Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)

1993-10-16 / 283. szám

10

aj Dunántúlt napló

1993. október 16., szombat

, l

Kék, sárga, piros extázis

F. Hahn képei a Pécsi Galériában

„A szín önmagában is kifejez valamit, ezt nem nélkülözhetjük, hanem fel kell használni. Ami szépen hat, valóban szépen, az helyes is. Amikor Veronese „Kánai menyegző”-jére ráfestette a maga beau monde-jának portréit, felhasználta hozzá palettája egész gazdagságát, a sötétli- lás és pompás aranytónusokat(.. .) Kigondolt még finom szürkéket és egy gyöngyszerű fehéret, ezek azonban nem szerepelnek az előtérben. Odakente ezeket hátra - és jó lett (...), azért olyan pompás ez a háttér, mert spontán, a színekre való tekintettel alakult.”

Az idézet Van Gogh 53. leveléből való, s a német Fridemann Hahn expresszionista töltésű festészetének gondolati csíráit is tartalmazza. Azért beszélek „csírákról”, mert nemcsak a nagy francia teljesítette túl mindazt, amit szavakba önthetett és teoretikusan is megfogalmazott, hanem a századforduló festőóriásait már a posztmodem festészet e századi hőskorából megleső Hahn is. Fridemann Hahn az idézetten kívül sok más közt Monet-t, Cezann-t, Munch-öt, Beckmannt, Kirchnert is ott jegyezheti azon elődök közt, akiknek az expresszionista festői világa, gyakran drámai, megalkuvást nem tűrő, nyughatatalan kereső ösztöne a legmélyebben hatott rá.

Hahn nagyobb egyéniség annál, semhogy festészetének arányait csak ennek az örökségnek a fényében méljük. Csak a visz- szatérő motívumokból - Van Gogh arcképeiből, a Claude Monet-, Edward Munch parafrázisokból kiindulni megtévesztő. Ugyanis ha Greta Garbo és Clark Gable szecessziósán de- cens áradására, érzéki narancs

nőjére (Fontana die Trevi) figyelünk, avagy „gyertyás” képeire, egyértelmű, hogy a szín - immáron túl a tapasztalati valóságon - jelentéssel bíró, érzéki és önálló egzisztenciává válik. Ahogy maga a művész is leírja; festői szempontból a motívum csak kiindulópont - habár nem lényegtelen - egy tiszta színekké robbanó piktúra kiteljesüléséhez. Érdemes ehhez „végigzongorázni” az Akt Stafelalptobel- ben-somzat tiszta, mindig más és más színakkordot zendítő letétjein, szemügyre venni csendéleteit, amelyek a tiszta bécsi kékek, a titkokat lobbantó ultrama- rinok, az önnön fényüktől eltelt sárgák, örvényükbe rántó feketék bódult extázisává válnak. A tematikus képeken a konzumkul- túra nagyjai jelennek meg, régvolt sztárok - Greta Garbo, Marilyn Monroe - még úgy ahogy eladható, elidegenült, ám éppen a reklám révén kiüresített világa. De a festői probléma, az, ahogyan a fotók, standképek alapján a képet újrateremti - fontosabbak a motívumnál.

Az ízléses kivitelű, de magyarításában döcögősre-pontatlanra sikerült katalógusban olvashatjuk, hogy az 1949;es születésű „Hahn egyike az „Új Figurádé” legfontosabb németországi képviselőinek, 1991 óta a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem tanszékvezetője.” A katalógusban Pinczehelyi Sándor, a Pécsi Galéria vezetője okkal mond köszönetét a kiállítást támogató Doris Waldmann-Hahn asz- szonynak, a stuttgarti Külügyi Kapcsolatok Intézetében dolgozó dr. Alexander Tolnaynak és másoknak, kiemelve, hogy a tárlat az erfurti és a pécsi galéria együtműködésének újabbb sikeres állomása. B. R.

