Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)

1993-08-17 / 224. szám

2 üj Dunántúli napló 1993. augusztus 17., kedd Mi lesz veled jégeső-elhárítás? (Folytatás az 1. oldalról) séget jelentősen fokozná, ha a határokon túl is megkezdődne talajgenerátoros védekezés. A finanszírozási problémák­ról az igazgató részletesebben is beszélt. Mint mondotta, több mint száz mezőgazdasági nagy­üzem, az Országos Meteoroló­giai Szolgálat, a mezőgazdasági termelőknek a felsorolt három megyében működő szövetségei (a TESZÖV-ök), valamint két biztosítótársaság nyújt a Nefela számára anyagi támogatást. Van azonban több olyan szö­vetkezet is - Somogybán össze­sen negyven - melyek egyesü­leti tagok ugyan, de a finanszí­rozáshoz nem járultak hozzá.-Összesen 700 ezer forint folyt be a kasszánkba ebben az évben. Sajnos ez az összeg csak töredéke annak az ötmillió fo­rintnak, amely az érintettek ál­dozatvállalásával összehozható lenne, s amely lényegesen na­gyobb biztonságot garantál­hatna a védett területen élők, gazdálkodók számára. A to- borzó munkánk csak akkor volt valamennyire eredményes, ha külön megkerestük az érintett önkormányzatokat. Júliusban az egyesület veze­tői felkeresték a Földművelésü­gyi Minisztérium illetékeseit, hivatkozva arra, hogy más or­szágokban részben központi alapból finanszírozzák a jégel­hárítást. A minisztérium szak­emberei elmondták, hogy szíve­sen adnának megelőző támoga­tást, ha lenne arra valamiféle jogcímük. Megjegyzendő, hogy a ta­pasztalatok szerint valamivel több mint kétszeres lenne a vé­dett területen a jégkár, ha nem alkalmaznák a talajgenerátoros módszert. Ennek ismeretében némiképp aggasztó, hogy az egyesület esetleges megszűné­sével kell számolni, ha az ön- kormányzatok áldozatvállalása nem lesz jelentősebb, ha nem csatlakoznak újabb települések az egyesüléshez. Ugyancsak el­gondolkodtató, hogy egy új el­hárítóközpont létrehozása lega­lább 200 millió forintba ke­rülne. Szabó Anikó Debrecenben megnyílt az Ady Akadémia A határok osztottak, de közös magyarságunknak a legfőbb tar­talma között ott van a törté­nelmi örökségünk, a megoszt- hatatlanul közös történelmi tu­datunk. Ugyanígy határoktól függet­lenül közös mindaz, ami a ma­gyar irodalom és a magyar mű­vészet múltjából és jelenéből árad rajtunk keresztül az elkö­vetkezendő magyar nemzedé­kekre. S közös az a nagy alkot­mányos örökség is, amely tör­vényeink szavaiban és szelle­mében a magyarságnak a múlt­jából tovább viendő a jelenből, a jövő felé. E szavakkal köszön­tötte Szabad György hétfőn a debreceni Ady Endre Akadémia hallgatóit. Nagy Zoltán professzor, az akadémiának otthont adó Kos­suth Lajos Tudományegyetem rektora köszöntőjében arról be­szélt, hogy méltó lenne, ha a kormányzat hivatalos tovább­képzési fórumként ismerné el az Ady Akadémiát, mint ahogy Ukrajna már megtette. Új idegenforgalmi koncepció (Folytatás az 1. oldalról) tek, a magánszektor, az érdek­képviseletek és az OIH egymás közötti kapcsolatában a zökke­nőmentes együttműködésre kell helyezni a hangsúlyt. Ugyan­csak kiemelten szükséges ke­zelni az egységes - vonzó, de reális - országkép kialakítására vonatkozó törekvéseket. Tég- lássy Tamás szerint 1996-ig, vagyis a viágkiállítás és a hon­foglalás 1100 éves évforduló­jára az országot teljes mérték­ben fogadóképessé lehet tenni, ám ennek természetesen ára is van. Az OIH a jövőre évre vo­natkozó tervei megvalósításá­hoz például 3-4 milliárd forin­tos költséggel számol. Bár Tég- lássy Tamás annak a meggyő­ződésének adott hangot, hogy a kormány nemcsak elfogadta, de megértette és „magáévá tette” az új koncepciót, ennek némileg ellentmondani látszik az a tény, hogy a jövő évi költségvetés tervezete csak 2 milliárd forin­tot - tisztán költségvetési pénz­ből az ideinél is kevesebbet, csupán 200 milliót - jelöl meg idegenforgalmi célokra. Ennek ellenére az OIH vezetője opti­mista, hiszen mint mondotta: az évezred végére az idegenforga­lom a világ legnagyobb ipará­gává válik, s ezzel a ténnyel nem lehet nem számolni. Tovább gyűrűzik a debreceni