Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-18 / 256. szám (255. szám)
1993. szeptember 18., szombat aj Dunántúli napló 7 Tudásvágy és érdektelenség Amerikai tanulmányok után itthon, feladatra várva Eredményesen gazdálkodnak Lánycsókon A faluszövetkezet törleszti a hiteleit Három baranyai fiatalember nemrég tért haza tele tudással és reménnyel Amerikából, ahol három szemeszteren, azaz másfél éven át tanulták ottani egyetemeken a marketing-menedzser szakmát az USA kormányának ösztöndíjasaként. Az Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatóközpontja szervezte Közép-Ke- let-Európai Ösztöndíj Program keretében vághattak neki a nagy kalandnak. Vajon miért jelentkeztek két éve a lapunkban megjelentetett felhívásra? Mit tartogatott számukra a családtól, az otthontól való, a fél éves lengyelországi intenzív angolnyelv tanulással együtt a két évi távoliét? A kint tanultaknak mennyiben tudják idehaza hasznát venni? é Még mielőtt egyénenként is bemutatnám őket, érdemes tapasztalataikat, reményeiket és véleményüket is közreadni, hisz ezekből mások is tanulhatnak. Az ő kinti ellátásukat és tanulmányaikat is fedező USA kormányzat az ösztöndíjért cserébe elvárja, sőt kötelezi a hallgatókat, hogy két évig otthon dolgozva segítsék országuk gazdasági átalakulását. Elvégre minél több kiművelt emberfő munkálkodik a gazdasági-társadalmi átalakulásért, annál nagyobb az adott ország esélye a gyors és eredményes váltásra. Ezzel szemben idehaza senki nem ígért semmit, itthon senki nem várta őket tárt karokkal és új képesítésüknek megfelelő állással, semmivel. Lelkesedésük hazaérve enyhén szólva is lelohadt, de kedvüket ez az érdektelenség mégsem szegte. Optimisták. Csakazértis! Ők a második ilyen turnusban voltak Magyarországról, összesen tizenegyen. Az elsőben még harminc magyar fiatal tanulhatott, az utánuk következőben már csak néhány, aztán már senki. Ugyanakkor a többi fejAz Antenna Hungária Rt. további fejlesztéseinek fontos függvénye az, hogy a Magyar Televízió mikor egyenlíti ki az egymilliárd forintos adósságát. Amennyiben az szeptember 24-éig nem jön létre megállapodás MTV-vei a fizetés módjáról, az Antenna Hungária drasztikus lépésre szánja el magát -jelentette ki Bartha József, az rt. vezérigazgatója, azon az ünnepségen, amit a Kopasz-hegyi adó felépülésének 40. évfordulóján tartottak csütörtökön Tokajban. Az adó - amely eredetileg a nemzetközi mikrohullámú távbeszélő összeköttetés biztosítására épült 1953-ban Észak- és A szőlőtermés minősége jó, mennyisége közepes Az idei szőlőtermés minősége jó, mennyisége viszont közepes, mintegy 600 ezer tonnára becsülhető. Ezt állapította meg legutóbbi ülésén a Szőlő, Bor Terméktanács. A testület ülésén szó volt a borgazdaság gondjairól. A terméktanács úgy döntött, hogy - az előzetes tájékozódás alapján - javaslatot tesz a szőlő borvidékenként eltérő irányárára, s ezt megküldi az érdekelt szakmai szervezeteknek. A testület arról is határozott, hogy a javasolt irányárakkal együtt indítványozza az Agrárrendtartási Hivatal vezetőjének az 1993- 94-es borév intervenciós lehetőségeinek kialakítását és meghirdetését, remélve, hogy a döntés mielőbb megszületik. lődő ország mind nagyobb számban küldi fiait, hogy tanuljanak. * A harmincnégy éves Peák László állattenyésztési szak- érettségivel, szarvasmarha-tenyésztő szákképesítéssel a szabadszentkirályi tsz. szarvas- marha ágazatának vezetőjeként a szövetkezet írásos tanulmányi szerződésével utazott el. Örült ennek a lehetőségnek, hisz a második gyereküket váró pedagógus feleségét és fiát a havi tízezer forintos támogatással anyagi biztonságban hagyta hátra.- A fél éves lengyelországi intenzív angolnyelv tanulást követően tavaly januárban indultunk Amerikába. Februárban telefonált a feleségem, hogy a tsz. felmondta a tanulmányi szerződésemet. Két lehetőség között kellett a távolban döntenem: hazajövök, vagy pedig a nejem nevemben megvívja a jogi csatát. Megnyertük a pert és pótlólag megkapta a ki nem fizetett pénzt. Tehát maradhattam kint és tanulhattam tovább. Most július végén értem haza, örültem a második gyerekünknek, Boglárkának és jelentkeztem munkára a szövetkezetnél. Hideg zuhanyként ért a közlésük: már nem ágazat-, csak telepvezető vagyok. Miért? Erre aztán végképp nem számítottam. Nem ismerem döntésük okát, csak azt, hogy ezzel erkölcsileg és anyagilag is rosszul jártam. Kedvét végképp ezt sem szegte. Egyengeti a sorsát. A pécsi Sophia Hostess Kft. már óraadóként felkérte marketing tanítására és menedzser tréningre. Az ugyancsak* harmincnégy éves pécsi Orovicza Miklós gépésztechnikusként a Sopiana Gépgyárban kooperátorként dolgozott. Társaival szemben örökké érezte hátrányát, amiért nem tanult tovább. Kapva kaKelet-Magyarországra 1960-tól sugározza a televízió egyes programját, 1973 óta pedig a 2-es műsort is. Mint Bartha József elmondta: semmi akadálya nincs annak, hogy a közeljövőben megalakuló helyi rádió- és tv-stúdiók működéséhez a sugárzás műszaki feltételeit biztosítsák. A sugárzás költségei az adásidőtől és az adóberendezések tulajdonjogától függően várhatóan 5 és 70 ezer forint között alakulnak majd havonta. A vezérigazgató bejelentette: október végéig üzembe helyezik az aggteleki adót, amely az MTV egyes programjának vételi lehetőségeit fogja javítani, a határon túli területeken is. Kamatlábemelés a CIB-nél A CIB-Közép—Európai Hitelbank Rt. - a pénzintézet korábban meghirdetett üzletpolitikájával összhangban - kamatai emeléséről döntött - tájékoztatta az MTI-t Surányi György, a bank vezérigazgatója. Szeptember 1-től átlagosan 1-2 százalékkal nőnek a bank betéti kamatlábai. A legmagasabb kamatot, évi 17 százalékot a 6 hónapos lekötésű betéteknél fizeti a CIB. Ezzel egyidejűleg 21,5 százalékra nő a bank hitelezésnél irányadó kamatlába, a prime rate. A kamatváltás időpontjában 1 százalékkal emelkednek a hitelkamatok. A CIB július 26-án már emelte a betétek kamatlábát. Az emelések után a változás betétfajtától függően összesen 2-3 százalék- pontot ér el. (MTI) pott a lehetőségen. Bár csak fizetés nélküli szabadságot kivéve utazhatott, bízva, hogy a felesége fizetéséből és családi támogatással anyagi biztonságban van itthon neje és fia.-Az új képesítésemmel sem kezdhetek saját vállalkozásba, nincs annyi tőkém. Visszamegyek a Sopianába. Remélem, hasznát veszik az angol tudásomnak és a kint tanultakat is kamatoztathatom. Megjött a kedvem, mindenképpen szeretnék továbbtanulni. A huszonhét éves garéi ve- gyészanalítikus, egyéni gazdálkodó és önkormányzati képviselő Rasztik Antal társainál könnyebben vett búcsút, elvégre ő még nőtlen.- A kihívás, a tudás vágya és Amerika vonzott. Örülök, hogy kint tanulhattam. Optimista, és eladó vagyok. Oda megyek dolgozni, ahol megfelelő állást és fizetést kapok. Egyelőre nyomozok ilyen után. Jövőjüket illetően mindhárman bizakodnak: előbb-utóbb csak megtalálják helyüket, ahol az USA-ban tanult marketing-menedzser és angolnyelv tudásukat is kamatoztathatják. Igaz, nem így képzelték a hazatérést. Úgy érzik: focizniuk kell, de nincs hozzá labda. Azt tapasztalják, hogy az itthoni pozícióféltés, emberi irigység gördít eléjük újabb és újabb akadályokat. Igyekeznek mindenáron megszerezni azt a bizonyos labdát. Hogy megmutathassák, mit tudnak, mire képesek. Csak el ne kallódjanak. Szorítok, szorítsunk nekik! Murányi László Lánycsókon hosszú idő után újra benépesült az egykori tsz-major. A szajki Béke szövetkezetből kivált faluszövetkezeté lett. Helyreállították a gépműhelyt, ahol szinte mindig akad munka. Van, aki fúr, más köszörül, ketten éppen egy traktort javítanak. A beszélgetés nehezen indul, de egyre többen és többen leszünk. Azért jöttek külön, mint mondják, mert így jobban látják, érzik a munkájuk eredményét. Itthon lehetnek, nem kell máshova járni dolgozni.