Új Dunántúli Napló, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)

1993-11-08 / 305. szám

4 üj Dunántúli napló Események - Programok 1993. november 8., hétfő A beduin pásztortól a professzorig Pécsett csaknem félszázan jelentkeztek intelligenciahányadosuk megállapítására A beduin marhapásztor és az oxfordi professzor lényegében ugyanakkora eséllyel indulhat IQ-tesztünk kitöltésén - véle­kedett tegnapi beszélgetésünk­kor Nagy Nándor, a hazánkban intelligenciahányadosok feh mérését végző Mensa Hunga- rlQa elnökségének tagja azt követően, hogy a Pécsi Ifjúsági Házban pénteken negyvenné­gyen vállalkoztak a teszt kitöl­tésére.-Teszt-turnénk egyik állo­mása Pécs, ahol legutóbb au­gusztusban próbálkozhattak in­telligenciahányadosuk megál­lapításával a jelentkezők - mondotta Nagy Nándor. Mint megtudtuk, a vállal­kozó kedvűek között 16 évesek és már a nyugdíjkorhatárt is el­érők egyaránt voltak. A kitöl­tött teszteket Angliába küldik, ahol a logikai feladványokra adott válaszokat értékelik. A mostani eredményeket várha­tóan a mikulás hozza meg, ak­kora érkezik meg az értékelés. Magyarországon alig több, mint fél évvel ezelőtt vetette meg lábát a százezres tagságú Mensa Világszervezet, amely­nek hazánkban egyelőre csak 185 tagja van. Felvételt az nyerhet a szervezetbe, aki a felmérésen 148 feletti IQ-ról tesz tanúbizonyságot, a maxi­mális szám (ameddig, mérik a hányadost) 155 lehet. Mint ar­ról már írtunk: a Mensa célja, hogy segítsenek az emberiség javára fordítani a „felkutatott intelligenciát”. A tesztelésre általában azok jelentkeznek, akiknek valóban nagy esélyük lehet a tagság el­nyerésére. így aztán a tapaszta­latok szerint a jelentkezők fe­lének sikerül is meghaladnia a 148-as ponthatárt. Negyven perc alatt 36 feladatot kell megoldaniuk a jelentkezőknek, a megmérettetés gondolatával kacérkodók a 163-9774-es fő­városi számon kérhetnek bő­vebb tájékoztatást. Az átlagosnál jóval nagyobb logikai intelligenciával megál­dott Mensa-tagokra nem jel­lemző a ’’kivagyiság”. Mint Nagy Nándor megjegyezte, amiben ők kiemelkedőt nyúj­tanak, az csupán egy az emberi képességek közül. Mások egyéb képességek terén telje­síthetnek kiugró eredménye­ket. Balog Nándor A tegnapi kellemes napsütés többeket sétára csábított Pécs belvárosában, a fiatalok és idősebbek egyaránt a Széchenyi téren és a Szent háromság szobor tövében élvezték a simogató meleget. Fotó: Löffler Gábor MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ZSOMBOR nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.35, nyugszik 16.21 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 410-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, a 415-000-es számon hívható: NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 415-000-es számon: REZES ZSUZSA Lottónyeremény A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 45. játékhéten 5 talála- tos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 42 darab volt, nyereményük egyenként 409 184 forint, a 3-ra 3618 fo­rintot, a 2-re 174 forintot fizet­nek. Nyerőszámok: 15, 36, 52, 56, 83. Joker szám 626271. Hatos lottó és joker nyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 21. számsorsolás a „6 a 45”-ből lottószelvények nyereményei a következők: 6 találatos szelvény nem volt, 5 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 5 találatos 49 volt, nyere­ményük 50 570 forint, a 4 talá­latra 1875 forintot, a 3 találatra 156 forintot fizetnek. A következő játékalkalomra átvitt nettó nyereményösszeg 22 380 541 forint, míg az 5 plusz 1: 1 651 958 forint. A joker ki­sorsolt nyerőszáma alapján teli- találatos sorsjegy nem volt. Nyerőszámok: 7, 19, 25, 28, 37, 44. Pótszám 6. Időjárás Változóan, időnként felhős lesz az ég, számottevő eső nem várható. Párás lesz a levegő, fő­leg éjszaka ködfoltokra is szá­mítani lehet. A délnyugati szél többfelé lesz élénk. Vízállások: Mohács 280 cm. apadó, vízhő 9,4 fok; őrtilos 140 cm. áradó, 5,0; Barcsa 168 cm. áradó, 10,1; Drávaszabolcs 267 cm. apadó, 9,2. Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei já­rás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el; Pécs és Baranya megye egész területé­ről érkező betegek részére. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet, égési sérülé­sek, orr-fül-gégészet: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérü­lések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neuroló­giai betegeinek felvételét a Ne­urológiai Klinika; pszichiátriai A „bölény” Nem régi név a mai Zsom­bor, csak néhány éve szorította ki az eddigi Gotfridet. Közép­kori krónikák szerint Szent Ist­ván király ellen fellázadt erdélyi Gyula vajda atyja viselte a „Sombor” nevet, ami „Zom-> bor”-nak vehető és a legújabb olvasási szabály szerint Zsom- bomak-nak kell ejteni. Más vál­tozat szerint ősmagyar név, amelynek eredete ismeretlen. — „Amikor az őrület renddé fajul” címmel előadást tart ma, 18.30-kor Pécsett, az IH-ban Gyurcsók József bör­zsönyi természetgyógyász a földön kívüli intelligencia és a gyógyítás kapcsolatairól. — A Pécsi Nyomdász Egye­sület ma, 16 órai kezdettel tartja összejövetelét az MTV pécsi stúdiója éttermében. Házigazda: Békés Sándor stúdióvezető. — A „Pumák földön égen” című könyv írója, Tobak Tibor ny. ezredes a Veterán Repülők Egyesületének országos elnöke ma, 14 órakor Pécsett, a Hely­őrségi Klubban bemutatja és dedikálja könyvét. — Iskolaelőkészítő. A Pécsi Belvárosi Általános Iskola no­vember 15-től heti két alka­lommal leendő elsősök részére iskolaelőkészítőt tart német nyelvből. Jelentkezni lehet az iskola titkárságán. — „Magyarország és Chile kapcsolatairól, dióhéjban Chile múltjáról, jelenéről és jö­vőjéről” címmel tart előadást ma, 17 órakor Pécsett, a TESZ székházban Manuel Sanhueza Cruz, a Chilei Köztársaság ma­gyarországi nagykövete. — Gazdaképző Népfőiskola indul a DOZSO-ban. Ma, 18 ófakor Pécsett, a DOZSO-ban dr. Győrffy Sándor a bio műve­lésű kert minősítésének feltéte­leiről és a bio veteményes alap­vető munkáiról tart előadást. Ki a képen látható férfi ? Október 29-én a pellérdi ha­lastónál halálos közlekedési baleset történt. Az áldozat sze­mélye ismeretlen. Személyleí­rása: 25.