Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-16 / 283. szám
1993. október 16., szombat új Dunántúli napló 9 Holland érdeklődés Baranya iránt Hazaérkezett megyénkbe a Göncz Árpád köztársasági elnökkel Hollandiában járt kamarai küldöttség. Ennek tagja volt Szűcs István, a Dél-Dunántúli Gazdasági Kamara elnöke is. A kamarai vezető tapasztalatai szerint, bár Hollandiában országunk déli részét kevéssé ismerik, az üzletemberek élénk érdeklődést mutattak a gyógytú- rizmus, illetve a borászat iránt. A vendéglátók számos holland üzleti és kereskedelemtechnikai információt nyújtottak, amelyek a kamarában hozzáférhetők az érdeklődők számára. Számítógépes adatmásolás program nélkül A fővárosi számítástechnikai szakkiállítás egyik apró szenzációja az Adobe Acrobat programcsomag, mely a számítógépes dokumentumfeldolgozást gazdagítja. Használatával tökéletesen reprodukálható bármely más operációs rendszerrel más gépen készített képi, grafikus vagy szöveges információkat tartalmazó dokumentum, még akkor is, ha az eredeti program hiányzik. Az anyag a fogadó számítógépen így olvasható, kiegészíthető, nyomtatható és tárolható formában jelenik meg. 90 milliós ajándék a Microsofttól A Compfair szakkiállítás megnyitóján jelentették be Budapesten, hogy a világ vezető szoftverhatalma a Microsoft 90 millió forint értékben magyar nyelvű szoftvereket ajándékozott a magyar közoktatásnak. A Nemzeti Alap Tanterv szerint az informatika tantárgyban a tananyag a szövegszerkesztő- és táblázatkezelő programok használatára épül. A neves cég ezért úgy döntött, hogy 430 elemi illetve középiskolának adományozza három legfontosabb termékét, nevezetesen a Microsoft Windows-t, a Word for Windows-t és az Excelt. 300 Word, 150 Windows és 150 Excel program talált így gazdára. Minden olyan iskola jelentkezhetett, amely legalább a számítástechnikai alapfelszereltséggel rendelkezett. Villamosipari szomszédolás az MVM Rt-vei Az osztrákok figyelnek a gazdaságosságra is • Átalakulás és privatizáció előtt áll a teljes szlovák energiaipari ágazat A szlovák villamosenergia-szükséglet nagyrészét atomerőművekben állítják elő Kapcsolatteremtési és fejlesztési elképzeléseit a hazai újságírók számára szervezett szlovák, illetve osztrák tanulmányúton mutatta be a közelmúltban a Magyar Villamos Művek Részvénytársaság. Az út első állomása Pozsony volt, ahol a Szlovák Energia Művek (SEP) vezetői látták vendégül a népes magyar küldöttséget. Északi szomszédainknál pillanatnyilag négy állami vállalat dolgozik a közvetlen energiatermelő iparban, produktumuk viszonylag kevés villamosenergia, valamint hő. Az áramtermelés 80 százalékát a SEP biztosítja, a fennmaradó hányadot kénytelen importálni az ország. Az MVM Rt-hez hasonlóan a SEP-nek is privatizációs elképzelései vannak, ezen a téren azonban még jóval a magyar eredmények mögött járnak. Talán ezért is olyan fontos számukra az együttműködés a hasonló magyarvállalattal. A SEP a közeli napokban alakul át részvénytársasággá, míg a második lépcsőben kerül majd sor a hazai és külföldi szakmai eredetű tőke beengedésére. A magyarhoz hasonlóan a szlovákok is egy holding struktúrájú társaságot szeretnének létrehozni erőmű, illetve elosztóközpont leányvállalatokkal. Az átalakulás mellett a szlovákok legnagyobb feladata egy új ár- és tarifastruktúra kidolgozása. A jelenlegi árak ugyanis még mindig állam által támogatottak, míg a költségek már Szlovákiában is világpiaci áron jelentkeznek. Az egyensúly megteremtéséhez a lakossági fogyasztók esetében háromszorosára, a közületi fogyasztók esetében pedig csaknem más- félszeresére kell emelni az alapdíjtételt. Az út második állomása a bécsi Simering Erőmű volt, amelynek legújabb blokkját szakmai berkekben Európa leg- kömyezetkímélőbb erőműveként emlegetik. A kombinált ciklusú blokk tüzelőanyaga földgáz, illetve olaj is lehet, a bécsi erőműben most gázzal