Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)
1993-11-08 / 305. szám
1993. november 8., hétfő A mai nap üj Dunántúli napló 3 Szociálpedagógia Szabolcsfaluban Elköltözött Meszesről a pécsi „Város mint iskola” A szeptemberi tanévkezdésre Meszesről a szabolcsfalui városrészbe költözött a pécsi Fehérhegyi úti Általános Iskola Ifjúsági Tagozataként működő „Város mint iskola”. Pécs ön- kormányzata két felújításon átesett, de otthonos szolgálati lakás biztosításával ismerte el a már második éve működő, speciális oktatási intézmény létjogosultságát és teremtett annak további működéséhez alapot. Mint ahogy korábban nem volt jellemző példa, hogy az iskolapadból kikerült tizenéves fiatal munkalehetőség híján kal- lódásra ítélve kezdje első önálló, felnőtt éveit, úgy ma még az ilyen természetű problémák orvoslására hivatott szervezetek létrejöttét is idegenkedve fogadja a közvélemény. Márpedig riasztó következményeket sejtet, hogy mind szélesebb, a tradicionális iskolarendszerből kibukott, ám elhelyezkedni is képtelen tinik tábora. A furcsa szóösszetételű címet kapott iskola motorja, elnevezésének megfelelően az az elképzelés, hogy a valós életben, tantermen kívüli oktatási területeken szerzett tapasztalatok visz- szarendeződésével, a produktív tanulással válhat önálló döntés- hozatalra, reális pályaválasztásra, fejlődésre képes személyiséggé a felnőttkor határát elért ember. A szociálpedagógiai alapokra épült Város mint iskola diákjai ezért a közismereti és művészeti tárgyak, a társadalomismeret, az informatika, az angol nyelv, az egészségnevelés elméleti oktatása mellett, konkrét program szerint kidolgozott gyakorlaton vesznek részt. A tavalyi évfolyam egy része idén már remek eredménnyel végzi a szakmunkásképzőt, példaként a pék, a lakatos szakmában, míg mások a kézműves mesterségben vagy dadaként helyezkedtek el. Másfelől a zömében szociálisan is hátrányos helyzetű fiatalok jellemző magatartási problémáit, felelősségérzet és önértékelésbeli zavarait is meglepő hatékonysággal sikerült orvosolnia az öt pedagógusnak. Az idei tanévben is számos cég nyújt teret a gyakorlati képzéshez, a már eredményeket is felmutatott, speciális szakiskolai programmal működő intézménynek, miként a Hősök téri és az Eszperantó utcai óvoda, a Nevelési Központ óvodája, a Kolibri és a Kokó Ételbár, a Time Speed Szállítmányozási Gmbh, a bogádi tsz varrodája, Bán Imre cipész, a FEMA, a Sprint Szövetkezet. A munkaügyi és a meszesi családsegítő központtal eleven, jó kapcsolatuk alakult ki, a KISOSZ pedig két ingyenes részvételt ajánlott fel tanfolyamaira.- Várhatóan decemberre készül az új magyar vizsgarend- szer kidolgozása, s elképzelhető, hogy a jövőben a 16 évesen szerzett alapműveltségi vizsgára épül majd rá a szakképzés - mondja Kovácsné Tratnyek Magdolna, a tagozat vezetője. - Célunk az is, hogy az önkormányzat speciális szakiskolának minősítsen bennünket. így a gyerekeket felkészítenénk az alapműveltségi vizsgára, amely hatékony pályaorientációs tevékenységgel párosítva alapozná meg a továbbtanulást. Közel sem lankad, hanem egyre fokozódik, az Európa más országaiban működő társiskolák érdeklődése a pécsi tagozat iránt, amely a Produktív Iskolák Nemzetközi Hálózata (INEPS) égisze alatt, pályázati források felkutatásával kezdte működését. Minden országban a helyi, sajátos problémák tükrében hozták létre az INEPS-iskolákat; a magyar tagozat potenciálisan Portugáliával, Franciaországgal és Belgiummal tart fenn munkakapcsolatot. Várhatóan már a tavasszal megvalósul az a cserelátogatás, amelynek során a pedagógusok tapasztalatcseréjén túl a gyerekek is, valószínűleg Portugáliában 2-3 heti közös gyakorlaton vehetnek részt. _ Tröszt Éva A régi Pécset idéző, páratlan gyűjtemény Dr. Nádor Lajos: „Mindent gyűjtök és mindent elrakok” Fotó: Löffler Gábor Heroin a bélésben Tíz csomag, összesen 1,035 kg marihuánát foglaltak le a ke- lebiai vámosok két macedóniai turistánál. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának központi ügyletétől kapott tájkoztatás szerint a két utas a vasárnapra virradó éjszaka akart az ország területére lépni. A kábítószeres csomagokat testükre ragasztva, illetve kabátbélésükbe varrva próbálták becsempészni. A „réteges öltözetű” macedónokat a pénzügyőrök leszállították a vonatról. A vámhivatal kábítószerrel való visszaélés bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt feljelentést tett ellenük a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitány ságnál. Az Alkotmánybíróság teljes ülése Az Alkotmánybíróság november 8-án és 9-én teljes ülést tart. A testület dönt arról, al- kotmányellenes-e a polgári per- rendtartás azon rendelkezése, amely szerint a bíróság nyilvános tárgyalás nélkül elutasíthatja a keresetet ha úgy látja, hogy a követelés nyilvánvalóan alaptalan. Az alkotmánybírák megvizsgálják a társadalombiztosítási törvény két rendelkezésének alkotmányosságát is, azt, hogy miért nem terjedhet ki a társadalombiztosítás a munkáltató házastársára, ha munkaviszonyban állnak egymással, illetve hogy indokolt-e a nyugdíj összegének megállapításakor - bizonyos idejű kereset hiányában - a minimálbér figyelem- bevétele. Az alkotmánybírák megvitatják azt az indítvány is, amely a kárpótlási törvény földérték-számítási módját kifogásolja. Dr. Nádor Lajossal, mint a Mecsek Egyesület egykori titkárával ismerkedtem meg, aki megőrizte az egyesület pecsétjét. 1948-ban ugyanis, amikor az egyesület ingóságait lefoglalták a hatóság emberei, elkerülte a figyelmüket a szerény körbélyegző.- Nem voltunk politikai egyesület, de akkoriban minden egyesületet betiltottak. Mi a Mecseket kívántuk kiránduló központtá tenni, hiszen gyermekkoromban még csak néhány gyalogösvény kanyargott a hegy oldalán. Minden, az egyesülettel kapcsolatos újságcikket eltettem. Sajnos, éppen nincsenek nálam, mert Tamás öcsém elvitte. De ha a régi Péccsel kapcsolatban bármire szüksége van, szívesen segítek. A pécsi villamos első útjára elkísérhettem apámat (aki árvaszéki elnök volt), a megállók neveit még ma is tudom. Megtudtam, dr. Nádor Lajos nem csak a természetet, hanem az autókat is nagyon szereti. Mint mondta, ha szükség van rá, még ma is szereli a kocsiját. Az 1928-as keltezésű jogosítványa a legrégebbiek közül való a városban. A nyolcvanhét éves ügyvéd két évvel ezelőtt még külföldi kirándulásokra is vállalkozott autójával. Ma már csak a városban használja.-Mindent gyűjtök, és mindent elrakok - mondta mosolyogva. Szeretettel említette azokat a régi autókatalógusokat, amelyben többek között az Adler, a Mercedes, autók, régi BMV motorok adatai találhatók. Az Adler - tudtam meg - több vonatkozásban a Wartburghoz hasonlított. Egy-egy márkához hosszú éveken keresztül hűségesen ragaszkodott Nádor Lajos. Rendelkezik a harmincas évekből származó autóárjegyzékkel, de gyűjtött érmeket, bélyeget és Zsolnay kerámiát is. Áz eredetileg nyári laknak épült szép polgári lakás elegáns díszei a hatalmas kézimegmunká- lású Zsolnay vázák. Ezeket jogi tanácsaiért kapta, mert pénzt nem fogadott el Zsolnayéktól. Gyermekkorában is szép kerámiákkal találkozott, például a nagyapja építette Vasváry villában. A még ma is irigylésre méltó szellemi frissességgel rendelkező idős úr sokáig a taxisok ügyvédje volt, ami az ötvenes évek elején az állásába is került. Akkoriban még halálbüntetést is kiszabtak a balesetet okozó autósokra. Egyszer egy árokba csúszott Volán sofőrt védett, akinek kollégái betöltötték a tárgyalótermet, és a bíróság csak 10 évi elzárással merte büntetni. A vádlottat megmentette, de őt felfüggesztették, mert az ügyvédi kamara nyilatkozata szerint nem a demokráciát védte. (Négy évig ő is sofőrként kereste a kenyerét.) Mielőtt elmentem, megmutatta azt az angol lakókocsit, amellyel a feleségével bejárták a világot. A kert végében áll fia háza, a Tiborc utcára nyíló Enduro motorbolttal. P. E. Milyen a jéghegy sivatagi csúcsa? „Városalapító” dombóvári szobrász Afrikában Az elhunyt szobrászművész, Samu Géza örökét folytatva készít intsallációkat Sevillában a magyar pavilon számára, farag jégtömböket Lappföldön és forrósodik fel vésője alatt a gránit a Szahara homokviharát is jól ismerő afrikai államban, Burkina Faso-ban, a valamikori Felső-Voltában. A különös életutat bejáró szobrászművész nem más, mint a dombóvári Varga Géza Ferenc, aki évekig a Nagyatádi Faszobrász Szimpózion vezetője volt, s aki Pécsett jelentkezik ismét.- Január 13-án nyílik kiállításom a Pécsi Kisgalériában. Dombóváron érettségiztem, később, az 1969-1970-es tanévben, Pécsett a tanárképző főiskola földrajz-szak szakára jártam, ahol - finoman szólva - konfliktusaim támadtak. Volt viszont egy hasznos félévem Pécsett Kárpáti Gábor mellett, amikor ásatási rajzokat készíthettem. 1973-ban kerültem vissza Dombóvárra. Fotóztam, nagyon jó kapcsolatban a művelődési központtal, kiállításokat rendeztem, majd amikor Bali- pap Ferenc lett a vezetője, nagyszerű csapatot verbuvált. Ott volt Fenyves Béla, a Szélkiáltó zenésze és mások, Mako- vecz-kiállítást rendeztünk, s amikor Samu Géza is eljött, neki már néhány munkámat is megmutathattam. 1980-ban vettek föl a Fiatal Művészek Stúdiójába.- Faszobrász szimpóziomot vezetett, alaptag, szövetségi tag lett.-Az 1983-as Stúdió Galéria-beli tárlatomnak nagy visszhangja volt; különböző repülő lényeket feszítettem ki hálón a magasba. Orosz Péterrel, Huber Andrással és Samu Gézával megalakítottuk a „Fás”-kört - „naturált” művészek-jómagam is a hatalmas méretekhez, a monumentális formákhoz vonzódom. Bemutatkoztam Sárospatakon, Szekszárdon, Dombóváron, Lentiben, az idén a Vigadó Galériában. Fekete termet rendeztem be 1987-ben Kaposváron a Rippl-Rónai Múzeumban.- Hogy került éppen a Szahara szélére és Lappföldre?- Meghívtak kollégáim ide is, oda is, ahogy egymás közt szokás. Burkina Faso-ba egy helyi szobrászművész, - ouga- dougou-i néger srác - Ky-Siriki és a kanadai Jaques Bennard. A sivatag szélén kutat fúrtak, falut építettek nekünk. Fogadtuk a környező törzsek ceremóniális látogatását, a mi falunk főnöke - a naba - Colin Foster, a baranyai Palkonyán élő angol szobrászművész volt. Fantasztikus élmény sokezer éves kultúra nyomaira döbbenni a sivatagban, ahol kapunk egy-egy félszobányi gránit-tömböt. Amikor megláttam, amit millió év koptatott a kövön, sajnáltam „belerongálni” az idő munkájába. Ott jelölték ki 1989-ben Burkina művészeti központját, Yamfát is. Bóka Róbert A konyhában is sokat lehet takarékoskodni Az áramdíj még nem fedezi a költségeket Mi lesz a számlánkon? Kevésbé ismert, hogy a magyar háztartásokban elfogyasztott energia hogyan oszlik meg. Nagyon sokan úgy gondolják, a világítás, a hűtés, a mosás, a főzés (már aki elektromos tűzhelyen készíti el a mindennapi ételt), valamint a villanybojler által szolgáltatott melegvíz a nagyobb hányadát jelenti az energia fogyasztásnak, a nagy költségeket a fűtés (55 százalék) vagy (akinek van) a gépkocsi használata jelenti. Vagyis ha takarékoskodni kell, akkor leginkább az ilyen fogyasztás visszafogásával lehet. Mert a világítás csak egy, a hűtés, az automata mosógépen a ruhatisztítás, a televízió együttesen 4, a főzés 2, és a melegvíz szolgáltatás 7 százalékot képvisel. Természetesen ezek átlagértékek, van, aki ennél többet, van, aki ennél jóval kevesebbet fogyaszt. És az is természetes, hogy itt is lehet takarékoskodni, de kell is, hiszen november 1-jétől változtak a tarifák, s érdemes 300 kilowatt/óra érték alatt maradni, mert ezen értéken felül már ugrásszerűen megnövekszik a költség. De az is érdekes lehet, hogy miképpen számolták ki a 300 kilowatt/óra értéket? A Dédász- amely négy megyében végzi az áramszolgáltatást - szakemberei elmondják, hogy 600 ezer fogyasztó számlái alapján végzett számítás szerint a lakossági felhasználók zöme ezen érték alatt volt, éppen ezért különösen nagy változást nem fog tapasztalni a megemelt tarifák alapján a januárban megkapott számlákon. Ez természetesen más lesz, mint az eddig megszokott, hiszen ha valaki túllépi a megengedett határt, már 7,50 Ft/kilowattóra költséggel kell számolnia. 300 kilowattóra alatt egyébként a régi számlázási rendszer van érvényben, vagyis 50 kilowattig 3,70 Ft-ot, 51-300 kilowattig 5,30 forintot számláznak. Es ehhez az összeghez még hozzájön 10 százalék áfa is. Arra viszont a Dédász-os szakemberek sem tudnak válaszolni, vajon mi indokolja azt a bejelentést, miszerint jövő nyáron ismét emelni kényszerülnek az áramdíjat. Ezt ugyanis nem ők állapítják meg, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium hatáskörébe tartozik. Azt viszont megjegyzik, a jelenlegi díj még messze nem fedezi a szolgáltatás költségeit. B. G. Elfogták a méregtolvajt A Szeghalmi Rendőrkapitányság elfogta azt az elkövetőt, aki 200 liter súlyosan mérgező metanolt tulajdonított el péntek délután és szombat hajnal között a MÓL Rt. füzesgyarmati telepéről. A gyanúsítottnál végrehajtott házkutatás során a rendőrök megtalálták, és lefoglalták a teljes hiányzó vegyszermennyiséget. Mint a Rendőrfőkapitányság már korábban közölte, az illető minden bizonnyal a telepen hasonló tartályokban tartott gazolin helyett vitte el a vakság, illetve halál előidézésére alkalmas metanolt. Az ügyben a vizsgálat folyik. „Mindenki ismerősöm” Értelmiségi - ügynöki szerepkörben- Sokat tanultam már pár hónap alatt is az új munkakörben - újságolja. Nyakkendős, jó megjelenésű, nemcsak határozott, de meggyőzően szimpatikus is. Előle bizonyára kevesebben futnak el, ha bekopogtat, hogy van egy üzleti ajánlata. Pedagógus-népművelőből lett biztosítási ügynök, manapság ez - szomorú vagy sem - átlagos pályamódosításnak számít.- Rájöttem, nem muszáj valamiről azonnal véleményt nyilvánítani, s arra, hogy az Arany János által is megírt magyar mentalitást nem kell feltétlenül gyakorolni: nem érdekel a kollégáim fizetése - folytatja az egyik pécsi olasz biztosító munkatársa, Fülöp Zsolt. - Bármilyen meglepő, itt is a munka számít, a szerencsefaktor minimálisra csökkenthető. Ha valakit munkahelyén vagy otthon meglep egy ügynök, általában nagyot sóhajt az illető, hogy , jaj, már megint”...- Természetesen hinni kell abban, amit ajánlunk. Nálam az, hogy becsöngetek házakhoz, nem vált be, telefonálgatni pedig nem szeretek. Úgy döntöttem: mindenki ismerősöm. Habozás nélkül megszólítom a pincért is az étteremben, hisz tudom, amit kínálok, hosszú távon kamatozik, azzal ő csak jól jár. Mindenkinek rá kell lelnie a saját módszerére. S mit szólnak mindehhez a volt kollégák?- Az ilyen pályaelhagyásoknak egzisztenciális okai vannak. Családfenntartó vagyok, két gyermekkel. Öt hónap alatt, hogy már nem nettó tizenötezret viszek haza, mi is „egyenesbe jöttünk”. És itt remek a gárda, ambiciózus, fiatal csapat. Ám túlzás lenne azt állítani, hogy különösebben élvezem ezt a munkát, nem tartom nyugdíjas állásnak. Most vagyok abban a korban, így harminc fölött, mikor az ember teljesítőképessége maximumához ér. Mindenképpen szeretnék visszatérni ahhoz a hivatáshoz, amit tanultam. Szabó Anikó 1