év körüli férfi, 170 cm magas, sovány testalkatú, sötét­barna hajú és szemű, feltehe­tően cigány személy. Aki bár­milyen információval rendelke­zik az elhalt férfiről, jelentkez­zen a megyei rendőrkapitányság közlekedési osztályán, vagy a 311-666/13-51-es telefonon. betegek felvételét a Pszichiát­riai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvéte­les ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 414-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőinté­Rendezvények Fogadónapot tart minden hét­főn, szerdán és pénteken 9-14 óráig a Roma Kisebbségi Ön- kormányzat Pécsett, az Apáca u. 15-ben. A pécsi MÁV Művelődési Ház Hagyományőrző Népdal­köre minden hétfőn 18 órától tartja próbáit, a Várady Antal u. 7-ben, amelyre szeretettel vár­nak minden olyan énekest, aki szólóéneklést is vállal. A Pécsi Mozgáskorlátozottak Egyesületének énekkari klub­jába férfi énekeseket várnak minden hétfőn 17 órától a Tüzér u. 1-3. szám alatt. Rendszeres gyógytorna (ge­rinc, csípő) indult felnőtteknek Pécsett a Szivárvány Gyermek­házban. A foglalkozásokat hét­főnként 17-18 óra között tartják szakképzett gyógytornász veze­tésével. Hétfőnként 18 órától tartja foglalkozásait Pécsett a Neve­lési Központban a hatvan fős Moebius Sci-Fi Klub, amelyet Süveges József vezet. A LIGA és a PDSZ társada­lombiztosítási tanácsadást tart hétfőnként 15-18 óra között Pé­csett a Szakszervezetek Házá­ban. zet földszinti ügyeleti helyisé­geiben, gyermekek részére is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órá­tól másnap reggel 7 óráig. Tele­fon: 310-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. Pécs éjszakai ügyeletes állat­orvosa dr. Hartung István, Pécs, Szatmári u. 32. Tel.: 337-257. Közlemények Szigetváron hétfőnként tartja előadásait a Szőlész-borász Népfőiskola 17.30-tól a Csilla­gosban. Bővebb felvilágosítás Szigetváron a Tinódi Művelő­dési Központban. A komlói Erdélyi Klub min­den hétfőn 18 órától tartja klub- foglalkozásait Komlón, a műve­lődési központban. A vezetőség szeretettel vár minden érdeklő­dőt, leendő klubtagot. A Sopianae és az Arany Já­nos Eszperantó csoportok min­den hétfőn 9.30-tól 11-ig tartják klubösszejövetelüket Pécsett, a Nevelők Egyesületében, a Szent István tér 17-ben. [édesség] NAGYKERESKEDÉS Pécs, Szabadság út 19. Kindertojás ROCHER és más import édesség a legkedvezőbb áron! Ny.: h - p: 9-21 óráig ______sz - v: 8-13 óráig y S OS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 412-390-es számon, este 7 órá-. tói másnap reggel 7 óráig. A Magyar Máltai Szeretet­szolgálat pécsi csoportja ingye­nes orvosi és tanácsadó szolgá­lata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. alatt: 13-14-ig pszichológia, 14-15-ig bőrgyógyászat, 16-17-ig gyer­mekgyógyászat, 17-18-ig bel­gyógyászat, 18-19-ig urológia. Jogi tanácsadó szolgálat na­ponta 17-19 óráig. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda Pécs, Konzum Irodaház. Tel.: 72-12-277/17 m. Félfogadás naponta 11-13 óráig. 