Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-22 / 289. szám
8 aj Dunántúli napló Riport 1993. október 22., péntek Ha beköszönt az esős évszak, Orsós Katalin lakásába alul-föliil jön a víz Dinnyeberki, az elmagányosodó falu • • Ünnepek és temetések Magyarul, magyarán Mi mindent lehet csinálni? A dombtetőn épült, gyönyörű parkjáról és páváiról híres he- lesfai szociális otthon közelében kanyarodik a keskeny aszfaltút Dinnyeberki felé, az egykori Esterházy erdőségek által körülölelt, valamikor csodálatos kertekkel bíró faluba, ahol a háború előtt még 350 lelket számláltak. A negyvenes években volt itt kovács, bognár, juhász, kanász, csordás, volt 100 szarvasmarha, 35 pár ló, 100 kijáró disznó, volt bolt és volt tejcsarnok is. Mára 170-en élnek itt, s már csak egy tehén, egy pár ló és 5 anya göbe van mindössze.- A százhetven lakosból száz a nyugdíjas, a maradék fele pedig munkanélküli, közülük egy a vállalkozó - mondja Kajdon Béla polgármester. - De a munkanélküliek nem akarnak dolgozni. Egy kötőüzem felajánlotta, hogy saját busszal beviszi őket Szentlőrincre, munkát biztosít, de nem mentek. Csak ide jönnek, hogy adjak segélyt, meg ingyen gyógyszert. A polgármesteri hivatallal át- ellenben földmunkagép dolgozik. Egy repedezett falú, sárgára festett tomácos ház udvarában álló melléképületet bontanak le éppen, itt lesz majd Zsolnay Matyasovszky Péter újjávarázsolt birodalma. Valamikor a faluban volt háza, de államosították. Most vett itt egy másikat, azt újítja fel. A közelben áll a tűzoltószertár teljes felszereléssel, de nincs már ember, akikkel az önkéntes tűzoltó egyesületet meg lehetne alakítani. A polgármesteri hivatal épületében van az orvosi rendelő, ahová minden kedden jön az orvos Bükkösdről. Másnap aztán az aszisztensek meghozzák és kiosztják a gyógyszereket.-Éjszaka fölébredek - meséli Kajdon Béla -, s eszembe jut, ha nem jönnek ide Valahonnan lakni, ki fog halni a falu. De nem nagyon jönnek. Egy svájci és egy német vett itt házat nemrég. A német azt a házat vette meg, amelyet egykor herceg Esterházy Pál építtetett. Három nagy esemény volt az elmúlt időszakban a falu életében. 1954-ben, amikor felvillant az első villanykörte, 1974-ben, amikor a köves utat és 1992-ben, amikor a világháborús emlékművet avatták. A kéttanerős iskola a hetvenes években megszűnt, a gyerekek azóta eljárnak iskolába, kollégiumokban élnek, harminc család pedig elköltözött, mentek a gyerekek után. A 40-50 diák mára 10-re fogyatkozott, ők Bükköseire járnak. Az iskola épülete távolról templomnak néz ki inkább, a harangtorony miatt. 1940-ben indult a Diny- nyeberki Elemi Népiskolában a tanítás tíz elsőosztályossal. Az iskolában mindig benn volt az oltár, még az átkosban is, ahogy a polgármester említi. Vasárnaponként itt mindig mise volt, ma már csak havonta egyszer, jön át a bükkösdi plébános. A hívők ma is a népiskola apró, tintatartós padsorában ülnek. Az épület hátsó részében az idősek otthona működik, amelyet az elhagyott pedagóguslakásból alakítottak ki. Naponta háromszor étkezik itt harminckilenc ember, a közeli szociális otthonból hozzák az ételt.-Nagyon fáj, hogy akik elköltöztek, nem járnak vissza - mondja a polgármester. - Sváb községekben búcsúkor sorban állnak az autók, itt semmi. A postás hölgy naponta jár ki Helesfáról az újságokkal. Tizenhét éve. A lapokat sorra mondják le az emberek, nem tudják fizetni. Most tizenkilenc Új Dunántúli Naplót, öt Nép- szabadságot, három Szabad Földet, két Tv-új ságot, öt Képes Újságot és három Népszavát hoz. Hoffer Józsefné épp búcsúra készül. Két tyúkot, egy kacsát és egy jércét vág, mert jön a négy unoka. Két lánya «1 Szent- lőrincen. Dinnyeberkiben született, itt is járt iskolába; volt huszonegy hold földjük, azt adták be a téeszbe 59 márciusában. Ura négy éve meghalt. A vasútnál volt. Lebénult, három évig ágyban feküdt, ő gondozta itthon. Huszonhét évig dolgozott a szociális otthonban, főnővérként ment nyugdíjba. Ma tizen- egyezerhatszáz forintot kap. Állatokat tart, egy anyagöbéje, öt hízója, hét süldője^ csibéje, tyúkja, kacsája van. És nyulai. Á tíztagú családot ő látja el hússal. Az utca, amelyben Hoffemé lakik, változatos képet mutat. Gondozott és az összedőlés határán lévő házak váltakoznak. Legtöbbjükben egyedülálló, idős emberek élnek. A felújításra már nem telik a pénzből és az erőből. Az utca másik oldalán húzódó egykori konyhakertek helyén gaz buijánzik. A föld nem kell senkinek. Az egyik rogyadozó falú ház kertjében egy meghatározhatatlan korú asszony üldögél. Hat éve lakik itt. Korábban Ligeten élt, s itt kapott olcsón házat. Félje a hatvanas években halt meg, hogy pontosan mikor, arra már nemigen emlékszik.- Hat gyerekem van - mondja -, egyik épp itt kaszál a réten. Már unokáim is vannak, tizenhárom a dédunokákkal együtt. Rokkantnyugdíjból él, héte- zerkétszázharminc forintból, amiből, mint mondja, normális cipőt sem tud magának venni.-A kertben terem kis kukorica, bab meg egyéb, ami nekem kell. Csak idén nem volt eső, alig van valami. A lakás szoba konyhás. A konyhában egy ócska dobkályhán kívül szinte semmi sincs, azzal fűti az egész házat és azon főz is. A szoba betonpadlós, rajta néhány színes, mintás linóleumdarab, a falak vizesek, a mennyezeten látszik, hogy ha kint esik, akkor bent is. Á re- kamié két farönkkel alátámasztva. A falon csak egyetlen kép, egy kisméretű színes fotó a lányáról; egy hónapja halt meg. 33 éves volt. A Junoszty tévéből pókhálóként szaladnak a mennyezetig a drótból készült antennák.- Csak az egyes jön be - szólal meg. - Szegény vagyok. Nincs, aki segítsen. Nehéz erre mit mondani. Inkább csak hallgatunk. Végül megkérdezem, milyen néven említhetem meg.- Melyik nevemet mondjam, az asszony vagy a lánykorit? - kérdezi.- Tulajdonképpen mindegy.- Mert az asszonynevem nem mond semmit. Nagyon sok van belőle. Orsós Jánosnénak hívnak.- Akkor legyen a lánykori.- Orsós Katalin. A temető a falu elején a dombon, a sárguló levelű szőlők tövében húzódik. A ravatalozót most villamosítják, a villanydúcok még csupaszon ágaskodnak. Hamarosan megérkezik a hűtő is. A fejlődés inkább ebbe az irányba, az elmúlás felé halad. Cseri László Divatról rendszerint az öltözködéssel kapcsolatban szoktunk beszélni, pedig nincs az életünknek olyan területe, ahol különböző mértékben ne érvényesülne. Ez alól nem kivétel ember voltunk legjellemzőbb megnyilvánulása a beszéd sem. A legföltűnőbb jelentkezési módja egy-egy szónak, szókapcsolatnak, esetleg egy egész mondatnak túlságosan gyakori használata. Napjainkban a csinál szavunk játssza ezt a dicstelen szerepet. A Ki mit tud? népszerű tévéműsorban különösen sokszor előfordult. Mintha a beszédükre valamit is adó honfitársaink elfelejtették volna, hogy a csinál szavunknak milyen sok rokon értelmű megfelelője van, amelyek mind alkalmasak e divatszó helyettesítésére, természetesen mindig a beszédhelyzetnek megfelelően. A ma embere, aki nem képes kivonni magát a csinál divatjának hatása alól, adósságot csinál - nem: adósságba keveredik; balesetet csinál - nem pedig okoz; jó arcot csinál valamihez - nem: jó képet vág; készre csinál valamit - nem: elkészít; lármát csinál - ahelyett, hogy lármázna; ostobaságot csinál - nem: ostobaságot követ el; remek hangulatot csinál - valamikor: remek hangulatot teremtett vagy keltett. A felsoroltak egytől egyig az átlagember mindennapi beszédének példái. A következő idézetek azt bizonyítják, hogy a csinál többre vágyik, s nem marad meg a köznapi beszéd szintjén. „Volt olyan időszakom is, amikor egy évben három filmet is csináltam” - mondja egy neves filmszínészünk (nem filmrendezőnk!). Ez utóbbi ugyanis sokkal több joggal használhatta volna a csinál szót. A színész így mondhatta volna - a divat csapdáját elkerülve: .. . három filmben is szerepeltem vagy játszottam. Egy másik szakterületről való a következő példa: „Nálunk a magyar múltból kiindulva kell építészetet csinálni.” - A legegyszerűbb helyesbítése a művelni szóval történő helyettesítése volna. Igényesebben pedig így hangozhatna a mondat: Építészetünknek a múltban kell(ene) gyökereznie. De térjünk vissza a színház világába azzal, hogy idézzük egy neves szakember programadó szavait: „Jó színházat kell csinálni” - amivel azt akarta mondani, hogy jó színházi előadások kellenek. Ezeken kívül még sok egyebet is csinálunk. Például: szerepet, kiállítást, előadóestet, táncházat, tanulmányi versenyt, érettségi találkozót stb., stb. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha volt osztálytársak - mondjuk - a harmincéves érettségi találkozón így társalognának:- Szevasz, öreg fiú! Érettségi óta néni találkoztunk. Hogy élsz? Mivel foglalkozol?- Kösz. Amint látod, megvagyok. Régészetet csinálok. Hát te?- Én biológiát. Emlékszel arra a hobogász Barna Bandira? Tudod, aki kéjjel javította nyelvi hibáinkat.-Hogyne emlékeznék! Nem jöhetett el. Nemzetközi Nyelvészkongresszusra utazott.- Szóval nyelvészetet csinál. Rónai Béla Beküldendő a helyes megfejtés november 1-én (hétfő) déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELEZŐLAPON 7601 Pf: 134. Új Dunántúli Napló Szerkesztősége, Pécs, Rákóczi u. 34. VIII. em. Az október 9-i lapban közölt rejtvény helyes megfejtése: „Mindkettőnknek jobb lenne, ha ilyen reggeleken nem látnánk egymást.” A helyes megfejtők közül az alábbiak nyertek utalványt: Balatincz József, Pécs, Budai Nagy A. u. 8., Bognár József, 7975 Kétújfalu, Petőfi u. 74., Pataki Ferencné, Pécs, Rákóczi u. 77., Somos Istvánná, 7900 Szigetvár, Tinódi u. 54., Suvák Csaba, Pécs, Ignác u. 14. Az utalványokat postán küldjük el. Hofferné búcsúra készülődik
