Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)

1994-01-14 / 13. szám

Minden pénteken MAGAZIN 1994. január 17- január 23. A választások előtt kormánydöntés Miután Magyarország a prá­gai csúcstalálkozón már dekla­rálta készségét, hogy csatlakoz­zék a Közép-Kelet-Európának felkínált NATO-békepartnerség programhoz, most a kormány döntésére vár az aláírás részlete­inek meghatározása. Boross Pé­ter kormányfő Prágában úgy nyilatkozott, hogy reményei szerint a békepartnerséggel kapcsolatos magyar aláírásra még a választások előtt sor ke­rülhet. Nincs influenza-járvány Bár az elmúlt héten megnőtt az influenzás tünetekkel orvos­hoz fordulók száma, és egyes helyeken tömeges megbetege­dések is előfordultak, sem me­gyei, sem országos influenza- járvány nincs még hazánkban. Erről az Országos Közegész­ségügyi Intézet osztályvezető főorvosa adott tájékoztatást. Az ipari miniszter Szászváron A Kereszténydemokrata Néppárt Baranya Megyei El­nöksége szervezésében ma Szászvárra látogat Latorcai Já­nos ipari és kereskedelmi mi­niszter. A vendég először láto­gatást tesz a helyi bányatársa­ságnál, majd a polgármesteri hivatalban tájékoztatót tart a KDNP bányászattal kapcsolatos gazdasági és politikai állásfog­lalásáról, illetve programjáról. Jeszenszky Géza Varsóba utazik Jeszenszky Géza külügymi­niszter pénteken egy napos hi­vatalos látogatást tesz Varsó­ban. Ennek során négyszem­közti megbeszélést folytat Andrzej Olechowski lengyel külügyminiszterrel, fogadja őt Lech Walesa államfő, Walde­mar Pawlak miniszterelnök, és találkozik a parlament vezetői­vel is. A külügyminiszterek ve­zetésével tárgyaló delegációk a nap folyamán elsősorban a két­oldalú kapcsolatokról folytat­nak megbeszéléseket, ezen be­lül a lengyel fél a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fej­lesztésének kérdését tartja a leg­fontosabbnak. A Nurejev-verseny balett-gálája Pécsett Ma (a Traviata előadás he­lyett) a budapesti Rudolf Nure- jev Nemzetközi Balettverseny estjére kerül sor a Pécsi Nem­zeti Színházban. Századunk ki­emelkedő balettművésze a sors véletlene folytán épp Budapes­ten lépett életében utoljára szín­padra, és ez a momentum adta az ötletet, hogy a művész halá­lának első évfordulóján klasszi­kus balettversenyt rendezzenek Magyarországon Nurejev em­lékére. A verseny a héten zaj­lott, a győztesek most - akár csak más vidéki városoban - Pécsett is bemutatkoznak. 1 PÉCS 0,1 \\ A**, 'ttrl Sok a szerviz, kevés a mester Mikor lesz minőségi a szolgáltatás? (13. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP UJ Dunántúli napló V. évfolyam, 13. szám 1994. január 14., péntek Ára: 16,30 Ft Költségvetési és média-háború Pécs Közgyűlése nem szavazta meg a tömegközlekedés új tarifáit A pénz, illetve a pénzszűke volt a vezérmotívuma Pécs Közgyűlése ez évi első, tegnapi ülésének, amely a hagyomá­nyokhoz méltón ezúttal is tor­zóban maradt. Ennek a költség- vetési koncepció szövegértel­mezések miatt elhúzódott tár­gyalása volt a legfőbb oka. No meg az, hogy egyelőre milliár­dos nagyságrendű hézag mutat­kozik hiányként a város várható költségvetési bevételei és kia­dásai között. Még bemelegítésként sürgős­séggel tárgyalta a testület a rendkívüli időjárás miatt kiala­kult vízkár-elhárítási feladato­kat - amelyek leginkább Hird Újtelepén jelentkeztek - és 6 millió forintot szavazott meg az ezzel kapcsolatos munkák el­végzésére. Ez után a közgyűlés hosszabb vitát folytatva utólagosan - s a tárgyalás terjedelméhez képest végül meglepően nagy többség­gel - jóváhagyta az önkor­mányzat vezető tisztségviselői­nek azon intézkedését, amellyel az állami adóztatás elől a köz­gyűlés által alapított alapítvá­nyokba menekítették a Va­gyonkezelő Kft.