Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)

1994-01-13 / 12. szám

Kosárlabda férfi Magyar Kupa PVSK - Paksi Atomerőmű 81-100 (42-51) Kézilabda Magyar Kupa A baranyaiak továbbjuthatnak Komló - Békéscsaba 29-17 (14-7) PMSC - Dunaferr 31-22(14-13) Caola - PMSC 24-23 (12-13) Totótippek megérdemelten 7-0-ra nyerte a Bányász, így a 14-7-es ered­mény már mindenkit megnyug­tatott. A válogatott Mohácsi két gólja közelebb hozta a vendé­geket a szünet utáni első per­cekben, ám hiába tüzelt a to­vábbiakban a balátlövő, a kom­lói kaput mindvégig jól őrizte a fiatal Pokos, majd amikor hete­seknél bejött helyette Sevcov és egymás után két bűntetőt is emgfogott már 10 gólra nőtt a különbség. A közönség k.o.-nak értékelte a 23-13-as állást és ki is számolta a csapaiakat, pedig még csak az 50. percben jár­tunk. Aztán az örömkézilabdát játszó hazaiak növelték előnyü­ket s végül behozhatatlannak látszó előnyre tettek szert a jövő szerdai visszavágó előtt. G.G. ban jócskán benne volt az is, hogy a büntetővetélkedőt ezen időszakban Németh nyerte a vendégek „ügyeletes” hétméte- res-dobójával Kelemennel szemben. Ezen időszakban va­lóban sziporkázott a pécsi gárda, hiszen szűk tíz perc alatt, tízgólos előnyre tettek szert. Ezen időszakban Hangot és Némethet egyszerűen nem lehe­tett tartani. Igaz, ehhez hozzájá­rult az is, hogy Szente kapuba- állásával agresszívabbá, vagyis támadóbbá vált a PMSC játék­modora, ami sokkal kevesebb lehetőséget adott a vendégek kezdeményezésének. Az utolsó negyedórára alapo­san felpörgött a mérkőzés, s végre ezen időszakban már a közönség is „vevő” volt a talál­kozóra, hiszen nagyon jól tudta, hogy a PMSC a bajnoki szezont záró mérkőzésen nem keve­sebb, mint hétgólos előny birto­kában „hagyta” kiengedni ke­zéből a biztos két bajnoki pon­tot. Most nem ez történt. Az alaposan megfiatalított hazaiak Hang és Németh eredményes­sége révén kilencgólos előnyt szereztek a szombati visszavá­góra. K. L. mérkőzésnek ígérkezett a ven­dégek számára a találkozó, hi­szen a 44. percben már öt góllal vezettek. Amikor a játékveze­tők jóvoltából - nem kevesebb, mint kilenc kiállítással, sőt Mé­száros kizárásával sújtották a PMSC-t - alaposan próbára tet­ték a baranyaiak tűrőképessé­gét. A játékvezetők hathatós se­gítségével nyert a Caola. Csakhogy semmire sem ment vele, hiszen a Pécsett leját­szott mérkőzésen a hétgólos győzelmet aratott a PMSC, és a két meccs alapján bekerült a Magyar Kupa legjobb 8 csa­pata közé. Elmarad a sí diákolimpia A hóhiány miatt elmaradnak a megyei diákolimpiái csütör­tökre és péntekre tervezett sí-, továbbá szánkóversenyei a Me­cseken. Játékvezetői tanfolyam A megyei labdarúgó szövet­ség játékvezetői bizottsága in­gyenes labdarúgó-játékvezetői tanfolyamot indít január 26-án, 16.30-tól a megyei sporthivatal pécsi, Megye utcai székházá­ban. Jelentkezni a helyszínen lehet, vagy telefonon is Zádori Istvánnánál a 312-433-as tele­fonon. Focigála Szentlőrincen Szombaton és vasárnap, 24 csapat részvételével teremfoci tornát rendeznek Szentlőrincen, az Ifjúsági úti Általános Iskola tornatermében. Az összecsapások - amelye­ken a környező falvak és több szórakozó egység csapata is részt vesz - szombaton reggel fél nyolckor, vasárnap pedig nyolckor kezdődnek. Ä döntő­ket vasárnap 16.30-tól bonyolít­ják le. Labdarúgás Bajnokok tornája teremtorna. A 7. forduló eredményei: Ma- rocco Kft - ÉLKER MTH 4-3, Origó Kft - Fénypont 5-2, Ver- tikor - Bari 4-3, Milán Bt - MTV 2-1, Bocz kft - FC Gilde 3-1, Róth Kér - S. Oliver 4-0, Fekete Gy LSE - BAT 4-0. Az élen a Marocco Kft csapata áll. •Radnóti Kupa, középiskolás fiú teremtorna, Pécs, Széche- nyi-csamok (7 csapat részvéte­lével). Végeredmény: 1. Szé­chenyi Gimn. és Szakközépis­kola, 2. Radnóti, 3. Nagy Lajos. Legjobb mezőnyjátékos: Szabó Zoltán (Széchenyi). Legjobb kapus: Keller Tibor (Kodály Gimn.). Legjobb góllövő: Berta János (Radnóti). Atlétika Országos mezei futóversenyt rendeztek Budapesten. A Népligetben megtartott versenyen a Pécsi Atlétikai Club tagja, Király Tamás a ju­nior korosztályban az első he­lyet szerezte meg, a felnőttek közötti összesítésben az 5. he­lyen végzett. A fiatal pécsi atléta több, jó eredményt elért társát előzte meg az évenként megrende­zendő versenyen. Mai sportműsor Kosárlabda. NB I., nők, A-csoport.: Tungsram - PVSK, Budapest, 17.00. NB L, nők, B- csoport.: PEAC - Baja, Pécs, városi sportcsarnok, 17.00. Magyar Kupa, férfiak, a leg­jobb 16-ba kerülésért. Pécs, vá­rosi sportcsarnok, 100 néző. V.: Gidófalvy, Benczúr. PVSK: Kovács 28/3, Haszjanov 18, Mi- lovidov 22/6, Pákozdi 2, Mó­Milovidov horogdobásra készül ritz. Csere: Pető 4, Ribarics 2, Lázár 5/3. Edző: Füzy Ákos. Paksi Atomerőmű: Venclovas 22/3, Vucskovics 6, Munteán 13/3, Mokos 5/3, Gulyás 13. Az olimpiai bajnok távolug- rónő, Heike Drechsler lesz a sztárja a február 4-én a berlini Rudolf-Harbig-Halléban meg­rendezendő atlétikai gálának. A negyedik alkalommal sorra ke­rülő „Olimpiai éjszaka” elneve­zésű viadalon a tavaly Stutt­gartban világbajnoki aranyér­met nyert német sportolónő új­ból összemérheti erejét a vb-n legyőzött, ezüstérmes ukrán La- risza Berezsnajával és a bronz­érmes dán Jelena Nielsennel. Az angol labdarúgó váloga­tott szövetségi kapitányi posztja hosszú ideig inkább jelentett er­kölcsi, semmint anyagiakban is megmutatkozó elismerést. A szigetországi klubok kispadján helyet foglalni mindig is jóval kifizetődőbb feladatnak bizo­nyult, így nem jelentett csodát, hogy Graham Taylor megüre­sedett helyének betöltéséért nem hadakoztak túlságosan a szakma mesterei. Megkezdődött a végső visz- szaszámlálás: már csak egy hó­nap van hátra a 17. téli olimpiai játékok rajtjáig. A helyszín az Oslótól 180 km-re északra található-kisvá­ros, Lillehammer és a norvégok által a síelés bölcsőjének tartott környék. A házigazdák hatal­mas „csinnadratta” közepette, 1000 nappal a megnyitó előtt kezdték hivatalosan a vissza­számlálást, az utolsó fontos dá­tum eljövetelekor, január 12-én azonban már nem maradt idejük az ünneplésre. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem vélet­lenül nevezte „az utóbbi idő­szak egyik legjobban előkészí­tett, megszervezett olimpiájá­nak” a közelgő téli játékokat, hiszen a létesítmények, az inf­rastruktúra teljesen készen áll, hó van bőven, az előkészületek Cs.: Pálkerti 8, Horváth 6, Mar­tincsek 8, Doma 8, Morgen 11. Edző: Simon Károly. Csak a legelején (4-3-ra) ve­zetett a PVSK, aztán átvette az irányítást az A-csoportos Paksi Atomerőmű. Csak az volt a kérdés, hogy milyen különb­séggel nyer a vendégcsapat, amelyben játszott az egykoron pécsi színekben szerepelt Venc­A szervezők egyelőre elvetet­ték azt az ötletet, hogy a dop­pingolás miatt eltiltott sprintert- rió, Katrin Krabbe, Grit Breuer és Manuela Derr szereplése is programba kerüljön. Joachim Krebs versenyigazgató szerint bonyolult lenne az ő versenyzé­sük megszervezése. Ugyanak­kor arról is szólt Krebs, ha a német atlétikai szövetség mégis érdeklődést mutatna egy ilyen összecsapás iránt, el kellene gondolkodni a javaslaton. A hírek szerint a négyéves szerződést aláíró „Taylor-utód” (erre Terry Venables pályázik a legjobb eséllyel) közel 2 millió márkás jövedelemmmel szá­molhat majd, amelyet a váloga­tott teljesítménye után járó prémium egészít ki. Különö­sebb panasza nem lehet. Összehasonlításul: Terry Ve­nables, a Tottenham csapatának edzőjeként évi 563 ezer márkát keresett. a végéhez közelednek. Ennek ellenére bőséggel akad még tennivaló, hiszen a Szovjetunió felbomlásával, Jugoszlávia és Csehszlovákia felaprózódásával minden bizonnyal megdől a részvételi csúcs Lillehammer- ben, ahová 80 ország 2000 ver­senyzőjét várják el.- Most már az ötödik sebes­ségi fokozatra kapcsoltunk. Minden szorgos kézre szüksé­günk van, így ünneplésre nem marad időnk. A végső vissza­számlálás minden ceremónia nélkül kezdődött meg - jelen­tette ki a szervező bizottság (LOOC) szóvivője, Rolf Ne­reng. A LOOC a kimutatások sze­rint 7.3 milliárd norvég koronát (1 milliárd amerikai dollárt) költött a téli játékokra, nem számítva az infrastruktúra fej­lovas, aki most a paksiak leg­eredményesebb dobójának bi­zonyult. A 19 pontos paksi győzelem azt jelenti, hogy a vendégek ju­tottak a Magyar Kupában a leg­jobb 16 közé. Füzy Ákos: - Az elején rosz- szul védekeztünk, később pedig sok ziccert kihagytunk. A szünet után nem tudtunk mit kezdeni a paksiak zónavédekezésével. Az utolsó fordulójához érke­zett az alapbajnokság a női ko­sárlabda NB I-ben. A PVSK ma idegenben szerepel, a Tungs­ram SC lesz az ellenfele. A pé­csiek és a lámpagyáriak egy­aránt 20 győzelmet, arattak és egyszer kaptak ki. Érdekesség: a vasutasok az egyetlen veresé­güket éppen a Tungsram SC-től szenvedték el Pécsett. Nem mindegy, hogy mit hoz a mai visszavágó, mert az alap­bajnokságban élen végzett négy együttes az egymás elleni eredményeit magával viszi a rá­játszásba. A Tungsram SC-ben a Pécs­ről odaigazolt Sztojkovics na­gyon jó formában kosarazik, meccsről meccsre sok pontot szerez. Őt nehéz lesz lefogni, de ha sikerül, akkor akár nyerhet­nek is a presztízsmérkőzésen a vasutasok. A Pécsi Erőmű RT sportköre 27 indulóval pénzdíjas villám­versenyt rendezett. Meglepe­tésre Solty, a Zsolnay Rt-Pécsi- ker SE tavaly még ifjúsági korú versenyzője győzött a nagyka­nizsai színekben versenyző két pécsi FIDE-mester, Horváth P. és Kádár előtt. A csapatversenyt az említett két mester, és az őket kiegészítő, szintén pécsi Nagy /. összetételű gárda nyerte. •Pénteken, 16.30-kor Pécsett, a DDGáz pécsi, Légszeszgyár ut­cai ebédlőjében megkezdődnek Pécs város egyéni sakkbajnok­ságának küzdelmei. Nevezni a helyszínen lehet. Ä bajnokság szombaton és vasárnap ugyanott, az ebédlő­ben folytatódik. Modellezés Szezonnyitó rádióirányítású- autómodellező verseny, Éger. A pécsiek eredményei: Serdülők: 1. Komáromi (csak 9 éves!). Felnőttek: 1. Kovácsik. A dön­tőbe került még Tetkó és No­votny is. Részvételüket az Au- toprofi Kft szponzorálta. lesztését, s egyéb nagyberuhá­zásokat. A források többségét természetesen az állam biztosí­totta. Hála a lelkes szervező- munkának - és a szerencsének - , néhány komoly aggályt elosz­lathattak a helyiek. így például az előző évek száraz, enyhe tele után az időjárásra nem lehet pa­nasz, annyi a hó, hogy sokszor csak buldózerrel lehet utat tömi a skandináv utakon. Bizonyos az is, hogy a helyszínekkel nem lesz gond. A norvégok joggal büszkélkednek olyan létesítmé­nyeikkel, mint például a felfor­dított Viking-hajóra emlékez­tető gyorskorcsolya-csarnok Hamarban, a barlangba vájt jégkorong-stadion Gjövikben, avagy a környezetvédelmi szempontokat maximálisan