- Az eredményesség nem rajtunk múlik - mondja egy fiatal vékony férfi. - Tizenöt évvel ezelőtt nem kellett volna összevonni a két szövetkezetét, akkor most kevesebb pénzt, energiát kellene fordítani a helyreállításra. Csinálni kell, mert akkor van remény a fennmaradásra. Most mindenkinek mindenhez kell értenie. A majorban még sok a munka. Be kell fejezni a gépműhely helyreállítását, és a traktorok részére épített garázsokat is meg kell emelni, hogy beférjenek, akkor mindegyiknek külön, külön lesz helye.-A falu lakói akarták, hogy megalakuljon a faluszövetkezet- mondja Varga György elnök.- A szétválást a szajki, szövetkezet közgyűlése nem szavazta meg, a kiválással meg egy furcsa helyzet állt elő, a kívülállók üzletrészét nem hozhattuk el. Ez 25 millió forint, amiért traktort, berendezést, épületet hozhattunk volna. A kiválás simán ment, viszonylag nyugodt körülmények között. A vagyonmegosztást követően is, mind a két szövetkezet működőképes maradt, amit az eltelt nyolc hónap is bizonyít. Mindenki jött, lelkesen csinálta A tél a gépjavításokkal telt el, és a régi épületek helyreállításával. A két szövetkezet összevonását követő 15 év alatt a lánycsóki telepek tönkrementek, elsorvasztották azokat. A régi major épületét körbekerítették, a gépműhelyt helyreállították, amelynek már csak a falai álltak. Alkalmassá tették arra, hogy dolgozni lehessen bennük.-Mindenki jött és csinálta. Lelkesek voltak' az emberek - folytatja Varga György. - Csak az indulás egymillió forintba került. A tavaszi munkákhoz állami garanciás kedvezményes és rövidlejáratú banki hiteleket vettünk fel. Sikerült kigazdálkodni. Egy részét már visszafizettük, mert jó volt a borsó, az árpa és a búzatermés. Hetvenöt hektáron termet borsó, 3,4 tonna hektáronkénti átlaggal, a 26 hektáron vetett őszi árpa 6,3, míg a 190 hektáron termesztett őszi búza 6,2 tonna hektáronkénti átlagot hozott. Remény van arra, hogy a szója és a kukorica is jól terem, ebből törleszteni tudjuk a hiteleinket. Cukorrépát kétszer vetettünk, de egyszer sem sikerült. A fizetések nagyon szerények, mert minden fillért meg kell gondolnunk, be kell osztanunk. A költségek egy jelentős részét már azzal megtakarítjuk, hogy nem kell több faluból buszokkal a tsz-központjába beszállítani az embereket, hanem az egy kilométerre lévő major kerékpárral is elérhető. Családias a hangulat, mindenki a sajátjának érzi a szövetkezetét, átlátható az egész termelés. Mindenki tudja, hogy ki, mit csinál. Az emberek gondolkodása is változott. Az önkormányzat is támogat bennünket, az épületet tőlük kaptuk. A faluszövetkezet a falué. A földdel foglalkozóknak kedvezményesen nyújtunk szolgáltatásokat, megműveljük a földjüket, elvégezzük a vetést, betakarítjuk a terményeiket és el is szállítjuk. Egy vetőgépet is kell vennünk, igyekszünk az árát kigazdálkodni. Ősztől az egyéni gazdáknak is szeretnénk segíteni. A lánycsóki faluszövetkezetnek 128 tagja van, közöttük az önkormányzat is, ebből 43 az aktív tag. Egyelőre 640 hektáron gazdálkodnak, a kárpótlási földárverések elmaradása miatt, de még szeretnének földet venni. Ezer hektár megművelésére alkalmas gépparkjuk van, amivel más cégeknek, gazdaságoknak végeznek szolgáltatásokat. Előkészítették a talajt és vetettek Szederkényben és Vé- ménden, két autóval rendszeresen fuvaroznak. Az autóbuszukat is rendszeresen bérbe adják, legutóbb a nyugdíjasok voltak vele kirándulni. A Bólyi Mező- gazdasági és Kereskedelmi Rt-nek adták el a borsót, a búza egy részét, a szóját és a napraforgót, valamint az őszi árpát, amiért tápot kapnak. A faluszövetkezet részvényese a bólyi Agrokémiának, így a műtrágya és növényvédőszer ellátásuk is megoldott. A mohácsi Garat kft. is vett tőlük búzát. Hozták a vagyonukat- A faluszövetkezetbe mindenki a saját vagyonát adta be - mondja Varga György. - Elsősorban növénytermesztéssel foglalkozunk, és a kevés terület miatt 17 ember munkanélküli. A faluszövetkezet igazgatósága, és a munkanélküliek között megállapodás született arról, hogy amint lesz föld visszaveszik őket, mert mindannyian jól képzett szakemberek. Állattenyésztéssel is foglalkozunk. A 27 hektáros halastavunkba most folyik a telepítés. Két hizlaldánk, a szajkiaktól kapjuk a süldőket. Évente 2500 darab hízót tudunk értékesíteni, legnagyobbrészt a Möbiusz Rt-nek. A sertések felvásárlási ára most hétről hétre megint emelkedik, talán újra megéri foglalkozni vele. Mi is nagyon megfizettük az árát, már szinte ráfizetéses volt a sertéstartás. Garantált árakra lenne szükség, és nemcsak a felvásárlást, hanem a költség oldalát is garantálni kellene. A legnagyobb gond, hogy megalakuláskor ugyan jogilag támogattak bennünket, de a gazdasági oldalát a termelés biztonságát, a garanciát arra, hogy mégis lehet élni ezekből a tevékenységekből ezt nem adták hozzá. Adnak hiteleket, de utólag, de addig is valamiből meg kell venni a műtrágyát, a növényvédőszert, a vetőmagot. E miatt előre el kell adni a még el sem vetett terményeket, amiből a kereskedő hasznot húz, de a termelő rosszul jár. Tartalék pénzünk nincs, bízunk abban, hogy lesznek kedvezményes hitelek. Nagyobb fejlesztésekre nem is nagyon merünk gondolni. A jelenlegi gépeink két-három évig még alkalmasak a földek megművelésére. Mégis van, ami megszűnt Az aktív tagok közül szinte mindegyiknek egyéni vállalkozása is van. Hibrid kukoricát és napraforgót termesztenek a Bólyi Rt-nek. A faluszövetkezet koordinálja ezt, és szolgáltatásként megműveli a területeket. Nagy hagyománya volt a háztáji sertéstartásnak is, azonban a felvásárlási árak zuhanása miatt szinte mindenki leállt. Új átvevőtelepet is építettek, mérlegházzal csak éppen már nincs mit odaszállítani, mérni. Szolgáltatásként a marhalevél kiállítását is vállalták volna, de most erre sincs szükség,.. Sz. K, SZEPTEWV SZOMBAT OPEL MÁRKAKÉPVISELET ■0ÜNNEPE PÉCSETT! □PEL MEGNYÍLIK AZ ÚJ GERGELY AUTÓSZALON. ÖRÜLJÖN EGYÜTT VELÜNK! SÖRSÁTOR ÉS EGÉSZNAPOS FESZTIVÁL AZ ÚJ OPEL SZALONNÁL!- Autós felvonulás a MECSEKTRADE Áruháztól a belvároson át.- Gyerek OPEL kisautó-szépségverseny. Akinek a legtöbb kisautója van. különdjjat kapl - Célgurltó vetélkedő.- Ejtőernyős ugrás - Divatbemutató - Veteránautó.- Sinkó Andrea aerobic királynő - Népi tánc- Zenekarok - Vetélkedők - Ajándékozón- SZŰCS JUDITH és KOMÁR LÁSZLÓ koncert. 20.00 - TŰZIJÁTÉK - Utcabál hajnalig A látogatók között 3, egy hetes külföldi utat sorsolunk ki. PÁRIZS, RÓMA és BÉCS várja Önt! Extra ajándék! Aki szeptemberben új OPEL-t vásárol szerencséjétől függően 25-75.000 Ft értékű különleges autófelszerelést kap. (rádiómagnó, riasztó, centrálzár, elektromos ablakemelő...) 11.00 13.30 19.00 SZEPTEMBER AZ OPI HÓNAPJA PÉCSETT OPEL törzsvásárlói klub - egy igazolvány amely kincset ér! OPEL f CLUB Icltiín-glg’-tj cpesA H-7630 PÉCS, PÉCSVÁRADI ÚT. 2. (A BUDAI VÁMNÁL) TELEFON: 36 72 333-191 Antenna Hungária ultimátum az MTV-nek Orovicza Miklós és Márk New York-ban