Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)

1993-10-11 / 278. szám

^ II­A megváltó halált anyjától kapta Dr. Blasszauer Béla orvosetikus vélekedése (3. oldal) A kormány Szolnokon A kormány az elmaradott ke­let-magyarországi térségben folytatott látogatásainak utolsó állomásán, Szolnokon is szem­besült a megye sok-sok problé­májával. A megoldásra váró ja­vaslatokból várhatóan jövő év februárjában születik kormány- program - mondta Boross Péter belügyminiszter a szolnoki me­gyeházán szombaton tartott kormánymegbeszélés utáni saj­tótájékoztatón. Boross Péter a kormányülésen a távollévő An­tall József miniszterelnököt he­lyettesítette. Hozzátette: a gaz­daság fejlődéséhez feltételeket teremtő programról van szó. Kettős halál a BMW-ben Az őszi síkos út és a gyors­hajtás ismét súlyos közúti bal­esetet okozott szombaton korán reggel. Egy Sásd felől érkező BMW személygépkocsi a Ma­gyarszék előtti kanyarban meg­csúszott a nedves útfelületen, áttért az út menetirány szerinti bal oldalára és egy szabályosan közlekedő, gyermekeket szál­lító autóbusznak ütközött. A gépkocsi utasai, egy 23 éves horvát állampolgár és a 25 éves Merber József mohácsi lakos a helyszínen életét vesztette, az autó 31 éves horvát állampol­gárságú vezetőjét életveszélyes sérülésekkel szállították kór­házba. Az autóbuszban utazók közül egy 10 és egy 9 éves pécsi gyermek sérült meg könnyeb­ben. Az első vizsgálatok szerint a vezető nem a látási és útvi­szonyoknak megfelelő sebes­séggel haladt. Két választás közt Magyarországon „Eszmecsere” címmel új so­rozatot indít a pécsi Nevelők Háza, melyben neves közéleti személyiségek mondják el az éppen aktuális témákról véle­ményüket. A sorozat első fóru­mának vendégei Petschnig Má­ria Zita közgazdász és Kéri László politológus lesznek ok­tóber 12-ikén kedden, 17 órai kezdettel. A „Két választás közt Magyarországon” című beszél­getést és vitát Pauska Zsolt új­ságíró vezeti. Rover Autóház Lánycsókon Rover márkakereskedés nyílt szombaton Lánycsókon. A Va­lent British Motors közreműkö­désével az A & V Rover Autó­ház hazánkban második dealer­ként forgalmazza a tradicionális angol gépkocsi különböző mo­delljeit, így a legendás Mini Coopert. A 150 négyzetméteres szalon mögött jövőre szerviz, alkatrészraktár és autómosó épül. KÖZÉLETI NAPILAP m Dunántúli napló IV. évfolyam, 27$. szám 1993. október 11., hétfő Ára: 16,30 Ft Újabb lépés a NATO felé A teljes jogú NATO-tagság kritériumainak megjelölését, valamint a majdani tagságig el­vezető, időben is belátható fo­lyamat megindítását, így már megelőzőleg is egyfajta társult viszony megteremtését kéri egyebek között az a határozati javaslat, amelyet magyar beter­jesztésre - Wachsler Tamás FIDESZ-es képviselő indítvá­nyaként - a hétvégén fogadott el az Észak-atlanti Közgyűlés védelmi és biztonsági bizott­sága Koppenhágában. A testület történetében most először került arra sor, hogy egy kelet-európai képviselő előter­jesztése alapján tárgyaljon és fogadjon el valamely bizottság határozati javaslatot. A „Hatá­rozat a NATO-csúcsról és a szövetség kiszélesítéséről” címmel megszavazott doku­mentum felszólítja a majdani, januári brüsszeli NATO-csúcs- találkozót, hogy „vázolja fel egy kiszélesített védelmi szö­vetség” képét, megjelölve egyúttal „mindazokat a kiköté­seket és feltételeket” , amelyek teljesítésével a „stabil demokra­tikus renddel és piacgazdaság­gal rendelkező, az EBEÉ Pári­zsi-charta és a NATO-alapok- mány elvei mellett egyértel­műen elkötelezett” országok számára elérhetővé válhat a szövetség. Wachsler Tamás különösen fontosnak tartja, hogy a bizott­ság támogatja azt a kitételt, ami olyan folyamat megindítását szorgalmazza, amely „belátható időn belül” elvezethet a taggá váláshoz, beleértve egyfajta „társult viszonyon keresztül a teljes jogú tagságig vivő kezdeti és közbülső lépéseknek” a meghatározását is. A plenáris ülés hétfőn szavaz a javaslatról. A gyerekeknek a játék volt a legfontosabb Fotó: Löfíler Verőfényes szabolcsi búcsú A Pécshez csatolt hajdani önálló településeknek a temp­lomszentelés évfordulójához kötődő búcsúi közül alighanem a szabolcsinak van legnagyobb hagyománya. Bár ez időben jó­val messzebbre nyúlik vissza, 1912 óta október elején tartják. Az idei, tegnap kevésbé volt protokollárisán ünnepélyes, mint a tavalyi, amikor a 80. év­fordulóról emlékeztek meg. Vendégekként a szentmisén, majd a falusias városrész vál­lalkozói által rendezett ünnepi ebéden most csak önkormány­zati képviselők vettek részt. A mostani búcsú legnagyobb látványossága a verőfényes idő volt, ami reggeltől estig lehe­tővé tette, hogy a gyerekek szü­leik pénztárcáját pumpolva zsákmányoljanak a játékbazá- rosoknál, pörögjenek a körhin­tán, kipróbálják ügyességüket a három céllövöldésnél. A városrész négyezres lakos­sága számára érdekesebb hír: ma lesz egy megbeszélés Sza­bolcs fejlesztésének lehetősége­iről. E témában kutatva több hónapos programba kezd a Pol­lack Mihály Műszaki Főiskola urbanisztikai tanszéke. D. I. Severdnadze egyedül döntött Sevardnadze grúz államfő szombat esti, Tbilisziben tar­tott sajtóértekezletén közölte, hogy mindenképpen keresz­tül akarja vinni országának csatlakozását a Független Ál­lamok Közösségéhez „Grúzia megmentése érdekében”. A grúz elnök pénteken jelen­tette be a csatlakozási szán­dékot az orosz, az azeri és az örmény elnökkel tartott moszkvai tanácskozás után. A balti országokon kívül Grúzia volt az egyetlen a szovjet utódállamok közül, amely nem csatlakozott a FÁK-hoz. Sevardnadze el­mondta, hogy a döntést egyedül hozta, s azt még jóvá kell hagynia a grúz parla­mentnek. Véleménye szerint ezt a lépést, amely hozzájá­rulhat hazája belső gondjai­nak megoldásához, a grúziai lakosság 70-80 százaléka támogatja. A grúz elnök hangsúlyozta, hogy a FÁK nem azonos a volt Szovjetu­nióval, bármikor ki lehet lépni belőle, ha a tagság nem szolgálja az ország érdekeit. Voltak, akiket unokáik köszöntöttek Fotó: Löffler Mánfa az idősekért Tegnap már a 33. alkalom­mal tartottak idősek napi ün­nepséget a mánfaiak, ezúttal a felújított kulturházban. Az ese­ményre elhozták az 1960-as első ünnepség dokumentum ér­tékű hangfelvételét is. Számos 65 éven felüli ember jött el - 110 meghivót postázott a helyi vöröskereszt. Az időseket elsőként Dobor Emőné, a vöröskereszt helyi titkára üdvözölte, majd az óvo­dások és iskolások ízléssel vá­logatott műsora után körzeti or­vosuk, dr. Tánczos Frigyes kö­szönte meg a meghivást és Schmidt Zoltán polgármester szólt az együttlét jelentőségéről, arról a szerepről, amit a hasonló alkalmak töltenek be az emberi kapcsolatok ápolásában. Szóba került Imri Lajos mánfai újság­ban közzétett felhívása, aki nyugdíjas klub mgalakítására tett javaslatot. Nagy valószínűséggel létre is hozzák, tudva, hogy a község eddig is támogatta idős, elesett embereit. Az 1960-as esztendő­től kezdődően mindig akadt va­laki, - kezdetben a klubalapító Schmidt Józsefné, majd Antal Istvánná, Kovács Károlyné, Tímár Istvánná, Bódis Árpádné, Oláh Gábomé, Marton Árpádné - aki szervezte életüket. A klub a napközivel párhuzamosan működne, ahol most is 40-50-en étkeznek kedvezményesen. A kormány nem okoz kárt A kormány semmiképpen sem fog a választások előtt olyan döntéseket hozni, ame­lyek csupán a koalíciós pártok népszerűsítését szolgálnák, de az ország számára hosszabb tá­von kárt okoznának. Mindezt Boross Péter belügyminiszter mondta el A Hét című műsor vasárnap esti adásában. Szóba került az is, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok képviselő helyet változtatott, ám e téren a legnagyobb veszte­ség a Magyar Demokrata Fó­rumot érte. Vajon a parlament a választásokig hátralévő időben tud-e továbbra is igazi törvény­hozó testületként működni. Bo­ross Péter szerint csupán a költ­ségvetési törvényjavaslat tár­gyalása során merülhet fel ez a kérdés. Ám az államháztartási törvény részletesen szabá­lyozza, hogy el nem fogadott költségvetés esetén miként kell az országot finanszírozni. Abban az esetben, ha a vá­lasztások eredményeként egy baloldali kormány jönne létre, a belügyminiszter úgy vélekedett: az új vezetés semmiképpen sem tudná végigvezényelni a követ­kező négy éves ciklust. Az interjúban elhangzott: Magyarországon különböző po­litikai kombinációk születnek Boross Péter személyével, An­tall Józseffel kialakult viszo­nyával kapcsolatban. Válaszá­ban elmondotta: az ilyen híresz­telések részei egy megosztó tak­tikának, mely Antall József el­len irányul. Kisember a pénzvilágban (3. oldal) 26. Mecsek Rallye Botrányt okoztak a nézők Kishíján a nézők váltak a fő­szereplővé a tegnapi, 26. Me­csek Rallye futamán. A néhol már kissé kapatos nézősereg miatt ugyanis a verseny máso­dik körének harmadik gyosa- sági szakaszán a rendezőknek a futamot egyszerűen le kellett in­teni, mert az emberek elállták a versenyautók útját, illetve élet- veszélyes helyeken tartózkod­tak. Márpedig azt senki nem merte megkockáztatni, hogy a tavalyihoz hasonló baleset tör­ténjen ... A dolog külön érde­kessége, hogy a jobb érzésű né­zők próbálták meggyőzhetetlen társaikat jobb belátásra bírni, ám azok tettlegességgel igye­keztek akaratuknak érvényt sze­rezni, így kisebbfajta tömegve­rekedés tört ki pálya szélén. Emiatt aztán ugyanezt a gyor­sasági szakaszt a harmadik kör­ben már teljesen ki is iktatták a szervezők, de még így is jó egyórás csúszással érkezett célba a mezőny. Ez persze csak az érem egyik oldala, hiszen az igazán fontos dolgok mégiscsak az aszfalton történtek. Ami sokak számára nem is hatott meglepetésnek, a „nagyágyúk” közül az első kieső a Ranga - Büki kettős volt, ők három gyorsasági után adták föl a küzdelmet a kormány szervó-rásegítőjének hibája mi­att. Persze, az ő helyzetükön ez vajmi keveset változtatott, hi­szen ennek ellenére az ő nya­kukba került - immár harmad­szor - az éves bajnoki arany. (Folytatás a 16. oldalon) Felvételünkön Cseri-Varga Toyota Celica-ja az Abaliget-Árpádtető gyorsasági szakaszon Löffler Gábor felvétele Tisztelt előfizetőink! Lapunk előfizetéses terjesztésével (kézbesítés, díjbeszedés) kapcsolatospanaszaikat, észrevételeiket a415-000/190 és a 411-440 számú telefonon, vagy írásban kiadónk címére: Pécs, Rákóczi út 34. illetve a helyi postahivataloknál jelenthetik be. Új előfizetéseket hirdetési irodáink is elfogadnak. Rákóczi út 34. Ferencesek u. 1. Hunyadi út 11.

Next

/
Thumbnails
Contents