Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-18 / 256. szám (255. szám)
8 uj Dunántúlt napló 1993. szeptember 18., szombat A falu központja a templommal Fotó: Szundi György Kisjakabfalva élni akar Magyarul magyarán Szókép - képtelen kép - képzavar A polgármesteri hivatal falán egy fél évszázada készült, kinagyított esküvői fénykép talán a legutolsó sváb esküvői fotó. A férfiak és a nők legtöbbje azóta már örök álmát alussza a kisja- kabfalvi, netán valamelyik németországi temetőben. A kép jobb szélén a megilletődött 14 éves kislány, Ellácska dehogy is gondolta volna, hogy a tehetős sváb faluból kitelepítettek helyébe beköltöztetett egyik csallóközi legény, a mai polgármester, Somogyi József felesége lesz! A politika és az élet gyakorta bogozza össze a sorsokat. Miért épp Kisjakabfalván lenne ez másként? Jackfall hirdeti a község elején lévő tábla a magyar felirat alatt. A német falunév inkább már csak főhajtás a múlt előtt. A hajdan 400-450 lelket számláló tiszta német faluban, Kisjakabfalván, ma 217 ember, s talán ha harminc német család él. A polgármester és az egyik képviselő testületi tag Dankó Bálintné,Hilda asszony vár a nemrég felújított polgármesteri hivatalban. Emlék- és élményfoszlányaik alapján mozaikonként rakják össze a falu múltját. A hatvanhetedik évében járó Józsi bácsi szüleit 1948. októberében a csallóközi Nádasdról sodorta ide a politikai kényszer, épp Dankóné apósának házába. Hilda és közte emiatt nincs azóta se harag. Hogy is lehetne? Hisz akkor a kitelepítettek többsége a rájuk sütött volksbun- dista bélyeg ellenére is ártatlan volt, mint ahogy a kiürített portájukra betelepítettek sem önakaratukból lettek más birtokának használói. Milyen is volt a hajdani német lakosú Kisjakabfalva? A nagy- és kisgazdák szorgalmának köszönhetően virágzott itt az élet, a földművelés, állattartás, szőlészkedés emberpróbáló mindennapi küzdelmeiben gyarapodtak a családok. A messze környéken híres sajtüzem tulajdonosa Schubert Adóm mellett eltartott a falu cipészt, bognárt, szabót, juhászt és két idős nénit, akik a lányok haját serdülőkoruktól fésülték, fonták copfba. Szép, frissen meszelt házak és gazdasági épületek, virágpompájú kertek tanúskodtak a helybeliek tehetőségéről, szépérzékéről. A falu mai képe csak érzékelteti a hajdani, kemény munkával elért jólétet. A régi porták legtöbbje kőművesért, tetőfedőért kiált. Ellenpólusként ott a felújított katolikus templom, a sok új járda és út, a rendezett temető új ravatalozóval és feljárati lépcsősorral, a két világháború helyi áldozatainak fejet hajtó emlékmű, a negyedik éve üzemelő törpevízmű, s a közeljövő nagy ígérete, a crossbar telefon, melyre a nem kevés költség ellenére is már 14 család jelentette be igényét. Egy tavaly megvett épületben lesz orvosi rendelő, ifjúsági klub, a telken kis focipálya, a kicsiknek udvari játszótér. Talán jövőre elkészül. Most elfogyott a pénz. Tavaly még hétmillióból gazdálkodhattak, idén már csak ötmilliót kaptak. A falu egyre csak öregszik és szegényedik. Alig talál munkát közel s távolban bárki is. A nyugdíjasok száma 84, a jelenleg már 24 munkanélküli járadékos száma is egyre növekszik. A faluban két román és egy horvát menekült család kapott ideiglenes vagy végleges otthont. A munkaképes lakosságból talán ha negyvenötén büszkélkedhetnek, hogy ma még van munkahelyük Villányban, Beremenden, Pécsett. De meddig? Az utóbbi évtizedekben Villány elszippantotta innen a megtartó erőt: a tsz-t, az iskolát, a tanácsot. A körjegyzőség székhelye ma is ott van. Gyorsmérleg: három embernek van ösz- szesen négy tehene, négy családnak összesen öt lova. Mindig van friss virág a háborús emlékműnél- Csak az öregapáméknak volt hat lova, kilenc tehene, rengeteg aprójószága és három hintája is - emlékezik Hilda asszony. Hol vannak azok már? Most az egyszem parányi boltban hetente csak kétszer lehet tejet és háromszor kenyeret kapni. A fiatalok, amint tehették, elhagyták