Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-14 / 252. szám (251. szám)
2 üj Dunántúli napló 1993. szeptember 14., kedd Vita az ügyészségi törvényj avaslatokról 1 Első napirendi pontként az Országgyűlés a Magyar Köztársaság és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagállamai között Genfben március 29-én aláírt szabadkereskedelmi megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatról tárgyalt. Kádár Béla külgazdasági miniszter expozéjában kitért arra, hogy a megállapodást azért kell újra tárgyalnia a Parlamentnek, mert az eredetileg tervezett július 1-jei időpontig a legtöbb EFTA-országnak - közöttük Ausztriának - nem sikerült ratifikálnia a szerződést. Az életbeléptetés új dátuma így október 1-je lesz. Igaz, eddig az időpontig sem erősíti meg a szerződést Finnország és Izland törvény- hozása, de többi állammal egyeztetett megállapodás szerint enélkül is életbe lépnek a megállapodás szabályai Ausztriával, Norvégiával, Svédországgal, Svájccal és Liechtensteinnel. Ez utóbbi országokkal valósul meg a Magyarország és az EFTA-országok közötti kereskedelem 90 százaléka. A miniszteri előteijesztést követően az illetékes bizottságok képviselői tájékoztatták a T. Házat hogy támogatják illetve elfogadásra javasolják a törvényjavaslatot. Miután az általános és részletes vitában egyetlen felszólalás sem volt a vitát lezárták. Az Országgyűlés előre láthatólag kedden dönt a megállapodás kihirdetéséről. Felszólaló nélkül zajlott le, s egyúttal le is zárult az Országos Választási Bizottság írásos beszámolójának tárgyalása, miután az előterjesztők nevében Németh János, az OVB elnöke nem kívánt kiegészítést tenni a TB-képviselők választásának tapasztalatait összegző írásos anyaghoz, és az illetékes bizottságok egyhangúlag egyetértettek a beszámolóban foglaltakkal. A képviselők folytatták az ügyészségi törvényjavaslatok, valamint az azokhoz kapcsolódó alkotmánymódosítási előterjesztés általános vitáját, melynek során újfent kitűnt: a kétharmados többséget igénylő módosítással kapcsolatosan továbbra sem közeledett egymáshoz a kormánypártok és az ellenzék álláspontja. A törvényjavaslatok általános vitáját a hétfői ülésnapon elnapolták. Sebeők János Hisztériumjátéka Sebeők János, az önmagát néhány éve állatkerti majomketrecbe záratott író, publicista (gondolkodó, természetvédő, a bioszféra médiuma, próféta, showman ...) legújabb művéről, az idei ünnepi könyvhéten megjelent Hisztériumjátékról tartott ismertetőt hétfőn este Pécsett, a Megyei Könyvtárban. A kortárs irodalom különleges figurája nem okozott csalódást a szép számú közönségnek. Igazi gondolkodóként, nagy átéléssel szólt „álkulcsregényé- ről”, melynek utolsó ítéletbe torkolló cselekménye a mitologikus időkben játszódik, majd hamisítatlan showmanként olvasott fel részleteket az első betekintéskor meghökkentőnek értékelhető műből. B. N. A vÁlklkozó íeIacIata az Adón terüIet terj'esztésí hÁlÓZATÁNAk MEqSZERVEZÉSE ÉS MÖködíETÉSE. A jElENíkEzÉsEk ElbÍRÁlÁsÁNÁl Eló'Nyr j'eIent A MEqfElplő f EliÉTElEkkEl vaIó RENdslkEZÉs, íqy- MEqlÉvővAqy kiAlAldthATÓ ÍRodA És kioszíóhElyisÉq- MEqfElülŐ SZÁllÍTÓjÁRMŰ, TeIeÍON 0 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Glasgow, Skócia: A helybéliek egy csoportja figyeli két régi lakóépület felrobbantását Glas- gow-ban szeptember 12-én. Az elavult épületek ily módon való eltávolítása Európában a II. világháború óta történt legnagyobb robbantással történt. MTI Telefotó A világ egyik legnagyobb szórakoztatóipari birodalma O Moszkva: Borisz Jelcin orosz elnök szerint a Szovjetunió utódállamaiban kimerülőben az elkülönülési hajlam és erősödőben a készség az együttműködésre. Az orosz televízióban elhangzott nyilatkozatában