Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)
1994-01-03 / 2. szám
8 üj Dunäntüii napló Tudomány 1994. január 3., hétfő Az étlap árait, vagy választékát nézzük? Etika és gazdasági növekedés Az olasz Edy Orioli egy Cagiva motoron győzelme előtt Fáraó Raly-n 1993. október 13-án Kik építették a piramisokat? A közelmúltban lelkesen mentem el egy tudományos vitára. Nem csak a résztvevők csalogattak, hanem a cím is: Gazdaság és etika. Régóta vallom, hogy korunkban - a világ gazdag ötödében - a közgazdaság klasszikus ismérvei, tényezői másodlagossá váltak a tudati feltételekkel szemben. A helyett a szellemi tőke vált a fejlődés elsődleges feltételévé. Az utolsó száz év minden gazdasági sikere és kudarca a szellemi tőkére, kulturális, civilizációs okokra vezethető vissza. A klasszikus közgazdaságtan az emberek etikai értékrendjétől függetlennek hitt gazdasági racionalizmusra épült. Ez igaz addig, amíg a fogyasztó jövedelme viszonylag közel van a létminimumhoz, a képzettsége és műveltsége pedig alacsony. A kevés jövedelemből gyakorlatilag csak a létfeltételekre futja. Ebben az esetben a választásánál az ár a döntő. Ennek profán illusztrációja: a szegény ember az étlap árait nézi, a gazdag a választékot, és az áraktól szinte függetlenül választ. Ha így van ez már egy bizonyos szint felett az étkezés esetében is, mennyivel inkább így van, ha a módos ember könyvet, hanglemezt választ. Szegény gazdagok - gazdag szegények Könnyű tehát belátni, hogy azonos jövedelmű családok fogyasztási struktúrája között annál kisebb a különbség, minél kisebb a jövedelem és minél alacsonyabb a képzettségi szint, és fordítva, a gazdagok és képzettek esetében nagyon nagy az azonos jövedelmű családok fogyasztási struktúrájának különbsége. Már nehezebben követhető az az összefüggés, ami a civilizációk közötti eltérésekből fakad. A puritán civilizációkban azonos jövedelem mellett nagyobb a megtakarítás, sokkal kevesebbet fordítanak vendéglátásra, mint például a magyarok. A holland gazdag úgy lát vendégül, mintha szegény volna, a magyar szegény pedig úgy, mintha gazdag lenne. Van olyan barátom, aki többet költ hanglemezekre és koncertjegyekre, mint élelmiszerre. Ezzel szemben a hasonló jövedelmű átlagpolgár ilyen célra szinte semmit nem ad. Ezekkel a különböző viselkedési formákkal, eltérő értékítéletekkel az átlagember is egyre gyakrabban találkozik, a tudós közgazdász azonban nem akarja ezt tudomásul venni. Pedig ezen jelenség tudományos felismerése már közel száz esztendős. Max Weber, a híres német politológus, a század elején felismerte, hogy a polgári demokrácia és a fejlett ipar csak a nyugat-európai puritán etika viszonyai között valósítható meg. Ezt a skót, tehát szuper puritán Adam Smith még észre sem vehette, mert körülötte is mindenki puritán volt, mert az ő korában a lakosság óriási többsége a létminimum határán élt és többsége még analfabéta volt. Meglepő viszont, hogy a jelenkor közgazdászai nem kezelik az etikát és az abból fakadó magatartást jelentőségének megfelelően, holott azóta az átlagos életszínvonal a fejlett országokban tízszeresénél is magasabb lett, az átlagos képzettség pedig legalább középfokú. Weber a kapitalizmus társadalmi és gazdasági sikereit a puritán etikával magyarázta. A puritán ember viszonylag igénytelen és a divat változásaira nem nagyon érzékeny fogyasztó, takarékos, fegyelmezett, szorgalmas, tisztaságszerető. Ezek az etikai vonások nagyon jelentősek voltak a kapitalizmus, az iparosítás szempontjából. A nagy tőkeigények minél gyorsabb kielégítéséhez kellett a visszafogott fogyasztás, a takarékosság, a munkaerő fegyelmezettsége, tisztaságszeretete. Ezért