Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)

1994-02-27 / 57. szám

Liberális pártrendezvények Baranyában Laktató Gasztro-Expo ' Ma is közönségnap lesz a pécsi szakvásáron (Folytatás a 1. oldalról) Dr. Korttyá László, a 7. sz. választókerület képviselője­löltje meghívására, a szigetvári Kumilla Szállóban került sor a Fidesz kétnapos programalkotó tanácskozására, amelyen az el­nökséget dr. Trombitás Zoltán Fidesz-alelnök képviselte. A párt, tegnap elfogadásra került egészségügyi koncepciójában társadalombiztosítási alapon szerveződő, teljeskörű alapellá­tást biztosító, minőségi szolgál­tató egészségügyi rendszert cé­loz meg. Uyganakkor a lakos­ságot és az egészségügyi dolgo­zókat is érdekeltté kell tenni a betegség-megelőzésben. Az el­látásban részesülők alárendelt­ségének megszüntetésével pár­huzamban szükséges megte­remteni azok érdekvédelmét. A program az egészségügyben dolgozók számára teljesít­mény-finanszírozást javasol, másfelől a korszerű egészség- ügyi-, egészségbiztosítói-, adatvédelmi-, gyermekvédelmi törvények mielőbbi megalkotá­sát. A „kisebb” és hatékonyabb egészségügyet a költséges kór­házcentrikus szerkezet meg­szüntetésével és a járóbeteg el­látás előnyben részesítésével tartja megvalósíthatónak. Át­menet biztosítását célozza a fekvő- és járóbeteg ellátás kö­zött. Az otthoni ápolás lehető­ségének biztosításával felsza­baduló aktív kórházi ágyak egy részét pedig „ápoló” és „nap­pali” kórházakba telepítené át. A biztosítási rendszer re­formja keretében versenyhely­zet kialakítása mellett voksol, amely garanciája lehetne az el­látás minőségi javulásának. Mindez fokozatosan valósítható meg - vélik a fiatal demokraták. A Szabad Demokraták Szö­vetségének a Művészetek Há­zában tartott szociálpolitikai fó­rumán Havas Gábor szocioló­gus, országgyűlési képviselő tá­jékoztatott a párt szociális prob­lémák kezelését célzó alternatí­váiról. Mint előrebocsátotta, a polgárok részéről túlzott vára­kozásokhoz vezet, a társadalom zöménél tapasztalt, tartós lecsú­szást eredményező reáljövede­lem-csökkenés, s hogy egy szű- kebb rétegnél már a teljes le­szakadás is bekövetkezett. Mindezt a szociálpolitika ön­magában kezelni képtelen; a problémák csak az újraelosztás eszközével, az államháztartás reformjával orvosolhatók. A li­berálisok úgy vélik, a jövedel­mek súlyos, a gazdaság egész­séges menetét veszélyeztető aránytalansága leginkább a lát­hatatlanná tehető jövedelmek különbségéből fakad. Ezen az elvonási rendszer átalakítása változtathat. Az ún. direkt adó­nemek fokozatos háttérbe szorí­tásával, a fogyasztási adók elő­térbe helyezését tartják kívána­tosnak, csakúgy a személyi jö­vedelemadó szintjének általá­nos csökkentését. A párt három szintű nyugdíjrendszert javasol, amely az önkéntes biztosítások kötését is lehetővé tenné. A családi pótlék és az anya­sági ellátás mellett a továbbta­nulási támogatás bevezetését javasolják, a társadalmi mobili­tás szempontjából kellő inspi­ráló erővel nem rendelkező, alacsonyan iskolázott és mun­kanélküli szülők családjában nevelkedő gyerekek számára. Az SZDSZ elsősorban a szociá­lis szolgáltatások fejlesztésében lát mozgósítható erőt. Elenged­hetetlennek tartja az ilyen irá­nyú szociális felsőoktatást és a szakmai elit megerősítését, s a civil szervezetek nagyobb ará­nyú bevonását. Tröszt E. Több ezer látogatója volt tegnap Pécsett az Orvostudo­mányi Egyetem aulájában a Gasztro-Expo ’94 elnevezésű vendéglátóipari bemutatónak és szakvásárnak. A baranyai ille­tőségű P-EXPO Kft. rendezvé­nye iránt megnyilvánult élénk érdeklődés korántsem meglepő, hiszen a csütörtöki és pénteki szakmai napok után a hétvége a nagyközönségé a gasztronómiai szakkiállításon. A kellemes, tavaszias napon étel- és italkóstolókkal várta vendégeit tegnap a pécsi gazda­sági rendezvény. Aki úgy gon­dolta, akár