Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-29 / 266. szám
2 aj Dunántúli napló 1993. szeptember 29., szerda © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Reszkessetek betörők! Több mint hetven embert végeztek ki az elmúlt napokban Kínában az október elsejei nemzeti ünnep előtt. Mint a Reuter kedden jelentette, szeptember végén minden évben hagyományosan keményen fellépnek a ldnai hatóságok a bűnözés ellen. Nemcsak nagy számú kivégzés történt országszerte, hanem sok köztörvényes bűnözőt most ítéltek halálra gyilkosság, rablás és erőszak vagy más súlyos bűncselekmény elkövetéséért. Pekingi hivatalos jelentés szerint a kivégzettek többsége évszázadok óta fennálló titkos alvilági szervezetek tagja. Sörivó-váltó Sajátos rekordot állítottak fel sörbarátok egy ivóversenyen a morvaországi Jarosov-ban: 100 férfi 12 perc és 45 másodperc alatt öntött le a torkán 100 félliteres korsó sört. A Zemedelske noviny című lap cseh lap beszámolója szerint a 100 fős „csapat” legjobbjainak mindössze 3 másodperc kellett a korsó kiürítéséhez, a kevésbé gyakorlott sörivóknak ellenben hét másodpercre is szükségük volt. Visszajáró lélek Megjelent Sendai utcáján az a hatvanéves nő, akit három héttel ezelőtt „temettek el” rokonai. Májusban nyilvánították eltűntnek a nőt, akit hozzátartozói szeptemberben felismerni véltek. Alaposan megcsonkított holttestet talált ekkor a rendőrség Mijagi kormányzóságban, és az azonosításra felkért rokonok felismerték benne hozzátartozójukat. A család részt vett a temetésen, három hétre rá azonban Sendai utcáján feltűnt az eltemetettnek hitt rokon. A holttest utólagos boncolása és ujjlenyomatvizsgálata alapján bebizonyosodott a tévedés, és az, hogy a rendőrség könnyelműen járt el. British Airways: No smoking! A British Airways hétfőn bejelentette, hogy másfél óránál nem hosszabb időtartamú európai járatain dohányzási tilalmat vezet be. A társaság - amely már augusztus elején nyilvánosságra hozta tervét - több mint négyszáz útvonalán, köztük a párizsi, amszterdami, brüsszeli, bonni és luxemburgi járatain vet véget a füstölésnek. Ezzel szemben Ted Hall amerikai ex-pilóta és megrögzött dohányos új járatot indított „Szabad Levegő” (Freedom Air) elnevezéssel. A járatra csak dohányzó jegyeket árulnak, amelyeket egyszeri (20 dolláros) klubtagsági díj lefizetése után lehet megvenni. A Hongkonghoz közeli kínai Shenzen tartományban, mely az ország egyik virágzó gazdasági övezete, a Shenzen folyó áradása tette lehetetlenné a lakosság életét MTI TELEFOTO O Párizs: Lelassítják jövőre néhány fontos katonai fejlesztési program megvalósításának ütemét Franciaországban, mivel a költségvetési gondok miatt a fegyveres erők céljaira fordított összegek csak igen kis mértékben növekednek. Folytatódik az univerzális harci repülőgép, a Rafale fejlesztése, tovább építik a nukleáris meghajtású De Gaulle repülőgéphordozót. Nem áll le az új tengeri indítású hadászati nukleáris hordozórakéta, az M5 fejlesztése sem, de valamennyi program lelassul. O Havanna: Népszavazás útján akarja kikényszeríteni a parlamenti képviselők lemondását a guatemalai elnök. Ramiro de León Carpio hétfőn a legfelső választási bírósághoz fordult a referendum kiírása érdekében. Az elnök, akit az idén júniusban ugyanez a parlament választott meg, következetes küzdelmet hirdetett a közélet megtisztításáért, a korrupt és magukat lejáratott államhatalmi testületek megújításáért. Ennek jegyében szólította fel a törvényhozás és a: legfelsőbb bíróság tagjait, hogy idő előtt, önként mondjanak le tisztségükről, lehetővé téve új választások megtartását. O Bukarest: A román védelmi minisztérium közleménye szerint hétfő óta magyar katonai ellenőrök egy csoportja ellenőrzi a román hadsereg két egységét a Párizsban 1990 novemberében aláírt, a hagyományos fegyveres erők szintjét szabályozó egyezmény előírásainak megfelelően. A közlemény szerint az inspekció célja az aláíró országok által közölt katonai adatok helyszíni ellenőrzése. O Tokió: A dél-koreai Központi Hírszező Ügynökség felelős Kim De Dzsung volt ellenzéki politikus elrablásáért - legalább is ezt közölte kedden az ügyben szintén érintett volt dél-koreai kormányfő, Kim Dzsong Pil. A volt miniszterelnök vezeti azt a kilenctagú küldöttséget, amely Tokióban kívánja tisztázni Kim De Dzsung 1973. évi elrablásának körülményeit. Kimet ismeretlen tettesek 1973-ban elragadták a tokiói nagyszállóból és visszaszállították Szöulba, ahol a politikust rövid időre őrizetbe vették. Kim Dzsong Pil, aki ma a kormányzó Demokratikus Liberális Párt elnöke, most azt közölte, hogy sem ő, sem az akkori államfő, Pák Csöng Hi nem tudott Kim elrablásáról, csak a politikus hazaérkezése után szereztek tudomást az eseményről. Hóvihar miatt tanítási szünetet elrendelni nem ritka dolog Dél-Dakota amerikai állam Haakon megyéjében, de csörgőkígyók miatt, az már valóban szenzációszámba megy. „Az első alkalom, hogy ilyen problémával találtuk szemben magunkat” - idézte az AP Ted Kunz tanulmányi főfelügyelőt, miután a Kirley Road-i iskolában egy fészek- nyi csörgőkígyó szakította meg a tanítást a minap. A dolog úgy kezdődött, hogy amikor az iskola ruhatárában egy leány lehajolt a cipőjéért, egy jól fejlett csörgőkígyóval találta magát szemben. Néhány idősebb fiú baseball ütővel, seprűvel és lapáttal agyonverte a hüllőt. Ezt követően a fiúk az iskolaudvaron O Washington: Eredmény nélkül ért véget az Európai Közösségek és az Egyesült Államok képviselőinek kereskedelmi kérdésekről folytatott tárgyalása. Egyetértésre jutottak, hogy folytatják megbeszélésüket október 13-án Brüsszelben. Mickey Kantor, az amerikai elnök kereskedelmi tanácsadója és Sir Leon Brittan, az EK bizottságának megbízottja közös sajtóértekezletén bejelentette: további munkára van szükség ahhoz, hogy megegyezés szülessék az agrártermékek kereskedelméről folytatott vitájukban. Az EK nem kérte a Blair House előzetes megállapodás felülvizsgálását, hanem részletes listát adtak át Kantornak a „Blair House szövegének lehetséges pontosítására”. még négy csörgőkígyót vertek agyon. Ä kígyók senkit sem haraptak meg, szerencsére, mert a legközelebbi kórház mintegy 100 kilométerre van a városkától. Janis Mathis tanítónő az eset után dicsérte a fiúk bátorságát, de óvatosságból tanítási szünetet rendelt el másnapra, hogy feláshassák az iskola előtti utat. Az eredmény meglepő volt: további harminc kí- gyó és nagyszámú kígyótojás került elő a föld alól. Harmadnap folytatódott a tanítás, de csak rövid időre, mert két napra rá újabb csörgőkígyó jelent meg a sportpályán. Erre intézkedtek, hogy tapasztalt kígyóvadász kutassa át a lakott területtől távol eső iskola környékét. Iskolai szünet - csörgőkígyók miatt Európába megy-e a megye? (Folytatás az 1. oldalról) szeretet, tolerancia, szolidaritás, együttgondolkodás képességének elsajátítása. A sajtótájékoztató második napirendi pontjaként dr. Kuru- csai Csaba a ma induló, Európába megy-e a megye? című