fi­gyelembe vévő bobpálya Hu- seskogenben. Magyar Kupa, első mérkő­zés, férfiak. Komló, 700 néző. V. Ladiszlai, Tavamai. Komló: Pokos - Soós, Takács, Tolsztih 6, Bognár 5, Horváth 6, Papp L. 2. Cs.: Sevcov (kapus), Kova- csevics 3, Keszthelyi 6, Czakó 2, Szentes. Edző: Skaliczky László. Hat perc kellett, hogy a Komló, Tolsztih révén először bevegye az addig két ziccert is védő Szikora hálóját, s mivel a csabai kapus megismételte bra- vúijait - vagy a komlóiak céloz­tak gyengébben - a 10. percben 3-3-ra állt a Magyar Kupa mér­kőzés. A következő 10 perc sem hozott komlói előnyt. Ezután azonban nem volt megállás, Papp L. remekül osztogatott, s a félidőből hátralévő tíz percet 1. Atalanta - Torino 2. Genoa - Milan 3. Inter. - Foggia 4. Juventus - Roma 5. Lazio - Reggiana 6. Napoli - Cremonese 7. Piacenza - Sampdoria 8. Udinese - Cagliari 9. Acireale - Ancona 10. Cesena - Fiorentina 11. Monza - Palermo 12. Padova - Bari 13. Pescara - Cosenza +1 14. Andria - Pisa Telesport Sp.Plusz Új DN X x2 1 x2 2x 2 1 1 1 1 lx X lx 1 1 1 1 1 x2 x X X xl 2 xl X X x2 X X 1 1 1 xl X 1 X 1 1 1 X 1 III ______ Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja ■ vBKSE if, SEX Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ 1F %Q § 'I Főszerkesztő-helyettesek: GÁRDONYI TAMÁS, MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN 1 “ ’ Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető 1 l\J Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-415-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-436-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon; 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 249-98903 025-07929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, félévre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9133 Fotó: Löffler Gábor Drechsler: igen, Krabbe: nem Sakk Rekordösszegért kapitányt Egy hónap múlva téli olimpia Magyar Kupa férfi mérkőzés a legjobb 8 közé kerülésért, első találkozó. Pécs, városi sport­csarnok, 800 néző. V.: Klucsó, Lekrinszky. PMSC: Jandó - Várnai 7, Horváth 2, Kovács 1, Décsi 2, Becskei 3, Németh 8. Csere: Szente (kapus), Hang 8, Gelb, Petrovics, Frei. Édző: Ko- leszár György. Kísértett a múlt! Legalábbis a mérkőzés első félidejében. A hazaiak képtelenek voltak le­vetkőzni „kisebbségi” érzésü­ket, s ennek megfelelően alapo­san megizzadtak minden gólju­kért. Ennek lett következménye az, hogy csak a 24. percben tud­ták átvenni a vezetést a maga­biztosan rohamozó vendégek­től. Szerencsére, ekkor már - még az alapvető hibák ellenére is - lendületben maradt a pécsi együttes, és Várnai, valamint Hang gólerősségével a hazaiak zárták egygólos előnnyel az első félidőt. Szünet után nem lehetett rá­ismerni a pécsi együttesre. Szente kapubaállásával megszi­lárdult a védő-sor, aminek eredményeként tíz perc alatt öt­gólos előnyre tettek szert a ha­zaiak. Ezen eredményalakítás­Magyar Kupa, női viszavágó a legjobb 8 közé kerülésért. Za­laegerszeg, városi sportcsarnok, 200 néző. V.: Rózsa, Szabó. PMSC: Modrics - Kurheja 2, Suga 6, Bényei 4, Gergely 3, Csendes 2, Szemmelróth 2. Csere: Takaró (kapus), Mészá­ros, Bényei 2, Ancil, Donkó 2. Edző: Jéki Zoltán. Az első percekben alaposan belehúzott a házi együttes, 10 perc alatt 5-1-es vezetésre tett szert. Fokozatosan javultak fel a pécsiek, s ennek eredményeként -jóllehet Csendes sérülésével s ennek következtében végleges kiválásával megváltozott a játé­kuk - nemcsak egyenlítettek, de a vezetést is átvették. Szünet után már-már séta­1 í 1

Next

/
Thumbnails
Contents