meg is spórolhatta a szombati ebédet, ugyanis a szakkiállításon az ízletes sós fa­latokat némi desszerttel, majd ízlés szerinti toroköblítővel le­hetett zárni. Itt szárnyas sültet, ott füstölt sonkát és szalámit, amott péksüteményt vagy éppen fagylaltot kínáltak, és még az innivaló terén is választhattak a vásározók a bor, a sör vagy az üdítő közül. Nem csoda hát, hogy nemcsak a városból, de a megye, sőt a Dél-Dunántúl más területeiről is érkeztek érdek­lődő látogatók. A nagy közönségforgalom mellett is akadtak szakmai ér­deklődők tegnap. A szakkiállí­tás kínálata lehetőséget nyújt arra, hogy valaki korszerű gé­pekkel, berendezésekkel sze­relje fel vendéglőjét, panzióját, de akár saját lakásának konyhá­ját is. A vásár még ma 10-18 óráig várja látogatóit. A belépés díj­mentes, de aki lejelentkezik az információnál, az részt vehet a cukrászkölteményeket kisor­soló tombolajátékon. K. E. Új VDN-világhíradó Moszlimok imádkoznak a „Pátriárkák Sírjánál”, Hebronban, ahol pénteken 65 palesztint agyonlőtt és több, mint százat megsebesített egy (más hírek szerint négy, vagy öt) izraeli telepes. Válaszra készül a Fatah? Női kórus T ordaszentlászlóról Énekkel reprezentálják magyarságukat O Catania: Szicíliában letar­tóztattak öt rendőrt, egy csend­őrt és a helyi pénzügyőrség egy alkalmazottját, mert együttmű­ködtek a maffiával - közölte csütörtökön a cataniai bíróság illetékes képviselője. Az AFP jelentése szerint a hatóság em­bereit a maffia egyik tagjának vallomása alapján tartóztatták le, s azzal vádolják őket, hogy segítetséget nyújtottak két szicí­liai bűnszövetkezetnek. Az olasz rendőrség két hónapja in­dított átfogó vizsgálatot amely­nek során eddig több tucatnyi maffia-tagot tartóztattak le. O Prága: Rekordösszegű, 414 ezer hamis német márkát foglal­tak le a cseh hatóságok Bmoban - Brünnben -, egy nappal az­után, hogy a cseh-lengyel hatá­ron őrizetbe vettek egy nemzet­közileg körözött olasz kábító­szer-kereskedőt. A Mario C. néven említett férfit távollété­ben tavaly Rómában kokain­csempészésért 19 évi börtönre és tetemes pénzbírság fizetésére ítélték. Az olasz üzletember csehországi lakásában és irodá­iban a rendőrség 48 olasz gép­kocsirendszámot és két kézi­fegyvert is talált. O Bonn: „A totalitárius vissza­vágás veszélye ismét valósá­gossá vált” - jelentette ki a Bonn melletti Sankt Augustin­ban egy tanácskozáson részt­vevő Jegor Gajdar, volt minisz­terelnök-helyettes, a Duma-beli „Oroszország választása” frak­ció vezetője a moszkvai parla­ment „csomagban” elfogadott amnesztia-határozatáról. A pápát ismét meghívták Lengyelországba Tadeusz Rákóczi bielskói lengyel megyéspüspök látoga­tásra hívta meg II. János Pált. A tervek szerint a pápa újabb len­gyelországi útjára jövőre ke­rülne sor, közvetlenül azután, hogy Csehországban részt vesz egy szentté avatási ünnepségen. A PFSZ vezetése Tuniszban rendkívüli ülést kezdett, hogy felmérje a hebroni tömeggyil­kosság politikai következmé­nyeit. A tanácskozás előtt Jász- szer Abed-Rabbo, a PFSZ VB tagja és szóvivője kijelentette: a testület javasolni fogja, hogy csak akkor folytassák a mészár­lás miatt hitelét vesztett béke­tárgyalásokat, ha Izrael lefegy- verzi a megszállt területeken élő zsidó telepeseket, és az ENSZ Életbe lépett szombaton az oroszországi puccsistákra vo­natkozó amnesztia, miután a parlamenti határozatot közölte a Rosszijszkaja Gazeta, a kor­mány hivatalos lapja. A közke­gyelemre vonatkozó határozat lehetővé teszi Borisz Jelcin egykori fő ellenlábasának, Ruszlan Haszbulatovnak és a tavaly októberi véres zavargá­sok többi vádlottájának szaba­don bocsátását. Ennek feltétele BT szavatolni tudja az ottani pa­lesztinok biztonságát. A Jasszer Arafat irányította Fatah mozga­lom gázai, nyugati-parti és jeru- zsálemi vezetői az Izraellel folytatott tárgyalások