Jelcin azt mondta, hogy a Független Államok Közösségéhez tartozó volt szovjetköztársaságok vezetőinek szeptember 24-kei csúcsértekezletén egyezmény születik majd a gazdasági unió létrehozásáról. O Washington: Az amerikai éttermekben létrehozott „nemdohányzó szakaszok” csaknem 65 százalékkal csökkentették a másodlagosan beszívott dohányfüst mennyiségét - állapították meg az új-mexikói egyetem kutatói. Az amerikai egészségügyi közlönyben megjelent tanulmány szerint 40-től 65 százalékig kevesebb lebegő részecske és nikotin volt a nemdohányzó részekben a szakemberek által megvizsgált hét vedéglőben. Az új-mexikói rendelkezések értelmében egyébként az éttermekben csak az asztalok harmada lehet „dohányzó” , de általában fele-fele arányban osztják fel a vendéglőt a dohányzás rabjai és ellenzői között. A világ egyik leghatalmasabb szórakoztatóipari birodalma jön létre azzal, hogy a Viacom inc. amerikai kábeltelevíziós cég 8,2 milliárd dollárért megveszi a PaAmikor a kommunisták lemondásra és az ország elhagyására kényszerítették a fiatal Mihály királyt, magával vitte külföldre palotájának felbecsülhetetlen értékű műkincseit - állítja a Svájcban élő 72 éves volt uralkodó ellen benyújtott keresetében a román állam. A családjával a svájci Versoixban élő Mihály, aki 1947. december 30-án mondott le, ma is Románia törvényes uralkodójának tartja magát. Az 500 millió dollár kártérítést követelő kereset azt állítja, hogy a 40 festmény - El Greco, Rembrandt, Tizian, Breughel, Caravaggio, Van Dyck és más világhírű művéramount Communications Inc. nevű vállalatot. Az ügyletet vasárnap jelentették be. Áz új mamutvállalat neve Paramount Viacom International Inc. lesz. szék alkotásai - a román állam tulajdonát képezik. Az ex-király ellenben azzal érvel ellen-keresetében, hogy nagyapja, I. Károly 1889-ben kelt végrendeletében ezeket a műkincseket a román koronára hagyta. A bukaresti kormány a kártérítési keresetet májusban New York állam bíróságához nyújtotta be azzal az indoklásssal, hogy a per tárgyává tett festmények közül kettőt állítólag eladtak egy new yorki galériának. A román kormány már két másik amerikai bíróságnál is követelte a festmények visszaszolgáltatását, de mindkét keresetét elutasították. Betörtek Arafat apósához Ismeretlen tettesek betörtek Jasszer Arafat apósának a Párizs mellett lévő Courbevoie városban lévő lakásába. A betörés a hét végén történt, de pontos idejét egyelőre nem tudták megállapítani, mivel a család Washingtonban tartózkodott. A tettesek az egész lakást felforgatták, de semmi nagyobb értéket nem vittek el, így a rendőrség nem zárja ki, hogy a betörésnek politikai okai voltak, az ismeretlen személyek iratok után kutattak. O London: A Norvég-tengerben élő cetek ugyanazt a „nyelvet” beszélik, mint az Atlanti-óceán bálnái, mindössze azzal a különbséggel, hogy egyfajta akcentus észlelhető kommunikációjukban - ez derül ki az amerikai hadi- tengerészet által készített tanulmányból, amelyet a londoni The Independent ismertetett. A kutatók háromhónapos munka eredményét összegezték, és elsősorban annak köszönhetően tanulmányozhatták behatóbban a tengeri emlősök életét, hogy új technológiával 35 ezer „bálnahangot” sikerült rögzíteniük. O Párizs: Hétfőtől ideiglenesen szegényebb lesz egy látványossággal a francia főváros: „nagytakarítás” miatt decemberig lecsapolják a Szent Márton csatornát. A La Viliette tároló medencéjét a Szajnával összekötő csatorna karácsonyig marad száraz, hogy elvégezzék a meder teljes tisztítását, a lerakodott üledék eltávolítását és a jelenleg már csak főként sétahajózásra használt csatornába dobált, feltehetően nagymennyiségű hulladék eltakarítását. Az 1822 és 1826 között épült csatorna, amelynek mentén játszódott Marcel Camé klasszikussá lett filmje, az Hotel du Nord, valaha fontos szállítási útvonal volt, de később egy részét beboltozták. A román állam perli Mihály ex-királyt Szőnyegek, padlószőnyegek, fiirdőszobaszettek fantasztikus választékát kínáljuk óriási árengedménnyel. Belga nadlószőnyegek 60 %-kal olcsóbban Sulak Áruházainkban. Tapéták 50 %, kerti bútorok 30 % kedvezménnyel. Szobai szőnyegeket, padlószőnyegeket 20 % engedménnyel vásárolhat, Pécs, Ferencesek u. 14. sz. alatti Sulák üzletünkben. Szeptember 30-ig szőnyeg és tapéta vásárláskor kárpótlási jegyét a névérték 65 %-án beszámítjuk JVe /efer(/e, Suiátetcal jól járt k SULAK SZŐNYEG HUNGARY SULÁK SZŐNYEG ÁRUHÁZLÁNC Rekord-hosszúságú almásrétes Észak-svájci cukrászok és gyümölcs termesztők szombaton bemutatták legújabb alkotásukat - egy 1386 méter hosszú almásrétest. Az Aarau-i mezőgazdasági vásárra készített óriás rétes 351 méterrel szárnyalta túl az eddigiek során nyilvántartott világrekordot, s ezzel bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe. A nem mindennapi nyalánkság elkészítéséhez 1500 kiló almát, 1200 kiló tésztát, 200 kiló mazsolát, ugyancsak 200 kiló cukrot és mintegy 180 kiló hámozott mandulát használtak el, - jelentette az AFP hírügynökség. Ezen túL Azok jeIentIcezeset vÁRjuk, Akik jó szERVEZőkÉszsÉqqpl, vÁlUlkozói szemIéIetteI és MAqATARTÁSSAl, kEREskEfMlVli ÉS pÉNZÜqyi iSMERETEkkEl RENfklkEZNEk. LEENdŐ MUNkATÁRSAÍNk MEqfElElŐ kÉpZÉST, SZAklMAÍ TÁMOqATÁST ÉS A ÍEllÉTEUk MEqTEREMTÉSÉhEZSEqÍTSÉqET l<ApNAk. JÓ kERESETÍ lEllETŐSÉq ÉSSZAl<MAÍ pERSpEklIVAl A jElENTkEZÉSEkET „IVlEqbízhATÓSÁq ÉS pONTOSSÁq" JEÜqÉRE A KÍAdÓbAVÁRjuk. (7625 Pécs, RÁkóczi út 54.) Az ÍRÁSOS jslENTkEZÉSEk TARTAllVlAZZÁk A SZaIüVIAÍ ÖNÉlETRAjzOT ÉS A FeItÉTeIeI^RE VONATOZÓ AjÁNlÁST. jEÍENTkEZÉsi hATÁRidŐ: 1 99 5 SZEpTEMbER 1 5. KATEDRA NYELVISKOLA MWHTFtaDBRKM Iroda: Pécs Rákóczi út 73/c fszt. 7. ® 72/332-485 Tiszta őrület! Pécs egyetlen minősített nyelviskolája 6. születésnapján visszatéríti most befizetett tanfolyamdíja felét! , Angol, német, olasz, francia, spanyol, szerb- horvát nyelvtanfolyamok Belvárosi oktatási helyszínek ■ Gyakorlott oktatók • Átlagosan 10 fős csoportok • Beszédcentrikus módszerek • 8 tudásszint • Audiovizuális eszközök • Záró- diploma • Ingyenes konzultációs lehetőség Tanfolyamaink: Október 4-től 10 hetes ÁLTALÁNOS 8.10.15.17.18.30 h 2x2 óra- 5790 Ft szombaton 9,14 h 1x4 óra-5990 Ft 5 hetes INTENZÍV (angol, német) 8,101) 5x2 óra-6990 Ft 15.17.30 4x2 óra-5790 Ft 10 hetes SZNTENTARTÖ (angol, német,) 17 h 1x3 óra-4390 Ft 5 hetes (angol, német.) NYELVVIZSGA ELŐKÉSZÍTŐ -alap, -közép és felsótok 17 h 4x2 óra-5990 Ft 10 hetes Buswess Excuse I. II. 8,17 h 2x2 óra-6990 Ft 10 hetes ÜZLETI LEVELEZÉS ni, német, francia) 2x3 éra-7790 Ft FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ (X.-VI. hóig 2x50 óra) 17 h 1x3 óra-2x 7490 Ft 2x2 órás tanfolyamok már Szigetváron és Mohácson is VÁLLALATI KIHELYEZETT csaxxtsésonebonebnfclyamofc KÜLFÖLDI tanfolyamok (tel.: 36-1-201-9212) MAGÁNTANÁR KÖZVETÍTÉS TOLMÁCS ÉS FORDfTOROOA Csoportonként a legjobb hallgató féláron iratkozhat be egy kővetkező tanfolyamunkra! Beiratkozás és szintfelmérés: szeptember 20-21-22-én 15-18 óráig Szalay László Kollégium Universitas utca 2. Tel.: 72/332-485 Tankönyvvásár a helyszínen! ŐÍD BANK HARKÁNYI ÜGYFELEINK FIGYELMÉBE! & rtesítjük Önöket, hogy az idény jelleggel üzemelő, Harkány, Bajcsy-Zs. u. 1/a. sz. alatti kirendeltségünket bezárjuk 1993. szeptember 17-től, Ausztria Lottó befizetésével, valutavásárlással siklósi bankfiókunkban, /Siklós, Felszabadulás u. 26. sz./ alatt állunk rendelkezésükre ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁGA * i