Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)
1993-11-15 / 312. szám
1993. november 15., hétfő Hazai körkép új Dunántúli napló 9 Egyszerre négy autópálya épül jövőre Telefon fél éven belül Minden településen vezetékes ivóvíz Antall József miniszterelnök többhetes németországi gyógykezeléséről hazatérve újból felvette a munkát. Csütörtökön részt vett a kormány ülésén, pénteken hivatalában fogadta a hazánkban tartózkodó Manfred Wörnert, a NATO főtitkárát. Sikeres Expo-diplomácia Jelentkeznek az országok Pécsi professzor a Hágai Nemzetközi Bíróságon Herczegh Géza Herczegh Gézát ismét megválasztották a Hágai Nemzetközi Bíróság tagjává. Az ENSZ közgyűlése és a Biztonsági Tanács szerdán párhuzamosan szavazott a tizenöt tagú bírósági testület öt megüresedő helyére jelölt bírákról. A mandátum elnyeréséhez abszolút szavazati többségre volt szükség mind a közgyűlésben, mind pedig a Biztonsági Tanácsban. Az öt új tag: a német Carl-August Fleischhauer, aki eddig a jogi ügyekért felelős főtitkárhelyettes volt az ENSZ-ben; a kínai Si Dzsiu-jong, külügyminisz- tériumi jogtanácsos; a japán Oda Sigeru, akit immáron másodszor választottak újra tisztségében (1976 óta tagja a testületnek); Herczegh Géza, akinek szintén meg- hoszabbították a mandátumát; és végül Abdul Koroma, aki Sierra Leonét képviseli. Megbízatásuk 1994. február 6-tól érvényes, és kilenc évre szól. Herczegh Gézát az idén májusban választották be a nemzetközi bíróságba, a januárban elhunyt lengyel Manfred Lachs mandátumának hátramaradt időtar- tamára.A hagyományosan kelet-európaiak által betöltött helyre rajta kívül még három jelölt pályázott. Magyar főiskola Kárpátalján Hamarosan megnyílik a Gödöllői Agrártudományi Egyetem nyíregyházi főiskolai karának kihelyezett tagozata Ukrajna Kárpátontúli Területén. Ezt Sinóros-Szabó Botond főigazgató jelentette be pénteken, az intézmény megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A kihelyezett tagozat Beregszászon és Nagybaktán működik majd. A szervezéshez az utóbbi településen lévő Mező- gazdasági Kutató Intézettől kaptak és kapnak segítséget. A tervek valóra váltását támogatja a magyar és az ukrán kormány is. Az elképzelések szerint a tagozatra jelentkező kárpátaljai fiatalok a legkorszerűbb agrárismereteket tanulhatják majd, elsajátíthatják az alakuló farmergazdaságok irányítási feladatait éppúgy, mint a marketingmunkát, a termelési és értékesítési lehetőségek piaci igény szerinti összehangolását. A kormány a jövőben is kiemelt gondot fordít az infrastrúk- tura fejlesztésére - jelentette ki Schamschula György közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a Magyar Önkormányzatok és Önkormányzati Képviselők Szövetségének konferenciáján. A miniszter hangsúlyozta: a beruházások nem csak a lakosság komfortérzetét javítják, hanem gazdaságélénkítő hatásuk is van. Éppen ezért az 1990-ben megkezdett fejlesztések jövőre még nagyobb mértékben folytatódnak. Az elképzelések szerint 1994—ben négy autópálya, az A jelenlegi gabona- és takarmányárak irreálisan magasak. Alacsonyabb, de stabil árakra van szükség a termelők, a feldolgozók, az állattartók érdekeit figyelembe véve - mondta Makay György, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára. A szakember szerint a jelenlegi magas gabonaár a tapasztalható hiánypszichózis következménye. Az étkezési búza Palotás János országgyűlési képviselő rakta le szerdán a XII. kerületi Alkotás utca 17-19. szám alatti telekre tervezett Déli Irodaközpont alapkövét. A Déli pályaudvarral szemben felépülő ötszintes irodaház az osztrák Bentota Beteiligungsanstalt és az ED AST Baugesellschaft beruházásában készül. Az osztrák cégek magyarMl-es, az M3-as, az M5-ös, valamint a budapesti MO-ás körgyűrű építésén dolgoznak. Folytatódik a kormány vasútfej- lesztési koncepciójának megvalósítása is, amire 60 milliárd forintot költenek; ez pályák rekonstrukcióját, a szerelvény-állomány, illetve a biztonsági berendezések felújítását és cseréjét jelenti. Schamschula György a telefonhálózat-fejlesztésről elmondta: 1997-re szeretnék elérni, hogy az ország 90 százalékán hat hónap alatt bárki távbeszélőállomáshoz juthasson. Ezt a Matáv privatizációja révén, tonnájáért jelenleg több mint 13 ezer forintot kémek, míg a kukorica ára átlagosan 11 ezer forint. A hazai szükségletek kielégítésére elegendő gabona termett, így hiányról nem lehet beszélni. A kiegyenlített piaci helyzet érdekében a földművelésügyi miniszter engedélyezte 400 ezer tonna takarmánygabona importját, és ugyanakkor 400 ezer tonna kukorica, valamint takarmánykeverék kivitelét. országi bejegyzésű közös vállalata vásárolta meg a közművesített telkeket a kerületi önkormányzattól 200 millió forintért. A mintegy hétezer négyzetméter alapterületű létesítmény várhatóan egy év alatt épül fel. A Déli Irodaközpontban üzletek és butikok is helyet kapnak, az épület alatt pedig mélygarázst alakítanak ki. külföldi tőkéből kívánják megvalósítani. Addig is a rádiótelefon elterjedését próbálják segíteni. Két társaságnak adott a tárca licencet, hogy jövőre az ország 65 százalékát bekapcsolják a távhívásba. S a szolgáltatás lényegesen olcsóbb lesz a jelenleginél. Privatizálják a személyi hívórendszert is, amely szintén telefonpótló kapcsolatkialakítási lehetőséget jelent. A miniszter végül megerősítette: év végére hazánk valamennyi településén lesz vezetékes ivóvíz, s utána a csatornarendszer kiépítése következik. 300 milliós üzlet Magyar beruházóval építteti Esztergomban létrehozandó magyarországi leányvállalatának épületeit az AMP Incorporation Konszern. Az elektromechanikus alkatrészek gyártójaként ismert amerikai-német érdekeltségű cég több, mint fél- milliárd forintos beruházást hajt végre, s ennek 300 millió forint értékű építési munkálatait a Vegyiműveket Építő és Szerelő st. kapta meg zártkörű versenytárgyaláson. A gyárat, amelyben sajtoló és fröccsöntő szerszámokat, valamint szerelt kábeleket fognak gyártani, 140 napos építési idő után, még az idén decemberben átadja a Vegyépszer Rt. A Vegyépszer Rt. egyébként rendelkezik referenciamunkával Esztergomban, hiszen kivitelezője volt a Magyar Suzuki Rt. gyárépületeinek, és fővállalkozója a tengizi építkezésnek is. Az elmúlt hetekben különösen sikeres volt a magyar Expo-diplomácia. Ausztria nemcsak az elvi döntést hozta meg, hogy részt vesz az 1996-os budapesti szakvilágkiállításon, hanem a kormánybiztost is kinevezte Engelbert Wenckheim személyében, aki az Osztrák Gazdasági Kamara és a Gyáriparosok Szövetségének elnöke. Kormányszintű elvi döntést hozott a részvételt illetően nyolc ország: Dél-Korea, Észtország, India, Kína, Németország, Ukrajna, Szlovénia és a Vatikán. A kormány véglegesen még nem döntött, de pozitív hírek érkeztek nyolc országból: Argentínából, Chiléből, Horvátországból, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból, a Szt. Vincent és Grenodines Szigetekről, Üzbegisztánból, Peruból és Svájcból. Finnország már kinevezte a budapesti világkiállítás főbiztosát, de a parlamenti jóváhaA Balaton északi partján és Zirc környékén is lesz gázszolgáltatás. Feltételeit a MÓL Rt. és a KÖGÁZ (Középdunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság) teremti meg - közölték Ba- latonfüreden az érintett polgár- mesterek és cégek vezetőinek tanácskozásán. A megbeszélést követően Szabó Tamás privatizációs miniszter hangsúlyozta: az utóbbi három évben jelentős előrelépés történt a hazai gázvezeték hálózat kiépítésében, s már 690-re emelkedett a bekapcsolt települések száma. Ebben a programban kiemelgyásra még nem került sor. Hét ország: Bulgária, Görögország, Izrael, Lengyelország, Mexikó, Olaszország, Szlovákia a diplomáciai csatornákon keresztül jelezte a Világkiállítási Programirodának, hogy a budapesti Expo-n való részvételt fontosnak tartja, de még nem döntött az ügyben. Tizenkét ország: Dánia, a Dél-Afrikai Köztársaság, Jamaica, Hollandia, Kanada, a Kirgiz Köztársaság, Marokkó, Nagy Britannia, Portugália, Svédország, Szvázi-föld és az Egyesült Államok hivatalosan jelezték, hogy a kormányzat vizsgálja a budapesti világkiállításon való részvétel