leállítását követelték a véres események miatt. - Meggyőződésünk, hogy népünk csak a harc folytatását, a felkelés fokozását választhatja, és választ kell adnia a megszál­lók bűneire - olvasható egyebek között a nyilatkozatban. a vádlottak egyetértése. Ellen­kező esetben viszont folytatják az eljárást ellenük. Haszbulatovot, a feloszlatott parlament elnökét és Alek- szandr Ruckoj alelnököt tavaly október 4-én vették őrizetbe a parlamenti ellenkormány tagja­ival együtt, miután a hadsereg megostromolta a moszkvai „Fehér házat”. A börtön előtt újságírók egész hada, illetve a puccsis­Hanan Asravi asszony, volt palesztin szóvivő a CNN ame­rikai hírtelevíziónak adott nyi­latkozatában úgy vélekedett, hogy a megszállt területeken lévő zsidó települések problé­máját kell mostantól a palesz­tin-izraeli tárgyalások előterébe helyezni. Asravi kijelentette, hogy a zsidó telepesek lefegy­verzésén túl, hozzá kell látni a megszállt területek zsidó koló­niáinak felszámolásához. tákkal rokonszenvező moszkva­iak várják Haszbulatovék sza­badon bocsátását. A hét végén a vádlottak hozzátartozói téli ru­hát vittek hozzátartozóiknak. Pénteken felkereste a börtönt Haszbulatov felesége is. Hasz- bulatov ügyvédjére hivatkozva az egyik moszkvai rádióállomás azt jelentette, hogy szombaton már a kora délutáni órákban ki­szabadulhatnak a vádlottak, de erről nem érkezett jelentés. Hangulatos est kerekedett az Erdélyből érkezett Tordaszent- lászlói Nőikar és a Mecsek Kó­rus közös hangversenyéből szombaton, amelynek a pécsi Szabadság úti református temp­lom adott helyet. A pécsi Mecsek Kórus e mos­tani találkozóval viszonozta azt a meghívást, amelynek köszön­hetően tavaly részt vehetett Tordaszentlászlón a Szent Ist- ván-napi Magyar Kórusfeszti­válon. Azóta a kórus életén kí­vül is számos baráti szál szövő­dött, miután a vendégek szállá­sáról akkor és most is családok gondoskodtak. Ezúttal har­minckilencen érkeztek Torda- szentlászlóról, kórustagok és hozzátartozók. A 25 és 70 éves életkor közötti asszonyok civil­ben egyébként pedagógusok, tisztviselők és „főállású” csa­ládanyák. A kolozsvári illető­ségű Guttman Mihály karnagy vezényelte női kar tegnap Ko­dály Zoltán, Bárdos Lajos, Bar­Nyolcezer embert várt Pak­son a szombat délutánra meg­hirdetett lakossági fórumra a he­lyi Szarkofág Nélküli Jövőért Égyesület, de legfeljebb ötszá­zan mentek el a városháza előtti térre, hogy tiltakozzanak az atomerőmű kiégett fűtőelem tá­rolójának megépítése ellen. Egy hónappal ezelőtt már összehív­tak ez ügyben egy fórumot, de akkor botrányba fulladt a gyű­lés, mert a városháza nagyter­mébe a tiltakozók fele sem fért be, a téren pedig nem volt han­gosítás. A mostani több mint két órán át tartó demonstráción Dobre László, a Szarkofág Nélküli Jö­vőért Egyesület elnöke kijelen­tette: minden törvényes eszköz­zel meg fogják akadályozni a tók Béla és az erdélyi szárma­zású Jagamos János népzene- gyűjtő műveiből válogatott a pécsi közönség számára. Ked­ves meglepetésként az őseiktől örökölt kalotaszegi népviselet­ben léptek fel. Mint Nagy Ernő, a Mecsek Kórus karnagya hoz­záfűzte, nagy szó, hogy a töb­bek között Kodály Zoltán és Bartók Béla képviselte zenei nyelven, a magyar népdalra épí­tett műzenei „gondolatokkal” egyben saját zenei anyanyelvű­ket énekelhetik a tordaszent- lászlóiak, s a huszadik század magyar zenéjével magyarságu­kat reprezentálhatják. A hangversenyt a Mecsek Kórus részéről egy Maróti-zsol- tár indította, majd közösen szó­laltatták meg Halmos László, Minden földek Istent dícséijé- tek című szerzeményét. Végül Kodály Esti dalával zárult a kö­zös fellépés, amire remélhetően számos alkalommal nyílik még mód. Tröszt E. tároló építését. Az egyesület tit­kára, Műhelyi János, aki a Zölt Alternatíva Párt támogatásával képviselőjelöltként indul a vá­lasztáson sajnálkozását fejezte ki, amiért nem jöttek el a fó­rumra a meghívott szakembe­rek, például geofizikusok és su­gárbiológusok. „Nyilván azért, mert bizonyos nyomás alatt vannak” - jegyezte meg a szó­nok. Feltételezése szerint az is az erőmű veszélyességét jelzi, hogy kompenzációt fizet a vá­rosi önkormányzatnak a Paksi Atomerőmű Rt., ha megépülhet az átmeneti tároló. Sólya László, a Zöld Alternatíva Párt képviseletében javasolta a jelen­lévőknek: kezdeményezzenek népszavazást Pakson, legyen-e tároló, vagy sem. Haszbulatovékra várnak Moszkvában Tömeggyűlés a városháza előtt Paksi tiltakozók Rendezett viszonyra törekedni közvetlen garanciák nélkül is Jubileumi néptáncgála Siklóson Nem valószínű, hogy Ma­gyarország a közeljövőben köz­vetlen biztonsági garanciákat kaphat, ezért olyan közvetett garanciákra kell törekedni, mint a rendezett viszony a szomszé­dokkal és a nyugati integráció. Ehhez elengedhetetlen a hatá­rok megváltoztathatatlanságá- nak rögzítése és a határon túli magyar kisebbségek helyzeté­nek európai normák szerinti rendezése - mondta szombaton Kovács László országgyűlési képviselő, a parlament külügyi bizottságának elnöke, a Ma Eu­rópában - merre tartunk? - című nemzetközi konferencián. A pénteken kezdődött há­romnapos tanácskozáson az eu­rópai együttműködés és a konf­liktusok megoldásának lehető­ségeit vitatják meg a 22 ország­ból érkezett résztvevők. Kovács László az elmúlt négy év magyar külpolitikáját értékelve kijelentette: megíté­lése szerint külkapcsolataink- ban sok volt az oda nem illő, ir­racionális elem, mint például a küldetéstudat, vagy a történe­lem mechanikus megjelenítése. Az ellenzéki politikus szerint a magyar kormány külpolitikájá­ban fontos szerepet játszott az ideológiai rokonszenv, vagyis azokat az országokat tekintette jó partnernek, ahol hasonló ösz- szetételű koalíció kormányoz. A külügyi bizottság elnöke el­ismerően és egyetértéssel szólt Boross Péter miniszterelnök közelmúltbeli bejelentéséről, miszerint Magyarország sem­milyen formában nem kíván részt venni egy esetleges bosz­niai légicsapásban. Kovács László szerint nem lenne jó, ha most ismét egy szö­vetségi rendszernek vetnénk alá nemzeti érdekeinket. Erre nincs is szükség - tette hozzá - mivel a NATO demokratikus szerve­zet, ahol magától értetődő az el­lenvélemény. A kelet-közép-eu- rópai régió bizonytalansági té­nyezői közül Oroszország bi­zonytalan helyzetét emelte ki Kovács László. Hangsúlyozta: a „Zsirinovszkij-jelenség” azért veszélyes, mert az általa han­goztatott birodalmi nosztalgia jelentős hatást gyakorol az orosz polgárok számottevő ré­szére, különösen a hadsereg hi­vatásos tagjaira. (MTI) Kalocsavidéki, dunamenti, palóc, sárközi, somogyi, dráva- közi, széki, kalotaszegi táncok­tól volt hangos a színpad pénte­ken este Siklóson a művelődési központban a Pelikán néptánc­együttes 10 éves, jubileumi előadásán. A nagyteremből már kiszoruló közönség tagjai egyetértettek abban, hogy régen voltak ennyien a művelődési központban. Bodnár László, a néptánc­együttes vezetője, aki szerepelt is az egy órás, gyönyörű ruhá­kat is felvonultató előadáson, elmondta, a 30 tagú együttes zöme tizenéves, s kiemelte a művészeti vezető, Völgyi Gyula munkáját. 1982 óta fokozatosan fejlődött, s természetesen átala­kult a csapat. A mostani fellé­pésük előtt naponta próbáltak, s az állandó tagság nagy állóké­pességet igényel. Mohácson, Pécsett van leg­közelebb ilyen néptánccsoport, hangsúlyozta köszöntőjében Pávics János is, a művelődési központ igazgatója. A táncoso­kat, köztük a két előtáncost, Za­kariás Anitát és Gábelics Józse­fet többször is visszatapsolta a közönség, szép sikert arattak. Tervük, céljuk mi is lehetne más, mint a produkciót elvinni máshova, megmutatni másutt is. Sz. A. 2 Új VDN 1994. FEBRUÁR 27., VASÁRNAP

Next

/
Thumbnails
Contents