Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)
1994-02-01 / 31. szám
8 aj Dunántúli napló Riport 1994. február 1., kedd Az öt legszebb magyar falu egyike Sátorhely A fiatalok szívesen telepednek le a faluban Merre leng az inga? Bár hivatalosan csak egy pártmeghívásnak tett eleget Budapesten Pierre Mauroy, a Szocialista Intemacionálé elnöke, e heti látogatása jóval nagyobb érdeklődést keltett a hazai közéletben, mint az más, hasonlójellegű megbeszéléseknél szokásos. Mi volt ennek az oka? Nyilvánvalóan az, hogy a Szo- cintem manapság a világ egyik legkiterjedtebb, befolyásos politikai szervezete. Ám legalább ennyire fontosak voltak Mauroy megnyilatkozásai is. Visszafelé leng az inga? Az SZÍ elnök szerint a korábbi, konzervatív sikerek után most ismét a szocialista-szociáldemokrata felfogású erők számíthatnak jobb választási eredményekre. A MOM-beli nagygyűlésen nem annyira a magyar politika elemzésére szorítkozott, hanem inkább széles ívű képet vázolt fel a várható nemzetközi fejleményekről. Megállapítása azért is keltett feltűnést, mert alig pár éve csak, hogy a „keleti blokk”, majd a Szovjetunió felbomlását sokan egyben a baloldali politika és gyakorlat végleges vereségével azonosították. Az SZÍ működése, tagpártjainak esetleges előrelépése viszont azt jelzi, hogy a társadalmi igazságosság, az esélyegyenlőség és a szolidaritás elvének felvállalása és képviselete nem kötődik mereven az ezen elveket gyakran lejárató,letűnt kormányzatokhoz, államokhoz vagy tömbökhöz. Csakugyan erre tart a kontinensünk? Az egész inga-elméleten a szakértők serege vitázik, ám a lényeg valószínűleg máshol rejlik. A külhon nem tudja meghatározni, hol, milyen párt kezében legyen a kormányrúd. De azt éberen figyeli, hogy a parlamenti demokrácia normái szerint jutott-e hozzá a rúdhoz, s ezek szem előtt tartásával kormányoz-e? Sz. G. Kevés ember akad Sátorhelyen, a Mohácsi Történelmi Emlékhelytől alig néhány méterre lévő településen - mondják is a helybeliek, ez a nemzeti sírkert inkább az övék, mint a mohácsiaké aki ne tudná: az Új Magyarország című napilap által meghirdetett pályázaton az öt legszebb magyar falu egyikének találták. Schockier Adám nyugdíjas szerint lehet, hogy van az országban mindenféle „kiglancolt”, hegyek között megbúvó község, de ilyen, mint Sátorhely, biztos, hogy kevés. Mondom: biztosan nagyon szereti Sátorhelyet, talán egy kicsit el- fogódott is.- Itt élek 1948 óta, én tudom, hogy milyen volt régen, s milyen most. Egy pusztából lett az, amit lát, a cselédházakon kívül jószerivel semmi nem volt azelőtt. Lehet, hogy elfogult vagyok, de kevés olyan falu van, amely ekkora változást élt meg. Ezt a megállapítást megerősíti Belérdi János, aki majd hét évtizede az egyik cselédházban született.-Ez Albrecht-főherceg uradalma volt, a 99 pusztájának az egyike. Tudja miért nem volt száz? Mert akkor már egy hadsereget kellett volna kiállítania. Az akkori pusztát meg a mai falut nem lehet egy napon említeni, de nem csak időben került távolra, amikor az ember 60 filléres napszámért dolgozott.-Minek köszönhetően fejlődött Sátorhely?- A bólyi kombinát sokat áldozott arra, hogy szépüljön, gyarapodjon a falu. Személy szerint Kiss József tett nagyon sokat, aki hosszú évekig volt itt kerületi igazgató, most pedig a Bólyi Mezőgazdasági Részvénytársaság vezérigazgatója. S minden elismerést megérdemel a Jónás Feri, a polgármesterünk, aki előtt le a kalappal. Amit ez az ember talpal Sátorhelyért! Jónás Ferencet apja után ’’Husinak” hívják. Ha igaz, hogy csak azt becézzük, akit szeretünk, akkor Ferit nagyón szerethetik, mert akivel csak beszéltem, öreg és fiatal, így nevezte.- Kevés helyen dicsérik eny- nyire a polgármestert. Ennyire jól dolgozik?- Én meg azt mondom - válaszol szemrebbenés nélkül Jónás Ferenc -, kevés az olyan falu, ahol ilyen jó lelkű, tisztességes emberek élnek. Többségükben cselédek voltak, a leszármazottaik is ismerik azt az életformát, ezért a vérükben van: csak magukra számíthatnak. S ezt a szemléletet az itt letelepülők is átvették.- Sátorhelyen létrejött egy igazi faluközösség ?- Ézt nem lehet elvitatni. Sok példát sorolhatnék, de csak egyet említek: minden portára bevezettük a gázt, amiért 1500 forintot kellett fizetni a családoknak. Miért? Mert több mint egymillió forintot megtakarítottunk azzal, hogy társadalmi munkában kiástuk, majd betemettük az árkokat. Sátorhelyen van vízvezeték, szennyvíz csatorna, parabola antenna, szilárd burkolatú valamennyi út.... Ez a 700 lelket számláló község olyan infrastruktúrával rendelkezik, hogy városok is megirigyelhetnék. Sárváriné M. Ági, az Alsófokú Művelődési Központ igazgatója - azt mondta róla a polgármester, hogy nélküle Sátorhely nem tartana ott, ahol most - miután megmutatja a jelenlegi óvoda-iskola együttest, átkísér a leendőbe, ahová a felsőtagozatos iskolások járnak. Az építők még dolgoznak, de aligha kétséges: a következő tanévtől gyerekzsivaj tölti be a falakat.- Ezután jön a tornacsarnok - az egykori magtárra mutat ahol az asszonytomától, a teremfociig sok mindenre lesz lehetőség. Az igazgatónő, bár nem sátorhelyi, annak vallja magát. A falu életében betöltött szerepe messze túlnő az oktatási-kulturális tevékenységnél. Tavaly tizenkilenc alkalommal pályázott a falu érdekében, amelyek közül nem egy pénzt, elismerést hozott Sátorhelynek. Most a Lakitelek Alapítványhoz nyújtott be pályázatot: sátorhelyi mesteremberek a az erdélyi testvérfaluba, Lázárfalvába mennének buszmegállót építeni, s az utazási költséghez kémének támogatást. Sátorhely a téli szürkeségben is rendezett, gondozott falu képét mutatja, kétség sem férhet ahhoz, a tulajdonosi szemlélet nem torpan meg a kertkapuban. S hogy jó itt élni, azt Spannen- bergerné Molnár Ildikó, a két éve ide költözött fiatalasszony, 14 hónapos kislányával a karján mondja.- Kaposvárról jöttem Sátorhelyre férjhez, de őszintén mondom, nem szívesen mennék vissza semmilyen városba. Megszerettem ezt a falut. Roszprim Nándor Az egykori cselédházakban hangulatos lakásokat alakítottak ki A négy templom falva Villánynak azt a részét, ahol az út Magyarbóly felé fordul, Virágosnak hívják. Az aszfaltcsíkon - már közel a faluhoz - jókora gödröket mélyített a fagy, fogreccsentő döccenések- kel ugrik át rajtuk a kocsi. Magyarbóly hirtelen bukkan fel. A művelődési ház igazgatójának, Havasi István irodájának a falán egy frissen keretezett oklevél: „A mi falunk legyen a legszebb". A pályázatot az Új Magyarország még a múlt év tavaszán írta ki, a 3000-nél kisebb lélekszámú falvaknak. Magyarbóly részt vett, a zsűri jött és döntött: oklevéllel ismerték el erőfeszítéseiket. A polgármester, Korsós Ernő éppen csak átfut a szemközti iskolából a kultúrházba. Tanár, a polgármesterséget csak másodállásban vállalta. Az gyorsan kiderül: jóllehet, tudtak a pályázatról, s arról is, hogy Havasi István elküldte Magyarbóly anyagát, de tulajdonképpen nem tekinthető a falu és az önkormányzat ügyének. Hirtelenjében nem is emlékezik rá, ki írta ki a pályázatot. ! S mondjuk meg a végeredményét: az elismerő oklevélen kívül - semmi. Nem lehetett pénzt, támogatást szerezni vele. * Magyarbolyban nagyon sok a munkanélküli. Minden, a falu és lakói sorsáért magát felelősnek érző ember azon töri a fejét: miként lehetne munkahelyet teremteni? De ki az, aki ide jönne, a lezárt határ miatt a világ egyik oldalától elsorompó- zott Magyarbólyba, ahol korábban is inkább ingázók voltak az emberek, s ahol régi munkahelyeiktől „megszabadülva” most némi kilátástalansággal néznek szembe a jövővel? Azt mondja a polgármester: ha előrenéz, csak lejtőt lát. Mert bár az emberek érdeklődnek a gazdálkodás lehetősége iránt - a közelmúltban