Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)

1993-09-28 / 265. szám

1993. szeptember 28., kedd ui Dunántúli napio 9 Komlói körkép Képzőművészeti szakkör Komlón Hosszú évek után ismét lesz képzőművész szakkör Komlón. Takács Péter pedagógus-festő vezetésével alakrajz stúdium kezdi meg fogalkozásait októ­ber 5-én 17 órakor a Zrínyi Mű­velődési Központban. Az érdek­lődők személyesen a Május 1 Művelődési Központban vagy a 482-042-es telefonszámon je­lentkezhetnek. Nyugdíjas szabadegyetem A Szabadművelődési Alapít­vány támogatásával nyugdíjas szabadegyetem nyitja meg ka­puit Komlón a Május 1 Műve­lődési Központban. A tizennégy előadásból álló sorozat nyitóe­lőadását október 6-án 15 órától dr. Karádi Kázmémé az önkor­mányzat Intézményfelügyeleti Irodájának vezetője tartja „A szülők és nagyszülők a gyer­meknevelésben” címmel. Borászati népfőiskola Október elején borászati nép­főiskola nyílik Komlón a Bara­nya Megyei Kistermelők Szö­vetsége rendezésében, Solti László nyugdíjas pécsi bo­rász-üzemmérnök vezetésével. A foglalkozások során a szőlős­gazdák kicserélhetik tapasztala­taikat, valamint a korszerű sző­lőtermesztésről és borkészítés­ről hallhatnak majd előadáso­kat. A foglalkozások színhelye a Május 1 Művelődési Központ lesz. Marosvásárhelyi fotóklub Komlón Ez év októberében 15. orszá­gos kiállítására készül és 40 éves fennállását ünnepli a Ma­rosvásárhelyi fotóklub. A klub tegnap délután a Komlói Városi Művelődési Központban nyi­totta meg bemutatkozó tárlatát a helyi Erdélyi kör szervezésé­ben. Az október 22-ig naponta 8-tól 16 óráig látogatható kiállí­tás megnyitóján dr. Tamás At­tila szemész főorvos, az Erdélyi kör elnökségi tagja mondott be­vezetőt. A Színház- és Hangversenyterem őszi programjából Szeptember 28-án 17 órakor angol klub nyílik a színház elő­csarnokában a Szilvási Általá­nos Iskola új angoltanárainak, Judith E. Harveynek és Jacque­line C. Harvey nek a részvételé­vel. A rendezvénnyel kezdetét veszi a komlói Színház- és Hangversenyterem őszi rendez­vénysorozata. Október 6-án 18 órakor Schirilla György termé­szetgyógyász tart előadást „Hosszú, boldog élet” címmel. A Gondolkodó Klub soron kö­vetkező foglakozásán, október 7-én csütörtökön 18 órakor dr. Kiss László a pécsi Janus Pan­nonius Egyetem docense tart előadást a hazai politikai vita­kultúráról. Az oldalt összeállította: Bóka Róbert Ulrike Jacobi Komlót választotta Otthon - idegenben A téeszt felszámolták, reményeiket nem Magyarszék vállalkozik Tervezik a sikondai szennyvíztelep bővítését Az Eurotex varrodájában német megrendelésre dolgoznak Fotó: Löffler Gábor Szelídek és olyan fehérek Magyarszék felett a későszep­temberi bodorfelhők, akár sörön a hab. Ha Sikonda felől érke­zünk, a Kossuth utca jobbolda­lán bele is botlunk a Lukovics és Tsa új, néhány hete nyílt sör­főzdéjébe, ellenőrizni a hason­lat pontosságát. Magyarszék csaknem a Ka­posvárra és Pécsre vezető, majd Sikondán át Komlóra is elágazó utak metszéspontjában fekszik, 1087 lakosával pedig Baranya népesebb települései közé tarto­zik. Körjegyzősége Liget és Mecsekpölöske gondjait is in­tézi. Nem mondhatni azt sem, hogy csökken a lakosság, tájé­koztat Lajos János, a község polgármestere, aki civil fogla­kozását __ tekintve a komlói Zengő Áruház Krajcár Kft.