országos konferenciáról adott előzetes ismertetést. Ez a konferencia már sorrendben a harmadik. Három éve az elsőt az az igény hívta életre, hogy sokan úgy vélték, a jelenlegi önkormányzati törvény a megyék szerepét nem tette igazán jó helyre, nem igazán tudják hatékonyan segíteni a térségek fejlődését. A tavalyi, második konferencián abban állapodtak meg, hogy ez évre készüljön el egy olyan háttéranyag, ami a középszintű ön- kormányzati szereplők feladatait, hatásköri viszonyait rendezi, s amely anyag előzménye lehet egy törvénytervezetnek. Ezt a háttéranyagot a Megyei Önkormányzatok Szövetségének megrendelésére a Pécsi Akadémiai Bizottság munkatársai elkészítették, s a mostani konferencia ezt vitatja meg. Arra is ígéretet kaptak a szervezők, hogy a résztvevőknek ismertetni fogják a Belügy Minisztériumnak a témával kapcsolatos háttéranyagát. A kongresszuson az egyes pártok képviselői is kifejtik az önkormányzatisággal kapcsolatos álláspontjaikat. Ä háromnapos konferenciát - amelynek fővédnöke Göncz Árpád Köztársaságo Elnök - ma 14.30-kor nyitják meg Harkányban, a Művelődési Házban. S. Zs. Klinikák együttműködése A POTE I. és II. számú belgyógyászati klinikájának vezetői a hatékonyabb betegellátás érdekében, a korábbi egyfajta rivalizálás helyett szoros együttműködésben állapodtak meg. Ennek első megnyilvánulásaként ma délután 16 órakor, a 400 ágyas klinika tantermében közösen tartanak továbbképző tanácskozást. Elsőként dr. Nagy Judit, egyetemi tanár, a II. sz. belgyógyászati klinika igazgatója mond bevezetőt, amelyben vázolja az együttműködésre vonatkozó elképzeléseket. Szó lesz a belgyógyászati továbbképzés lehetőségeiről a két klinikán. Ezután dr. Pár Alajos egyetemi tanár a klinikai immunológia újdonságairól tart előadást. Nem mondott csődöt a magyar külpolitika (Folytatás az 1. oldalról) Az Országgyűlés délután 159 igen szavazattal, 6 ellenében, 37 tartózkodás mellett elfogadta a helyi önkormányzatok 1993. évi új induló címzett támogatásáról, továbbá a felülvizsgált kórházrekonstrukciókról szóló törvényt. Józsa Fábián megismételte, hogy az ez évben címzett és céltámogatásra fordítható 28,7 milliárd forintból már 20,8 milliárd forintot a folyamatban lévő beruházások támogatási igénye köt le, ezért ez évben csak 8 milliárd forint osztható fel, s címzett támogatásra 0,7 milliárd forint jut. - Az új beruházások megszavazásával a képviselők a következő évek költségvetését terhelő 5,6 milliárd forintról is döntenek - emlékeztetett az államtitkár. Józsa Fábián szerint valóban csak 21 új induló címzett támogatás elfogadását teszi lehetővé a törvény, de a 3170 önkormányzat kétharmada kap címzett vagy céltámogatást, tehát hozzájárulást a költségvetésből. Az Országgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el a bíróságokról korábban alkotott törvény módosítására vonatkozó előterjesztést. A módosítás révén a bíróságokról alkotott törvény rendelkezései összhangba kerültek a Munka törvénykönyvében, valamint a köztisztviselők jogállására vonatkozó jogszabályban foglaltakkal. A területfejlesztési támogatás irányelveiről és a kedvezményezett területek besorolásának feltételrendszeréről szóló határozati javaslatot 144 igen, 51 nem szavazattal, 23 tartózkodás mellett fogadta el a T. Ház. Ez kimondja: a kormánynak az 1993. és 1995. közötti időszakban fokozottabban kell törekednie a keleti és a nyugati országrész és a különböző térségtípusok közötti hátrányos fejlődési különbségek, az esélyegyenlőtlenségek csökkentésére. Az Országgyűlés ezt követően elfogadta az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi 38. törvény módosításáról rendelkező törvényjavaslatot. Az esti órákban az elnöklő Szűrös Mátyás többszöri kísérletet tett arra, hogy megkezdjék a határozathozatalt a munkavédelemről szóló törvényjavaslatról, ám a Ház este 7 óra tájban már határozatképtelenné vált. Ne legyen vérontás Oroszországban Alekszandr Ruckoj alelnök kedden óvott az orosz parlament épületének ostromától. Ezt az Interfax hírügynökségre hivatkozva közölte kedden délután az államközösségi tévé híradója. A beszámoló szerint a belügyi egységek a nap folyamán nem engedték át a parlament körüli kordonon a nép- képviselők kongresszusának képviselőit sem, akik az incidens miatt a moszkvai tanács, vagy az egyik kerületi tanács épületében akarják folytatni az ülést. Az orosz alkotmánybíróság elnöke, Valerij Zorkin kedden újabb tétova kísérletet tett a hatalmi ágak összebékítésére. Az alkotmánybíróság ismét a „nulla-megoldást”, azaz a parlament feloszlatására vonatkozó rendelet hatályon kívül helyezését, illetve a törvényhozás szeptember 21. után kelt intézkedéseinek eltörlését javasolta, és egyben szorgalmazta, hogy a szemben álló felek ne alkalmazzanak egymás ellen erőszakot. Valerij Zorkin az alkotmánybíróság határozatát ismertetve követelte az alkotmányos szabadságjogok, köztük a sajtószabadság maradéktalan érvényesítését is. A feszült helyzet miatt megszakította az Egyesült Államokban tett látogatását az orosz ortodox egyházfő. II. Alekszij Moszkvába hazatérve kedden leszögezte: jelenleg a legfontosabb a vérontás megakadályozása és annak elkerülése, hogy Oroszország kis „fejedelemségekre” hulljon szét. Közben az elnök és környezete már a választásokra készül. Vlagyimir Sumejko, az elnök által egy hete tisztségébe visz- szahelyezett első miniszterelnök-helyettes az államközösségi tévének nyilatkozva elmondta, hogy szerdán várható a központi választási bizottság megalakítása. Megkezdődik a jelöltállítás, és a választási tömbök létrehozása, ami megváltoztatja a jelenlegi feszült helyzetet. A moszkvaiak Jelcint támogatják A moszkvaiak nagy többsége Borisz Jelcin elnök mellett áll a parlamenttel vívott politikai csatározásában. A Moszkvában közzétett közvéleménykutatási adatok jelzik, az 1775 hétfőn megkérdezett személy 55 százaléka az államfő mellett foglalt állást, ellenvéleményt csupán 14 százalék nyilvánított. Az adatok szerint a válaszadók ugyancsak döntő többsége - 64 százalék - azt nyilatkozta, hogy a válságnak véget kell vetni, s - legalábbis egy ideig - minden hatalmat egyetlen személy, az elnök kezében kell összpontosítani. A megkérdezettek 24 százaléka vélekedett úgy, hogy el kell választani a különböző hatalmi funkciókat. Ami a választásokat illeti, a megkérdezettek 38 százaléka támogatja a jelcini megoldást, azaz hogy a parlamenti választások fél évvel megelőzzék az elnökválasztást, 30 százalékuk egyidejű általános és elnökválasztást kíván s csupán 11 százalékuk szerint kellene az elnökválasztásnak megelőznie a parlamenti választásokat. AUTOMOBIL '93. '93. sx»pt. 39-től okt. 3-ig a BNV területén. CINQUECENTO a FIAT egyik újdonsága - Már előjegyezhető! BEMUTATKOZIK Az új TIPO és az új TEMPRA. Mindenkinek, aki meglátogatja a FIAT standot és megkeresi az OSTER Pécs RT. képviselőjét, * visszatérítjük jegye árát. (y&tM 7630 Pécs, Diósi u. 49. PÉCS RT. Telefon: (72) 327-575, 332-422 á i ,