04 - 05 - 07 Pécsett, a Maiéter Pál u. 38-ban az alagsori tárolóban festékek, bútorok kaptak lángra a minap. A négy emeletes épü­let mindkét lépcsőháza megtelt füsttel, azonban sikerült a tüzet lokalizálni. — Szakmai napot tart a DDGÁZ Rt november 9-én, 14 órakor Pécsett a Zöld-Híd irodá­jában, ahol a szakemberek vála­szolnak a szolgáltatással kap­csolatos kérdésekre is. Első díj az országos tanulmányi versenyen A nemrég megrendezett „Édes Anyanyelvűnk” országos tanulmányi versenyen I. kategó­ria díjban részesült Cseicsner Ottilia az Apáczai Csere János Gimnázium diákja és Berkes Zsuzsa a pécsi Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenfor­galmi Szakközép- és Szakmun­kásképző Iskola diákja. Téli nyitva tartás a pécsi múzeumokban November 1-jétől lépett életbe a téli nyitvatartási rend a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállításain. Ez alapján 10-18 óráig van nyitva a Zsolnay, a Vasarely, a Csont- váry Múzeum és az Ókeresz­tény Mauzóleum. 10-16-ig lá­togatható a Régészeti és a Vá­rostörténeti Múzeum, 10-14-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Néprajzi és a Természettudo­mányi Múzeumot, illetve a Mo­dem Magyar Képtárat a Kápta­lan utcában. A március 31-ig tartó nyitvatartási rendben zárva tart, illetve csak előzetes beje­lentés alapján látogatható az Amerigo Tot Kiállítás, az Endre Nemes Múzeum, a Martyn Fe­renc Múzeum, a Schaár Erzsé­bet: Utca, a Modem Magyar Képtár a Szabadság úton, a Merni pasa fürdője, a későrómai sírkápolna és a Reneszánsz Kő­tár. — Ellopták szombaton a SZÓÉ Kereskedelmi BT. hiva­tali bélyegzőjét, amelynek használata érvénytelen, (x) Pécs, Nyugati Ipari út 1. Telefon: 325-480 ECfflH ARAINK AZ ÉRVEINK! Ha áruházunkban 2.000 Ft felett vásárol, tulajdonosa lesz a MECSEKTRADE ÁRUHÁZ vásárlói kártyájának, mellyel áruházunkban + diszkontboltunkban engedményesen vásárolhat!!!! SZERELVÉNYOSZTÁLYUNKON FITTING TERMÉKEK VÁSÁRA 15 % ENGEDMÉNNYEL! ILYEN KEDVEZMÉNYES ÁRAKKAL CSAK NÁLUNK TALÁLKOZHAT! 90. BB könyök 3/4" 73,70 Ft 1" 108,00 Ft 92. KB könyök 1/2" 75,90 Ft 3/4" 77,00 Ft 130. T Idom ’ 1/2" 91,30 Ft 3/4" 103,95 Ft 1" 136,40 Ft 130. T szűkítő 3/4"-1/2" 60,50 Ft 1"-1/2" 117,70 Ft 1 "-3/4" 126,50 R 241. közcsavar 1"-1/2" 53,90 Ft 1 "-3/4" 55,00 Ft karmantyú 3/4" hazai 27,50 Ft 1” hazai 44,00 Ft karmantyú 3/4" kovácsoltvas 35,53 Ft BB fv 270. karmantyú 1/2” 49,50 Ft 3/4" 53,90 Ft 1" 72,60 Ft 280. közcsavar 290. dugó T idom 1” T szűkítő 1/2" 30,80 Ft 3/4" 69,30 Ft 1” 78,70 Ft 1/2" 17,60 Ft 3/4" 29,60 Ft 1" 48,40 Ft hazai 70,40 Ft import 136,40 Ft 1"-1/2" hazai 61,60 Ft 1 ”-3/4" hazai 50,60 Ft 3/4" 1” 1/2” 3/4" nyomóvezeték Idom 1/2" 3/4" 1" 1/2" 3/8" csőbilincs tiplis 3/8" BB hollandi KB fv légtelenítő 84,70 Ft 93,50 Ft 77.00 Ft 105.00 Ft 47.00 Ft 48.00 Ft 48.00 Ft 429.00 Ft 660.00 Ft 22.00 Ft 1/2” 231,00 Ft 3/4" 246,40 Ft KB hollandi 3/4” fekete 193,00 Ft KB hollandi 1/2” 247,50 Ft radiátorszelep 1/2" 747,00 Ft 3/4” 1.730,00 Ft golyóscsapok BB 1/2" 590,00 Ft 3/8" 485,10 Ft 3/4" 700,00 Ft KB 1" 937,50 Ft KB 3/4" 748,00 Ft ÉPÍTŐTELEPÜNKÖN BÁTASZÉKi WIENEBERGER TÉGLA AKCIÓS ÁRON!- Poroton 36 81,00 Ft/db- Porotherm 30 75,00 Ft/db- Porotherm 10 56,00 Ft/db-HB 38/19 42,00 Ft/db- FB 60/19 kerámia béléstest 55,50 Ft/db NÁLUNK KÁRPÓTLÁSI JEGGYEL IS FIZETHETI HA ELJÖN HOZZÁNK, BIZTOSAN EZT VÁLASZTJA) Nyitva: hétfő-péntek 8.00-17.00 óráig ____szombat__8;00_12;30órák[i f Egészségügyi szolgálat

Next

/
Thumbnails
Contents