a falut. Anna néniék maradhattak a kitelepítéskor. Túl kicsi volt a vagy kétszáz éves szülői ház, nem fájt rá senki foga. Az egyetlen (Fő) utcából álló Kisjakabfalva 10-es számú házát férj hezmene telekor, 1955-ben építették. Az akkor telepített lucfenyők már égig nőttek. Három gyerekük rég kirepült a családi fészekből, hétvégeken hazajárnak a hét unokával, a nyolcadik is nemsokára világra jön. Férje, György Mihály harminc éven át kubikolt a vízügynél, megszokta és még úgy-ahogy bírja is a nehéz fizikai munkát a ház körül, a kertben, a szőlőben. Dolgozik, amíg csak bír. A nyugdíj őket sem veti fel.- Rendezett, szép kis falu volt a miénk - lelkesedik a háziasszony. - Húsvét, Péter-Pál és a Márton napi búcsú előtt kimeszeltük a házakat, még az utcát is lesöpörtük az árokig. De nagy élet volt itt! Az erdélyi Varsolc faluból negyedik éve ide menekült és települt fiatal Péter házaspár még úgy érzi, megfogta itt az Isten lábát. Eleinte bérelték a falu végén lévő kiégett házat. A feleség, Ibolya, büszkén újságolja az örömhírt: sínen van már az általuk fokozatosan lakhatóvá varázsolt ház megvétele és a magyar állampolgárság megszerzése, és még van munkájuk. Ibolya a pécsi sörgyárba jár dolgozni, hajnali háromkor kel. Most épp táppénzen van. A férj, Attila, még a beremendi BCM Rt. folyamatosan három műszakba járó dolgozója.- Ha Villányból megszűnik a beremendi szerződéses buszjárat, nem is tudom mi lesz velem, velünk...? — legyint a fiatalember. A választ régóta keresi, mindeddig hiába. Mint ahogy arra sem találnak választ, és ez néha fáj nekik, hogy otthon magyarnak, idehaza meg románnak számítanak sok ember szemében. A Kiskarasica patak túlsó partján a 70-es számú öreg vályogház szebb napokat látott zsalugáterén cetli hirdeti: „Ez a ház eladó.” A nyolcvanadik életévében járó házaspár is menekülne, nincs már pénzük a tatarozásra. A hivatalos italbolt szünnapján - kedd lévén - egymást követik a szomjas betérők az egyetlen legális italkimérő, Nagy Juhász Imre portáján. Az udvaron egymás hegyén-hátán különféle kimustrált gépek, ka- catok és lim-lomok köszöntik a betérőt.-Ebből nem lehet itt megélni. Hiába adom jóval olcsóbban a bort, alig van forgalmam- panaszkodik a házigazda. Kele László negyvenhárom éves, háromgyerekes apa immár negyedik éve munkanélküli. Legutóbb kubikosként kereste kenyerét.- Szakképesítése nincs, de mindenhez ért - néz rá elismerően felesége, aki legutóbb takarítónő volt, de a gyerekek miatt tizenhat éve itthon van. Mi jelenti a családi költség- vetésük havi bevételi oldalát? A munkanélküli járadék 5120, a szociális segély 2000 forint, ezekhez jön a családi pótlék. Még jó, hogy a három gyerek iskolakönyveit nekik is az ön- kormányzat vette meg.-Nincs felvétel sehol - panaszkodik a férj. - Ha meg találnék munkát mondjuk Pécsett, nem vállalnák át a bejárás költségeit. Akkor meg mit hoznék haza? így marad az alkalmi munka, ha egyáltalán találok valahol. Tény: az optimizmus szobrához őket nem választhatnám modellnek.- Miben bízzunk? Egyre csak rosszabb minden. A házunk is beázik. Ha lenne munkánk...!- a férj csak legyint. Ha lenne munkájuk! Ha legalább munkájuk lenne! Ez nem csak a kisjakabfalviak leghőbb óhaja. Murányi László Csodával gyógyultnak nem jár nyugdíj Kételkedő orvosok, nagyon óvatos egyházi hatóságok és a csodás gyógyulásban reménykedő betegek - Lourdes emberi drámáinak ez lehet az összefoglalása, amely csak nagyon ritka esetben végződik valamennyi érintett számára megnyugtatóan. Ahhoz ugyanis, hogy a csodás gyógyulást elismerjék, szigorú orvosi ellenőrzések sorozata kell. S ha minden vizsgálat megtörtént, a Lourdes-i püspök felkérésére nemzetközi orvosbizottság is tanulmányozza az esetet. Ha ez a bizottság sem talál magyarázatot, csak akkor indítják meg az egyházi elismerés folyamatát. A csoda híre mindazonáltal szárnyon jár, mint ahogy egy francia villanyszerelő esete is példázza. Joseph Carpentier, akit mindkét lábának bénultsága tolókocsihoz kötött, 1988-ban elvitette magát a Pireneusokban lévő kegyhelyre, ahol is a hite meghallgatásra talált: a hírügynökség jelentése szerint 16 esztendei teljes mozgásképtelenség után a saját lábán tért haza. Örömében még arról is megfeledkezett, hogy az egyházi hatósággal tudassa csodás gyógyulását, s ezzel elindítsa a hivatalos kétely folyamatát. Ám nem sokkal később kiderült, hogy még az övénél is erősebb a nyugdíjintézet hite, mert értesítést kapott: csodás gyógyulására való tekintettel a továbbiakban nem kaphatja meg a havi 8 ezer frankos rokkantsági nyugdíját... Nyelvünk szóképekben való gazdagsága a beszédet érzékletessé, szemléletessé teszi. E sajátossága által igen alkalmas a legelvontabb gondolatok közvetítésére is. Az eltörik a mécses a „sírva fakad”, az átesik a ló másik oldalára pedig az „eltúloz valamit” tartalomnak szinte kézzel tapintható szemléletes megfogalmazása. Nyelvünk képszerűsége azonban olyan lehetőség, amellyel nemcsak élni, hanem visszaélni is lehet. A visszaélés következménye a zavaros kép vagy képzavar, és ha nagyon elvetjük a sulykot, az képtelen kép, az abszurd kép. A nyelv- használatnak szinte minden rétegében találkozunk ilyenekkel. A fogalom szemléltetésére bemutatunk egy régebbi példát, amely a magyar vasút történetéből rendezett kiállításra szóképpel akarta felhívni a közönség figyelmét imigyen: „A kiállítás átfogó képet ad a magyar vasút történetéről - az első vonatfüttytől napjaink füst- és gőznélküli nagy sebességű villanymozdonyáig.” A zavar egy kis töprengés után nyilvánvaló. A történeti folyamat kezdő- és végpontját nem azonos jelentéssíkon álló szavakkal jelöli. A szókép helytelen használatát figyelhetjük meg a következő frissebb példáinkkal is. A nemzetközi politikai légkör romlását így érzékeltette egy napilapunk újságírója: „Az új szakasz befagyasztotta az enyhülés gyümölcseit.” A mondanivaló tartalma voltaképpen helyes, a szemlélet szintén, csak a nyelvi kifejezés sántít. A termésért, a gyümölcsfáiért aggódó gazda alapos okkal fél a fagytól, amely megtépázhatja reményeit. Ez azonban így hangzana helyesen: Az új szakaszban elfagytak (vagy lefagytak) az enyhülés gyümölcsei. A befagyaszt a háború utáni politika zsargon jellegzetes kifejezése, amellyel egy reményteljes folyamat tartós vagy átmeneti megakadását, stagnálását szoktákjelölni. A következő idézet a konyhaművészet világába vezet bennünket. „A jól elkészített ebédnek a leves a diadalkapuja” - hangzott el a Magyar Rádió egyik adásában. Az ötlet alapjában véve nagyon is találó, de a kép ebben a formában egyoldalú, csonka. Tudniillik ha a leves diadalkapu, akkor az ebéd diadalát, amely a levessel mint diadalkapuval kezdődik. A rossz kép felső foka azonban a következő idézetben öltött testet. A nyári honismereti konferencián hangzott el, hangsúlyozni akarván, hogy a beszámoló fején találta a szöget. így rögzítette az újság: „Rámutatott azokra a fehér foltokra, amelyek országosan szorítják a cipőt.” - A fehér folt képes kifejezés közismerten hiányt jelent. A lábunk szorítása a cipőben pedig kínzó, fájdalmas érzés. Külön-külön mindegyik megállja a helyét, de az egész ország óriási méretű lábát szorító cipő, illetőleg a fehér foltok - akárhogy nézzük is -, túl merész kép, nyugodtan mondhatjuk: képtelenség. Rónai Béla Beküldendő a helyes megfejtés szeptember 27-én (hétfő) déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELEZŐLAPON 7601 Pf: 134. Új Dunántúli Napló Szerkesztősége, Pécs, Rákóczi u. 34. VIII. em. A szeptember 4-i lapban közölt rejtvény megfejtése: „Asszonyom, már mindent felpróbált, csak ez az egy pár maradt.” A helyes megfejtők közül utalványt nyertek: Bors Tibomé, Pécs, Tildy Z. u. 45., Hegedűs János, Pécs, Kun B. tér 4., Nagy Nándomé, Csar- nóta, Fő u. 8., Samu Sándor, Mohács, Zrínyi u. 6/a., Várhegyi Richárd, Kozármisleny, Alkotmány tér 5. Az utalványokat postán küldjük el. Keresztrejtvény
