Új Dunántúli Napló, 1993. december (4. évfolyam, 328-356. szám)

1993-12-11 / 338. szám

6 üj Dunántúli napló Kultúra 1993. december 11., szombat Egy professzor dilemmái A cél: újból megtalálni Európa szellemét Aachen és Compostela Sok jel mutat arra, hogy Eu­rópa vissza akar találni önma­gához, visszatérni forrásaihoz. A harmadik évezred elejére várjuk azoknak az Európát alakító komponenseknek a megjelenését, amelyek az em­beriség történelmének új foly­tatását jelentik. Az elmúlt néhány évben Eu­rópának szinte minden tájáról zarándoklatok indultak el a németországi Aachenbe és a spanyolországi San Iago da Compostelába. Ezek a városok a középkor elejéről ránk ma­radt szent helyeknek tekinthe­tők, amelyek a környékükkel együtt Európa lelkiségét sok vonatkozásban formálták. Hazánkból többen is jártak ezekben a városokban, mint zarándokok és az öntudatosuló új keresztény lelkületnek tanú­ságtevői lettek. Keresztények, zsidók, mohamedánok Zarándoklatokról és zarán- doklelkületről csak a keresz­ténységnél, a régi zsidóságnál és a mohamedánoknál tudunk beszélni. Az Úr Jézus maga is zarándok volt, amikor felke­reste a zsidó templomokat és szent helyeket. A keresztények Izraelben ma is zarándokhe­lyeket jelölnek ki, ezeket a vi­lág minden tájáról fel is kere­sik, hogy ott imádkozzanak, elmélkedjenek, s erőt merítse­nek erkölcsi életük megjavítá­sára. A mohamedánoknál köz­ismert szent helyek Mekka és Medina. A Korán előírja, hogy Mohamed temetkezési helyén, Mekkában minden mohame­dánnak életében egyszer meg kellene fordulnia. Több milli­óra tehető a mohamedán za­rándokok száma évente. Szent helyeket jelöltek ki minden or­szágban, ahol mohamedánok laknak, és e helyek igen látoga­tottak, tele vannak imádkozó, böjtölő hívőkkel. Bennünket Aachen és Com­postela azért érdekel, mert a középkori európai zarándoklás felújítását látjuk ma e két he­lyen. A cél: újból megtalálni Európa szellemiségét, amely­nek fenntartója a klasszikus görög-római maradványok és emlékek mellett a keresztény­ség. Aachen 600 000 lakosával ma is szellemi központ. Nagy Károly császár nyugat-európai keresztény birodalmának fő székhelye volt. Károly, aki Martell fejedelem családjából származott, 800-ban itt koro­náztatta magát császárrá. Ide vonzódtak természetesen a többi országok uralkodó körei, elsősorban a királyok és feje­delmek. Magyarországnak is megvolt a saját aacheni kap­csolata már Szent István korá­ban, de az összeköttetés, külö­nösen Szent László és a ké­sőbbi Árpádok alatt mélyült el. Aachen valamilyen sajátos lel­kiséget sugárzott ki, amelyet később csak Cluny tudott újból életre kelteni. E két helyről kapta az európai kereszténység lelki és spirituális utánpótlását. Nagy Lajos kápolnája Aachenben a dóm volt az a különleges épület, amely min­den európai országnak kis sar­kot, oltárt adott, így érthető, hogy magyar kápolnája is volt. A dóm érdekessége a nyolc­szögű torony, a középkori gó­tikus építészet különleges al­kotása és remeke. A magyar kápolnát Szent László alatt építették és megtaláljuk benne a magyar szentek ereklyéjét: egy-egy csontdarabot, ruhama­radványt Szent Istvántól, Szent Imrétől, Szent Erzsébettől és Szent Hedvigtől. Kétségtelenül Európa egyik legnevezetesebb és leglátogatottabb zarándok- helye. Ä németek Aachent tekintik az első német városnak, mely a római korba vezeti vissza ere­detét. Harmincnál több temp­loma van, hosszú időn keresz­tül a nyugat-római császár ko­ronázó városa. A bizánci stí­lusú székesegyház román és gótikus építészeti indításokkal, a legkülönbözőbb hozzátoldá- sokkal impozáns, hatalmas val­lásos épület lett. Magát a dó­mot „császárkápolnának” ne­vezték, mert ide temették Nagy Károlyt. 1367-ben IV. Károly császár és Nagy Lajos közösen építet­ték a magyar kápolnát, melyet rendkívül értékes ajándékok­kal halmoztak el. Ezek közül két művészi Mária-kép maradt fenn, ezüst gyertya- és ereklye­tartók. Nagy Lajos ajándéka Szent Imre herceg ereklyéje is. A másik nevezetes európai zarándokhely San Iago da Compostela. Itt van idősebb Szent Jakab (San Iago) apostol síija. A város, amely csupán 60 000 lakosú, innen kapta ne­vét. Jakab apostol itt tevé­kenykedett, sok egyházalapítás fűződik nevéhez. Ä középkor­ban szokássá vált, akik Aa­chenben jártak, elmentek Compostelába is. Az idén, év elején közel 40 tagból álló ma­gyar csoport is felkereste Aa­chent és utána Compostelába is elmentek. A compostelai tradíciót XIII. Leónak 1884-ben kiadott ,,Deus omni- potens” című bullája erősítette meg, amennyiben az addig ta­lált tudományos eredményeket összefoglalva bizonyítékot tu­dott nyújtani ahhoz, hogy a compostelai építkezések való­ban visszamennek az V-VI. századba és az idősebb Szent Jakab tisztelete mindenütt is­mert volt a környéken. Sőt kö­vekbe is találunk bevéséseket Jakab apostolról. A nyugat-európai zarándok­lás a középkorban a szent cse­lekmények és események közé tartozott. Magyarországon Ka­locsáról indult mindig a zarán­doklás. Ennek magyarázat, hogy Kalocsa valamiképpen az ország szívét jelentette és mint érsekség nagy gondot fordított arra, hogy az embereket az egész országból a zarándoklásra hívják. Gyalogszerrel és ko­csikkal mentek Ausztrián ke­resztül, Mariazellt érintve Aa­chenig és Aachenből néhány napi tartózkodás után tovább Compostelába. Akik az idén végigjárták a régi zarándokutat, szintén előbb Mariazellbe in­dultak, majd a svájci kegyhe­lyet Einsiedelt is érintették. On­nan tovább mentek Kölnbe, majd Aachenig. És csak néhány napi tartózkodás után vették út­jukat Composteláig. Korunk egyik jellemzője Korunk egyik jellemzője lett a zarándoklás. Magyarul bú­csújárásnak is mondjuk, mert bűneink büntetésének egy ré­szét elengedve tudjuk, ha imá­val, a bűnbánat szent cseleke­deteivel veszünk részt ezeken a találkozókon, és a három bűnbánati cselekményt: az imát, az önmegtagadást és a jócselekedetek szükségességét ilyen alkalmakkor újból belát­juk, megfogadva, hogy követni is fogjuk. Lourdes-ban az el­múlt évben ötmillió zarándok volt jelen, Fatimában három­millió, a szentföldön kétmillió, Rómában közel hárommillió, Mariazellben másfélmillió. És előre látjuk már, hogy a nyu­gat-európai zarándokúton is néhány év múlva milliónyian vesznek részt, mert ettől is vár­juk azt a kegyelmet és lelkie­rőt, hogy a kontinens újra ma­gára találjon, ősi lelki és kultu­rális erőiben újra feltámadjon. Cserháti József ny. püspök A hét elején tartotta szék­foglaló előadását dr. Mózsik Gyula egyetemi tanár, a II. sz. Belgyógyászati klinika igaz­gatója. Az ott elhangzottakról kérdeztük a professzort.- Ön az előadásának megle­hetősen meghökkentő címet adott: Egy belgyógyász profesz- szor dilemmái Pécsett. Melyek ezek a dilemmák? Specialistákat képezni?- Ezek a dilemmák az egye­tem, s főként a klinikák hármas feladatából következően - okta­tás, kutatás, betegellátás - ter­mészetesen többfélék. Az első dilemma a képzés területén ve­tődik fel: hogyan tovább? Két­féle álláspont létezik. Az egyik szerint az egyes szakterületekre való specializálódást már az ok­tatásban kell kezdeni, s mégin- kább érvényre juttatni a fiatal orvosképzésben. A másik nézet szerint, nem kell túlságosan specialistákat képezni, hanem egy olyan erős általános tudás­alapot adni, amire majd ké­sőbb ráépítheti a további képzés során elsajátított, egy terület speciális ismereteit. Nemcsak nálunk, de a világon sehol sincs egységes álláspont erről. Ame­rikában például mindkettőre ta­lálni példákat. A nagy intézetek inkább a specializálódás hívei.-Ez a dilemma leginkább a mi szakmánkban, a belgyógyá­szatban vetődik fel, hiszen rendkívül nagy, szerteágazó te­rület. (Belgyógyászat foglalko­zik a szív, vese, gyomor, bél, a vérképzés, az immunológia, a belsőelválasztású mirigyek, az öregség stb. problémáival.) Én inkább amellett voksolok, hogy az orvosnak olyan tudást kell elsajátítani, hogy a medicina széles skáláján biztonsággal mozogni tudjon, s ez természe­tesen nem zárja ki azt, hogy le­gyen egy szakterülete, ahol job­ban elmélyülhet a dolgokban. Hiszen a beteg, aki a klinikára kerül, nem ilyen, vagy olyan szakterület betegeként jön, ha­nem mert rosszul van, valami baja van. S, hogy mi, azt bárme­lyik orvosnak ki kell tudni derí­teni. Az persze természetes, hogy utána az az orvos foglal­kozik vele tovább, aki az adott betegség szakértője. S ez a két dolog egyáltalán nem mond el­lent egymásnak. Mert miért kel­lene nekem annyit tudni például a vesebetegségekről, mint pél­dául a másik, a H.-es belklinika vezetőjének, Nagy Judit pro- fesszomőnek, aki abszolút profi ebben a témában. Csak azt nem tartanám jónak, hogy az intéze­tekbe kerülő fiatal orvosok me tudjanak mit kezdeni a beteg­gel. Déli harangszó. Az osztály állva imádkozza az Angelust. D- letve összetett kézzel mormol va­lamit, miközben ki-ki vérmérsék­lete szerint vigyorog, hogy kigú- vadt szemmel igyekszik visszatar­tani a nevetését. A nyitott osz­tálykönyvön egy hőscincér má­szik, amit előzőleg belemártot­tunk a tintatartóba. Szép komóto­san húzza lábaival a kék csíkokat, időnként hosszú csápjával egy-egy pöttyöt ejt a vonalak mellé. Páter Ádám egy ideges pil­lantást vet a látványra, de tovább imádkozunk. Amikor befejeztük csak ennyit mond: Fonyó!... 0 egy osztálytársunk a 65-ös lét­számú osztályból. Fonyó nem kérdez semmit, Páter Ádám sem kérdez semmit, már ami a hőscin- cérre vonatkozhatna. Mindenki tud mindent. Fonyó kapott egy fél elégtelent latinból. Ha még egyet kap, az már teljes elégtelen. Szá­mításaink szerint ez jövő hét kö­zepén esedékes, amikor a tanári szék lába alatt egy fél dió fog reccsenni, ha leül Páter Ádám. Márpedig leül. De az osztály ter­Dr. Mózsik Gyula- S szerintem ez annak a vé­leményemnek sem mond ellent, amikor azt mondom, egy inté­zetnek legyen profilja, de ne le­gyen agyonprofilirozott. Tu­dom, sok nyugati országban, különösen Amerikában sok he­lyütt ezt találjuk. Ezekben az in­tézményekben azonban a fiatal orvos nincs rákényszerítve, hogy a tőle kissé távolabb eső medicinái ágazattal is foglal­kozzon. Azt tapasztaltam, hogy ez az erőteljes szakterületekre specializálódás - akár klini- kumról, akár tudományos kuta­tásról van szó - ott működik jól, ahol fejlett infrastruktúrával, technikai háttérrel rendelkez­nek. Nálunk nem ez a helyzet.