Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)

1994-02-12 / 42. szám

1994. február 12., szombat A mai nap üj Dunántúli napló 5 Drágábban utazunk Hol mennyibe kerül a buszjegy? * Sajtos omlett Picasso-módra Nézőcsúcs Budapesten, a Nemzeti Galériában * Rossz pénz nem vész el Hamisban is a dollár és a márka a menő * Tiszta testtel, tiszta fehérneműben Tilos a kéjnőtől párát elfogadni * A kirándulás is luxus? Egyre többen nem tudják kifizetni Választási műsorok a Kossuth Rádióban A Kossuth Rádióban február húszadikán indul a Visszaszám­lálás című választási műsorso­rozat. A vasárnap esténkénti kétszer ötvenperces műsort a Kossuth Klubból közvetítik. Résztvevői az 1990-es választá­sok után a Parlamentben frak­ciót alakított pártok, tehát az MDF, az FKGP, a KDNP, az SZDSZ, az MSZP, a Fidesz lesznek - tájékoztatta az MTI-t P. Szabó József, a Kossuth Adó főszerkesztője. Mint elmondta: a Vissza­számlálás nem vitaműsor, a pár­tok vezető politikusai egymás­nak feltett kérdésekre válaszol­nak. Minden párt huszonöt ven­déget hívhat közönségként. A válaszadás ideje két perc lesz, s ennek betartását szigorúan mé­rik is, bár mint a felelős szer­kesztő elmondta, esetleges vi- szontreagálásra „valamennyi időt” tartalékolnak. A további választási műsorok közül P. Szabó József megemlí­tette a Külpolitikai Figyelőt, amely péntekenként 12.50 óra­kor tízperces műsoridejében a pártok külpolitikai programjá­nak ad helyet. A pénteki Ráadás című műsorban egyelőre a par­lamenten kívüli pártok kapnak 30 perces megszólalási lehető­séget. Február végén, vagy március elején indul szombat délelőttönként 11.05-11.55-ig az a műsor, amelyben a parla­mentben már képviseletet szer­zett pártok szólalnak meg, pél­dául az EKGP, a MIÉP, a Piac­párt, a Köztársaság Párt, a Nemzeti Demokrata Szövetség, az MSZDP, az Agrárszövetség. Április 8-tól, amikorra elkészül az országos lista, a listát állító, de a Visszaszámlálásban nem szereplő pártok, egy másik so­rozatban kapnak hasonló meg­szólalási lehetőséaet. (MTI) A város török alóli felszabadulásának évfordulóján Szigetvár polgárai, a város vezetői és a vár­baráti kör tagjai helyeztek el koszorút a dzsámi falán lévő emléktáblánál Fotó: Szundi György Mentesség a tv-díj fizetése alól A kérvényezők száma egyre nő Az utóbbi időben jelentősen megnőtt a tv-díj fizetése alól felmentést kérők száma. So­kaknak jelent gondot, ha kétha­vonta 920 forintot szükséges a tv előfizetésre kiadniuk a kevés nyugdíjukból. A Posta RT. Pé­csi Igazgatóság távközlési cso­portvezetőjétől, Várady Zoltán­tól megtudtuk, sok tragikus hangú levelet küldenek a ké­relmezők. Van, aki a kórházi zárójelentést is mellékeli. Meg­kérdeztük, kik, milyen feltéte­lek mellett kaphatnak mentes­séget, és hol szerezzék be a szükséges igazolásokat.- Az első és második cso­portba sorolt rokkantnyugdíja­sok részesülnek e kedvezmény­ben, és az igazolásokat a társa­dalombiztosítási igazgatóságon lehet kérni. Az érvényes pénz­ügyminiszteri rendelet szerint súlyos látás- és hallássérültek is mentesülnek az előfizetés alól. \ V i/ McDonald's SZERETNE ON MCDONALD'S VÁLLALKOZÓ LENNI? / / /[/ A. McDonald's több mint 1 3.500 vG' éttermével a világ legnagyobb gyorséttermi hálózata: közel 2.600 önálló vállalkozó partnerünk van 62 különböző országban. ^ Hálózatunk most Pécsett nyíló étterméhez keres tulajdonos és egyben 1 üzembentartó partnert. Olyan önálló vállalkozó pályázók jelentkezését várjuk, akik jó üzleti tapasztalatukat, saját készpénz tőkéjüket szeretnék kamatoztatni egy rendkívül biztonságos, hosszútávú vállalkozásban, és ezzel együtt hajlandók minden idejüket az étterem üzemeltetésének szentelni. A vállalat biztosítja az étterem helyét, felszerelését és a folyamatos üzemeléshez szükséges hátteret, valamint az Ön és alkalmazottai betanítását. Ha Ön úgy érzi, hogy ezt a kihívást kész elfogadni, és megfelel követelményeinknek, küldje el önéletrajzát az alábbi címre, illetve keresse telefonon a Franchise osztályt. McDonald's kft. Budapest, Gyáli út 3/b. I 097 Telefon: (1 )21 7-1041 , (1)216-1042, (1)217-1043 AA jMcDonoms A megfelelő okmányokat a me­gyei szemorvos, illetve a Bara­nya Megyei Audiológiai Intézet állítja ki. A Baranya Megyei Nyugdíj- biztosítási Igazgatóság vezetője arról tájékoztatott, hogy az I-es és Il-es rokkantsági csoportba sorolt betegek száz százaléko­san munkaképtelenek. A két fo­kozat közötti különbség abban áll, hogy az egyik beteg ápo­lásra szorul, míg másik képes ellátni önmagát. A rendelet alkalmazása azonban nem könnyű. Például az a hetven éven felüli személy, aki önálló keresettel vagy egyéb jövedelemmel nem rendelkező hozzátartozójáról gondoskodik, szintén mentesül az előfizetés alól. Viszont ha rendszeres se­gélyben részesül a hozzátar­tozó, már rendelkezik jövede­lemmel. Lehet, hogy a létmini­mum összegét így sem érik el, a jelenlegi gyakorlat szerint még­sem ítélik meg a mentességet. A rendelet érvényes ezenkí­vül az egyedül álló hetven éven felüliekre és azokra a házaspá­rokra, akik mindketten elérték már a hetedik évtizedet. Meg­tudtuk, az állandó felügyeletet igénylő fogyatékos gyermekek szülei is többször kopogtattak már a mentességért, de rájuk nem vonatkozik a rendelet. Ugyanakkor, ha egy családban látás- vagy hallássérült gyerek él, mentesülnek a fizetés alól. A családok szociális helyzetét, va­lószínűleg praktikus okokból, egyik esetben sem veszik figye­lembe. Van tehát egy rendelet, amely Pécsett - a tavaly év végi adatok szerint - több mint tíze­zer embert érint, de a rászoru­lók, a nehéz helyzetben lévők sajnos, ennél többen vannak. P. E. A vajdasági magyarokért Az idén január elsejével kezdte meg működését a Vajda­sági Magyarokért Szent Erzsé­bet Egyesület, amelynek célja: a vajdasági magyarok és más ki­sebbségek anyagi, erkölcsi és természetbeni támogatása, a délvidéki magyarság sorsának figyelemmel kísérése, a Vajda­ságból történő menekülés és ki­vándorlás megelőzése. Ennek megfelelően már több sikeres akciót szerveztek. A VMSZE tagjai, a Máltai Szere­tetszolgálat, a vasasi Kolping szervezet és magánszemélyek közreműködésével eddig több mint tíz gyógyszer- és ruhase­gélyt jutattak le a vajdaságba. Danis Imre, az egyesület tit­kára elmondta, drámai hangú leveleket kapnak a helyzetről, nincs gyógyszer, élelmiszer, tü­zelő. Ezen próbálnak segíteni. Az egyesület azonban anyagi problémákkal küzd, eddigi te­vékenységüket is a tagok saját pénzükből fedezték. Szeretnék bővíteni az egyesü­let létszámát, ezért várják az összejöveteleikre a Vajdaságból áttelepedett menekülteket, il­letve azokat a magyar állam­polgárokat, akik szívügyüknek tekintik a Vajdaságban élők megsegítését. Legközelebbi összejövetelü­ket február 12-én, 17.30-tól tart­ják Pécsbányán, a Gesztenyés u. 34. ben (a 40-es autóbusz végál­lomásánál). Az előbbi célok megvalósítá­sához segítségre van szükségük, várják a támogatókat, bank­számlaszámuk: B.B.RT. 244-13822. A Vöröskereszt nem ismerhet országhatárokat Az elmúlt ötven év legna­gyobb katasztrófája térségünk­ben a délszláv háború. Ez a megállapítás hangzott el többek között azon a kétnapos nemzet­közi Vöröskereszt konferen­cián, amelyet a magyar szerve­zet rendezett a visegrádi négyek Vöröskereszt vezetőségének ■ részvételével. A csütörtökön Pécsett kezdődött, és tegnap be­fejeződött tanácskozás második napján is szó esett a menekültek helyzetéről, de a nagyobb hang­súlyt a találkozó másik két té­mája - a természeti, ipari ka­tasztrófák esetén való együtt­működés és az ifjúsági Vörös- kereszt szervezetek tevékeny­sége - kapta. A cseh, a lengyel, a szlovák és a magyar szervezet képviselői arról cseréltek véle­ményt, hogy miért és hogyan lenne célszerű az együttműkö­dés az esetleges katasztrófák felszámolásában, illetve arról, hogy a humanitárius eszmeiség jegyében miként lehet közösen is felkészíteni a fiatalokat a vö­röskeresztes munkára. Nyugdíjas farsangok A Siklósi Nyugdíjas Klub hagyományos farsangját ma tartja a Siklósi Művelődési Központban. Szintén a nyugdí­jasoknak rendeznek álarcos mu­latságot vasárnap este 17 órától a HB Szabadidő Központban, ahol Dörömböző Géza és népi zenekara mellett fellép majd a Pécsi Vasutas Művelődési Ház hagyományőrző népdalköre. Emléktábla Pörbölyön A pörbölyi tömegszerencsét­lenség első évfordulója alkal­mából pénteken emléktáblát avattak a Bátaszéki Általános Iskolában. Tavaly februárban egy Pörbölyről Bátaszékre igyekvő iskolabuszba belero­hant a vonat a nyékipusztai vas­úti átjáróban és a tragédiának 11 gyermek esett áldozatul. A bá­taszéki iskola bejáratánál elhe­lyezett márványtábla rájuk em­lékezik és őrzi a nevüket. BIT-es akció Mohácson A Baloldali Ifjúsági Társulás Mohácsi Szervezete tegnap dél­után a város főterén akciót szer­vezett, melynek keretében „Mit üzem a kormánynak?” kérdés­sel fordultak az arra járókhoz. A véleményeket az üzenőfalnak kinevezett kirakatra ragasztott óriási papírokra sorra írták a fia­talok és a felnőttek. A rendez­vényre harsány zeneszó hívta fel a figyelmet, gőzölgő teát osztottak, díszletnek pedig egy kövekkel megrakott halfőző bogrács szolgált, rajta a felirat: „Kormány-kő-leves”. Baranyai razziamérleg Elfogtak körözötteket, betörőket, ittas vezetőket hogy élettársa mezítláb, egy szál hálóingben kilökte őt az ut­cára. Rendőrségi segítséget kért. Az éjszaka igazi sztorija azonban az volt, amikor egy úr a szomszédjához riasztotta a nyomozókat, mondván, hogy annak lakásába betörtek, és még ott is tartózkodik a bűnöző. Ám mint rendőrök megállapították, a szomszéd saját maga törte be ajtaját, ugyanis nem találta meg lakásának kulcsát. A Nagy Imre utcába lopóau­tót kértek a lakók, ugyanis egy gépkocsi idegen garázs elé állt be. Az egyik kertvárosi szóra­kozóhelyre durvább szóváltás és némi tettlegesség miatt kér­ték a rendőrök segítségét. A vita elsimításának csak a végére ér­tünk oda, ám rövid úton távoz­tunk is, egy felbőszült férfi ugyanis nem vette jó néven ér­deklődésünket. Balog Nándor (Folytatás az 1■ oldalról) A fokozott ellenőrzésben 85 jármű és mintegy 40 rendőr vett részt. Elfogtak nyolc bűnözőt, köztük három körözött sze­mélyt. Horogra akadtak betörők és tolvajok, és nyomára bukkan­tak a nyomozók egy korábban ellopott autónak is.- Bár bizonyára mindenki tisztában van az ittas vezetés veszélyeivel, a közlekedési el­lenőrzések során 13 ittas vezető akadt horogra - mondotta dr. Dobra Tibor. -Természetesen az ő esetükben automatikusan ugrik a jogsi, és az járművüket alkoholos állapotban vezető személyek 18-20 ezer forintos szabálysértési bírságra is szá­míthatnak. Meglepett bennün­ket az is, hogy öt gépkocsi veze­tője kötelező biztosítás megkö­tése nélkül vezette járművét, ők ugyancsak szabálysértési bír­ságra számíthatnak, s ha nem kötik meg záros határidőn belül a biztosításukat járművük for­galmi engedélyétől is el kell bú­csúzniuk. A razzia során egyébként 460 szondát használtak fel a rend­őrök. Különböző szabálysérté­sek miatt csaknem száz embert bűntettek meg. A traffipaxba negyven gyorshajtó futott be, harmincötén helyszíni bírsággal megúszták, míg öt vezetőt felje­lentettek. A fokozott ellenőrzés alatt 315 esetben szabtak ki helyszíni bírságot, a kiszabott összeg átlagosan ezer forint kö­rül alakult. A megyei rendőrségi ügyele­tén dr. Nagy László százados, míg a városin Szikszai Sándor százados vette a rádiós és tele­fonos hívásokat. Fültanúi vol­tunk, amikor egy hölgy az utcai fülkéből arról panaszkodott,

Next

/
Thumbnails
Contents