Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)

1993-10-18 / 285. szám

4 üj Dunántúli napiö 1993. október 18., hétfő MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából LUKÁCS nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 6.03 nyugszik 16.55 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 410-053-as telefonszámon. Hírszerkesztő: ROZVÁNY GYÖRGY Ma 9-11 óráig panaszügyekben fogad, a 415-000-es számon hívható: NAGY ISTVÁN Szerkesztőségi hírügyeletes 16-tól 19 óráig a 415-000-es számon: REZES ZSUZSA Párizsi küldetés Pécs város önkormányzati testületé tegnap, október 17-én vasárnap képviselőcsoportot küldött a francia fővárosba. A csoport összetételét a pártok képviseleti aránya határozta meg. A képviselők annak a víz­ügyi vállalatnak lesznek a ven­dégei, amely a pécsi vízmüvet szeremé megvásárolni. Az egy­hetes utazás alatt a képviselői csoport megismerkedik majd a francia cég munkájával, illetve látogatást tesznek Párizs neve­zetességeinél. A MEASZ mai programja Klubfoglalkozást tart október 18-án, hétfőn 10 órai kezdettel a Magyar Ellenállók és Antifa­siszták Szövetsége Pécsett az Apáca u. 15. szám alatt. Az elő­adó dr. Gungl Ferenc, politoló­gus, a téma pedig: a magyar szakszervezetek antifasiszta el­lenállásban való résztvétele. Az előadást követően a jelen­lévők beszámolót hallgathatnak meg az országos bizottság ülé­séről. Időjárás A következő 36 órában észak felől már hűvösebb lég­hullámok érkeznek, mérséklő­dik a nappali felmelegedés. Szórványosan alakul ki eső, záporeső. Rövid időszakokra süt ki a nap. Vízállások: Mohács 265 cm, apadó, Őrtilos 139 cm, áradó, Barcs 224 cm, apadó, Dráva- szabolcs 346 cm, áradó. Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei já­rás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el; Pécs és Baranya megye egész területé­ről érkező betegek részére. Pécs város lakossága részére felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet, égési sérülé­sek, orr-fül-gégészet: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérü­lések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neuroló­giai betegeinek felvételét a Ne­urológiai Klinika; pszichiátriai A fényes Két magyarázata is van a mai Lukács névnek. Az egyik sze­rint a latin „Lucian”-ból szár­mazik, ennek jelentése: „fény, ragyogás”. A másik elképzelés az, hogy a dél-itáliai Lukiana városából való férfira utal. A legnevesebb Lukács a bibliai evangélium és az Apostolok Cselekedeteinek írója, aki mű­velt pogány orvos volt, mikor megtért, és Pál apostollal a ma- kedóniai Filippibe ment. Leírta Jézus galilei történeteit, tanítá­sát, továbbá ami a Jeruzsálem felé vezető úton történt. Ma ün­nepük még névnapjukat az Ambrusok és a Jusztuszok. Lakossági fórum A Polgármesteri Hivatal ta­nácstermébe hívja a pécsi Vá­rosfejlesztési és Üzemeltetési Iroda a polgárokat és vállalko­zókat október 21-én 17 órára. A fórumon ismertetik a tettyei Havihegyi út, a Magyar utca, a Gyopár, a Tátra utca, a Marx út, valamint a Törekvés utca szennyvízcsatornázásának ter­veit, illetve lehetőség adódik a házi bekötőcsatornák helyének egyeztetésére. — Nagyon fáj címmel jelent meg nemrégiben Balogh Attila költő verseskötete, melynek bemutatója ma 17 órakor lesz a Rácz Aladár Közösségi Házban (József u. 4.). Kovács József ve­zetésével. — Nyílt napot tart október 19-én kedden 8-tól 12 óráig a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola. Az iskola fel­vételi előkészítő tanfolyamot is indít október 25-től, erre a hely­színen lehet jelentkezni. — Az európaiság jegyében hívja meg a pécsi Ifjúsági Ház ma 19 órára az érdeklődőket egy zenei találkozóra. Az ese­ményen fellép a beindersheimi női- és férfikórus és a pécsi Le­nau Gyermekkórus. — A csillagászattal kapcsola­tos előadásokat tartanak októ­ber 18-án 18 órától az ANK „B” Klubjában. A témák: a csillagok élete, illetve: ’’Melyik csillag robban fel legközelebb’”. Elő­adók: Toller Gábor és Keszthe­lyi Sándor. — Felvételizők figyelmébe ajánlja a Pécs-Baranyai Értel­miségi Klub egyetemi, főiskolai előkészítő tanfolymait biológia, matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, illetve fi­zika tárgyakból. Az egytemi ok­tatók által vezetett előkészítőkre érdeklődni a 436-608-as, illetve a 310-037-es telefonon lehet, és személyesen a klubban. Telefoncsere Váratlanul nagy számban áll­nak sorban a MATÁV Ügyfél- szolgálati Irodájában számtár­csás telefonkészülék cseréjéért. A MATÁV tájékoztatja az elő­fizetőket, hogy rövid időn belül megkezdik mindenkinek a díj­mentes készülékcserét. Az át­szerelés időpontját telefonon egyeztetik. Komor strázsa Pécs nyugati peremén Óriásnak látszik a Ja- kab-hegy, a komor strázsa Pécs nyugati peremén. Madár­ként gubbaszt, elnyúlik behe- mótként. Mintha fémmé gyúrná szél és napfény, oly tömör. Színe, hangulata nap­szakonként változik. Szerkesztőségünk 6. szintjé­ről, a Megyei Közgyűlés épü­letében, a hír- és panaszügye­leti szoba ránéz. Néha mintha egy-magasságban lennénk vele. Amikor tetejéről indul el az újhold, sárga, zöld és bronz­színben pompázik. Karcsú ek­kor, erdői lebegni tűnnek a fényhatások játékában. Hold­fényben karcsúbb, lengébb az orma. Nyújtózik és a tető-sze­lei a Holdig szeretnék kavarog- tatni, de mozdíthatatlan. A kelő Nap főként a csúcsát ragyogtatja meg, sziporka-gló­riát tesz rá. Ekkor egyöntetű az erdőborítás: nyakig zöld le­pelbe bújik a hegy. Ősszel az első dér- és zúzmarafoltokat a Nap oldalfényei teszik még fel­tűnőbbé. Amikor delel a Nap a Belváros felett, a hegy megla­pul, a rá zuhogó „fény-esőtől” növényei megfakulnak, kora őszt sejtetnek nyár derekán. Amikor a Nap lassan aláe­reszkedik, a városra sötétség borul, de a hegytető még fény­árban áll. Majd a hegyperemek tűzpiros kontúija vakítja a szemet, fénynyalábok színe­sednek a hegycsúcs felett, és ahogy halványulnak el, végleg elrejtőzik a hegy: bújik a Nap után. A fény- és ámyjátékok nem ismétlődnek, a gerincen álló fák is elmosódnak. A strá­zsa rövid időre aludni tér. Csuti J. Fotó: Szundi György Újabb szakasza fejeződött be Sellyén a Korongi téri játszótér beruházásának. A hintákat már korábban birtokba vehették a gyermekek, a mászókák átadása pedig a napokban történhetett meg. Valamennyi játék fából készült, az ormánsági motívumokkal díszített alkotások Szatyor Győző fafaragó keze munkáját dicsérik. Hátravan még a fedett pihenő építése. Rendezvények Mohácson szombaton este 7 órakor a Kossuth Filmszínház adott otthont a Szekszárdi Né­met Színház előadásának. Ugyanitt 20-án Magánélet című produkciójával szerepel a Tata­bányai Játékszín. A Marosvásárhelyi Fotókör tárlata 8 és 16 óra közt tekint­hető meg a Komlói Május 1. Művelődési Házban. Szintén a komlói művelődési ház lesz a helyszíne 18-án a délután 4-kor kezdődő, a nyugdíjas szabade­gyetem keretében tartandó elő­adásnak, melynek címe: Adria parti képek, előadója pedig Til- lai Ernő. ' Olcsó LAPRADIÁTOROK kaphatók az AMBO-ban (volt tűzoltólaktanya) Pécs, Rákóczi út 5-7. Tel.: 413-717 Nyitva: hétfő-péntek: 9-18 óráig szombat: 9-13 óráig Ugyanitt vásárolhat: alumíniumkazánokat és különféle típusú v keringtető szivattyúkat is. > — A sámodi templom felújítá­sáért hozott létre a település ön- kormányzata egy alapítványt, melyet a Baranya Megyei Bíró­ság már nyilvántartásba vett. További információért a kurató­rium elnökéhez lehet fordulni, cím: 7841 Sámod, Kossuth u. 17. — Siklóson nagy sikerű, ha­gyományosan megrendezett szüreti bált tartott a Táncsics Mihály Gimnázium szombaton 19 órai kezdettel a városi műve­lődési házban. Az eseményt pénteken egy táncos felvonulás, kidobolás előzte meg. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 42. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A nyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 4 találatos szelvény 13 fogadónak volt, nyereményük 1.327.270 forint, a 2.163 3 találatos szel­vényre egyenként a 6.648 forin­tot, míg a 78.045 darab 2 talála­tos szelvényre egyenként 221 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt 5 ta­lálatos nettó nyereményösszeg: 33.908.734 forint. Hétfői lehetőségek Rendszeres gyógytornára je­lentkezhetnek a felnőttek ma este 5 és 6 között a pécsi Szi­várvány Gyermekházban. A Független Cigány Szövet­ség baranyai szervezete ma 9 és 16 óra közt fogadónapot tart Geisler E. u. 15. sz. alatt. A Pécsi Mozgáskorlátozottak Egyesületének énekkarába férfi énekesek jelentkezését váiják a Tüzér u. 1.-3. sz. alatt hétfőn­ként 17 órától. Hosszúhetényi események Ünnepi testületi ülést tart Hosszúhetény képviselő-testü- lete október 22-én 16 órakor. Az 23-i megemlékezés mellett ekkor adják át az 1993-as „Hosszúhetényért” kitüntető címet, valamint felavatják Hosszúhetény zászlóját. Ugyanezen a napon, vagyis 22-én 17 órakor ad műsort a te­lepülésen a vajdasági Kupuszi- náról érkező művelődési együttes tánccsoportja. — A Magyarországi Németek Pécsi Nemzetiségi Köre szerve­zésében ma 17 órakor a Bara­nya Megyei Közgyűlés épületé­ben előadás hangzik el, melyet dr. Szita Szabolcs, a JPTE egye­temi docense tart „Fejezetek a nyugat-magyarországi német­ség történetéből” címmel. — Mohácson a Bartók Műve­lődési Házban október 20-án este 5 órára lakossági fórumra várja a polgárokat a Nemzeti Demokrata Szövetség Baranya Megyei Szervezete. A szövet­ség vezetői többek közt a jelen­legi társadalmi problémákról szeretnének véleményt cserélni a mohácsiakkal. Meghívó A Munkáspárt Megyei Koor­dinációs Bizottsága várja az ér­deklődőket a szigetvári Pártok Házába ma 16.30-kor kezdődő nagygyűlésére, melynek elő­adója Thürmer Gyula, a párt el­nöke lesz. betegek felvételét a Pszichiát­riai Klinika látja. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvéte­les ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 414-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőinté­zet földszinti ügyeleti helyisé­geiben, gyermekek részére is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. (bejárat a Bajnok utca felől) délután 5 órá­tól másnap reggel 7 óráig. Tele­fon: 310-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Lánc u. 20. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. Pécs éjszakai ügyeletes állat­orvosa dr. Hartung István, Pécs, Szatmári u. 32. Tel.: 337-257. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 412-390-es számon, este 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig. A Magyar Máltai Szeretet­szolgálat pécsi csoportja ingye­nes orvosi és tanácsadó szolgá­lata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. szám. alatt: 13-14-ig pszichológia, 14-15-ig bőrgyógyászat, 16-17-ig ideg gyógyászat, 17-18-ig belgyó­gyászat, 18-19-ig bőrgyógyá­szat. Jogi tanácsadó szolgálat na­ponta 17-19 óráig. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Pécsi Iroda Pécs, Konzum Irodaház. Tel.: 72-12-277/17 m. Félfogadás naponta 11-13 óráig. Ha áruházunkban 2.000 Ft felett vásárol tulajdonosa lesz a MECSEKTRADE ÁRUHÁZ vásárlói kártyájának, mellyel áruházunkban és műszaki diszkontunkban engedményesen vásárolhat!!!! ÉPÍTŐTELEPÜNKÖN ALAPTÓL A TETŐIG MINDENT MEGVÁSÁROLHATNAK! Ajánlataink: Egyesített szárnyú TESSAUER ABLAKOK 60 x 60, 90 x 60, 90 x 90, 90 x 120, 90 x 150, 120 x 120,120 x 150 méretben 4.080 Ft -12.000 Ft-ig HOSSZANTI DlSZLÉCES GERÉBTOKOS BEJÁRATI AJTÓK 100 x 210,100 x 240-es méretben 16.000 Ft - 19.600 Ft-ig BRAMAC alpesi szegélycserepek, kúpcserepek 205 Ft/db 1/1 cserép 68 Ft/db tetőfólia 163 Ft/nf HORGANYZOTT GÉPFONAT 125 143 Ft/m HORGANYZOTT GÉPFONAT 150 149 Ft/m FEKETE LEMEZ 1 mm (1000X2000) 50 Ft/kg FEKETE CSÖVEK 1/2", 3/4", 1", 5/4", 6/4", 2" (varratos) 112", 3/4", 1", 5/4" (vn) 110 Ft - 370 Ft/m-ig HORGANYZOTT CSÖVEK 1/2" 148 Ft/m 3/4” 195 Ft/m ZÁRTSZELVÉNYEK 20x20x1.6, 20x20x2, 25x25x2, 30x30x2, 20x40x2, 40x40x2, 40x40x2, 60x40x2, 60x40x3, méretben 52 Ft - 66 Ft/kg HORG. ACÉLLEMEZ BILLENŐS GARÁZSKAPUK MÉG A RÉGI ÁRON!! 243x221.5 47.000 Ft 230x214 43.000 Ft HA ELJÖN HOZZÁNK BIZTOSAN EZT VÁLASZTJA!!! NÁLUNK KÁRPÓTLÁSI JEGGYEL IS FIZETHET!! VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! Nyitva: hétfő-péntek 8.00-17.00 óráig szombat 8.00-12.30 óráig a

Next

/
Thumbnails
Contents