Greta Garbo és Clark Gable a „Susan Lennox-Her Fall and Rise”-ben Fotó: Läufer

A Jelenkor októberi számából

A Pécsett szerkesztett Jelenkor októberi száma egy hallatlanul izgalmas elbeszéléssel kezdődik: Darvasi László A fuldai Kékvízesés című novellája valóságos irodalmi szenzáció - olyan műalkotás, amely laikus olvasónak és irodalommal foglalkozó szakembernek egyaránt örömet szerezhet. A harmincas éveinek elején járó, Szegeden élő író jónéhány éve munkatársa a Jelenkornak: ez év végén önálló elbeszéléskötete is napvilágot lát majd a Jelenkor Kiadónál - mostani novellája azonban minden bizonnyal egy új szakasz kezdete ezen a termékeny és méltán népszerű pályán.

Takács Zsuzsa, a Kovács András Ferenc-Tompa Gábor szerzőpáros, Schein Gábor és Vitéz György versei mellett Balassa Péter kiállításmegnyitója, Fogarassy Miklós 1977-ben kelt francia útinaplójának zárórésze és Pálinkás György készülő Pécs könyvének egy fejezete is helyet kapott a számban. Tandori Dezső - akinek a hetvenes évek végén igen nagy szerepe volt abban, hogy Ottlik Géza főműve, az Iskola a határon az őt megillető helyre került - ezúttal az utolsó Ottlik-műről, a Budáról tesz közzé esszéjegyzeteket. Balog József interjúsorozatának második részében Faludy György válaszol - az interjú 1988-ban készült. És e számban olvasható Sándor Iván új regényének következő folytatása is.

Az októberi szám kritikarovatában két írás is foglalkozik Sándor Iván Bánk bán-könyvével: Németh Marcellé és Rohonyi Zoltáné. Mikola Gyöngyi ezúttal Solymosi Bálint verseskötetét teszi alapos elemzése tárgyául, Király András pedig Cs. Gyímesi Éva publicisztikai kötetét szemlézi.

Vitéz György: Balatoni szvit

Mint Egry képein a Balaton - olyan az ország.

Vágja a hajnali ködöt a dereglye, elválik a naptól a felhő,

tükrözni kezd a felület, compók és horgászok

délibábos mennybemenetele várható mielőtt

a júliusi vihar tűzoltófecsekendői

móló mögé kergetik a bőrig ázott, idillikus vitorlást.

Szántód felé bukdácsol a dieselszagú komp is.

és a halászhajók (akkor még voltak halászhajók)

Boglár felé húzták a hálót de az égen az alumínium darazsak

Pest felé húzták a csíkot

s Ajkától (H asszony ajkától) Pétig Szőnyig Füzitőig dörgött a délelőtt és sztanioleső szemergélt a frissen vágott gőzölgő rendre melyből a káosz mint fordított főnix fölszegte fejét a pannon egekbe s maga is számyrakelt

mint a legendák/filmek Roch madara.

Csak itt az elrongyolt testű statiszták

nem álltak vissza a helyükre, térdükről a port veregetve

mikor a felvevőgép elsöpört.

ott rekedtek Böhönyén

az üvegaknák tűzvarázsa mögött (Logehör’!) - kifordulnak a földből mélyszántáskor több rétegben a határban hol a helységnév szabad Balatonszabadi Szabadbattyán Szentkirály szabadjai de a legfirssebb rétegnek csak nyolcvanegyben adott amnesztiát

tájköltők nagy barátja pártfogója János a Második (Zápolya volt az első.) - Sokaknak még akkor sem.

Olyan az ország, mint a Balaton.

Széles sekély, dagadt turisták gázolnak bele, minikikötőben iszapkávét kavar a nagy motorosok bronz hajócsavarja.

A horgászzsinór elakad a hínárban; zavaros halász zavarosban halászik.

De legalább az élőknek megkegyelmeztek, a napfölkelte csöndes és harmatos, s minden a régiben .. .

és ha a festő Párizsban reked s csupán vendégként tér vissza a tóhoz hébe - s ebbe a kecskekörmös korba?

Forrai Miklós 80 éves

Hic et nunc - itt és most - azt a művészt köszöntjük

.. .aki a Pécsi Zenélő Ifjúság hangversenyén, 1942-ben a színházban, hosszú ruhás hölgyekből és bíbor taláros férfiakból álló kamarakórusa madrigál-éneklésével, valamint a tüneményes hangú feleség, Gyur- kovics Mária koloraturszoprán- jával szerzett oly sokunknak máig sem feledett zenei élményt. Akkor találkoztam vele először.

... akivel felnőttként is gyakran beszélgettem, s ő mindig megtisztelt bizalmával. Szívesen emlegette, milyen sok kellemes napot töltött Pécsett és Baranyában, ahová mindig hazajött. Hiszen a Mecsek északi lejtőjén fekvő Magyarszéken született 1913. október 19-én az iskola kántortanítójának fiaként.

... akit, mint a Zeneakadémia fiatal tanárát, azzal bízták meg: tartson karvezetői tanfolyamot Mecsekalján, Rácvároson. Keré- nyi János hívására eljött Bárdos Lajos, Koudella Géza, Pécsi Sebestyén. Akkori előadásából született meg első könyve, „A karvezető”, 1936-ban, Bárdos biztatására, mert még nem volt ilyen könyv. Az elméletet gyakorlat követte: megalakította együttesét, a hamarosan híressé vált Forrai Kamarakórust, mellyel

sűrűn látogatott el Pécsre is. Akkor még újdonságnak számított az ilyen kislétszámú kórus, úgyhogy Forrai hamarosan e műfaj legkiválóbb művelője lett.

... akinek jelenlétében és ösztönzésére született meg 1963. március 9-én az Országos Filharmónia Semmelweiss utcai kamaratermében a Pécsi Nevelők Háza Kamarakórusának koncertje után az országos - azóta nemzetközivé terebélyesedett - kamarakómsfesztiválok gondolata. A Dobos Lászlóval, Tillai Auréllal, Mohos Antallal folytatott beszélgetés eredményeként kiderült, hogy Pécs fogékony, alkalmas erre a feladatra, hiszen olyan hagyományokkal büszkélkedhet, mint a székesegyházi scola, melynek első vezetője, Glatt Ignác ugyancsak Magyarszéken született.

... akit a Fesztiválok még szorosabb szálakkal fűztek a számára oly kedves városhoz, ahol - mint gyakran emlegette, idézve Janus Pannonius versét a legkorábban bontja virágát a mandulafa.

... akinek a X. Országos Kamarakórus Fesztiválon,

1982-ben, - fényképen megörökített - gyújtó erejű vezényletével zúgott fel a színházban a Forr a világ, Kodály kánonja, akinek pécsi szobránál Forrai e szavakkal kezdte avatóbeszédét:

„Hic et nunc - itt és most - azt az embert idézzük, aki mintha most is köztünk járna, itt ezen a sétányon, kabátját könnyedén a vállára vetve vagy Mágocson, Mohácson, Komlón, Dombóváron. Beszélget, tanácsot ad, nevel és tanít, gyerekeket, felnőtteket, mindenkit.”

Hic et nunc - mondom én, azt a művészt köszöntjük, megyénk szülöttét, a Kamarakórus Fesztiválok örökös díszelnökét, a hazai Liszt Társaság újjászervezőjét, a 80 esztendős Forrai tanár urat, akinek ezúton kívánnak tisztelettel és szeretettel minden jót a kóruséneklés pécsi-baranyai rajongói. Dr. Nádor Tamás

Bemutató a Stúdiószínházban

„Minden közönség fafej fí ...

Rázga Miklós a Komédiások egyik jelenetében Fotó: Simara László

... nem külön-külön, hanem együtt” - mondja Trevor Griffiths-. Komédiások című színművének egyik szereplője. A Pécsi Nemzeti Színház Stúdió- színházának elmúlt hétvégi bemutatóján kiderült: nem felhőtlen kacagásra vált jegyet, aki bejut az előadásra.

A hatvanadik éve felé közeledő szerző nálunk kevéssé ismert, bár 1975-ben szletett darabját megírása után hat évvel már műsorára tűzte a budapesti Játékszín. Griffiths manchesteri munkáscsalád gyermeke. Tizenévesen kezd írni, hosszú ideig főleg verseket vet papírra. Angol szakos tanárként kezdetben politikai cikkeket publikál, drámaírással a hatvanas évek közepe óta foglalkozik.

Most bemutatott műve, akárcsak a többi, politikummal átitatott. Szereplői háromhónapos tanfolyamot lezáró eseményre: színészvizsgára készülnek. A tét nagy: sikerül-e kitörniük mindennapjaik taposómalmából, hogy meghódítsák a biztos megélhetéssel kecsegtető színpad világát? A megmérettetés napján kiderül: mesterük, a zseniális komikus esküdt ellensége, a szórakoztatóipar befolyásos embere fogja minősíteni őket, akinek a szeme előtt egyetlen cél lebeg: kiszolgálni a közönség kénye-kedvét, akár felszínes, olcsó poénokkal is. A komédiás-jelöltek rádöbbennek: kemény munkával betanult számaik bukásra ítéltek. De kinek van bátorsága ahhoz, hogy lemondjon kész műsoráról és

megpróbáljon a vizsgáltató ízlése szerint rögtönözni? Ezt az alaphelyzetet villantja föl az első felvonás, amit zavarbaejtő „színház a színházban” második rész követ. Egymás után látjuk a produkciókat. A bemutatón úgy tűnt, nemcsak a megalkuvásra kész szereplők, a nézők is elvesztették a fonalat. Amiről azt hihetnénk, vicces, kiderül, hogy mégsem az, s így legfeljebb magukba fojtott nevetést csiholnak a politikai élű vagy az intim szférát durván érintő, közönséges poénok. „Ez egyre idegesítőbb lehet a nézők számára” - véli Griffiths a műsorfüzet tanúsága szerint. Valóban. De gondolkodásra késztet, senkit sem hagy közömbösen. A harmadik felvonás tanárt és tanítványt szembesít egymással,

akiknek vállalniuk kell a maguk választotta utat.

Bánky Gábor, az előadás rendezője a nézőre bízza a darab elvarratlan szálainak továbbfű- zését. Olyan élethelyzetet mutat fel, amely nemcsak a művészetre igaz, hiszen az önmagunkhoz, hitünkhöz, ízlésünkhöz való hűség mindenkire érvényes. A nézők által három oldalról közrefogott játéktér egyik része tanteremként, másik része egy bingóklub színpadjaként funkcionál. A felvonásokat Marksz Péter karatezörejeket idéző zenéje keretezi. A helyenként csupán szóban említett feszes ritmust önmagukban álló, ám remek színészi alakítások ellensúlyozzák. Radó Péter csúcsra törő, gazdag zsidója és Rázga Miklós lázadó, hajlíthatatlan jellemű figurája szerzi a legemlékezetesebb perceket. Barkó György nemcsak szerepe szerint, játékával is olyan mesterségbeli példát ad, amiből érdemes tanulni. Krum Ádám villanásnyi jelenlétével is felejthetetlen marad. Albert Gábor a bátyja mellett játszó tehetséges; Matoricz József és Németh János középszerű komédiást formál - hitelesen. Héjjá Sándor tragikus férfialakjai után ezúttal komikusi erényeit is megcsillantja.

Sajnos, a Komédiások első előadásán e korrekt színészi teljesítmények sem tudtak igazán atmoszférateremtővé válni. Talán a darab hibájából. Vagy ha külön-külön nem is, együtt minden közönség fafejű?

Csató Andrea

')

á

I

é

1