állapo­táról - mondta. A betegségére vonatkozó legutóbbi pletykákat „éppen soron következő provo­kációnak” nevezte. A belpolitikai helyzetről szólva kifejtette: a korábbi szembenállás után lehetőség nyílt a kiegyezésre. Nem szabad tovább élezni a helyzetet. A re­formok továbbvitelének alapja az államiság erősítése az alkot­mány alapján. Azt mondta, hogy a parlament elé terjesztett programja párbeszéd alapja le­het, és felhívta az ellenzéket, hogy ne akadályozza a megbé­kélés kibontakozását. Jelcin el­ismerte, hogy a reformok üteme lelassult. Ä válságot lehet ugyan csökkenteni a gazda­ságba való közvetlen beavatko­zással, de így nem lehet megol­dani. Mindazonáltal a reformok haladnak. A kormánynak jelen­tős, még ki nem használt tarta­lékai vannak e területen - véle­kedett Jelcin. Válaszul az elnökválasztás előrehozatalára vonatkozó ja­vaslatokra kifejtette: 1996-ig hivatalban marad. Egyben éle­sen bírálta azt a múlt héten a parlamentben elhangzott indít­ványt, amely szerint az elnököt a parlamentnek kellene megvá­lasztania. Közölte, hogy vasár­nap tér vissza Moszkvába, ahol hétfőn találkozik Nurszultan Nazarbajev kazah elnökkel. Az orosz államfő elleni puccsra vonatkozó híresztelé­sek azután kaptak szárnyra, hogy egy nem túl ismert lap, az Obscsaja Gazeta nyilvános­ságra hozott egy iratot. Eszerint Jelcin környezetéből többen az elnök hatalmára törnek. Az érintettek cáfoltak, provokáció­nak nevezve az újság közlését. Közben az orosz titkosszolgálat is bekapcsolódott, és az ügyész­ség kérésére kiderítette a doku­mentum értelmi szerzőinek kilé­tét. Az indítékokat és azt azon­ban, hogy pontosan mely erők álltak a híreszetések mögött, to­vábbra is homály fedi. 2 Új VDN Improvizációk estje A pécsi Művészeti Szabadis­kola zenei tagozatának koncert­jére került sor tegnap este Pé­csett, a Művészetek Házában. A budapesti Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola Nemzetközi Improvizációs csoportja és a pécsi Árpád Fejedelem Gimná­zium és Általános Iskola ének­kara közösen lépett fel. A külföldről érkezett zené­szek, akik Apagyi Mária vezeté­sével tavaly szeptembertől fog­lalkoznak az improvizációval, saját kompozícióikat és rögtön­zéseiket adták elő hegedűn, csellón, zongorán és ütőhang­szereken. A számukra előzőleg ismeretlen kórussal is eljátszot­tak egy zeneművet. A kórusnak ez volt az első olyan fellépése, ahol rögtönöz­niük kellett. Apagyi Mária el­mondta, hogy a zenészekhez hasonlóan, az énekkar sem imp­rovizálhat teljesen szabadon. Megadott hangokon, ritmusok­ban énekelnek. A téma is adott. Ez esetben Lantos Ferenc fes­tőművész kollázsait értelmezték zenei nyelven a gyerekek. Ezzel akartak példát adni afra, hogy megtalálhatók a különböző mű­vészeti ágak közös gyökerei, azok az alapvető szerkezetek, amelyek köré mindegyik, fel­épül, csak más és más elemek­kel. A Szabadiskola képzőmű­vészeti kiállításán, amit pénte­ken a Művészetek Házában Göncz Árpád köztársasági elnök is megtekintett, a zeneművek vizuális értelmezéséről mutat­tak be képeket. U. G. 1994. MÁRCIUS 27., VASÁRNAP

Next

/
Thumbnails
Contents