-nél keletkezett nyereséget. A nemcsak több ol­dalról kifogásolt, de eleve el is ismert hatáskör-túllépésre azért került sor, mert az év végén nem volt már mód a testület összehívására. A belváros részletes rende­zési terve kisebb módosítása után került sor a Pécs Tömeg- közlekedési Rt. még tavalyról áthúzódott tarifaemelési kérel­mének tárgyalására. A közleke­dési és kommunális bizottság javaslatával támogatta az általa indokoltnak minősített kérel­met, amely ellen igazán érdemi, (Folytatás a 2. oldalon.) Februárban a parlament elé viszik A kormány a médiatörvényről A kinevezési törvényt elemző alkotmánybírósági határozatot egyértelműnek ítéli meg, s to­vábbra is ezen értelmezés sze­rint kívánja betölteni a tévé- és rádióelnöki posztot a kormány - értesült lapunk tegnap este, a kormányülés után. Az ülés egyik napirendjeként tárgyalt médiatörvény-tervezet tárcák közötti egyeztetése ugyan még tart, de az már el­dőlt, hogy a kormány február 7-ikén a parlament elé terjeszti, majd megkezdi az egyeztetést a pártokkal. Mint megtudtuk, a je­lenlegi, 150 szakaszból álló tör­vénytervezet az előzőhöz ha­sonlóan közalapítványi formá­ban, egy kuratórium által fel­ügyelten, a kormánytól szerve­zetileg és pénzügyileg is függet­len konstrukcióban írja le a két intézményt. Lényeges változást az előző, sikertelen tervezethez képest az új nem tartalmaz (az időközi jogszabályi változáso­kat átvezették rajta), így elfoga­dására, illetve elutasítására in­formációforrásunk szerint közel azonos az esély. Pauska Találkozás a pártok képviselőivel A választások közeledtével a pártokkal való kapcsolatokat bővítené szeretné az Új Dunán­túli Napló. Lapunk a korábbi választási időszakban is kie­gyensúlyozottan foglalkozott a politikai csoportosulások prog­ramjainak és képviselőinek be­mutatásával. Azért, hogy ez a legközelebbi választásokon is így legyen, ja­nuár 17-én hétfőn 10 órakor Pé­csett, az Új Dunántúli Napló szerkesztőségében (Pécs, Rákó­czi u. 34) valamennyi, Bara­nyában is tagsággal rendelkező és a választásokon indulni kí­vánó párt, szövetség, szervezet képviselőivel találkozunk. Meghívásunkat az érintettek el­fogadták, lapunk pedig azt sze­retné, ha ez a megbeszélés hoz­zájárulhatna a választási kam­pány nyugodt lebonyolításához. Magyarok „partnersége” A Honvédelmi Miniszté­rium szakértői már javában dolgoznak azokon a terveken, amelyek alapján a magyar ka­tonák kapcsolódhatnak a Partnerség a békéért elneve­zésű NATO-programhoz. Kiss Csaba védelempoliti­kai főosztályvezető elmondta, hogy a munkálatokat már ok­tóberben elkezdték, hiszen akkor látott nyilvánosságot először ez a NATO-javaslat. Ennek megfelelően a jövőben a NATO-normákhoz kell kö­zelíteni a védelmi tervezés és költségvetés átláthatóságát, a civil ellenőrzés erősítését. A jövőben a magyar kato­nák nemcsak egyéni megfi­gyelőként vesznek majd részt a békefenntartásban, hanem önálló alegységeket képeznek ki humanitárius segítségnyúj­tásra, katasztrófa-elhárításra. Ezen kívül kijelölnek olyan csapatokat és alegységeket, amelyek képesek együttmű­ködni a NATO-alakulatokkal. Tevékenységük összehango­lására már ez év második fel­ében kisebb közös gyakorla­tok várhatók. A boldog öröm jelzi, hogy újra van munkahelye sok vasasi bá­nyásznak Löffler Gábor felvétele Jön a munkaerő Vasasra Márciusra várható a termelés beindítása Az elmúlt év végén újra megnyitott Vasas Bányaüzem munkaügyi irodájának kilincsét délelőttönként egymásnak ad­ják az új felvételisek és a vissza­térők. Schaller Károly sajnálko­zással vegyes örömmel fogadja a jelentkezők tömegét. Minden munkás kéz elkel ugyanis Vasa­son, de nem mindenkit tudnak azonnal munkába állítani.