- Ne haragudjon, de az egyes területekre való szakosodás hí­veinek érveit ésszerűnek tartom, amikor azt mondják, épp a sze­rény lehetőségek miatt, az egyre drágább vizsgálati eszközök, anyagok, műszerek koncentrál­tan arra a helyre kerüljenek, ahol az adott terület specialistái a leghatékonyabban használ­hatják, így elkerülhetők a pár­huzamos fejlesztések. Ha min­denből elég egyet venni, akkor az adott pénzkeretből többfélét lehet venni. Az egyetem kívánalmai- Ez természetesen igaz. Egy ekkora városban és egyetemen ne legyenek párhuzamos fej­lesztések. Ugyanakkor elég szé­les azon eszközök köre, ame­lyeknek minden belgyógyásza­ton ott kell lenni, hogy csak egyet, az EKG-t említsem ezek közül. Mégegyszer hangsúlyo­zom, nem a profilok kialakulá­sát, hanem az abszolút speciali­zálódást, s főként az oktatásban való érvényesítését nem tartom jónak. ~Az ön előadása, „dilemmá­mészetesen nem tétlenkedik egy hétig. Holnap valószínűleg meg­állítjuk tanárunk katedrára kitett zsebóráját egy fiókba rejtett mág­nespatkóval. Mihelyt észreveszi, Páter Ádám ezt fogja mondani: Szittya! Az írótoll gondos bezsí- rozása után, amelyről azonnal le­folyik a tinta és egy paca formá­jában összegyűlik az osztály­könyvön - elhangzik az én ne­vem, majd egy lehetetlen fülsértő hang hallatán, (melyet a pad re­pedésében dugott fűzőtű pengeté­sével lehet előidézni), imigyen szól Páter Ádám: Elekes! És utána rendben tovább megy min­den egészen addig, míg Fonyóval újra nem kezdődik. A megfejtés nagyon kézenfekvő. Páter ádám számos tapasztalat nyomán egy­szer azt monda; nekem nincs időm arra, hogy kinyomozzam a tettek elkövetőit. Ez a négy ember szép sorban megkapja a magáét. Teljesen mindegy, ki követte el, ők biztosan benne vannak a buli­ban, vagy legalábbis értelmi szer­zőségük vitathatatlan. S ha egyik sem, akkor is oly ordenáré módon Fotó: Szundi György inak ” felsorolása felborzolta a kedélyeket, a hallgatóság sora­iban vegyes érzelmeket váltott ki.-Ez természetes, hiszen a különböző nézetek, vélemények ütköznek. S ez jó. Egy sor di­lemmára úgy éreztem, ezen a fórumon tudom leginkább rá­irányítani a figyelmet. Például: törekvés, hogy a betegellátás az ambuláns ellátás irányába tolód­jék, de ennek gazdasági alapjai az egyetemek számára mai na­pig megoldatlanok. Az is felve­tődött a gyakorló klinikusok­ban, ha az ambuláns betegellá­tás nő, akkor a klinikán belüli munka hatásfoka csökken. A klinikus kutatási feladataival kapcsolatban elmondtam, hogy a hagyományos módszerekkel lehetetlen új eredményeket el­érni, a megoldás az elméleti ku­tató intézetekkel való szoros együttműködés lenne. Nézetem, hogy a tehetséges fiatal orvo­soknak minden lehetőséget meg kell adni, csak így léphetnek előre az intézmények, de azt is megemlítettem, hogy a fiatalok külföldi ösztöndíjának értéke at­tól függ, tudja-e hasznosítani.- A jövő tennivalóit illetően is felvetettem a dilemmákat. Például, módosítani kell az ok­tatásban résztvevők munkafel­tételeit, de hogyan? Hiányoznak a kreatív oktatás megvalósítá­sának infrastrukturális alapfel­tételei. A betegellátás fejlesz­tése ne személyes érdekek alap­ján történjék, s profilok kialaku­lását ne a „véletlen”, vagy egyes személyek érdeklődési köre, ambíciója, hanem az egyetem, illetve régió valós kívánalmai határozzák meg. Ne fordulhas­son elő, hogy fontos döntések­ben ne a betegek érdekei legye­nek az elsődlegesek. Valótlant nem állítottam, s ha ezzel bor­zoltam a kedélyeket, ám legyen. Sarok Zsuzsa röhögtek, hogy már ezért is meg­érdemlik. Pássz. Egyébként az elégtelent ki lehetett töröltetni, ha egy latin olvasmányt kívülről felmondtunk. (Fel is mondtuk, nem volt probléma). Osztályfő­nökünk ettől a metódustól csak akkor tért el, ha nyilvánvaló volt, ki a tettes, mint Zsembery (ké­sőbbem autóversenyző, s a Hun- garoring igazgatója), aki időnként kézitükrével kis mozgó napsuga­rakat varázsolt a plafonra, befeje­zésül pedig a szemébe tükrözött. Mindezeket azért írtam beveze­tésként, hogy eloszlassak minden kételyt afelől: most egy jóviseletű stréber diák szirupos beszámolója következik (utólag!), mennyire szerették tanáraikat. Bármilyen hihetetlen, szeret­tük őket, s ők is bennünket. A számtalan fentebb leírt stikliket tudomásul vették, megértették, sőt értékelték. - Ez szellemes volt, - ez otromba volt, - kaptuk a megjegyzéseket. Még ezt is fa­ragták, csiszolták. Jezsuita szer­zetesek voltak, a tanítás, a peda­gógia mesterei. De délután ott futballoztak közöttünk feltűrt re­verendában. Egy kis szobácska volt otthonuk. Ä legszerényebb körülmények között éltek. Mi voltunk, a diákság - életük öröme. Természetesen külön­böző vérmérsékletük folytán más és más volt a magatartásuk. Volt, aki azon melegében leke­vert egy hatalmas nyaklevest (a szülők nem hivatták össze az ENSZ Biztonsági Tanácsát ezért), de jellemző volt az alábbi: Szép emlékű Páter Lenner imi­gyen fegyelmezett: - Zsembery volt a legmagasabb, Borsothy a legalacsonyabb. Természetesen egy padban ültek, mint elvá­laszthatatlan barátok Borsothy időnként felugrált és Zsembery biztatására elképesztő blőd kér­déseivel zavarta meg az órát. Végül is Páter Lenner ezt meg­unva a következőt: mondta: „Hallja Borsothy, ha majd ha­zamegy a karácson)! szünetre (kb. 1 hónap múlva), mondja meg édesapjának, hogy üsse magát nyakon”. Ezzel az ügy be­fejeződött, Borsothy nem kérde­zett többet. A tanítórendek közül őket büntették a legjobban. Ki­váló tudású tanárok segédmun­kásként éldegéltek, de sokukat börtönbe zárták. Már rég orvos- kodtam, mikor Páter Ádámot si­került egy újpesti ház mosó­konyhájában megtalálnom. Mi­kor szömyűlködtem a látványon, szerényen azt mondta: „Szerze­tes vagyok, ez nekem éppen megfelel.” Latin, görög, történelem és magyar szakos tanárként portás volt egy újpesti üzemnél. Kö­zülük már csak egy él. Magisz­ter Fogkefe, - rövidebben „Kefe”. Becsületes neve Nagy Zoltán, de így még sohasem szó­lították. Kefefrizurát viselt, ez­után keresztelték el a diákok. Kiváló fizikatanár volt és külön­leges érzéke volt a humor iránt. Mikor az északi mágnesességet tanította, a szertárból egy majd­nem félméteres iránytűt hozatott le annak bemutatására. Mi erre felkészültünk és egy repülőtéren veszteglő Liberátor bombázó­gépből kiszerelt irdatlan nagy­ságú mágnespatkót adogattunk kézről-kézre a pad alatt, amire az iránytű hol erre, hol arra muta­tott, csak északfa nem. Ma is em­lékszem megrökönyödött tekin­tetére, amint pillantásával erre-arra kisérte a mozgó irány­tűt. Mikor végül is rájött a trükkre és kezében forgatta a mágnespatkót - mosolyogva ennyit mondott: nagy gazembe­rek vagytok..., de nem rossz .. ., nem rossz ... Érettségi talál­kozónkon magfis termete séta­botra görnyedt. Nem mutatta fá­radtságát, öregkora fájdalmait titkolta. Pap létére kissé cinikus volt, s ez nagyon jól állt neki. Nem ép­pen papos vicceivel tartotta szó­val a mellette ülőket. Az egyik így szólt: Meghalt egy plébános meg egy buszsofőr. Égyütt kér­nek bebocsátást Szent Pétertől. - A buszsofőr bejöhet, de a papot nem engedem be a Menyor­szágba ... - imigyen Szent Pé­ter. - De atyám miképpen lehet ez, mikor én oly megindítóan tu­dok prédikálni... ellenkezett a plébános. - Hogyne - szólt Szent Péter. - az első mondatok után a hívők megindulnak a kijárat felé. - Na de a buszsofőrt miért ked­veli? - kérdezte a plébános. - Ja édes fiam, amikor ő vezet, az összes utas imádkozik! Hát nem szeretnivaló? Mikor hajlott termetével las­san elbotozgatott, kimondatlan gondolatok kisérték. Bárcsak so­káig élne még Magiszter Fog­kefe. Amíg él utolsó paptaná­runk, iíjúságunk tanúja, addig mi még diákok vagyunk, mi ősz, öreg nebulók. Dr. Szalai István Magiszter Fogkefe

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents