Új Dunántúli Napló, 1993. december (4. évfolyam, 328-356. szám)
1993-12-18 / 345. szám
8 új Dunántúli napló Kultúra 1993. december 18., szombat A világörökség része A Zselici Nyelvatlaszról A Református Egyházi Zsinat után Közéleti felelősséggel örökérvényű értékekért Selmecbánya, Berethalom Az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezete újabb huszonkilenc kulturális emléket és négy természeti helyet vett fel az emberiség védett építészeti és természeti kincseit tartalmazó listára. Az UNESCO Világörökség Bizottsága a kolumbiai Carta- genában tartott ülésén választotta ki a világörökség legújabb tagjait, amelyek között első ízben szerepelnek Japánban található helyek és műemlékek. Az AFP jelentése szerint a világörökség részét képezi ezentúl a keresztények egyik legfőbb zarándokhelye, a spanyol Santiago de Compostela kated- rálisa, ahol Szent Jakab földi maradványait őrzik. Spanyolország műemlékei közül Mérida római-kori régészeti emlékei és Guadalupe kolostorvárosa került még fel a világörökség listájára. Az emberiség örökségét Japán részéről két természeti hely és két műemlék gyarapítja: a Jakusima-sziget és a Sira- kava-hegység, illetve a Hime- dzsi-dzsó várkastély és Hórjú- dzsi templomegyüttese, amelynek főépülete a világ legrégebbről fennmaradt faépülete és egyben a legősibb buddhista templom Japánban. Védett kulturális kinccsé lett a németországi Maulbronn cisztercita kolostora és Bamberg, az ősi frank császári és püspöki székhely, csakúgy mint a vietnami Hűé város emlékművei és az írországi Boyle Abbey romja. Három szlovák helység - köztük a híres bányaváros, Selmecbánya - is a világörökség részévé vált. A többi kulturális emlékmű közül említést érdemel a Salvadort Joya de Ceren, amelyet második Pompeiként is emlegetnek a régészek; az ezüstbányáiról híres mexikói Zacatecas és környékén lévő emlékművek; az Új-Zélandon található tongarirói Nemzeti Park és Paraguay három jezsuita missziója. Szintén a világörökség listájára került a Fülöp-szigetek több, barokk stílusban épült székesegyháza, a romániai Ho- rezu kolostora és Berethalom evangélikus templomerődje, valamint az oroszországi Szerge- jev Poszádban található kolostoregyüttes. A Világörökség Bizottság több indiai, olasz, svéd, venezuelai és jemeni kulturális emlékművet vett még fel a világ- örökség listára, amely az új helyekkel immár 411 tagúra bővült. Boldogasszonyfa Rónai Béla kandidátus, címzetes egyetemi docens munkájaként mostanában jelent meg Pécsett a címben említett mű, amely a Dél-Dunántúl jellegzetes földrajzi-történeti kistájának, a Zselic-nek (vagy Zse- licség-nek) tájnyelvi vizsgálatához nyújt nélkülözhetetlen adattárat; de támaszkodhat a könyv szóföldrajzi tanulságaira a településtörténet, a néprajz és az általános nyelvészet kutatója is. Nyelvatlasznak tekintjük azokat a főleg dialektológiai célú szógyűjteményeket, amelyek térképre írva (esetleg grafikai jelekkel is ábrázolva) szemléltetik egy-egy fogalom nyelvi megfelelőjének térbeli elterjedtségét, illetve a fogalomhoz sorolható szóalakok fonetikai, morfológiai jellegzetességeit. A zselici Nyelvatlasz (ZsNy) anyaggyűjtéséről és a szerkesztés munkálatairól a mű bevezető tanulmányában (9-38) ad felvilágosítást a szerző. Ebből megtudhatjuk, milyen előzményekhez kapcsolódik ez a nagyszabású vállalkozás: metodikájában részben a Magyar Nyelvjárások Atlaszához, részben a regionális atlaszokhoz. Rónai Béla a Zselic területén 40 kutatópontot (községet) jelölt ki a 60-as évek elején, majd néhány távolabbi települést is bevont a kutatóhálózatba. A szélesebb horizontú gyűjtés kiváló ötletnek bizonyult, ugyanis így vált lehetővé az, hogy a zselici szóalakokat egybevethetjük a szomszédos és távolabbi területek nyelvi adataival. A gyűjtés-feldolgozás szinte erőt meghaladó méreteit, feladatait jól érzékelteti az itt felsorolt néhány számszerű adat: összesen 56 kutatóponton (faluban) 733 adatközlővel került kapcsolatba a szerző, s kérdéseire (átlagosan) községenként 13 fő adott választ; - a feltett indirekt kérdések száma: 524, s a kapott válaszok alapján 524 térképlap készült (65-589); becslésem szerint az adattár térképein a szóalakváltozatok száma meghaladja a 65 ezret! A gyűjtés időpontja: 1963-1969, az ellenőrzésé: 1967-1979. A ZsNy bevezetőjéből megtudhatjuk, hogy ez a mű nem csupán adattár, hiszen a szerző gondosan megfigyelte és leírta adatközlőinek „anyanyelvjárási tudatát”, a társadalmi rétegződésnek a nyelvi adatokban való megjelenését, az egy nyelven belüli diglosszia tényeit (a köznyelvi és nyelvjárási kapcsolódásokat), valamint a nyelvek közötti (például a német-magyar) diglosszia sajátos példáit. Meggyőzően igazolja Rónai Béla azt,hogy a zselici nyelvjárások) mai változása-fejlődése a köznyelviesedés irányába mutat; azaz napjainkban a nyelvjárást beszélők már a köznyelvi normához is igazodnak. Ez a folyamat végső soron a nyelvjárási jelenségek visszaszorulásához, lassú kopásához, végül elhalásához vezet(het). Rónai Béla szerint „a diglosszia a Zse- licben számos adattal bizonyítható nyelvi valóság,, (40). A könyv adattári részét „Szómutató” követi (589-602). A melléklet tartalmazza a kérdőívek címszavait (604-612). A könyv utolsó fejezetében (613-626) örökítette meg a szerző (községenként) az adatközlők nevét, életkorát; és itt utal a gyűjtés, ellenőrzés időpontjaira. A könyv fotói (Lantos Miklós munkái) a zselici táj szépségét illusztrálják. A ZsNy (akárcsak atlaszelőzményei) fontos adatokat szolgáltat a földműves lakosság műveltségéhez. Segítségével megrajzolható a zselici nyelvjárás 1960-as, 70-es évekbeli állapota; szóföldrajzi összefüggései alapján megérthetjük e vidék migrációs jelenségeit; fény derülhet a Zselic etnokulturális csoportjainak eredeti lakóhelyére, az elvándorlások irányára. A ZsNy - Deme László szavaival - „tudományos értékű és tudománytörténeti jelentőségű mű”. Pesti János A Ráday Kollégium dísztermében megtartott jelentős esemény, a református egyházi zsinat után arról kérdeztük dr. Hegedűs Lóránt püspököt, a Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét, hogy miben különbözött ez a zsinat a korábbiaktól?- Mindenek előtt a meghívottak, a résztvevők tekintetében. Mivel erre a zsinatra új történelmi helyzetben került sor, meghívhattuk mindazokat a külföldi egyházi képviselőket, akik eddig nem lehettek zsinatunk vendégei a hivatalos ülések alkalmával: az utódállamokban és a diaszpórában élő magyar reformátusság képviselőit, a nyugat-európai református keresztény egyházak teljes testületét, a két amerikai püspökséget, és a szórványegyházak képviselőit is Kanadából és Ausztráliából. És ezen túlmenően hívtuk mindazon egyházakat, melyek eddig minket meghívtak az ő üléseikre, és segítettek bennnünket. És meghívtuk az abszolút kisebbségben levő, kis református egyházak képviselőit is Európából, így az olasz, francia, belga, spanyol, lengyel református egyház vezetőségét. Az első jellemző és jelentős vonás tehát ez a nemzetközi jelleg volt.- Valóban rendhagyónak mondható a résztvevők köre, és minden bizonnyal ennek megfelelően a program is jelentős volt?- A zsinat egyik legfőbb vezérgondolata az egység volt. A diktatúra évtizedei után a kézi vezérlésű egyház- és államkormányzatot most valóban - jogilag kodifikáltan is - felváltja a teljes presbiter-zsinati vezetés, mégpedig demokratikusan, igei alapokon. A mai, modem világ dezintegrációs törekvéseivel szemben mi az egységre tettük a fő hangsúlyt, persze a szabadság alapján, és nem valamiféle uniformizálódásra bíztatva. Hiszen a mi egységünk egyszersmind teológiai és történelmi, nyitottak vagyunk a megújulás iránt, meghallgattuk a különböző helyekről érkezettek véleményét, a sokféle nézet gazdagítja az egyházat ebben az új egyháztörténeti helyzetben.-A püspök úr elnökölt a zsinaton, és expozéjában kitért a mai, merőben új helyzetre is.- Igen, mindig a zsinat választja négy püspök közül egy elnököt. Éxpozémban természetszerűen kitértem a mai helyzet történelmi, egyháztörténeti, egyházjogi és teológiai értékelésére is. Szó esett jogrendünkről, egész struktúránkról, választási rendünkről is - többek között.-Milyen belső, helyi jellegű témák kerültek terítékre?- Szó volt a visszakapott intézményeinkről, óvodáinkról, több mint 20 általános iskolánkról, 14 gimnáziumunkról, és a többiről, hiszen 60 intézményünk van. Egyetemi rangot kapott a Teológiai Akadémiánk. Mindennek igen nagy a jelentősége. A zárt, materialista ideológia után egyfajta nyitás ez. Nyitás a másságra az egykori, 1568-as Tordai Országgyűlés szellemében, kibővítve azt a toleranciával, az objektivitással, teljességre törekedve a tudományokban, de a lényeg felismerésének képességével gazdagodva. Ma már nem magánügy, hogy valaki vallásos vagy sem, ma közéleti felelősséget is jelent, persze nem a napi pártpolitika szintjén. A rövidlátó politikai manipulációk helyett mi a maradandó értékekre helyezzük a hangsúlyt, hiszen ezek jelentik a pluralizmus alapját is.-A népesség csökkenése miként került szóba?- A statisztikai adatok minket is elgondolkoztatnak. Hiszen kiszámították, hogy 2000 után 2 millióval leszünk kevesebben, és ebben nem nyugodhatunk bele. Mi azt szeretnénk, ha minden gyerek megszülethetne, és aki megszületett, minőségi életet élhessen. Az élet értékeit szeretnénk felmutatni. Válasszuk az életet! - ez a határozott véleményünk az abortuszkérdésben, de hogy ez az élet élhető legyen, arról az állami szociálpolitikának kell méltóképpen gondoskodni.- Milyen útravalót adott a háromnapos zsinat?- A legközelebbi feladatunk, hogy az egyház alkotmányát elővegyük, és jog-elvi alapon megtárgyaljuk külföldi egyház- jogászokkal. Azután sor kerül a Magyar Református Egyetemes Zsinat összehívására a jövő esztendőben, melynek fő jellegzetessége, hogy konzultatív, reprezentatív, demonstratív lesz. 1996-ban Magyar Református Világtalálkozó lesz, 1997-ben pedig a Református Világszövetség Magyarországon, Debrecenben tartja nagygyűlését. A korábbi, meglehetősen beszűkült teológiai lét után tehát egy pezsgő, nyitott, szolgálatokban gazdag időszak következik, mikor a hosszűtávú életérdekeket és az örökké érvényes életértekeket helyezzük munkánk középpontjába. Leopold Györgyi A civil szféra bontogatja a falakat.. . Magyar-román párbeszéd Odafigyel-e a hatalom az állampolgárok véleményére, avagy a kritikától való félelme eleve elhessegeti az efféle szándékokat? Milyen a súlya ma a civil szférának, az állampolgári szerveződéseknek, a különböző öntevékenységi formáknak? Érdemes-e egyáltalán javaslatokkal, állásfoglalásokkal, ötletekkel és kezdeményezésekkel ostromolni az eléggé jól körülbástyázottnak látszó hatalom sáncait? Az ilyen és ehhez hasonló kérdések joggal merülhetnek fel mindazokban, kik különböző motivációkra ugyan, de részei olyan „vállalkozásoknak”, mint például az augusztusban Pécsett tartott első Magyar-Román Polgárfórum volt. Mert ez a határokon átívelő kezdeményezés - ebből a szempontból is - figyelmet érdemlő tanulságokkal járt. Például azzal, hogy a két országot érintő s az európai stílusú együttműködést megakadályozó „törésvonalak” nem mindig és mindenben ott húzódnak, ahol és amiben a hivatalos politika azt látja vagy láttatni szeretné. Több mint érdekes, hogy a kétoldalú szembenállás okai közt a szélsőséges nacionalista erők uszító magatartása, az egymás nem, vagy félreismeréséből fakadó előítéletek, vagy a sajtó túlzó, estenként torzító írásainak hatása a civil megítélések szerint igen nagy szerepet játszanak. Nem bagatellizálva a történelmi gyökerű - és igazságtalan nemzetközi döntések be nem hegedő sebeiként ma is sajgó - megoldatlan problémákat, mégis csak figyelmeztető, vagy a fórum tanulsága szerint a szembenállást erősítő, konzerváló tényezők közt milyen jelentősek a mában rejlő s tulajdonképpen tőlünk függő tényezők. A felismerés üzenet értékű lehet mindazoknak, kik állampolgárok bizalmából éppen valamilyen szinten képviselői a köznek. Fontos tanulság az is, hogy az elkerülhetetlen és korántsem reménytelennek ítélt feszültségkezelésben a civil szféra elsődlegesen a sajtó, a kormányok, a parlamentek és a politikusok lehetőségeit és kötelezettségeit hangsúlyozza. A politikusoktól például azt várva, hogy legyenek őszinték (milyen triviális erkölcsi parancs!), ragaszkodjanak szigorúan a realitásokhoz, a történelmi tényékhez és minden eszközzel keressék a problémák békés megoldását. A parlamentektől a bizalmat erősítő tényezőket látnák szívesen, például lépéseket a határok átjárhatóságának biztosítása érdekében, vagy a demokratikus kisebbségi törvények és a két ország közti alapszerződés meghozatalát. A kormányoktól elvárás, hogy ne vállaljanak közösséget nacionalista-soviniszta csoportokkal, leplezzék le a szélsőséges erőket. A történészektől az objektivitást kérik számon, azt, hogy a valóságnak megfelelően tárják fel a két nép történelmének közös elemeit, a tankönyvekből kerüljenek ki a történelem-torzítások, mutassák be a kölcsönös egymásrautaltságot a két nép múltjában, jelenében és jövőjében. Elvárás, hogy a diplomaták ne a pártok, hanem az államok képviselőiként lépjenek fel a nemzetközi szervezetekben és a nyilvánosság előtt, a sajtó pedig „ne ferdítse és ne fújja fel az eseményeket, helyette a tárgyilagosság jellemezze. Végezetül az állampolgároktól általános elvárás mindkét részről a másság elismerése, a nagyobb empátiakészség és mindezek eredményeként a „szomszéd” megbecsülése, a propagandaszólamokkal szemben a személyes tapasztalatok fontosságának elismerése. Persze - e „kívánságlista” után - tegyük hozzá: a hatalmi szféra alacsony hatékonyságúnak ítélt működése nem csak az állampolgári véleményalkotás igényének erősödésében jut kifejezésre, hanem abban a szándékban is, hogy biztosított legyen a részvétel a döntéselőkészítő és döntéshozatali folyamatokban. Ezzel is befolyásolva, a kívánt irányba terelve, ha kell, korrigálva az állami szervek mozgásterét és mozgásirányát. A fórum zárónyilatkozatának számos eleme -# például a két ország törvényhozói számára megfogalmazott kérés, az iskolai tankönyveket vizsgáló magyar-román történelmi vegyesbizottság valamint a művelődési minisztériumok számára szóló javaslatok - kétségkívül ebbe az irányba mutatnak. Ezek tényleges súlya és fogadtatása persze ma még ismeretlen. Pedig nyilván sok más mellett ennek is függvénye, hogy a fómm talán legjelentősebb és egyszersmint legbizonytalanabb perspektivájú felvetése, a magyar-román civil parlament több lesz-e valaha is egy ötletszerű felvetésnél, példát - netán modellt - kínálva másoknak is, avagy az évek múltával maga is elhomályosul és feledésbe merül. Mert a jelenlegi helyzetben úgy tűnik, hogy perspektivikusan elengedhetetlen a hivatalos politikai szférát a „népi diplomácia” eszközeivel pótló-kiegészítő, erejével segítő (helyettesítő?) szerveződés is. Határokon átnyúló tevékenysége, szerepe, jelentősége aligha vitatható. Ám, hogy a valamikori létrejöttéhez megteremtődnek-e egyszer a feltételek, például a kérdésben mindkét országban érdekelt civil szerveződések közti közeledés és együttműködés egyik oldalról: s a nemzet képviseletét valóban biztosító reprezentativitás technikai és egyéb feltételeinek megoldása a másikról: erre válasz ma még nehezen lenne adható. Pécsett megfogant viszont a gondolat, mellyel előbb-utóbb a mindkét országban még akadályokkal küszködő civil szféra meg fog birkózni. Különösen akkor, ha a társadalmi-politikai viszonyok - ha eltérő mértékben is - majd kedvezőbbé válnak határon innen és főleg határokon túl a társadalmi ön- szerveződés szálpára. Dr. Szirtes Gábor