- Csak azokat az embereket tudjuk azonnal fölvenni, akik­nek a munkájára azonnal szük­ségünk van. Pillanatnyilag a fő­feltáró vágatban a vasút és a csővezetékek visszaépítése, vagyis a szállítási feltételek biz­tosítása folyik. Jövő hét elején láthatunk neki a vágatbővítési tevékenységnek, és a terveink szerint február végén, március elején indulhat a termelés. En­nek megfelelően végezzük majd a létszám feltöltését először (Folytatás a 3. oldalon) Lesz-e kapaszkodósáv Mánfa és Pécs között? A Komlói Önkormányzat 1992-ben kezdeményezte újra, s azóta is többször a Pécs-Kapos- vár útvonalon a kapaszkodósáv megépítését, ami Árpád-tetőtől Mániáig 3,8 kilométeres útsza­kasz szélesítését, balesetveszé­lyes hajtűkanyarok „megszelí­dítését” jelentené. Egyéb elő­nyeit - menetidőcsökkenés, észak-déli irányú csatlakozás egy jövőbeni balatoni vagy ke­let-nyugati irányú útprogram­hoz, a terület felértékelődése - ne is részletezzük. Tegnap a Pécsi Közúti Igaz­gatóságon kivitelezők, lebonyo­lítók és az érintett önkormány­zatok képviselői találkoztak kö­zös szándéknyilatkozat kialakí­tásának reményében. Kis István, a beruházást irányító közúti igazgatóság főmérnöke el­mondta, a 270 milliós útépítés­hez mindössze 20 millió forint önkormányzati „saját erőre” lenne szükség, hogy zöld jelzést kapjon és májusi kezdéssel 1995 végéig befejeződjön. Ez az összeg az Útalap 20 millió forintját és a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Miniszté­rium 1CT millióját egészítené ki 50-re, és a munkák elkezdésé­hez szükéges. Tóth József, Komló polgármestere megerő­sítette, a szaktárcák vezetői hat­hatós támogatást ígértek, a költ­ségek további, döntő hányadát a Közlekedési Hírközlési és Víz­ügyi Minisztérium vállalja. Komló 5 milliót különítene el erre. Most kéznyújtásnyira van a megvalósítása, halogatása a beruházást a XXI. századra utalná. Sürgető lenne a döntés, a la­tolgatás szerint Pécs 10, a me­gye talán 5 millióval segítene, kérdés, mennyire találkozik ez a déli elkerülő útra 40 milliót ter­vező pécsiek szándékávahB. .R. A baleset helyszínén tizen vesztették életüket Läufer László felvétele Tizenkettőre emelkedett a halottak száma Közúti katasztrófa Taszáron Éjfél sem volt még. Éppen néhány perc hiányzott ahhoz, hogy egy másik nap következ­zen el, amikor a 61-es főúton a rendőrök a buszsofőr lábát ke­resték. Előtte, fél hét után néhány perccel, egy 33 embert szállító autóbusz és egy pótkocsit von­tató teherautó találkozott egy­mással. A pótkocsin több ton­nányi fémlemezt szállítottak (volna) Ausztriából Bonyhádra. A túlterhelt- pótkocsi áttért a másik oldalra, az éppen szem­bejövő busz sofőrjének pedig már egy gyors kormánymozdu­lat lehetősége sem adatott meg. A fémlemezek leomlottak és mészároltak, mint valami kés, amely nem tudhat arról, miért és hova dobják. Éjfél van és nagyon fázunk. Az enyhe idő ellenére így vezet­jük le a rettenetes látvány okozta sokkot. A baleset hely­színén vértócsák, szanaszét he­verő ruhacafatok, cipők - néme­lyik a gazdájához tartozó lesza­kadt lábszármaradvánnyal -, a busz szétszóródott szerszám- készlete, amelyre ehhez a jár­műhöz már sohasem lesz szük­ség, a kasszából kiszóródott pa­pír- és fémpénzek, tizenketten utolsó menetjegyüket váltották meg. Az út szélén a temetkezési vállalat - szemtanúk szerint a mentőknél előbb a helyszínre érő - emberei végzik munkáju­kat. Arcuk rezzenéstelen, ne­kem már közönyösnek tűnik - annyira megszokták a halált, hogy ez a látvány sem rendíti meg őket? Végtagjukat nélkü­lözni kényszerült, eltorzult, vérpéppel borított arcú emberek fekszenek sorban. (Folytatás az 5. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents