Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)
1993-11-13 / 310. szám
10 aj Dunäntau napló Irodalom - Művészet 1993. november 13., szombat A Jelenkor novemberi számából A Pécsett szerkesztett Jelenkor novemberi száma Bertók László verseivel kezdődik. A költőtől az elmúlt években kizárólag szonetteket olvashattunk - és ha tőle ezt várjuk, ezúttal sem kell csalódnunk. Az itt közölt négy darab közül a negyedik azonban új változat a kötött formára, és nem kizárt, hogy e szonett nyitánya egy eddiginél még szigorúbb, még szikárabb szonettsornak. A Bertók-szonetteket a fiatal Térey János önmagában is megálló regényrészlete, Kovács András Ferenc versei, Dérczy Péter kisesszéi, Simon Balázs Énekek éneke-paraffázisa, valamint Tandori Dezső Ottlik Géza Buda című regénye nyomán írt feljegyzései követik. Szigeti Csaba Kovács András Ferenc egy versének szoros elemzését végzi el. Mamo János és Kukorelly Endre e számban tesz közzé egy rendhagyó levélváltást, melynek tárgya az egymással való kommunikáció ellehetetlenülése - ám mint levélváltás, e két szöveg igazi beszélgetés. A novemberi szám szépirodalmi blokkját Sándor Iván Hamlet-esz- széje zárja. A novemberi szám tanulmányrovata a hetvenes-nyolcvanas években igen divatos francia filozófus, a dekonstrukció szülőatyjának tekintett Jacques Derrida életművére épül. A második egynyelvűsége című előadása a Jelenkor hasábjain lát először napvilágot nyomtatásban. Az írás mellett Richard Rorty egyik könyvének Derrida-fejezete kapott helyet, mely igen erős kritikával illeti szerzőnk munkásságát: s ugyanitt szerepel Orbán Jolán Derrida recepciójáról írott tanulmánya is. A novemberi szám kritikarovatának első írása mintha éppen a dekonstrukciós szövegértelmezés módszereivel élne: Nagy Boglárka olvasatának Podmanicky Szilárd prózakötete a tárgya. Szécsényi Endre az Újvidéken élő Kontra Ferenc kötetét szemlézi, Fáy Miklós pedig egy igen nagysikerű, nyárvégi operasorozatról ír méltatást: Handel Agrippinájának szabadtéri bemutatója az 1993-as nyári évad igazi szenzációja volt. Bertók László Ahogy a legszebb álmokat Ahogy nekifeszül a mély, és telnek benne a lyukak, s még el sem múlik a veszély, itt-ott máris kisüt a nap. Ahogy örökre nyitva hagy, s az ajtót is viszi a szél, nem kell dönteni, de szabad, mert a vesztes is belefér. Ahogy a csúcsáig fölér, és az alja is ott marad, és szétveti a szenvedély, de működik rajta a csap. Ahogy a legszebb álmokat, s nem emlékszik és nem remél. Simon Balázs „Énekek éneke”: A Hús (részlet) 6. A szívhalász Felserkenve észrevettem, Egy nyílvessző remeg bennem, A szívemhez utat nyit, Odakaptam: nem dobogott, Hűlt helyére leltem ott. Egy Hang megsúgta, hol Keressem, rábukkanva rablóm Szívek között járt: „Szíved Itt van, más szívekkel elkevertem, Ha rámutatsz, tied lesz!” Láttam egybefolyva őket Mészárszéki egyvelegben, egy sem Vált ki, egy sem volt szívalakú, Választani csak tömegre, találomra Odabökve tudtam volna, Húst a húsból, mintha felsált vagy Karajt, miközben nem is véres, Színtelen levükben főzte őket kavargatva a tolvaj - Szívemhez kapva Akkor estem össze holtan, Mint egy báb, mikor lejárt az óramű, Fölémhajolt a kikapart majom s a Miskárolt kutya, nevem kiejtve Mondták: „Meghaltál, tudd meg, Halott vagy, meghaltál!” Makay Ida Emlékezésül, oldozásul (Sík Mihálynak) Újra idézem azt az estét emlékezésül, oldozásul, amelyre harmincegy ősz borult, s szerelmek, halálok temették avar alá, idő alá. Halálig ragyog minden esték fölött. Nem lobban el, hogy ráhull évszakok, évek szemfedője. Idézem újra azt az estét. Emlékezésül - oldozásul. A közelmúlt humora Darvas Szilárd Sokan nem tudják róla, hogy költőként kezdte irodalmi pályafutását. A háború után azonban műfajt váltott: népszerű humorista és konferanszié lett belőle. Néhány évig a Ludas Matyi szerkesztőjeként is tevékenykedett. Egy alkalommal valaki kéziratot vitt neki, s a szerkesztőségben udvariasan érdeklődött:- Tessék mondani, hol találom a szerkesztőt? - Ott szteppel a sarokban - hangzott a felvilágosítás, s valóban „A Szilárd” - csak így ismerték! - valami új táncfigurát mutatott be kollégáinak. írt színdarabot, bábjátékot, dalszöveget, kabarétréfát, irodalmi paródiát és sok száz humoreszket. A rádióban, televízióban elmondott szövegeit, slágermagyarázatait egy ország kacagta végig. A Átrendezzük a lakást Éppen halhatatlan remekműveim egyikén dolgoztam, amikor feleségem megkérdezte tőlem:- Van tíz perced?-Hogyne! - mondtam meggyőződés nélkül.- Akkor átrendezzük a lakást. Az egész egy félóra alatt meglesz. Nem egészen értettem, hogy tíz percből hogy lett ilyen hamar félóra, de belenyugodtam, hogy ez nem a közép-európai, hanem a közép-nefelejcsutcai időszámítás, ahol is néha egy perc éveknek számít és fordítva. Nőm ezután átvette a parancsnokságot, és külön SAS-behívóval mozgósította az Annuskát is, akit balvégzete háztartási alkalmazottnak hozott a házhoz. A munkálatokban részt vettek még gyermekeim, szám szerint kettő darab: a hatéves László és a tizennyolc hónapos Ferenc. Főleg az utóbbi közreműködéséhez fűztünk nagy reményeket. Mindenekelőtt áttoltuk az egyik rekamiét a másik szobába, és a másik rekamiét az egyik szobába. Ez aránylag simán ment, csak az egyik gyereket gázoltuk el, aki éppen elgondolkozva bandukolt át az úttesten. Ezután visszatoltuk a reka- miékat eredeti helyükre, mert rájöttünk, hogy a megváltozott helyzet következtében nem lehet az ajtót kinyitni. Ennélfogva az íróasztalt kitoltuk az előszobába, a fotelokat kitoltuk a spájzba, és a spájzot áttoltuk a fürdőszobába. Később bekötöztük a sebesülteket, mert a szekrény tetejéről többrendbeli holmik hullottak a fejünkre, amelyek közül különösen két kalapács és egy harapófogó hatottak ránk kínosan. Itt tartottunk a munkában, mikor feleségem kijelentette, hogy nem lehet így a vakvilágba dolgozni, hanem értekezletet kell tartani, minekutána a munka úgy fog menni, mint a karikacsapás. Elgondolását magunkévá tettük, és a továbbiakban egyik karikacsapás a másik után ért bennünket. Feleségem leakasztotta az ajtókat, Annuska leakasztotta az ablakokat, én pedig leakasztottam a nagyobbik fiamnak két pofont, mivel szabotázsakciói egyre nyilvánvalóbbá váltak, és egész működésünket a rendkívül destruktív hatású „marhaság” szóval illette. Ezután a sparherdet áttoltuk a WC-be, a WC-t a konyhába, a konyhát a gangra. Annuskát áttoltuk a fürdőszobába, és feleségemet áttoltuk a spájzba. Kétheti megfeszített munka után kész voltunk az egyik szobával, de azt aztán meg lehetett nézni. Sajnos nem sokáig, mert több szekrényt benne felejtettünk, ami az egész ügyet merőben más világításba helyezte. Két gyermekemet intézetbe adtuk, hogy hátralevő életünket kizárólag lakásrendezéssel és zsolozsmázással töltsük. Ez idő alatt csak sáskával és erdei mézzel táplálkoztunk, minthogy a sparherdet többé nem lehetett üzembe helyezni. Én két reka- mié közt ledoktoráltam, és megtanultam volapükül, majd néhány tüdőgyulladáson estem át. Ez idő szerint két felnőtt gyermekünk és négy munkabíró unokánk társaságában az előszoba átrendezésén fáradozunk, úgyhogy csupán néhány évtized kérdése, és folytathatom a munkámat, amit tíz percre abbahagytam. Deák Mór Közeledik Nem kellek én már senkinek. Ha saját magát méri meg és könnyűnek találja, az ember már nem álmodik. Néha mosolyog egy kicsit, nincs értéke, se ára, se gyereke, anyja, asszonya, s mert volt, hiányuk sincsen. az örökké a mostoha, az édesgyerek a soha, már hallani, hogy Isten vacog, mert érzi, érzi s fél, kezében kötelekkel, pengével, savval, gyógyszerekkel közeledik az ember, és rá fog nézni, és látni fogja t; belehal abba, amit lát. Isten vacog. Ötmilliárdszor veszti el egyszülött fiát. Novák Béla Dénes emberségünk hava olvad emberségünk hava olvad bölcs ideológia sózza ki tudja merről s meddig rúg belénk Európa alant az elterelt folyó viszi álmaink hordalékát imádkozni nem tudunk káromlunk nótát szárba szökken a gyalázat föl az égig - szépül - s egy