volt itt a földárverés -, többen közülük bele is vágnának, de nincs mivel. Mégis a földben bíznak - teszi hozzá Havasi István. Ami mindig is az itt élők létalapja volt. A magyaroké, á németajkúaké, a szerbeké, a Felvidékről idekerülteké. A föld teremtette meg - a közös erőfeszítés - azt a békét, amit még ma is példaként említhetnénk: Magyarbólyban nemzetiségi elkülönülés nem volt. A falu honfoglalás idejére vezeti vissza múltját. III. Béla jegyzője szerint Bójta, a magyar vezér Árpáddal jött, népe 900 körül telepedett itt le. A 15. századra már jó hírneve volt: a borai messze földön ismertekké váltak. A törökök a települést elpusztították, a mai lakók ősei csak legfeljebb a hódoltság végétől élnek itt. Jöttek, telepítették őket, a végeredmény az előbb már említett összetétel - és a templomtornyok.- A négy templom falva: így hívom én Magyarbólyt - mondja a művelődési ház igazgatója. Katolikusok, reformátusok, evangélikusok, görögkeletiek jól megférnek egymással. A templomokat sorban újítják fel. Az ember ma már legfeljebb csak elgondolkodik azon, mi lehetett a magyarázata, hogy Magyarbólyban ilyen komoly létesítményei voltak a csendőrségnek. Akár kastélynak is minősíthető laktanya, szép épület a tisztek lakásainak, park. A laktanya hosszú időn át az általános iskola kollégiuma volt. Akkor még 340 kisdiák tanulta itt az alapismereteket, mára felére csökkent a létszám. A kollégium is elcsendesült. Évek óta üresen áll.-Egyszer jött valaki: káposztát termelne a környéken, a volt kollégiumot pedig átalakítaná savanyítóüzemnek - meséli a napfényben fürdő épület előtt Havasi István. - Örültünk neki: végre, munkahely! De aztán többet nem jelentkezett. Azt mondja Korsós Ernő: morális okai is vannak annak, hogy sok a munkanélküli. És persze az érdekeltség is hiányzik. Ha pedig egyiken sem sikerül változtatni, akkor a község a jövőben csak lefele csúszhat.- Szeretném szebbnek látni ezt a falut! Még akkor is, ha teljes joggal tekintjük hátrányunknak részben földrajzi helyzetünket, részben az elmúlt évtizedekben tapasztalt, s ezt az egész vidéket sújtó szándékos elsorvasztást. Ezektől azonban még lehetne több ember portája előtt rendben az árokpart, tiszta az udvara. Itt említi meg a polgármester: okos dolog volt, hogy Havasi István elküldte Magyarbóly pályázati anyagát, jól eső elismerés az oklevél is, de valamit ehhez hozzá kell tenni: az országban - ismereteik szerint - húsz település pályázott, s Magyarbóly a tizenhatodik lett.- Éppen ez az, amiből ki kell indulnunk - véli Havasi István.- Semmi többet nem reméltem ettől a pályázattól, mint hogy a részvétel, az elért eredmény kicsit büszkébbé teszik a magyarbólyiakat lakóhelyükre, s ebből az érzésből táplálkozva ki-ki a maga területén igyekszik majd szebb rendet, esztétiku- sabb környezet kialakítani. % „Magyarbólyban megalakult a Középiskolások Klubja Megfelelő számú jelentkező esetén alapfokú olasz, német, vagy angol nyelvtanfolyamot indítunk - Nyugdíjas értelmiségeik klubját szervezik a községben - A magyarbólyi művelődési ház ismét szeretné megalakítani a* helyi Pávafnép- daljkört.” Az apró híreket a „Magyarbólyi Fórum"-ban olvasom, a III. évfolyamába lépett helyi kis újságban. Mint ahogy azt is, hogy szövőszakkört indítanak, színházi előadás lesz, s hogy „Minden, ami jó, Jóni úrnál kapható!” Megfog az a szándék, ahogy mozdítani akarja a helybelieket, ahogy valamilyen perspektívát akar számukra kínálni. Most ennyire futja, - ami a lap szerkesztője és a polgár- mester szerint is kevés. Kevés a jövőhöz. Kevés az erőteljes településhez. De már valami. Ha más nem, egyelőre egy oklevél a falon, ami azért mind több magyarbólyinak ötlik a szemébe: „A mi falunk legyen a legszebb”. Mészáros Attila A falu templomait sorban újítják fel Régi és új házak váltják egymást a község főutcáján Fotó: Kóródi Gábor
