Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)
1993-08-07 / 214. szám
8 uj Dunántúli napló 1993. augusztus 7., szombat Magyarul magyarán Különírjam vagy egybe? Palotabozsok Andelar József a világháború befejezésekor települt ki Németországba, kénytelen-kelletlen, nem önszántából. Ha azt vesszük, némileg még szerencséje is volt: nem annak keleti, hanem nyugati részében talált menedéket. Most itt beszélgetünk Palotabozsok, német nevén „Boschok” főutcáján, - az idős kőműves egy rokonának lagzija miatt látogatott haza. De mint mondja, jött volna egyébként is. Mint ahogy jön minden esztendőben. Látogatóban Josef Andelar kék BMW-jé- ben ülve az épülő iskola alapjain dolgozó szakik munkáját szemléli elégedetten. Sötét nadrágban, frissen vasalt fehér ingben, mellette az „anyósülésen” az elmaradhatatlan stüszikalap. Erről ismeri egész Bozsok. Tört magyarsággal szívesen mesél:-Münchenben lakok, három család van a családi házban. Szerencsére a határon nem kellett sokat várni, hamar itt voltunk. Nagynyárádon lesz a lagzi jövő szombaton - hunyorít ra- vaszkás mosoly kíséretében. A kőművesek - egy lothárdi vállalkozás emberei - pedig dolgoznak keményen. Nem számít, hogy péntek délután vah, hogy tűz a nap, - az iskolának jövő ilyenkorra készen kell lennie. így szól a szerződés. Alapozzák az új iskolát Úgy, mint Schütz József polgármester, aki - megkezdett szabadság ide, vagy oda - ha tegnap megígérte, hogy ma találkozunk, akkor időt is kerít rá.- Az iskola építése most mindennél fontosabb - néz el mesz- szire, mintha a távolban már a 32 milliós költséggel felépülő nemzetiségi tanodát keresné szemeivel. - Két és fél éve vagyunk önállóak, de megérte elszakadni Somberektől. Benn van a faluban a földgáz, járdákat építettünk, árkot burkoltunk, lebontottuk a régi tűzoltó szertárt, bővítettük a ravatalozót, rendbe tettük a temetőt és kálváriát építettünk benne. Befejeztük a Faluházat, a vízműbe pedig beépítettük a vastalanítót. Az új, digitális telefonközpontot éppen a napokban szerelik fel a Faluház mögött, s ha minden igaz, jövőre már be is kapcsolják, ami nagy-nagy könnyebbséget jelenthet mind a gazdasági, mind a kényelmi szempontokra tekintettel. Csakúgy, mint a ma még csak a tervezőasztalon létező csatornázás, ami, ha megvalósul, végleg összkomfortossá teszi az 1300 lelket számláló Palotabozsokot. Mindig újra kell kezdeni Ez pedig nem semmi, főleg, ha az előzményeket is figyelembe vesszük. Tudom, hisz szerencsére vannak személyes emlékeim is Bozsokról. Megboldogult apám itt, a téeszben volt gazdasági vezető egészen 1973-ig, míg a községet össze nem vonták Somberekkel. Kisgyerek voltam, mégis jól emlékszem apám mindennapos útjaira a busszal, később a Moszkviccsal Mohácsról Bo- zsokra, este vissza a városba - jó néhányszor magával vitt engem is. Ismertek a téesz-irodán, mint a rossz pénzt, - ma már nem ismer meg a faluban senki. Illetve, hát a polgármester azért csak megjegyzi: együtt dolgoztak apámmal, kedvelték is egymást annak idején. Még a szőlőnkben is segített a haverokkal a pincénket építeni. Azt, amely félig se készült még el, s egy augusztusi jégeső máris összeomlasztotta, hogy a sáros, iszapos vízre csapva apám hosszan káromolja balszerencséjét, s a pillanatot, amikor fejébe vette, hogy megvásárolja a bári üdülő- területen azt a kétszáz négyszögölnyi területet. De másnap újrakezdték. Talán a bozsokiaktól tanulta, talán tudta magától is: soha nem szabad feladni. 