olvadozó hóemberbe bújunk - végső menedékül Belga kiállítás A Janus Pannonius Tudományegyetem és a brüsszeli Levéltár és Irodalmi Múzeum idén tavasszal ünnepélyesen aláírt egyezményének eredményeként újabb belga rendezvény azda- gítja Pécs kulturális életét. A Művésziek Háza ad otthont november 10. és 28. között az „Au nord d’ailleurs - Képek a francia nyelvű belga irodalomról” című kiállításnak, melyet dr. Martonyi Éva, a JPTE Francia Tanszékének vezetője nyitott meg. A belgiumi Francia Közösség által küldött anyag az ország történelmével, irodalom- és művészettörténetével párhuzamosan mutatja be az 1830-tól 1985-igterjedő időszak irodalmát. Az alaposabb ismerkedést segíti dokumentum- és belga irodalmi alkotásokat feldolgozó játékfilmek vetítése a kiállítás időtartama alatt, és aki kedvet kap valamelyik műhöz, az Egyetem Francia Tanszékéről ideiglenesen áthelyezett belga könyvtárban fellapozhatja. Felvételünkön G. De Smet alkotása Fotó: Löffler Gábor Mozart-est - helyből Az elmúlt évtizedekben, hallgatva a fővárosi, a Pécsett rendszeresen fellépő, világhírű külföldi vendégkarmesterek, előadóművészek, sőt teljes zenekarok koncertjeit, nem egyszer kifejtettem aggodalmamat afelett, hogy a bérleti hangversenyeken kevés szereplési lehetőség nyílik helybeli művészeinknek. Szeretném remélni, hogy nem kizárólag anyagi okok miatt, a Nemzeti Filharmónia hétfő esti, a POTE támogatásával megrendezett hangversenyén - egy művész kivételével - kizárólag helybeliek tolmácsolták Mozart három alkotását. Bizonyítva, hogy Pécs jelenlegi zenei adottságai ezt lehetővé teszik. Mert pécsi az estet vezénylő Hirsch Bence, akit a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatójaként, főleg a színház operaelőadásainak avatott dirigenseként ismer a közönség. Most, hogy több év után ismét lehetőséget kapott a Pécsi Szimfonikus Zenekar vezénylésére, örvendetes módon, számára jól- ismert, hozzá közelálló zenei világból kiindulva, a Varázsfuvola c. Mozart-opera nyitányával kezdte a hangversenyt. így - a zenekarral fennálló már régi- keletű kölcsönös kapcsolatnak köszönhetően - sikeresen teremtette meg az est kedvező alaphangulatát. Mérsékeltebben volt ez jellemző az A-dúr hegedűverseny megszólaltatására. Talán én ültem az aula akusztikailag kedvezőtlenebb részén, de innen hallgatva a kiváló hegedűművésznőnek ismert, az egyetlen nem pécsi közreműködő Peré- nyi Eszter hangszere ezúttal nem az elvárt meleg, lágy zengéssel dalolt, így a versenymű mozarti hajlékonysága, derűje és líraisága kevésbé érvényesült. Annál maradéktalanabb élményt nyújtott a koncert második része. A pécsi bérleti hangversenyek műsorát összeállítók dicséretes törekvése, hogy ha- gyományszerűen a zeneirodalom valamelyik requiemje szólaljon meg évről-évre halottak napja környékén. Ezévben Mozart remekművére esett a választás, melyet Hirsch Bence, nyilatkozata szerint először, mindvégig jól érzékelhető, gondos felkészültséggel, stílusismerettel, az operakarmestert igazoló drámai feszültséggel vezényelt, határozott gesztusokkal irányítva a hatalmas apparátust. Kiváló segítőtárssal osztozott a sikerben: a mindig élvezetes teljesítményt nyújtó Pécsi Kamarakórus és a Pécsi Egyetemi Kórus karigazgatójával, Tillai Auréllal. Szép gondolat volt, hogy a Nevelők Háza keretében működött, 35 éves jubileumát ünneplő Kamarakórus tagjai Mozart remekével emlékeztek elhunyt kórustársaikra, jótevőikre, mindazokra a már eltávozott hazai és külföldi muzsikusokra, akikkel az évtizedek során együttműködtek. A szólókat a közelmúltban rendezett barokk énekverseny egyik győztese, Megyesi Schwartz Lucia, valamint három pécsi operaénekes - Széchy Edit, Haramza László és Kuncz László énekelte, ebben a műfajban való használhatóságukat bizonyítva. A koncert végén hosszú perceken át zúgott az aulát zsúfolásig megtöltő pécsi zenekedvelők vastapsa, ünnepelve a pécsi karmestert, pécsi énekeseket, és pécsi zenekart, akiknek e szép Mozart-estet köszönhették. N. T. é l k