aztán a klasszikus köz- gazdasági elvek alkalmazása csak ott járt sikerrel, ahol a lakosságot ezek a tulajdonságok jellemezték. Ahol a lakosság értékrendje megkövetelte a vendéglátást, a ténylegesnél gazdagabban viselkedést, ahol nem volt jellemző a fegyelem, a tisztaság igénye, ott nem jöhetett létre a századfordulóig sem a polgári demokrácia, sem az iparosított gazdaság. Tekintettel arra, hogy az emberiség nagy többségére nem volt jellemző a puritánság, a közgazdaságtan szabályainak alkalmazása nem is hozhatott eredményt másutt, mint a nyugat-európai civilizációban. Az Észak-Dél ellentét A jelen század második felében a tudományos és technikai forradalom új viszonyokat teremtett. A világgazdaság kiterjedése és az információ forradalma lehetővé tette, hogy a kelet-ázsiai puritánok is iparosodjanak. Ott ugyanis történelmi okokból még erősebbek a puritanizmus karaktervonásai. A nyugati puritánoktól a keleti puritánokat különösen a tanulásnak tulajdonított nagyobb jelentőség különbözteti meg. Ott évszázadok óta a tanulás volt az érvényesülés elsődleges feltétele. Ezért is jelentkeztek sorra e térség gazdasági csodái. Fellépett azonban a tudományos és technikai robbanás következtében egy másik etikai értékigény is. Egy másik etika is alkalmassá vált a gyors társadalmi és gazdasági fejlődésre. A magasabb életszínvonal, a szolgáltatások térhódítása és a gyors technikai fejlődés a fejlődés motorjává tette a fogyasztói igényességet, a nagyobb szakmai és térbeli rugalmasságot, az önállóság igényét, a stílusérzéket, stb. Ezért aztán a század végére a politikai demokrácia és a magas életszínvonal terjeszkedni kezdett az olyan civilizációkban is, amelyekre ezek a jellemzőek. Ennek lett következménye, hogy a fejlett világhoz felzárkóztak az individualista etikával és tradíciókkal rendelkező társadalmak. Ezek mind a puritán civilizáció déli szomszédai. Ez a magyarázat arra, hogy mindenütt a puritánok uralta északi fejlett zóna terjeszkedett dél felé. Európában a század második felében a puritánoktól délre élő népek mind meggazdagodtak. Európa sikemépei a Barce- lóna-Bécs tengely két oldalán helyezkednek el, vagyis a Pire- neusok és az Alpok két oldalán. A baszkok, a katalánok, az észak-olaszok, a svábok, a bajorok, az osztrákok gyorsabban fejlődtek, mint a korábban is gazdag északi szomszédaik. Ennek megfelelője az, hogy az Egyesült Államokon belül mind a népesség, mind a gazdaság súlypontja jelentősen délebbre húzódott, hogy a déli államok fejlődése az átlagosnál gyorsabb volt. Kelet-Ázsiában csak most kezd igazán kibontakozni ez a jelenség. Az elmúlt évtizedek az igényességet és az individualizmust felértékelték. A jelenkor már nemcsak a puritán etikát jutalmazza bőségszarújából, hanem az igényes individualizmust is. A gazdaság fejlődése etikai kérdés is Az igényesség csak bizonyos jóléti szint felett válik gazdasági értékké, pozitív tényezővé. A modem társadalmakban nagyon fontos, hogy senki ne legyen megelégedve azzal a jövedelemmel, amit elért. Főleg ne legyenek megelégedve azok, akiknek máris magas a viszonylagos jövedelmük. Minél képzettebb és tehetségesebb valaki, annál nagyobb szükség lenne arra, hogy képességeit maximálisan kihasználja. Csak az a társadalom fejlődhet gyorsan a korunkban, amelyikben a legképzettebbek, a legtehetségesebbek és ezért a legjobban keresők dolgoznak a legtöbbet. Ez pedig a történelem során először fordul elő és ma is csak a legfejlettebbek világában. Minden megelőző és minden ma is szegény társadalomban a gazdagok do- logtalanok. Alapvető tévedés az, amikor az etikát valláshoz kötik. Puritánok az észak-nyugat európaiak és észak-amerikaiak, de még inkább a kelet-ázsiaiak függetlenül attól, hogy milyen vallási felekezet hívei. Weber is tévedett, amikor a puritanizmust a protestantizmussal azonosította. A holland katolikusok puritánok. Sokkal inkább azok, mint a protestáns poroszok vagy magyarok. Azt sem lehet mondani, hogy az igényes individualisták etikája a katolikus vallásból fakad, hiszen a mediterrán népekre ez csak az északi határaikon, azaz csak egy nagyon kis hányadukra jellemző. Viszont ez az etika nagyon pregnánsan, karakterisztikusan jelentkezik a délkínaiaknál és az európai zsidóságnál is. Mindez figyelmeztetés azoknak a közgazdászoknak, akik a pénzt, az inflációt, a kamatot, a bankrendszert, stb. tartják a gazdaságot mozgató erőknek. A gazdasági eredmények egy bizonyos szint után már nem elsősorban a klasszikus értelemben vett gazdasági tényezőkön, hanem az emberek etikáján múla- nak. Ezért aztán a gyáraknál fontosabbak az iskolák, a színházak, a múzeumok, a klubok. A század első feléig joggal hihették, hogy előbb kell kiépíteni a gazdaságot, aztán jöhet csak majd a kulturális igények kielégítése. Ma már ez az út egy hozzánk hasonló szintet elért országban is zsákutca. Kopátsy Sándor Az egyiptomi piramisok megmozgatják az ember képzeletét. Az arab hódítás idején, a VII. században ezek az építmények már legalább 3200 évesek! Az arabok a dzsinnek művének tartották, ezért egy kalifa elrendelte az elbontásukat. Azonban oly lassan haladtak, hogy belefáradtak és abbahagyták. Manapság Däniken földöntúli lények alkotásának véli; a múlt században viszont még sokkal banálisabb módon képzelték az építést, rabszolgák százezrei által. Madách Tragédiájából is ezt a felfogást ismerjük. Hérodotosz, a nagy görög történetíró leírja magát az építkezést, csakhogy ő is kétezer évvel később, inkább a fantáziájára alapozva. Szerinte Keopsz piramisát húsz évig építette több százezer rabszolga. Csakhogy Hérodotosz a görög társadalom szerkezetéből indul ki, ami lényegesen különbözött az óegyiptomi társadalométól. Legfőképpen abban, hogy Egyiptom nem volt rabszolgatartó birodalom a történelem- könyvek állításával ellentétben, nagyo minimális volt az állami hadifogoly rabszolgatartás, a termelés döntően a faluközösségek keretében ment végbe. Ma már az a felfogás érvényesül, miszerint nem rabszolgák, hanem közmunkára kény- szerített parasztok emelték a Fáraók hatalmas emlékműveit. Azonban akár rabszolgák, akár kihajtott parasztok voltak az alkotók, marad néhány kérdés. Például az, hogy miért nincsenek tömegsírok a piramisok közelében? Gondoljuk csak meg, ha korbáccsal hajszolt tíz- és százezrek dolgoztak évtizedeken át az akkori egészségügyi körülmények között, nyilván úgy hullottak az emberek, mint a legyek. De nincsenek tömegsírok, mint ahogy a piramis építését ábrázoló rajzokon, festményeken sem látjuk erőszaknak, halálnak nyomát. Nem látni korbácsot, béklyót, stb. Valószínűleg azok a japán kutatók állnak legközelebb az igazsághoz, akik szerint a piramisokat nem kényszer hatására, hanem önként építette a nép, mintegy önmaga dicsőségére. A Fáraó nem egyszerűen egy népnyúzó despota volt, hanem az istenkirály, az egyiptomi nép megtestesítője, nagyságának szimbóluma. A piramisok egy megszülető birodalom, egy megszülető nép első nagy alkotásai, amelyre egyaránt büszke a Fáraó, az építőmester és a terhe alatt görnyedő egyszerű paraszt. Valószínűleg anyagilag sem járt rosszul az ilyen munkára jelentkező kisember, nyilván jól táplálták, megfizették. Mai szemmel nézve persze értelmetlennek tűnnek az ókor e hatalmas alkotásai, a piramisok és a kínai Nagy Fal, ám nem mai ésszel kell ezekről gondolkodnunk, hanem az éppen megszülető és naggyá váló népek kisemberének eszével. Európa katedrálisait sem kényszer hatására, korbács-su- hogtatásra emelték a városlakók, hanem önként és örömmel, az Isten és önmaguk dicsőségére. Az egyiptomi és az újvilági piramisokat, a kínai Nagy Falat, Borobudur szentélyét, Angkor Vat templomvárosát, a Biblia Bábel tornyát az őstársadalomból a civilizációba átlépő ember, a törzsből, nemzetségből néppé-nemzetté kovácsolódó közösség emelte, ráébresztve önmagát az alkotó kéz és elme nagyságára. Nem kell tehát itt földönkívülieket, vagy robotoló rabszolgahadat elképzelni. Az első civilizációk a kezdet kezdetén még hordozzák az ősi törzsi demokrácia sok jegyét, a későbbi despotikus hatalom, amelyet oly jól ismerünk, már a megrekedés, a stagnálás időszakát hozta. Gazdag László Trója hatalmas kereskedőváros volt A mondabeli Trója városa valóban olyan nagy volt, mint ahogy azt Homé- , rósz leírta. Erre az eredményre jutott három évig tartó ásatás után egy nemzetközi kutatócsoport, amelyet Manfred Kofrmann tübingeni régész vezetett. Korfmann professzor újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy csapatának ezen'a nyáron sikerült feltárni egy védőárkot, amely a trójai háború idejéből, a Krisztus előtti XIII. századból származik. A sziklába vájt árok valószínűleg egy falban folytatódott és mintegy 450 méterre fekszik a már korábban megtalált trójai vártól. Korfmann szerint az árok délről óvta a várost az ellenséges támadásoktól. - Ezt a védelmi rendszert Homérosz vagy egyik ismerőse bizonyára látta, amikor 500 évvel a trójai háború után megírta az Iliászt. A professzor úgy véli, hogy Trója két részből állt, a várból valamint egy alsóvárosból, és mintegy 130 ezer négyzet- méteren terült el. Nézete szerint a csaknem 6000 embernek otthont adó települést egy két kilométer hosszú védőfal vette körül. Az új lelettel megdőlni látszik egy fontos érv, amelyre hivatkozva sokan megkérdőjelezték az Iliász történelmi magját. A régészek eddig ugyanis mindig felhívták a figyelmet; hogy a Heinrich Schliemann német amatőrrégész és követői által kiásott maradványok a törökországi Hisarlik-dombon egy jóval kisebb várost zártak körül, mint amelyet Homérosz megörökített. Ezen maradványok alapján Trója legfeljebb futballpá- lya nagyságú lehetett. Korfmann csapata már korábbi ásatásaik során is arra a következtetésre jutott, hogy Schliemann és követőn a felsőváros, azaz a vár maradványait találták meg, ahol a nemesség lakott. Az alsó településen, amelyet a most megtalált védőárok ölelt körül, ezzel szemben az egyszerű nép élt: „egy kikötőváros sajátos kevert népessége”. Amikor Homérosz a Krisztus előtti VIII. században megírta a Trója bevételéről szóló eposzát, még maga is látta a K. e. XIII. században virágzott hatalmas kereskedő- és kikötőváros romjait vagy szemtanútól hallott róluk. Ez egyébként nem bizonyítja, hogy a Homérosz álta megörökített trójai háború, valamennyi hősével együtt, Akhilleusztól Hektóiig, valóban a K. e. XIII. században játszódott. - Ez soha nem lesz bizonyítható - hangsúlyozta Korfmann. A professzor szerint az azonban nyilvánvaló, hogy a jelentős kikötőváros körül mindig dúltak háborúk, így ebben az időben is. Régészetileg az is igazolódott, hogy Trója környékén ez idő tájt hamvasztá- sos temetkezés folyt. Ezidáig a kutatók azt állították, hogy a hamvasztás Homérosz idejében elterjedt volt, nem volt szokásos azonban abban a korban, amikor az Iliász játszódott. Szomáliái asszonyok és gyermekek drótkerítés mögött várják, hogy sorra kerüljenek az élelmiszer-segély osztásnál. Felvételünk Mogadishuban készült 1993. szeptember 11-én.