-jé- nek ügyvezetője. Talán azért sem fogy a lakosság, mert a la­vinaként növekvő munkanélkü­liséget egyre több vállakózás próbálja fékezni. Egy éve ben­zinkút, új kenyérgyár s ezeket is megelőzve egy közel hetven lányt-asszonyt foglakoztató varroda is létesült a faluban. A varroda a márciusban felszá­molt Egyetértés Tsz-től bérel helyiséget, de a vállalkozásnak már nem sok köze a téeszek melléküzemágaként sínylődő varrodákhoz; az alapító Eurotex Kft. Szinger Ferenc vezetésével németországi bérmunka jelen számukra piacot és szerény megélhetést. Július elsejétől a körzeti orvosi rendelő magán- rendelőként várja a betegeit, és latolgatják, hogy a kultúrház, az óvoda is magánvállalkozásként működjön, anélkül, hogy ezeket az intézményeket az önkor­mányzat magára hagyná. Ha a tiszta udvarokat, a jel­legzetes, téglából rakott hatal­mas istállókat nézem, az itt élők hagyományos munkaszeretete jut eszembe - a jövőt tekintve csak ez lehet mértékadó. Azt mondják, kopogtassak csak be Szendrődi András portájára, nézzem meg a lassan a hetedik x-be lépő gazda állatait, vagy keressem meg a Hering-csalá- dot. ... Ők azonban azon kevés kivé­tel közé tartoznak, akik saját földdel is vesződnek; március folyamán lezajlott ugyan a helyi Egyetértés Termelőszövetkezet felszámolási procedúrája, gaz­dát talált a téesz gatterüzeme, a lakatosüzemet megvette a kom­lói Ferrokom, talpraállt a var­roda, az említett sörfőzde tulaj­donosai néhány ezer birka tartá­sáról is gondoskodnak, hanem a földalap kijelölésében, a Bodo- lyabér, Komló, Mecsekjánosi, Barátúr határáig húzódó földek szétosztásában máig nem tudtak megegyezésre jutni. Mecsek- falu 13 millió forint pénzbeni kárpótlást kér azokért a területe­iért, ahová azóta már betelepült Komló „szellemvárosa”, Kört- vélyes, hasonlók a gondjai Mániának. Válasz nélkül maradt a levél, mondja Magyarszék polgármes­tere, amit öt község nevében ír­tak dr. Sárkány Tamásnak, a te­rület felszámolóbiztosának, hogy adjon tájékoztatást a fel­számolás menetéről, szempont­jairól. A helybéliek közül töb­ben úgy vélik, a felszámoláskor „borítékolták” a lépéseket, nem volt licit, az is lehet - tódítják -, hogy ez már egy másik história. Lehet hogy nem is a falué. Az viszont tény, hogy a tele­pülések eredménytelen egyez­kedései után a Kárrendezési Hi­vatal utasította a földhivatalt, döntsön maga, döntse el, hogy mik is a téesz-tag jogán kiuta­landó, mik a részaránytulajdon­ként kiosztandó és mik a kárpót­lásra kijelölt földek, s mi az ami az államé marad. Az is tény, hogy a téesz eró­ziójával párhuzamosan a Kom­lóra tartó bányászjáratok közül is csak egyetlen maradt, és leta- gadhatalan lesz az is, ha jövőre ugrásszerűen - várhatóan két-háromszorosára - nő azok­nak a munkanélkülieknek a száma, akiknek már csak jára­dékot folyósíthatnak. Ez is az alapvető gondok közé tartozik, mondja dr. Mátéka Gyöngyi körjegyző. Hozzátéve, hogy Magyarszék, Liget és Pöiöske közül csak az utóbbiban voltak olyanok a jövedelmi viszonyok, hogy az önkormányzathoz be­folyt személyi jövedelemadó összegét nem kellett a költség- vetésből kiegészíteni. A falu mindenesetre vállako­zik. Most épült fel és rövidesen kinyit a falu első gyógyszertára, az általános iskolások által is birtokba vett sportpályán 2,2 millióért öltözőt, zuhanyzót épí­tettek, amit a napokban adtak át és rövidesen elkészül a futópá­lya is. Sőt, a polgármester, üz­letember lévén úgy okoskodik, hogy a falu északi kijáratánál lévő, domboldali telkeit - temp­lomtól egy kőhajításnyira - szinte ingyen is kioszthatná a le­települőknek. Villany, víz van, a porták sem szűkösek - a fejk­vóta összegei pedig a pénzt is visszahoznák a falunak. A múlt heti testületi ülésen jelentős döntés született; ha a sikondai szennyvíztelepet bőví­tik, akkor az fogadni tudja a körjegyzőséghez