fűtenek. A működő gázturbina hangtompítón keresztül a szabadból szív levegőt, majd összesűríti azt. A gázégőn keresztül a gázturbina égésterébe vezetett földgáz elégetésekor keletkező füstgáz forgatja a turbinát. Ugyanakkor a gázturbina kipufogógáza égési levegőként lép be a hőhasznosító kazánba. Ennek égői úgynevezett nitrogénszegény típusúak, kevés nitro- génoxidot termelnek. A kazán második huzamában a nitrogén- leválasztóval csökkentik a füstgáz NO tartalmát, majd a füst egy kénleválasztó berendezésen kesresztül jut a kéményhez. A zagyosított káros végterméket kiszárítják, és a keletkező gipszszerű anyagot az építőanyag-iparban értékesítik. A blokk különlegesen jó hatásfokát a hőszolgáltatás biztosítja. Optimálisan 350 MW fűtési teljesítmény adható a Bécsi Távfűtő Művek hálózatára 310 MW-os villamos teljesítőképesség esetén. A blokk megépítése során a beruházási összeg közel egy- harmadát a környezetvédelmi megoldások, technológiák beépítésére fordították, így nem véletlenül vívta ki a szakma elismerését a bécsi erőmű. Működésével kapcsolatos érdekesség, hogy osztrák szomszédaink nem erőltetik a privatizációt, elsősorban a költséges környezetvédelem, illetve a szolgáltatási biztonság miatt. Az újságírócsoport utolsó állomása a Felső-Ausztriai Áram- szolgáltató Részvénytársaság (OKA) linzi központja volt. Az itt kapott tájékoztatás szerint az ország 65 százalékban importból elégíti ki energiaigényét, mivel saját energiaforrásban meglelehősen szűkölködik (csak vízerőművek működnek saját alapanyaggal) Ausztria. Ennek tükrében a becslések szerint az alapanyagok terén az olaj stagnálása mellett a szén csökkenésével, valamint a gáznak és egyéb energiahordozó felhasználásának növekedésével számolnak nyugati szomszédaink. A vállalat veketői itt is részleges privatizációban gondolkodnak, ugyanakkor a más erőműrendszerekben, ipari vállalkozásokban való részesedés meglehetős biztonságot nyújt a cégnek. Felső-Ausztriában a vihar mosenergia árát nem piaci alapon, hanem üzem- és népgazdasági szempontok szerint határozzák meg. Ennek ellenére tőkearányosán 3-10 százalék az elfodott nyereség ebben a szektorban, ami a vendéglátók szerint magába foglalja már a jövő fejlesztéseinek lehetőségeit is. Az OKA új kezdeményezéseként az utóbbi években különféle kombinált működésű, többek között hulladékégetéssel, papírgyártással párosuló erőművek kezdték meg működésüket a tartományban, amelyek egyaránt alkalmasak hő- és villamosenergia előállítására. A vállalat a közelmúltban vezetett be egy európaszerte elismert új tarifarendszert, amelynek alapján a kis és nagyfogyasztók egyenlő mértékben viselik a terheket. Szociális alapon az önkormányzatok támogathatják a felhasználókat, ugyanakkor a vállalat több területre is kiterjedő állandó tanácsadással áll a fogyasztók rendelkezésére. A Magyar Villamos Művek RT-t mindkét ország energia- termelő vertikumához jó kapcsolatok kötik. Nyilvánvaló, hogy az együttműködések erősítése, a tapasztaltaknak a hazai erőműfejlesztési stratégiába való beépítése az energiatermelők és felhasználók számára is kedvező eredményt hozhat a jövőben. Kaszás Endre A Traun-Pucking-i (Felső-Ausztria) vízerőmű COMPFAIR ’93 Pécsi találmány: a számítógépes bank védelem Érdekességek a hardverek és a szoftverek világából Nagy díj as termékek Irtó jó vírusirtó Hatodjára rendezték meg Budapesten a BNV „A” pavilonjában a Compfair számítástechnikai szakkiállítást, október 12. és 16. között. A tavalyi kétharmadára csökkent a bemutató terület, több nagy cég hiányzott, mert időközben tönkrementek, de a kisvállalkozások közül is 120-nál többet számoltak fel 1993-ban. Azonban láthatóan nincs gond az utánpótlással, mert összesen mintegy 500 cég el termékeivel az ágazat legnagyobb hazai megmérettetésére. Az érdeklődők számtalan újdonságot fedezhettek fel a bemutatón. A teljesség igénye nélkül ezek