Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)
1994-02-05 / 35. szám
1994. február 5., szombat A mai nap üj Dunántúli napló 5 Több illetéket fizetünk A Magyar Közlönyben jelent meg az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. számú alaptörvény. Ezt módosította 1993. évi a LXXVI. törvény. Az ismételt módosítását 1993 december 6-én XCVII. számú törvény alapján fogadták el. Dr. Cséry Kont pécsi ügyvéd olvasóink érdeklődésére elmondta, hogy az első módosítás tán azért született, hogy a peres és a nem peres bírósági illetékek részleges emelésével kiküszöböljék az úgynevezett „tyúkperek”-et. Gondot okoz, hogy a csőd és a felszámolási eljárás illetéke is megemelkedett. Magasabb a válás illetéke is. A bontóper előtti meghallgatás illetéke ezer forint, míg a házassági bontóperé 6000 forint. A polgári eljárásoknál - ha az eljárás értéke előre nem állapítható meg - első fokon, a helyi bíróságon 150 000 forint alappal számolnak. A nem peres eljárásoknál ennek felével. Természetesen, a megyei bíróságokon és a fővárosi bíróságokon ennél magasabb összeget vesznek alapul. A múlt évi decemberi módosítás a lakosság fizetési költségeit emeli. Többek között jelentősen növekszik az öröklési, az ajándékozási és az átruházási illeték (adásvétel, csere). Ingatlan és meghatározott összeg feletti ingóság esetében 5 százalékot fizettek az I. kategóriába (gyermek, házastárs, szülő, stb.) tartozó örökösök. Most ez 10 százalék lett. AII. kategóriába (unoka, nagyszülő) tartozók a 8 helyett 14 százalékot, a III. kategóriába (egyéb) tartozók 10 százalék helyett 20 százalékot fizetnek. Korában minden lakás, lakóház adásvétele után értékhatár nélkül 2 százalék átírási illetékre számíthattak a polgárok. Most 4 millió forintig 2 százalék, azt meghaladóan 6 százalék az illeték. Az egyéb ingatlanok - garázs, raktár - illetéke 5 százalékról 8 százalékra változott. Különvált az ajándékozás illetékének általános mértéke: 5 százalék helyett most 10 százalékot kell fizetni az I. kategóriában. A II. kategóriában 8 helyett 14, a III. kategóriában 10 helyett 20 százalék illetékkel számolhatnak az emberek. Ezen belül lakás ajándékozásakor az I. kategóriában 5 százalék, a II. kategóriában 8 százalék, a III. kategóriában 10 százalék az illeték. Mától, február 5.-étől lép életbe a Földhivatali eljáráshoz kapcsolódó új módosítás. A jogszabály előírásai szerint ezután az ingatlanok adásvételével kapcsolatos bárminemű bejegyzést csak ügyvédi ellen- jegyzéssel vagy a szerződést közjegyző aláírásával hitelesítve fogad el a Földhivatal. (Remélhetően így meggátolják az ingatlanok esetleges többszöri eladását!) Az ügyvéd teljes felelősséget vállal a szerződésben foglaltakért. Természetesen ezzel a lépéssel az ingatlanok adás-vételi költségei emelkednek: az illeték mellé az ügyvédi munkadíjjal, illetve a közjegyző ellenjegyzési díjával is számolni kell. Adám Erika Holnap az Új VDN-ben Ha ellopják az ügyfeleket Mit tehet az igazgató a vállalattal és mit nem? Újra hajót épít az Óceán vándora A földkörüli utak egyre toleránsabbá teszik Fa Nándort . * Az ártalmas számítógép A városi és vidéki ember energiatere * Manipulált telefonkártyák Egymilliós kár a MATÁV-nál * A Az AVO és a Cl A karmaiban Kiss Ernő hihetetlen története Hagyományőrző csapatok az iskolákban Dr. Guzsvány Mihály, a Megyei Állategészségügyi Állomás igazgatója (balról) köszönti a mellette álló 90. születésnapját ünneplő dr. Révész Kálmán állatorvost, aki nyugdíjba vonulása után is aktívan segítette a baranyai nyúltenyésztők munkáját Löffler Gábor felvétele Nem sok jóval kecsegtet a nyúlpiac-Jelképeink a turulmadár, a csodaszarvas, az ősi magyar életfa - mutatta be a Pro Patria Hagyományőrző Szövetséget Rakó József, a szervezet országos elnöke tegnap Pécsett, a Szivárvány Gyermekházban, ahol tagtoborzót tartottak. Szövetségük eszmeisége nemzeti alapokon nyugszik, de vallási követelményeket nem támaszt tagjaival szemben, személyes ügyüknek tekintve azt. Csapataik az általános és közép iskolákban alakultak meg, és közel negyvenezer gyermek vesz részt munkájukban. A határokon túl, főleg Kárpátalján vannak vannak még szervezeteik. A gyerekek lehetnek „Kossuth katonái”, „igri- cek”, „vándordiákok”, attól függően, hogy a történelem, a néphagyomány vagy a természet érdekli őket. Játékos formában fedezik fel hazájukat, keresik fel nemzeti értékeinket. Elnyerhetik a szövetség tiszti Általános iskolások, gimnazisták, néprajztudósok gyűjtötték össze a Horvát Intézet legújabb kiadványának anyagát. A „Tasi, tasi, tartana” című kötet a magyarországi horvátok nép- költészeti alkotásait, kiszámolóikat, csúfolóikat, mondókáikat, tartalmazza. Az illusztrációkat gyerekek készítették. Ez az első olyan kiadványuk, amelyet tankönyvként ajánlanak az óvodai és általános iskolai nyelvtanításhoz. A hazai horvátok valamennyi etnikai csoportjának szellemi kultúrájából megjelenik a kötetben egy-egy szelet. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Damjanich utcai épületében tegnap kezdődött és ma is tart a Dél-dunántúli Történészek 5. Regionális Konferenciája. Mint Fülöp Miklós, a JPTE Állam és Jog- tudományi Karának oktatója elmondta, Zala, Somogy, Tolna és Baranya megye történészei számára általában év elején rendezik meg ezt az eseményt. Elsősorban az a cél, hogy a fiatalabb generáció számára teremtsenek fórumot, bemutatkozási lehetőséget. (Ehhez a programhoz tartozik egyébként a már majd’ egy évtizede tartó nyári történész-tábor, illetve ennek külföldi változata, amit három éve Erdélyben rendeznek meg.) A meghívókat általában könyvtárak, levéltárak, múzeumok és felső- oktatási intézmények szakemfokozatait. Egyenruhájuk is van, amit az egyetlen pécsi szervezetből, a Fehérhegyi Általános Iskola Majtényi József hagyományőrző csapatából érkezett fiúk be is mutattak. „Hű szívemmel, tetteimmel vagyok örököse magyar hazám, szülőföldem hagyományainak” - hangzik első törvényük. A játékok, kirándulások két történelmi korszak köré szerveződnek. Az első a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc, a második az 1848-as forradalom időszaka. A szigetvári önkormányzat örökös alapítványt hozott számukra létre, így emlékezve meg a tavalyi várfelfedezésre, amit a Pro Patria szervezett meg. Központjuk Budapesten van, de Sárospatakon tartják felnőtt továbbképzéseiket. Itt található az a hármas halom, ahova belföldi és külföldi kirándulásaikról egyaránt egy-egy maréknyi földet hoznak el. U. G. A könyvet tegnap mutatták be az intézetben, ahol a szerzők is megjelentek. A gyűjtési munka során irányítójuk Frankovics György néprajzkutató volt. Hazánkban mintegy kilencvenezer horvát él, ennek egy- harmada Baranyában. Gyúrok János intézetvezető elmondta, a kötetmegjelenését a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Etnikai és Nemzeti Kisebbségi Főosztálya támogatta. Úgy érzik, eddigi munkájukkal bizonyították már, hogy megérdemelnék a további állami segítséget is. U. G. hereinek küldik, ennek alapján futnak be az előadások témaajánlatai. Tematikus megkötöttség nem szokott lenni, épp abból a koncepcióból adódóan, hogy a fiatal történészek azt adhassák elő, amivel foglalkoznak. Ennek van persze némi hátulütője is, nevezetesen, hogy az előadások anyaga kicsit heterogén. Az egyes szekciókba való besorolást (pl. társadalomtörténet, politikatörténet, település- és kultúrtörténet) a beérkezett dolgozatok alapján végzik el a szervezők. A Magyar Történelmi Társulat Dél-Dunántúli Csoportjának működése egyébként már jóval túllépte a régió határait, hiszen Veszprém, Vas, Fejér és Győr megyéből is érkeznek szakemberek. Annak idején, mikor a csoport megalakult, az wolt az elképzelés, hogy az itNehéz évet zárt a Dél-Dunán- túl legnagyobb nyúlfelvásárló- és termelő cége, a pécsi székhelyű Bácska Kft., amely három éve vált külön a nyúlvágást végző vaskúti Bácska Rt-től, jelenlegi szerződéses partnerétől. Nem sok biztatóval kecsegtet a nyúltenyésztők helyzete, ugyanis az elmúlt év során 40 százalékkal esett vissza a termelés. Az évi három millió nyúl 99 százalékát exportálják - Olasz-, Francia-, Németországba és Svájcba -, a maradék egy százalékot Baranyában értékesítik. A legnagyobb probléma az, hogy a külföldi partnerek egyszerűen nem ismerik el a hazánkban bekövetkezett nagymérvű költségnövekedést. A korábbinál jóval drágábban megtermelt nyulat csaknem változatlan export-áron veszik át, miközben a takarmányárak újbóli drágulása teni minta alapján majd sorra létrejönnek az ország különböző pontján a helyi szervezetek - ez azonban nem következett be. A mostani alkalomból mutatják be az 1988-as (!) konferencia kötetbe gyűjtött anyagát „Történeti tanulmányok Dél-Pannoniából II.” címmel - a mostoha körülmények miatt csak mostanra lett pénz a könyv kiadására... Fülöp Miklós, a kötet szerkesztője azt is elmondta, hogy az ebben szereplő írások többsége magán viseli annak, a hat évvel ezelőtti időszaknak a „reformkommunista” szellemét, ám ez nem baj, mert ennyiben is do- kumentumértékűek. Mindemellett a szerzőknek nincs okuk ma sem szégyenkezésre, mert a tanulmányok nagy része időtállónak bizonyult. M. K. nyomán továbbra is csökken az nyúltenyésztés jövedelmezősége. Érdekes, hogy bár hazánk nyúltermelő ország, étkezési kultúránkban csekély szerep jut az egyébként száraz, fehér nyúlhúsnak. - A talponmaradás érdekében termékbemutatókkal, kóstolókkal kell népszerűsítenünk a nyúlhús fogyasztását, ami már amúgy sem drágább a baromfiénál - jegyezte meg Fejes Jánosné, a Bácska Kft. ügyvezetője. - Másfelől minimálisan 25 százalékos szubvencióra volna szükségünk a versenyképesség fenntartásához. Mint dr. Guzsvány Mihály, a megyei Állategészségügyi Állomás igazgatója hozzátette, a Közös Piachoz csatlakozás nyomán megnövekedett követelmények a hatósági állatorvosok vállára róttak terhet. Az Fontos tudni, hogy a 9353 számú jövedelemadó bevallás benyújtás határideje 1994. február 15., függetlenül attól, hogy az általános forgalmi adó szempontjából tárgyi adómentes tevékenységet folytatnak, vagy alanyi adómentesek. Az adószámmal rendelkező általános forgalmi adó fizetésére kötelezettek a 9308-as bevalláson tehetnek eleget áfa-bevallási kötelezettségüknek. Amennyiben az adószámmal rendelkező magánszemélynek egyéb adókötelezettsége is van (pl. ha alkalmazottja van), úgy azt a 9303-as bevalláson kell bevallania. Végül, mikor elkészültek a bevallásaik kitöltésével, kérem még egyszer nézzék meg szere- pel-e nevük, adőszánwk, aláírásuk, valamint a mellékleteket egyébként szigorú