tartozó közsé­gek szennyvizét is. A testület a 20 millióba kerülő bővítés mel­lett döntött - a beruházás de­cemberre tervezett indítását a most elnyert 12 milliós céltá­mogatás segíti. B. R. A nyelvoktatás színvonalá­nak emelése érdekében egyre több vendégtanár érkezik Ma­gyarországra szerte a világból, így érkezett egy szőke német hölgy, Ulrike Jacobi 1989-ben Komlóra Wupperthalból, egy Düsseldorf melletti kisvárosból. Amikor Ulrikét, a Griff nyelviskola fiatal tanárnőjét felkerestem az Alkotmány utcai kis magántanodában, óráit befe­jezvén egy fordításon dolgozott. Kitűnő magyarsággal beszélt önmagáról, lelkesedett Ma­gyarországért.- Amikor egy fél évet Dél-Amerikában turistaként töl­töttem, rájöttem arra, hogy egy nép kultúráját, életét csak úgy ismerhetem meg igazán, ha ott élek és dolgozom. Azért vállal­tam munkát Komlón. Utazás előtt, az előkészítő tanfolyamon nekem azt mondták, Dél-Ma- gyarországon szinte mindenki beszél németül: Meglepődtem, amikor senki sem értett meg, én pedig egy szót sem tudtam ma­gyarul.- Rögtön a Kenderföldi Álta­lános Iskolába került?-Igen, és bevallom, többet vártam a gyerekektől, azt hittem - mivel pár éve már tanultak németül - meg fognak érteni. Rengeteg estét töltöttem ma­gyar szavak tanulásával, hogy a munkámat rendesen el tudjam látni. Szerettem az iskolát, a gyerekeket, de a jó és a rossz tanulók között az évek során egyre mélyülő szakadék miatt nem lehetett igazi eredményt A Komlói Önkormányzat szeptember 15-diki ülésén sze­repelt az önkormányzati laká­sok fenntartásának, a fenntartás finanszírozásának kérdése is. A fenntartással megbízott Városgazdálkodási Rt. jóideje veszteségesen működött, milli­ókat vont el a város költségve­téséből. Tevékenységéről a szeptemberi testületi ülésen a vállalatot felügyelő Igazgató Tanács számolt be, majd Szabó Sándor elnök-igazgató lemon­dásának elfogadása után, Maro­sán László tanácsnokot bízták meg az Rt. ideiglenes irányítá­sával. Az október 15-ig megbí­zott igazgató a pénzügyi bizott­elémi. Másfelől szeretek a saját elképzelésem szerint tanítani.-Ezért is alapítottuk tavaly nyelviskolát Krausz Györgyné kolléganőmmel, a Kazinczy Közgazdasági Szakközépiskola tanárával. Nagyon sokan jelent­keztek, több kurzust indítotunk. A tavalyi fárasztó év után, ami­kor mind a két iskolában tanítot­tam, az idén ősztől már csak magániskolában dolgozom. Most német és angol kurzusaink indultak, októbertől a legkiseb­bek is elkezdhetik a német nyelvvel való ismerkedést. Sze­retnénk az iskolákkal - elsősor­ban a Nagy László Gimnázi­ummal - együttműködve felké­szítő tanfolyamokat indítani, a nyelvtanároknak szakmai fó­rumokat szervezni.-Mi az ami Komlóhoz, Ma­gyarországhoz köti?- Az emberek sokkal közvet­lenebbek, nyíltabbak, mint ná­lunk, és - tudom, hogy sokan nem hiszik el - udvariasabbak is. Viszont nagyon alacsonyak a fizetések, az embereknek túl sokat kell dolgozniuk, fáradttá, fásulttá válnak, elveszíthetik egyéniségüket. A németeket példaként építkezésben, gazda­sági és külcsínre vonatkozó dolgokban tudnám említeni. De ezek pénzzel elérhető dolgok. Eredetileg szerettem volna va­lamilyen ódon, történelmi vá­rosba kerülni, de már nem bá­nom hogy idehelyeztek. Gyö­nyörű a környék, nagyon szere­tem a természetet és idekötnek barátaim is. Leirer Tímea ság elnöke, az Igazgató Tanács tagja, új funkciójában „papír” szerint elnöke is. A testület kötelezte a vállala­tot arra is, hogy új ingatlankeze­lési feladatervet terjesszen az októberi ülés elé. Kötelezték arra is, hogy több mint négy­száz bérlemény eladását de­cember 31-ig bonyolítsa le. A több milliárd értékű lakásállo­mány eladását felgyorsítandó, mindenki kezdeményezheti sa­ját bérleménye megvásárlását, függetlelnül a többi lakó vásár­lási szándékától. Az eladó Ön- kormányzati garázsok árát pe­dig a forgalmi érték 70 százalé­kára csökkentették. B. R. Megbízott vezető a komlói VG. Rt. élén Privatizáció előtt a komlói Kereskedelmi Kft. Eladó eladók, de kik lehetnek a vevők? A komlói Kereskedelmi Kft.-nek négy boltja és egy rak­tára van a városban, három boltja Szászváron. Az Állami Vagyonügynökség pályázat út­ján együttes megvételre kínálja a kft. üzletrészeit, illetve néhá- nyuknál bérlet jogot vásárolhat a vevő. A Heti Profmfóban megjelent pályázat szerint a kft. törzstő­kéje 7 950 ezer, üzletrészei 7 344 ezer forint értékű, ezen felül a pályázat nyertese 144 ezer forintot fizet majd. Az Állami Vagyonügynök­ség most megnyílt pécsi irodá­jánál érdeklődtünk, ahol nem tudtak bővebb felvilágosítást adni a bolthálózat privatizáció­jának jogi körülményeiről. A pályázat - a törvényi előírások­nak megfelelően ugyan - , de csak természetes jogi személye­ket és természetes jogi szemé­lyek alkotta társaságot jelöl meg lehetséges vevőként. Nem elő­ször vetődik fel a kérdés, hogy a privatizációs jogszabály miért zárja ki az önkormányzatokat, mint potenciális vevőket, a le­endő tulajdonosok köréből. Mint az 1989-ben alakult Ke­reskedelmi Kft. gazdasági veze­tőjétől, Kovács Károlynétól megtudtuk, évek óta bizonyta­lannak érzik a város központjá­ban lévő bolthálózat és az ott dolgozók helyzetét.- Másodszor vagyunk meg­hirdetve, ugyanis arra, hogy az egész bolthálózatot együtt vásá­rolják meg, nem akadt megfe­lelő pályázó - mondja Kovács Károlyné.- A pályázatot az ÁVÜ hirdette meg, ezen felül csak annyit tudunk, hogy hogy novemberben dől el a sorsunk. Csaknem 25 millióra tehető a vagyonunk és szinte kivétel nélkül fiatalok és középkorúak dolgoznak nálunk, mintegy harmincán. Nagyon rossz ez a bizonytalanság, számunkra is megnyugtató lenne, ha az ön- kormányzat lenne a tulajdonos. * Hiába szolgál azonban kö­zérdeket, az önkormányzat nem természetes jogi személy - hol­ott a 30 ezer-lakost képviselő testület tekinthető lenne „ter­mészetes társaságnak” is. Ezért többekben - e sorok írójában is - felmerült, az önkormányzat a jogi dzsungelben választhatna akár kerülőutat is. Egy- kft.-ét névleg megbízna a vétellel, amely aztán tovább adná neki a boltokat. B. R. Idősek napja Mánfán Mánián október 10-án 15 órától tartják meg a hagyo­mányos Idősek napját a he­lyi kultúrotthonban. Az ön- kormányzat és a vöröske­reszt szervezésében tar­tandó eseményen az 1960-as első alkalommal megtartott Idősek napját elevenítik fel egykorú felvé­telek alapján. Áz idős em­berek szinte mindig népes, nagy érdeklődéssel kisért találkozójára minden hat­vanöt éven felüli lakost meghívnak, folytatva egy régi, nemes hagyományt, hiszen Mánfán az öregejc tavaly is tüzelőanyag-támo­gatásban, karácsonyi aján­dékcsomagban részesültek. A mánfai újság az ese­mény kapcsán készített ri­portot a falu legidősebb la­kójával, a 94 éves Borsa Jó- zsefnéval. Az idős asszony, Pannika néni, október 4-én ünnepli születésnapját. Ahogy ereje, gyengülő lá­tása engedi, ma is dolgozik. Legutóbb, amikor megláto­gatták, hogy invitálják az Idősek napjára, éppen tököt reszelt az ólban visítozó malacoknak. I I h 4 t A városban a „Piramis” eladásáról beszélnek, holott a vevőnek a kft. valamennyi üzletét meg kell vásárolnia Fotó: Löffler

Next

/
Thumbnails
Contents