Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)
1994-02-27 / 57. szám
v\ Osztják a frekvenciát - premier a nyáron Pécsett a VTV és a Mecsek TV kap engedélyt (3. oldal) KÖZÉLETI LAP Tordaszentlászlói női kórus a pécsi református templomban Az első magyar lektor Eszéken Dr. Stanislav Marijanovics, az eszéki Joszip Juraj Stoss- mayer Tudományegyetem rektorának kíséretében ismerkedő látogatáson volt a pécsi származású Nagy József, magyar lektor, akit Tomityné Pintér Erzsébet és munkatársai fogadtak a Horvátországi Magyarok Szövetsége székházában. A magyar és horvát művelődési minisztériumok megegyezése alapján most válik valóra a horvátországi magyarság több évtizedes vágya, hogy az eszéki tudományegyetemen magyar lektorátus nyíljon. A látogatás során dr. Marijanovics röviden vázolta az új lektor feladatkörét. Nagy József a horvát tanszéken dolgozik majd. Március 1-től a maga által előterjesztett programot valósítaná meg, majd az új tanévben magyar nyelvet tanítana az egyetemen, tanfolyamokat szervezne a magyar pedagógusok továbbképzésére, az üzletemberek számára pedig szakterminológiát adna elő. A lektor munkaköre kiterjedne a kutatási tevékenységre is és ez lenne az alapja a leendő magyar kutató- intézetnek is. A HMSZ képviselői vázolták a horvátországi magyarság helyzetét. Zamecsnik Márta tanárnő beszámolt arról, hogy a háború előtt Horvátországban 2046 tanuló tanulta a magyar nyelvet, most pedig 637-en jelentkeztek nyelvápolásra. Kevés a pedagógus és nagy szükség van a továbbképzésükre is. Nagy József lektor kifejezte hajlandóságát a horvátországi magyarság ügyének előbbrevi- telére. A lektorátus, majd később a magyar tanszék és a kutatóintézet megnyitásával Eszéknek nagy lehetősége nyílik arra, hogy a horvátországi magyarság kulturális központjává fejlődjön, mert erre a nemzetiségi és földrajzi feltételek már adottak. Tausz Imre Mindent bedobtak a pécsi női labdarúgók, rúgtak is egy hetest NB I-es bajnoki mérkőzésen a Dunaújvárosnak. (Tudósítás a 12. oldalon). Fotó: Kóródi Gábor Göncz Árpád Szlovéniába utazott Göncz Árpád államfő Milan Kucan elnök meghívására szombaton délelőtt egynapos nem hivatalos látogatásra Szlovéniába utazott - közölte a köz- társasági elnök sajtóirodája. (MTI) Kongresszust tart az MSZP A Magyar Szocialista Párt ma tartja országos kongresszusát Budapesten a Nemzeti Sportcsarnokban. A tanácskozáson részt vesznek Baranya, Tolna Somogy és Zala megye küldöttei is. » Romologusképzés Kaposváron Az országban elsőként a kaposvári Csokonai Tanítóképző Főiskolán kezdődik meg az úgynevezett romologusképzés. Harmincöt hallgató kezdte meg tanulmányait a kétéves, másod- diplomás képzés keretei között. A négy félév alatt a résztvevők megismerkednek a magyarországi cigányok életével, kultúrájával és hagyományaikkal. A képzés lehetővé teszi, hogy az oktatást, nevelést, gondozást speciális képzettségű, a cigányságot tisztességesen ismerő szakemberek végezzék. A vád püspöknél az MDF-frakcióelnökség Kihelyezett ülés keretében Keszthelyi Ferenc római katolikus váci püspökkel találkozott szombaton a MDF országgyűlési képviselőcsoportjának elnöksége. A találkozón az elmúlt négy év kormányzati tapasztalatairól, tanulságairól volt szó, különös tekintettel az egyház helyzetére és reményeire, a működéséhez szükséges feltételek jelenleginél kielégítőbb mértékű biztosítására. A váci püspök elmondta: a katolikus egyház egyetlen pártot sem részesít előnyben. Híveit arra fogja figyelmeztetni, hogy a hívő emberek érdekében lépéseket tevő pártokra szavazzanak. Dunántúli napló Az erdélyi, tordaszentlászlói női kar és a pécsi Mecsek Kórus adott közös hangversenyt tegnap a pécsi református templomban. (írásunk a 2. oldalon) Fotó: Szundi György Baranya megyei vers- és prózamondó versenyt rendeztek tegnap Pécsett. Ä versenyzők főképp József Attila műveiből válogattak, közülük ketten az országos döntőbe jutottak Gasztro-Expo Pécsett Hová kerül a radioaktív hulladék? Magyarországon időről időre elterjed egy-egy térségben, hogy „valahol a környéken radioaktív hulladékot akarnak elhelyezni”. Egy ilyen hír általában komoly felbolydulással jár, ezt korábban Ófalu példája szemléletesen igazolta. De vajon milyen alapja van ezeknek a félelmeknek? A kérdésre a választ dr. Ormai Pétertől, a Paksi Atomerőmű Rt. illetékes osztályának vezetőjétől kértünk.-Tíz éves működése alatt a Paksi Atomerőmű Rt.-ben keletkezett hulladék mennyisége messze alatta maradt a tervekben meghatározottnak, nemzetközi összehasonlításban is alacsony. A kis és közepes aktivitású hulladékok számára meglévő tárolási kapacitásunk a képződési sebesség figyelem- bevételével folyékony hulladék esetében 4-5 évig elegendő. A szilárd hulladékot Püspökszilágyon tároljuk, ám a további elhelyezés sorsa bizonytalan, mivel az önkormányzatok csak mandátumuk idejére engedélyezték a Paksról származó hulladék tárolását. Mindent összevetve a probléma nem akut, de jó gazda módjára el kell kezdenünk ^gondolkodni a megoldásról. Éppen ezért a radioaktív hulladékok elhelyezésével foglalkozó nemzeti projekt egyik kiemelt feladata a Pakson keletkezett hulladékok térfogatának csökkentése. Pakson pillanatnyilag mintegy 2 000 köbméter folyékony radioaktív hulladékot tárolnak, amelyben még igen sok a kivonható, hasznosítható, nem aktív komponens. Mivel az elhelyezési költségek világszerte emelkednek (3-5 000 USD/ köbméter), a térfogat- és meny- nyiségcsökkentéssel komoly pénzeket lehetne megtakarítani. A csökkentésre vonatkozó (Folytatás a 3. oldalon) Több ezren látogattak el tegnap a Pécsi Orvostudományi Egyetem Aulájába, a Gasztro-Expo vendéglátóipari bemutatóra és szakvásárra. A tegnapi és mai közönségnapon az érdeklődők ízelítőt kaphatnak a modern konyhatechnikából, megkóstolhatják a korszerű eljárással készült kitűnő ételeket és italokat, vagy akár pattogatott kukorica készítő gépet is vásárolhatnak. (Tudósítás a 2. oldalon) Fotó: Szundi György Polgárrá válni! Liberális pártrendezvények Baranyában A polgárság gerince a vállalkozó; a cél: polgárrá válni; mindenki, aki keze munkáját, szakértelmét, szellemi tőkéjét a polgárosodás szolgálatába állítja, vállalkozó. Alappillérei ezek a Vállalkozók Pártja választási programjának, amelyet tegnap este a Hotel Palatínus éttermében rendezett vacsora keretében ismertetett be Zwack Péter, a párt elnöke. E program meghatározó eleme a gazdaság, fellendítése, a versenyképes piacgazdaság megteremtése az ország boldogulásának kulcsa. Kiemelte azt is Zwack Péter, hogy a társadalmat csak közmegegyezéssel lehet vezetni. Ez tükröződik a párt jelszavaiban is: Szabadság, tehetség, szolidaritás! Ugyancsak tegnap este mutatta be Zwack Péter, a Vállalkozók Pártja pécsi képviselőjelöltjeit. Az 1. számú választó- körzetben Cseke Béla 45 éves gépész-üzemmérnök, a 2-esben Kerényi János 44 éves vállalkozó, a 3-asban Kaposi István 26 éves közgazdász indul. (Folytatás a 2. oldalon) Az MSZDP is jóváhagyta jelöltlistáját Ezt a pártot nem a sok pénz, a pártszövetségek, hanem jelöltjei fogják a Parlamentbe juttatni - hangzott el a Magyarországi Szociáldemokrata Párt sajtótájékoztatóján, szombaton. Az MSZDP Országos Választmánya hétvégi ülésén hagyta jóvá az ország- gyűlési képviselőjelöltek névsorát. Podkoniczky István főtitkár ezzel kapcsolatban elmondta: néhány körzetben kettős jelölés volt, amelyet a választmánynak tisztáznia kellett. A párt főtitkára a továbbiakban elmondta: megállapodtak a képviselőjelöltekkel abban, hogy amennyiben bejutnak a Parlamentbe, a Szolidaritási Alap javára lemondanak képviselői fizetésük egy részéről. A sajtótájékoztatón még elhangzott, hogy Király Zoltán, a párt elnöke a jövő héten Pozsonyba látogat. (MTI) Vannak vitáink szomszédainkkal Együtt lennünk Európában Egyedülálló helyzetet teremt Európában, hogy a magyarság 35 százaléka a határokon kívül, szomszéd országokban él. Ennek következtében vannak vitáink szomszédainkkal, ám ezek korántsem olyan kiélezettek, mint például a Balkánon vagy a Kaukázusban kialakult konfliktusok - mondta Boross Péter kormányfő pohárköszöntőjében a DEMYC-szeminárium résztvevőinek , tiszteletére adott szombat esti fogadáson. Az európai jobbközép pártok ifjúsági szervezeteit tömörítő DEMYC péntektől vasárnapig Budapesten tartja végrehajtó bizottsági ülését. A miniszterelnök hangsúlyozta: vitáink szomszédainkkal olyan emberi jogi kérdésekről folynak, hogy az ott élő magyarok magyarként élhessék meg a hétköznapokat, anyanyelvű iskolákba járhassanak, és több száz éves településeiket eredeti néven nevezhessék. Sajnos ezeket a kérdéseket még nem mindenhol kezelik európai módon - mondta a kormányfő. Boross Péter hozzátette: szomszédainkkal ugyanakkor fejlesztjük gazdasági, üzleti és kulturális kapcsolatainkat, és vitáink semmilyen veszélyt nem jelentenek Európára. Klaus Welle, a DEMYC elnöke, a német CDU Európa-po- litikai osztályának vezetője kijelentette: nyugaton vannak olyan nézetek, miszerint a kelet- és nyugat-európai országokat el kell választani egymástól. A fiatal konzervatívok és kereszténydemokraták elutasítják ezt az álláspontot - tette hozzá. Szerintük együtt kell lennünk Európában és az európai intézményrendszerekben, mint például a NATO, az Európai Unió, vagy a Nyugat-európai Unió. Magyarország kivívta ehhez magának a jogot, többek között kisebbségpolitikájával is - mondta a német politikus. A konferencia vasárnap fejezi be munkáját. (MTI) vasárnapi V. évfolyam, 57. szám 1994. február 27., vasárnap Ára: 16,30 Ft