1973 és 91 januárja között Palotabozsok Somberekhez tartozott - ennek minden hátrányával együtt. Bozsok mindig gazdagabb volt Sombereknél, de az összevonás után minden pénzt Sombereknek szántak. Ezt már nem a polgármester, hanem egy helyi fiatalasszony jegyzi meg. Krizmájer Adámné, aki az idegenforgalmi látványosságként és helyi kulturális központként is funkcionáló modern Faluház vezetője, büszkén vezet végig a termeken. Saját konyha, 300 literes üsttel és melegítőkkel, hogy az 500-600 vendéges lag- zikat is legyen hol megtartani. Aztán a nagyterem, a kisterem, a könyvtár és a tetőtérben a 28 ágyas panzió. Az úgynevezett kisterem meg egyenesen a falu közepe: itt próbálnak az énekkarok, a német nemzetiségi nagykórus, a magyar dalkör, és egy trió, no meg a három zenekar, melyek közül a 100 éves múltra visszatekintő fúvósok a leghíresebbek.- Mondják, bárkibe botiasz Bozsokon, az illető egészen biztos zenész, vagy énekes - nevet a muzikális község polgármestere, aki egyébként civilben maga is a fúvósok egyik vezére, trombitán és szaxofonon is játszik. A többségében, mintegy 60 százalékban német nemzetisé- gűekből álló községben a lakosság egyharmada bukovinai székely, minden tizedik bozsoki pedig a Felvidékről települt ide.- Úgy kell gazdálkodni a falu pénzével, ahogy az ember otthon, a sajátjával is teszi. Minden fillért meg kell fogni - mondja Schütz József, majd hozzáteszi: nem titkolja, vannak akik bírálják keménységéért. De nem baj, a kritikát is el kell tudni viselni, meg hát azt tartja a mondás, csak az nem téved, aki nem dolgozik. Márpedig, ha lehet, dolgozni kell. És igenis, hogy lehet. Bozsokon, csakúgy mint mindenütt, létezik munkanélküliség, tétlen emberek viszont nem igen vadnak, s a falu közössége is tesz arról, hogy ez így legyen. így lesz gazdag a falu Hiába nem tetszik egyeseknek, mondja a polgármester, náluk a munkanélküli járadékból kikerülő, de az azt követő, havi ötezernéhányszáz forintra jogosult emberek sem kapják meg addig az önkormányzattól a pénzüket, míg meg nem dolgoznak érte. Havonta négy-öt napról van szó: közhasznú munkának hívják az ilyesmit Palotabozsokon is. így lesz gazdag Palotabozsok, csakis ezzel a szemlélettel. Ahol, ha végigmész az utcán, lépten nyomon a fejlődés velejárójával, az építéssel, építkezéssel találkozol. Akár „közösségi” formában, mint az iskola esetében, akár magánerőből, mint az a Kossuth utca 168-ban felhúzott, félkész palota esetében látható. Vagy a tizennégy művészi stáción a temető oldalban, a Kálvárián. S majd elfelejtem. A 73-ban megszüntetett téesz is újjáalakult hatvan-nyolcvan emberrel. A tikkasztó nyárban az alsó és a felső utcán a bicikli után legy- gyakrabban előforduló közlekedési eszköz újra a traktor. Mint mindenütt a világon, egy tisztességesen fejlődő életerős faluban. Kár, hogy manapság ez nem olyan gyakori Magyarországon, mint, ahogyan azt mindannyian szeretnénk. Pauska Zsolt A magyar helyesírásról, megtanulhatóságáról igen eltérnek a vélemények. Abban viszont nagyon sokan egyetértenek, hogy a legtöbb gondot a különí- rás-egybeírás okozza. Nyelvészek meggyőződéssel vallják, hogy a magyar szabályozott írásgyakorlat e fontos részének is megvan a maga logikája, természetesen a belső, sajátos logikája. Hogy két vagy több szót kü- lönírunk-e vagy egybe, azt mindenekelőtt a szókapcsolat jelentése, értelme határozza emg. Ez abból következik, hogy a magyar helyesírás értelemtükröző. Közérthető, szemléletes példája ennek az első+sorban írásmódja. Az eredetileg csak különírt alaknak konkrét a jelentése, ugyanis valakinek vagy valaminek a helyét jelöli meg a sorban. Egybeírva viszont már az átvitt értelmet, képes jelentést hordozza, s azt jelenti, hogy „mindenekelőtt, leginkább”. A jelentésváltozás szófajváltással jár együtt. Az eredetileg jelzős szószerkezet határozószóvá válik. Ahol a jelentésváltozás végbemegy, azaz a konkrét és a képes jelentés elkülönül, ott mindig döntenünk kell. A jelentés szempontjának érvényesítésével a különírás-egybeírás kritikus eseteinek többségét meg lehet oldani. Következzék most néhány „példa”. Igen elmarasztalta valaki egyik megyei lapunkat a következő hirdetés közlése miatt: „Alvó fotelt vennék.” - A botránkozás oka természetesen a megvásárolni kívánt bútor nevének különírása, mondván, hogy ilyen nincs, mármint olyan fotel, amelyik alszik. Biztosak lehetünk abban, hogy a hirdetés feladója egy pillanatig se ilyenre gondolt, mivelhogy éppen ő szeretett volna alvó állapotba kerülni. A javítást a lap illetékes munkatársának kellett volna elvégeznie. Ez úgyszólván semmiből se áll. Egybeírva ugyanis pontosan azt jelenti, amit a hirdető keres, vagyis olyan fotelt, amelyben nemcsak ülni, hanem aludni is lehet. Ha nem így volna, akkor jónéhány szavunk tilalmi listára kerülne, Ilyenek, mint a mosókonyha, amely nem mos, hanem benne mosnak; a hálószoba, amely nem hál, hanem benne hálnak; a gyakorlóiskola, amely nem gyakorol, hanem benne teszik ezt; aztán a gyakran használt ivóvíz, amely nyilván nem iszik, hanem ezt isszák. Az újabbak közül érdemes megemlíteni az ivóié és a sétálóutca szavunkat, amelyek így egybeírva kifogástalan. Minden különösebb lelki megrendülés nélkül olvastuk azt a hírt, amely szerint egy városunk korszerűsített kórházában betegkönyvtárt avattak. Különírva ugyanis olyan rendetlen, szétzilált könyvtárt jelentene, amelynek a minősítésére nem a beteg szavunk használatos. Közeli termálfürdőnk bejáratánál nemrég a következő figyelmeztetést olvashatták a vendégek: „Óvakodjon a fürdő tolvajoktól!” - Sokan elmosolyodtak, mert ha a helyesírást nem is, de azt bizonyosan tudták, hogy a tolvajok akkor a legártatlanabbak, amikor éppen fürdenek. Rónai Béla Beküldendő a helyes megfejtés augusztus 16-án (hétfő) déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELEZŐLAPON 7601 Pf: 134. Új Dunántúli Napló Szerkesztősége, Pécs, Rákóczi u. 34. VIII. em. A július 24-i lapban közölt rejtvény megfejtése: „Uram ha nekem adja, leírhatja az adójából.” A helyes megfejtők közül utalványt nyertek: Böröcz János, Pécs, Szabadságharc út 51., Papp Zoltánná, Pécs, dr. Boros István u. 2., Tornyos Éva, Mohács, Hársfa u. 4., Vida Istvánná, Pécs, Rózsa u. 4., Zakariás Zoltán, Siklós, Árpád u. 8. Az utalványokat postán küldjük el. Az iskola építése a legfontosabb feladat Fotó: Löffler Keresztrejtvény