lehetőségét, módját, a döntésről értesítést küldenek. Hét ország jelezte, hogy a meghívást átvették, de egyelőre mást nem közöltek a szervezőkkel. Négy ország - részben gazdasági helyzetére, részben az ország előtt álló választásokra hivatkozva - nem adott bíztató választ. ten kezelik a Balaton északi partját, ahol eddig csupán két településen volt gázszolgáltatás. A további bővítéshez elengedhetetlen veszprémi gázátadó állomás építési költségeinek 50 százalékát a MÓL állja. Az ösz- szesen 55,5 millió forint értékű beruházás már a jövő év elején megkezdődhet, s 1994-ben be is fejeződik. Ezt követően, az egyes ön- kormányzatok anyagi lehetőségeinek megfelelően, 3-4 év alatt összesen 58 Balaton-parti és Zirc környéki település jut hozzá a környezetkímélő energiahordozóhoz. A felújított Miskolci Nemzeti Színházban november 17-re tervezik a bemutató előadást Hiánypszichózis Déli Irodaközpont Balaton-parti gázvezeték Részvényeket kínál kárpótlási jegyekért a KJH Csere névértéken Névértéken cseréli kárpótlási jegyekre részvényeit a Kárpótlási Jegy Hasznosító (KJH) Rt. A Budapest Értékpapír és Befektetési (BÉB) Rt. és a Polgári Bank Rt. által alapítandó KJH privatizált állami tulajdont vásárol a kárpótlási jegyekért, s a jelenlegi tőzsdei kárpótlási jegy-árfolyamnál várhatóan nagyobb hozamot ígér befektetőinek - közölte az MTI-vel Köves József, a Polgári Bank vezérigazgató-helyettese. A KJH-részvényeket a BÉB Rt. budapesti székhelyén és a Polgári Bank 11 fiókos hálózatában lehet jegyezni, december 10-ig. A Polgári Bank kölcsönt nyújt a befektetőnek, melynek fedezete a letétbe helyezett kárpótlási jegy. A hitelen a befektető lejegyzi a részvényt, s mivel az értékpapír megszerzése készpénzen történik, a befektetést le lehet írni az adóalapból. Az adómegtakarítás így az adósávtól függően maximum 40 százalékos lehet. A kárpótlási jegy címletértékének 0,9 százalékát (10.000 forint névértékű részvény esetén 90 forintot) kitevő hiteldíj megfizetése a jegyzéskor készpénzben történik. A hitel visz- szafizetésére a kárpótlási jegyek ellenértékéből kerül sor, melyeket a KJH Rt. megalakulását követően címletértéken megvásárol. Erre a konstrukcióra azért van szükség, hogy a befektető igénybe vehesse az adókedvezményt. A részvénytársaság minimális alaptőkéje 25 millió forint, amelynek lejegyzésére az alapítók garanciát vállaltak. Ebből a részvénycsomagból - ezek az A sorozatú részvények — az alapítók az ÁVÜ és az ÁV.Rt. részére 5-5 millió forintot ajánlanak fel. A 10 ezer forintos névértékű részvények B sorozatát belföldi magánszemélyek és intézmények egyaránt vásárolhatják. Az alaptőke maximális ösz- szege 3 milliárd forint. A december során megalakuló rt. a kárpótlási jegyeket kamatozó banki papírok és ígéretes állami vállalatok részvényeinek megszerzésére, esetleg ingatlanok megvásárlására for- dítja.KJH saját részvényeinek értékét is növeli, a befektetőknek így részvényeik majdani eladása számottevő hasznot hozhat - mondta Köves József. Megrendelem az Új Dunántúli Naplót..........................................példányban. A példányonkénti lapvásárláshoz képest havonta 2 lapszámot, éves előfizetésnél 51-et ingyen kap! Előfizetési díj 1 hónap 375 Ft, negyedév 1125 Ft, 1 év 4140 Ft EGYÉNI ELŐFIZETŐ KÖZÜLETI ELŐFIZETŐ ESETÉN ESETÉN Név: .......................................................... Cég neve:.................................................... C ím:.......................................................... Címe:........................................................... A z előfizetési díjat a nyugtával jelentkező kézbesítőnek fizetem ki. Az előfizetési díjat a......................................számú banki betétszámláról egyenlítem ki. a láírás cégszerű aláírás az Új I >t irtán túli Napló előfizetésére Új előfizetőink között értékes ajándékokat sorsolunk ki. Nem kell mást tenni, mint előfizetni és a hónap 18-ig beküldeni a hírlapkézbesítőtől kapott nyugtakönyvi hírlapnyugtát vagy másolatát. Cím: Axel Springer-Magyarország Kft. Pécs 7601 Pf.: 134. b . * i 4 4