közül hívjuk fel néhányra olvasók figyelmét. Szívátültetés a PC-n Számítógép nélkül nem megy. Ezt egyre többen belátják a vállalati- és magánszférában egyaránt. Mind„okosabb”, hatékonyabb komputerek kerülnek a piacra, de a gazdasági helyzet meggondolásra készteti a döntéshozót, milyen gépet vegyen. Akik gépparkjuk elavulásától félnek, s pénzük is fogytán, azoknak kínál érdekes megoldást egy új, a vásáron bemutatott eljárás. Nem kell a régi gépet kiselejtezni, csak a processzorát kell lecserélni Cyrix típusúra. A processzor teljesen kompatibilis a 386DX szabványfoglalattal, a PC-s operációs rendszerekkel, valamint egyéb programmokkal. Ami a lényeg, gyorsaságban a 486-os képességeivel vetekszik. A „szívátültetés” azokon a 386SX vagy 386DX processzoros PC-ken végezhető el, melyekben a processzort az alaplaphoz nem forrasztással rögzítették. Személyazonosítóval a rablók ellen Nem kéne futnia a Budapest Banknak 92 millió forintja után, ha érintett fiókjában felszerelte volna a pécsi High Computer Kft. személyi beléptető rendszerét. A gyufaskatulyányi azonosító dobozzal kijelölt kapukon áthaladva központi számítógépen ellenőrizhető az emberek útja, tartózkodási helye. Ha a banktisztviselők ilyent használnának, akkor a rablók bizonyos területeken való áthaladásakor automatikusan működésbe lépne a riasztórendszer. A kis jeladó nagy távolságból is üzenetet ad, s felhasználásának számos lehetősége van, kezdve a munkaidő regisztrálástól, egészen a lopott gépkocsik határon való lefüleléséig. Ugyanis autóban elrejtve, s a határállomásokat ilyen láthatatlan kapukkal ellátva kiszűrhető, ha illetéktelen kézbe került a gépjármű. Puskás G.-Mészáros B. E. A Compfair ’93 szakkiállításon a legjobb hazai fejlesztő munkák címén 4 termék kapta meg a vásári nagydíjat. A Recognita Plus 2.0 program - a CeBIT Europe Software kiállításon is díjat nyert -, a StaTOR hálós, hierarchikus dinamikus szöveges adatbázisok létrehozására alkalmas szoftver, a Ví- rusBuster és a Morphologic programcsomagok - utóbbi 7 helyesírás-ellenőrző egy elválasztó programból és egy szinonima szótárból áll. A Recognita Plus 2.0 programot akár kisasszonynak is nevezhetnénk, mert profi gépiró- nőként is megállná a helyét. Megoldást kínál a nyomtatott dokumentumok hatékony számítógépre vitelében kis- és nagyvállalatok számára egyaránt. A gépbe került dokumentumok - melyek tartalmazhatnak képi információkat is - tovább feldolgozhatok, alakíthatók a kívánt kimeneti formátumra illetve archiválhatók. A felhasználás jellemző területei az államigazgatás, kiadványszerkesztés és az oktatás. Jó ötlet, hogy az oktatási intézmények számára a szoftvert féláron adják. Számítógéppel rendelkező vállalatoknál többnyire minden további fejlesztés nélkül futtatható a program. Lehet tehát, hogy a jövő gépírónőjét Recog- nitának fogják hívni? Vásárdíjat kapott a VirusBus- ter programcsomag is. A számítástechnika világában sajnos ma már mindennapos probléma a számítógépeknek és adatállományaiknak szándékos rongálóinak áldatlan tevékenysége. Nos, a szoftver készítői „vették a lapot”. Vírusvédelmük lehetőségek kínál a „betegség” megelőzésére, gyógyítására. A programcsomag VirSec vírus- védelmi része hivatott a fertőzést megelőzni, meggátolni, hiszen a ma létező összes vírust (kb. kétezer) képes felismerni. Míg a CHKVIR vírusirtó mintegy kétszázat ezekből el is tud távolítani. Előnyt jelent a külföldi hasonló jellegű programokkal szemben, hogy azok csak részben, ez pedig teljes egészében felismeri a magyar vírusváltozatokat. Egyedülálló az a megoldás, hogy a program paramétereit széles határok között lehet állítani, így az adott körülményekhez a legnagyobb biztonságot lehet elérni, a lehető legkevesebb vaklármával. Puskás G.- a múlt évinél jóval több - jött Igen népszerűnek bizonyultak a legújabb Windows játékprogramok a kiállításon Fotó: Läufer László * 1 i i