Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)
1994-01-10 / 9. szám
8 uj Dunántúli napló Riport 1994. január 10., hétfő „Az orvoslás veszélyes üzem” Az elképzelést támogatom Nagy érdeklődéssel olvastam az ÚJ DN vasárnapi, 339. kü- lönszámában dr. Blasszauer Béla nemzetközileg ismert és elismert bioetikus interjúját. Okfejtésével egyetértek, hiszen abból egyértelműen kitűnik, hogy célja nemcsak az egészségügy jobbítása, a beteg ember jogainak a biztosítása, hanem az egészségügyi dolgozóknak, ezen belül tehát az orvosok érdekeinek is a védelme. Legyen szabad azonban a leírtakkal kapcsolatosan néhány megjegyzést tennem. Az orvos-beteg kapcsolat intimszférájában az egyes korok meghatározó erkölcse (ógörög-római, zsidó-keresztény, polgári) nem engedte a politikai hatalmat érvényesülni. Ennek eredményeképpen az orvostársadalom sikerrel tartotta távol magától, illetve szűrte ki magából a nem odavaló egyéneket, akik vétettek a hivatás írott és íratlan törvényei ellen. A diktatúrák azonban az élet minden területén érvényesíteni és biztosítani akarták hatalmukat, így mindennek a hatalom birtoklását és megtartását kellett szolgálnia. Magától értetődő tehát, hogy egy rendszer, mely a „világot a sarkából akarta kiforgatni”, nem engedte bírálni elért, vagy elértnek vélt eredményeit. így volt ez az egészségüggyel is: aki erről negatív előjellel szólt, az a rendszerrel volt elégedetlen. A hatalom mögé bújva ezt egyesek gátlástalanul kihasználták és saját érdekeik szolgálatába állították. Ezek közt sokan voltak, „érintethetetlenek”: akármit csináltak, felelősségre nem vonták őket, egy-egy kirívó esetet kivéve. Többek közt ez is egyik oka az egészségügyben tapasztalható negatív jelenségeknek. Eközben a demokráciákban az orvostudomány fejlődésével együtt óriásit lépett előre a bioetika tudománya is. Ez a betegek jogainak - nagyon helyesen - széleskörű kiteijesztésével járt együtt. így alakultak ki azok az etikai grémiumok, melyekre Blasszauer dr. utalt. A magam részéről azt az elképzelést - hiszen jól bevált minták bizonyítják helyességét - támogatom. A demokratikusan megválasztott és tisztességesen tájékoztatott és tájékozott laikusok jelenléte az etikai bizottságokban azok munkáját, döntéseit objektívabbá, a közvélemény számára elfogadha- tóbbá, és a titoktartás szabályait természetesen nem sértve, nyíltabbá is teszi. Ez azonban elsősorban a döntésekre vonatkozik. A munka oroszlánrésze változatlanul azokra a bizottságokba delegált szakmailag, erkölcsileg és emberileg feddhetetlen orvosokra hárul, akik képzettségüknél fogva tudják a nem orvostagokat tájékoztatni, véleményük megformálásában segíteni. A nem orvosok jelenléte az etikai bizottságokban - véleményem szerint - segít visszaadni a foglalkozássá lefokozott, „de- heroizált” orvosi hivatás méltó rangját. Dr. Péley Iván a Baranyai Orvosi Kamara elnöke Kamarai törvény és orvosi etika Egyetértek dr. Blasszauer Bélának az orvosi etika - nem orvos végzettségű - szakértőjének azzal a megállapításával, hogy az orvos is csak ember. Az Uj Vasárnapi Dunántúli Naplóban megjelent interjú (Pauska Zsolt: „Az orvoslás veszélyes üzem", 1993. december 12) több, további tételét is el lehet fogadni, de nem mindegyiket. Például nem osztom azt a nézetét, hogy az orvosi kamarát „továbbra is az úgynevezett establishment kívánja működtetni”, ami szerinte azért baj, mert a „magas pozíciókat elfoglaló orvosok eddig sem sokat tettek a szélesebben vett orvostársadalomért. Ez pedig azt is eleve megkérdőjelezi, hogy a kamara hathatós érdekvédelmi szervként működhetne.” Most nem vitatva azt, hogy ki a „magas pozíciójú” orvos, Blasszauer Béla logikája azért nem helyes, mert a Magyar Orvosi Kamara eddig, ha akart, ha nem akart, sokat nem tehetett, hiszen jelenleg csak egyesületkén működhet, melynek bizonyos dolgokban véleményezési lehetősége ugyan van, de nincs a partnerre - pl. minisztérium, önkormányzatok, társadalombiztosítás - nézve kötelező egyetértési joga. Pedig éppen ez lenne a parlament előtt lévő törvénytervezet egyik sarkalatos pontja! De visszatérve a vitaindítónak is szánt cikk fő témájára az etikára, szeretnék emlékeztetni arra, hogy a II. világháború előtti orvostársadalom szakmai praxisára és magatartására vonatkozó szabályokat az orvosi rendtartásról szóló 1936. évi I. törvénycikk rögzítette. (1945 után ezt az ún. kamarai törvényt hatályon kívül helyezték.) Tárgyunk szempontjából különösen az etikai és fegyelmi ügyek elbírálására vonatkozó részek érdemelnek figyelmet. A 41. paragrafus szerint fegyelmi vétséget követ el az orvos, ha hivatásbeli kötelességét szándékosan, vagy gondatlanságból súlyosan megszegi, és ha éltmódjával, vagy magatartásával az orvosi hivatást vagy az orvosi kar tekintélyét sérti. Figyelemre méltó a kiszabható büntetések széles skálája, amely a „rosszallásától a pénzbüntetésen és az orvosi gyakorlat folytatásától való felfüggesztésen át az orvosi gyakorlattól való eltiltásig terjedt! Elsőfokon a területi kamara orvosokból választott bírósága, míg másodfokon a Köz- igazgatási Bíróság Orvosi Tanácsa járt el. Ez utóbbi felerészben főhivatású bírókból, felerészben orvosokból állt! A vádat elsőfokon a területi kamara, másodfokon az országos kamara ügyésze képviselte! Jelenleg a Magyar Orvosi Kamara egyetlen törvényben lefektetett joga, hogy etikai ügyekben eljárjon (1989. évi LVII. törvény), de az orvosetikai bizottságok csupán „elmarasztalhatják” a vétkes orvost, illetve szükség esetén javasolhatják a munkáltatónak a fegyelmi eljárás megindítását. A másodfokú elbírálás az Országos Orvosetikai Bizottság feladata. Az 1936. évi törvényhez képest a szankcionálás erősen leszűkített lehetőségén kívül jelentős különbség, hogy a másodfokú eljárásban sem vesznek részt hivatásos bírák, valamint a vádat nem jogász, hanem a jogi szempontból laikus orvosetikai bizottság képviseli és bírálja el. A jelenlegi kamarai törvény- tervezetben szerepel a szankciók jelentős bővítése, de nem tervezik másodfokon sem hivatásos jogász szakember közreműködését. Pedig ez, véleményem és tapasztalatom szerint, feltétlenül szükséges és indokolt lenne! Tehát egyetértek Blasszauer doktorral abban, hogy az etikai ügyeket ne utalják kizárólag az orvosok hatáskörébe, de nem azért, mert az orvosok a szakmai ügyekben „rendkívül szolidaritást” (értsd: egyoldalú elfogultságot) tanúsítanak, hanem azért mert az orvosok nem ismerhetik napra készen a hatályos jogszabályokat. Dr. Sülé Tamás Törvényesen, de fájdalmat okozva Öt szomorú, elkeseredett, ingerült asszony. Hármójuknak négy fogyatékos gyermeke van: a Fiatalok Napközis Foglalkoztató Intézetébe járnak, a negyedik, akinek gyermekét az egykori kisegítő iskolába helyezték, de ezt a tanterem műszaki állapota miatt megtagadta, és az ötödik: egy, a fogyatékosok érdekeit képviselő egyesület képviselője. Ok öten több mint egy éve vívják harcukat azok ellen a hátrányok ellen, amelyek a szükségszerűen végrehajtott intézményi átszervezések, a törvények, rendeletek hiánya, a joghézagok és az emberi közömbösség, tapintatlanság miatt érte őket. A négy gyermek kicsi kora óta a pécsi Fiatalok Napközis Foglalkoztató Intézetébe (volt Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona - ENO) jár. A szülők reggel viszik, délután hozzák a gyerekeket, a család egész élete ehhez alkalmazkodik: munkahely, munkaidő, szabadidő, családi program, szabadság. Egy évvel ezelőtt, amikor a gyerekek betöltötték a 14. életévüket, az intézmény felszólította a szülőket, hogy vigyék máshova a gyereküket. Sch. Ferencné: - Györgyi májusban múlt 14 éves. Csak szóban közölték velünk a hírt, és a gondozónőkkel üzentek: tudjuk-e, hova visszük a gyereket. Június végén történt ez - szaladgáltunk, de nem találtunk megoldást. M. Istvánná: - Dani 92-ben lett 14 éves. Behívtak a napközibe, kérték, keressünk más helyet. A bólyi egészségügyi intézetet javasolták, mi ezt nem fogadtuk el, hiszen a gyerek kiskora óta velünk él, ha Bolyba menne, ritkán láthatnánk, nem tudná megszokni a távollétet. Havi tizenhatezer forintért kaptunk volna melléje otthonra felügyelőt. T. Józsefné: - A kisebbik nincs 13 éves, a nagyobbik elmúlt 14. Mindegyiket kitették. Augusztus 27-én kaptunk levelet, hogy szeptember 1-től nem vihetjük a gyermekeket. Mindkettő epilepsziás. Azelőtt közösségben voltak, most elkülönítették őket egy nyolc négyzetméteres szobába. * zónők illetve a szülők között megromlott a viszony, a hangos viták napirenden vannak.- Kifogásoljuk továbbá a társadalom és a törvényhozás kétarcúságát. Gyakran úgy tesz a társadalom, mintha a fogyatékosok ügye meg lenne oldva Magyarországon. Erről szó sincs. Aláírtuk az ENSZ-hatá- rozatot a gyermekek jogairól, mai vita most folyik. A napközi az enyhe és középsúlyos 0-14 éveseké lesz, Mácsai Edit efelé tette meg az első lépést. Egyébként nem a szociális bizottság kötelezte erre az igazgatót, hanem két szakmai bizottság javaslata alapján a közgyűlés.- A szülők türelmetlensége érthető, az ő gyermekeik most fogyatékosak, most igényelnek ellátást, nem 1997-ben. Az ön- kormányzat azonban nem vizsgálhatja ezt a kérdést örökké érzelmi nyomás alatt. Racionális döntéseket igyekszünk hozni, mégpedig a szakma javaslata alapján. Méltánylandó, hogy a szülők körömszakadtáig védik az érdekeiket, s néha agresszívek is, de nem dönthetünk érzelmi alapon. Down-kóros kisfiú játék közben. (A felvétel nem a cikkben szereplő gyermekek egyikéről készült.) Csikósné Divják Mária, a Down-alapítvány alapító tagja és Lekszné Tóth Júlia az általános tanulságokról beszél:- Egyesületünk nemcsak a Down-betegségben szenvedő gyerekek szüleinek, hanem minden fogyatékos családjának érdekét próbálja képviselni. A konkrét ügyben megértjük az egyes családok súlyos érzelmi, szociális és anyagi gondjait, és megpróbálunk valami megoldást találni. Aki nem él hasonló helyzetben, elképzelni sem tudja, mit jelent egy ilyen beteg gyerek gondozása, mit jelent egy egész család életét évekre, évtizedekre a beteg gyerek életritmusa szerint szervezni, ha a szülő úgy dönt, hogy a családban neveli a gyereket és nem bentlakásos intézet segítségével. A szülők egyébként vitatják azokat a szakmai jelentéseket, minősítéseket is, amelyek alapján a gyerekeket ki kell venni az intézményből. Más elbírálás alá kell, hogy essen az, aki kiskora óta bentlakásos intézetben él, és más eset, aki 14 éves koráig a családban volt, s ekkor kellene elválnia a szülőktől. És a szülők évekkel ezelőtt annak tudatában vitték oda gyermekeiket, hogy sorsuk hosszú távon így oldódik meg.- Kifogásoljuk a hangnemet és a bánásmódot is, amellyel találkozunk. A hivatalok nem rosszindulatúak, csak tájékozatlanok és érzéketlenek - talán csak dr. Páva Zsolt alpolgármester volt, aki mindvégig segítőkészen mellettünk állt. Mindennél jobban fáj, hogy éppen azok, akiknek ez a hivatásuk, bántóan, sértően viselkednek velünk. Például, ha a napközi igazgatója négy napot ad arra, hogy új intézménybe vigye a szülő a gyerekét; ha a foglalkoztatóba látogatók jönnek és a szülők üzenetet kapnak, hogy ne vigyék be a gyerekeket, mert a látványuk zavarja a vendégeket. És a példák sorolhatók tovább: az igazgatónő és a gondodé nincs törvényünk a fogyatékosokról. Ellentmondásos az oktatási és a szociális törvény is ebből a szempontból. Megnyugtató megoldást szeretnénk a fogyatékosok számára. Nem luxust, nem segélyt, nem könyör- adományt kérünk, hanem működő intézményeket, amelyek belátható jövőt biztosítanak gyermekeinknek. Természetesen szerettük volna megkérdezni dr. Mácsai Editet, a Napközis Foglalkoztató Intézet igazgatóját is. ő azonban telefonon kitért az interjú elől, mondván, ő csak egy csavar a gépezetben, csupán végrehajtotta a városi közgyűlés határozatát akkor, amikor elküldte a 14 évesnél idősebbeket, akik nem szociális, hanem egészségügyi intézménybe valók. Bővebb információt Körömi Attilától, a közgyűlés szociális bizottságának elnökétől kérjünk. Körömi Attila:- Ha igennel vagy nemmel kell válaszolnom, azt mondom: igen, az intézménynek igaza van. Persze, a helyzet ennél bonyolultabb. Amikor a hetvenes években létrejött az ÉNO, nem figyeltek eléggé a szakosított ellátásra: nem a fogyatékosság foka és nem életkor szerint vették fel a napközi lakóit: ma különböző súlyossági fokú gyerekek és felnőttek vannak jelen. A fogyatékos gyerekek számára kiszemelt óvodát nem tudtuk megvenni, az ÉNO betelt, nem tudjuk felvenni az óvodásokat. Akik a szakmai bizottság véleménye szerint nem oda valók és elmúltak 14 évesek, azokat nem tudja fogadni tovább a napközi.-A vonatkozó törvény előírja, hogy a városi önkormányzatoknak 1997. december 31-ig létre kell hozniok a fogyatékosok nappali ellátó intézményét. Ez meglesz Pécsett is, a szak- Időközben a szülők kérésére dr. Páva Zsolt támogatásával dr. Krippl Zoltán polgármester úgy döntött, felfüggeszti az intézet határozatát, és további intézkedésig a gyerekek az ÉNO-ban maradnak. A helyzet azonban egyre romlik: a szülők és a gondozók között gyakran vannak összetűzések. Dr. Páva Zsolt javaslatára a költségvetés pluszban hozzájárul a négy gyermek ellátásához szükséges feltételek megteremtéséhez. Nemrég azonban az igazgató elénk tárta az iskolában kialakult tarthatatlan körülményeket: mi megértjük az igazgatónő aggályait, és úgy foglaltunk állást, hogy tudomásul vesszük, bármilyen intézkedést tesz. * Dr. Mácsai Edit levele az alpolgármesterhez: „.. . mellékelem az érintett - egészségügyi elhelyezésre szoruló - fiatalok átmeneti elhelyezését biztosító minimális feltételrendszer megteremtésére vonatkozó költségvetési előterjesztést valamint a tárgyban tett intézkedéseim iratmásolatait. Egyben engedje meg, hogy a felfüggesztő határozathoz szakemberként néhány szerény megjegyzést tegyek. 1. Örömteli, hogy a Parlament a közeljövőben törvényben rendezi a fogyatékosok jogait, mely az ENSZ XXVI. közgyűlésének nyilatkozatára épül. Ha az abban foglaltakat humánusan. betartjuk, akkor máris két hibát vétettünk: a.) az igen súlyos értelmi fogyatékosoknak nem biztosítjuk a megfelelő egészségügyi ellátást, ugyanis egy olyan kamasz, aki naponta 10-20 epilepsziás rosszullétet „produkál”, az életveszélyes állapotba kerül többször is, ugyanis a status epileptikus valamint az elvágó- dásból eredő sérülések halálosak is lehetnek. A félrenyelés- ből, „aspirációból” eredő fulladások is szorongással töltik el a gondozónőket, hisz a 170 cm magas és kb. 50-60 kg. súlyú fiatalok megtartása is gondot jelent, nemhogy a fejreállítása. (A két T.-gyerekre két gondozónő ügyel a tízből.) b.) miközben a nem hozzánk tartozó kamaszokkal megtöltjük az intézményt, a várakozó listán lévő kis háromévesek habilitá- ciójára nem kerülhet sor, pedig intézményünk erre találtatott ki. A várakozó listán ezidáig öt gyermek szerepel, és ez a szám 1997-ig tovább nő. A szülők „ragaszkodásáról” annyit, hogy pszichológusként megértem, ha egy szülő nem fogadja el gyermeke betegségét és ezért tagadja az állapotát vagy depressziós illetve agresz- szív, de mint igazgató dolgozóim védelmében el kell, hogy mondjam, hogy nevelőim és gondozónőim napi atrocitásoknak vannak kitéve. A szülők ordítanak a körülmények miatt, így a gyerekek rémületükben sírnak, kifogásolják az orvosi ellátást, mondván, hogy kitiltják őket, pedig nem betegek, kifogásolják a pelenkázást, pedig a gondozási munka kifogástalan, bármikor ellenőrizhető. A nem megfelelő feltételrendszer ténye még hangsúlyozottabban igényli a házirend maradéktalan betartását és előrevetíti annak szükségességét, hogy az azt megszegők intézeti elhelyezésének megszüntetésére sor kerüljön. * Dr. Sohár Endre irodavezető:- Az igazgatónőnek igaza van. Közgyűlési döntés van arra, hogy ez az intézmény az enyhén és közepesen súlyos fogyatékosok gondozására szolgál, az vehető fel ide, aki önkiszolgálásra legalább részben képes: az említett gyerekek közül egyik sem ilyen. Van olyan köztük, aki a 14 évét betöltötte, de megrekedt a két éves szinten, van, akit pelenkázni kell. ők a szakma szerint a bólyi egészségügyi gyermekotthonba valók, az ÉNO az ő gondozásukra nem alkalmas. A helyi közgyűlési rendelet szerint, ha a szülő nem ért egyet, a polgármester dönt. A költségvetésbe beállított a plusz pénzen javított feltételek közt sem tudja az ÉNO teljesíteni ezt a feladatot. Egyébként az igazgatónő januárra budapesti szakemberektől kért vizsgálatot az intézményében. Dr. Páva Zsolt.- Az önkormányzat rendeletben szabályozta, kik helyezhetők el ebben az intézményben. Ez a négy fiatal ilyen „paraméterekkel” nem való ide. Mindent megpróbáltunk, de nekik megfelelő intézmény nincs a városban. Átmeneti megoldásra volt szükség. Tudjuk, az optimális nem ez. Kell egy ilyen intézmény is a városban. Néhány hónapja még azt hittük, 1994-et intézményalapítással kezdhetjük. De látva az anyagi lehetőségeinket, már tudjuk, hogy ez nem lesz így. Marad a többlettámogatás és az előkészítés : az új intézmény létrehozásának határideje: 1997. ■sF A fájdalmas és már-már reménytelennek látszó történetben egy szerencsés fordulat lehetősége látszik most. A Máltai Szeretetszolgálat orvosa, dr. Nagy Ibolya felajánlotta, hogy miután a szolgálat Apafy utcai raktárépületét kiürítik, felújíttatják, az ott berendezendő öregek napközije mellett a fogyatékosok napközijének is helyet adnának: itt lehetnének az említett gyermekek addig, míg a városi önkormányzat nem tud hasonló intézményt létesíteni. A Down-alapítványban tömörült érdekelt szülők e nagy jelentőségű segítség mellé szeretnék megkapni az önkormányzat garanciáját. Az alapítvány információja szerint más jelentkezők is lennének a napközi otthonba. Gárdonyi Tamás