előírások többek között annak megakadályozását célozzák, hogy az emberi egészségre veszélyes anyagokkal kezelt állatok húsa ne kerülhessen forgalomba. A kéthetes karantént követően a vágás előtt és után is számos ellenőrzésen jut át az exportálandó húsmennyiség, és minden adatot kiterjedt számítógépes hálózat rögzít. A megyei főállatorvos és a Bácska Kft. dolgozói pénteken dr. Révész Kálmán állatorvost köszöntötték 90. születésnapján, aki nyugdíjazása után is aktívan segítette a tenyésztők munkáját, ma is tanácsadóként tevékenykedik. Az idős, ám remek fizikai-szellemi kondíciónak örvendő állatorvos szakmai hírnevét két, a nyúltakarmányo- zásról és -tartásáról megjelent kötete öregbíti. Tröszt E. fejlécük kitöltésével csatolták-e. Ne feledjék bevallásaikat az APEH Baranya Megyei Igazgatóságának határidőben benyújtani, mert a bevallási késedelmet az 1994-től hatályos jogszabályok szigorúbban szankcionálják. Az általános forgalmi adó alanyainak 1994 január hónapjára az ÁFA-bevallást már új nyomtatványon kell benyújtaniuk. Az új nyomtatvány száma: 9465-ös. Első ízben 1994. február 20-án, a gyakorított visszaigénylőknek 1994. február 5-én kell az új nyomtatványon megtenniök a bevallást. 1994-re a régi 65-ös nyomtatvány nem érvényes! 1993-ra az elmulasztott AFA-bevallás azonban csak a régi 65-ös nyomtatványon pótolható! Orfűi prospektus Orfű, Abaliget és Magyarher- telend nevezetességeit, kirándulóhelyeit, sportolási lehetőségeit és vendéglátó egységeit bemutató színes füzetet állított össze a Baranya Megyei Tou- rinform irodája. A prospektust németországi és hollandiai az utatzási irodáknak is elküldik. Apa és fia közös kiállítása Balázs Balázs szobrász a hí- mesházai tantestület művész-tanára és fia Balázs Balázs Kolos grafikus alkotásait bemutató tárlat nyílt a hét végén Keszthelyen a Helyőrségi Klubban. A február 28-ig látható közös kiállítást Szökőcs Béla a mohácsi Junior Art Alapítvány ügyvezetője nyitotta meg. Kossuth Lajos Baranyában Emlékünnepre készül az ország: 1994 március 20-án lesz száz esztendeje annak, hogy meghalt Kossuth Lajos, a magyar nemzeti és demokratikus törekvéseket mindannyiunk számára példát adó módon egybeötvöző államférfi. Ez alkalomra a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Kossuth Lajos és az 1848-49-es forradalom Baranyában címmel vándorkiállítást állított össze, mely az önkormányzatok igényei szerint március végétől bejárhatja a megyét. A települések polgár- mesterei a Baranya Megyei Közgyűlés elnökénél jelezhetik szándékukat a vándorkiállítás fogadására. Tv előzetes Kedvenc dolgaim Bizonyára sokan emlékeznek még Bagi Dániel és Rozs Tamás nagysikerű jazz-kon- certjére, amelyet tavaly novemberben rendeztek Pécsett, a Művészetek Házában. Ennek az előadásnak az anyagából láthatnak válogatást vasárnap 18 órától a Pécsi Körzeti Televízió Itthon című műsorában. A két fiatal előadóművész a jazz-nek azt a korai szakaszát képviseli, amelyben még a dallamnak is legalább olyan fontos szerepe van, mint a ritmusnak. Élőadásukban e klasszikus műfaj alapelemei hangzanak el, teljesen egyéni feldolgozásban. A Bükkösdi László szerkesztette film külön érdekessége, hogy felvételek a Művészetek Háza festett termeiben készültek, a Művészeti Szakközépiskola végzős balettnövendékeinek közreműködésével, s ezzel a műsorral mutatkozik be tv-rendező- ként Bagossy László. A. K. Mondókák horvátul Fiatal szakemberek fóruma Dél-dunántúli történészek konferenciája Az adószámmal rendelkező magánszemélyek adózásáról