olajbotrány Alighanem újabb fejezettel bővül a debreceni olajhamisítási botrány: jelentősen megcsap­pant ugyanis a volt szovjet ka­tonai repülőtéren tárolt kerozin mennyisége. A nagy mennyi­ségű repülőgép-hajtóanyagot a kárelhárítási munkák során, az erősen szennyezett talajból és talajvízből gyűjtötték össze, s azt a helyszínen tartályokban tá­rolták. A hatósági ellenőrzések során a napokban azonban kide­rült: a kerozin nagy része eltűnt. Szakértők szerint a repülő­gép-hajtóanyag alkalmas a ház­tartási tüzelőolajból átalakított gázolaj viszkozitásának és szí­nének javítására. Nem kizárt te­hát, hogy valahol Hajdú-Bihar- ban egy eddig még feltáratlan „olaj átalakító” is működik, s oda vándorolt a repülőtéri kero­zin. Az MTI debreceni tudósító­jának értesülései szerint az ügy­ben hamarosan vizsgálatot ren­del el a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség. Ugyancsak az olajügy újabb fejleménye, hogy a hatóságok vizsgálni kezdték egy nyíregy­házi bejegyzésű kft. olajbeszer­zési és értékesítési tevékenysé­gét. Előbb minden rendben lévő­nek tűnt, mivel a beszerzési számlák a MÓL Rt.-tői szár­maznak. Csakhogy a tüzetesebb vizsgálat kiderítette: a számlák hamisítványok, azok tőpéldá­nyai nem találhatók meg a MÓL Rt.-nél. A cég ügyveze­tője egy hivatásos katonatiszt. Az ügy részleteit - a katona­tiszt-ügyvezető előzetes letar­tóztatásba helyezése mellett - a Hajdú-Bihar Megyei Főügyész­ség Nyomozóhivatala vizsgálja. © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Mentőcsoportok tagjai elszállítják a két bombarobbanás egyi­kének áldozatát, amelyek Barcelonában két étteremben történ­tek augusztus 15-én. A többi 12 merénylethez hasonlóan, amelyeket július 20-a óta ipari célpontok ellen elkövettek, ezeket is a baszk szeparatista mozgalom, az ETA vállalta magára mti telefotó Szörnyűséges a foglyok sorsa A boszniai horvátok azzal fe­nyegetőznek, hogy kivonulnak a genfi tárgyalásokról és megál­lítják a Közép-Boszniába tartó segélyszállítmányokat, ha a nemzetközi közösség nem for­dít ugyanolyan figyelmet a hor- vát sebesültek és betegek sor­sára, mint a boszniai muzulmá­nok megmentésére. Súlyos harcok zajlottak a hétvégén a hercegovinai szék­városnál, Mostarnál a muzul­mán és a horvát erők között. A horvátok sok foglyot ejtettek, s táborokba szállították őket. A Vöröskereszt egyik szóvivője elmondta, hogy a táborokban szörnyű körülmények vannak: sokfelé megölik a foglyokat, számos rabot pedig munkaszol­gálatosként az első vonalban dolgoztatnak. A boszniai horvát erők arra kényszerítenek többezer mu­zulmán foglyot, hogy a front­vonalakon dolgozzanak - kö­zölte hétfőn a Nemzetközi Vö­röskereszt szóvivője a BBC-nek nyilatkozva. „Számos foglyot megöltek és megsebesítettek, és ezáltal súlyosan megszegték a nemzetközi emberi jogi egyez­ményeket” - mondta a szóvivő. Glemp bíboros bírálta a szexpropagandát Józef Glemp bíboros, a len­gyel római katolikus egyház feje a lengyel sajtóban élesen bírálta, hogy Lengyelországban soha nem látott „virágzásnak” indult a szexpropaganda, és sürgette, hogy az egyház vegye fel a harcot a nem kívánatos je­lenség ellen. Vasárnap Józef Glemp Czestochowában, a Jasna Góra-i kegyhelyen össze­gyűlt zarándokok előtt mondott beszédében bírálta az iskolai szexuális felvilágosítást is, és elítélte a tömegtájékoztatási eszközöket, mert azok - sze­rinte - hozzájárulnak a szex­propagandához. O Bécs: „Ha senkinek nem kel­lenek ekék, jöjjenek újra a tan­kok” - ezzel a címmel jelent meg hétfőn a bécsi Kurierban cikk a kelet-európai hadiipar gondjairól. Az írás szerint a nyugati csúcstechnikához sza­baddá vált út lehetővé teszi a volt VSZ-tagállamok hadiipari üzemeinek, hogy Nyugaton is versenyképes katonai felszere­léseket állítsanak elő, s a termé­kek iránt van is érdeklődés. Most új terveket és fegyvereket kovácsolnak több helyütt, mi­után leomlottak a nyugati csúcselektronika beszerzését gátló korlátok. O Genf: Peter Sutherland, az Általános Vámtarifa és Keres­kedelemi Egyezmény szerveze­tének (GATT) vezérigazgatója hétfőn közvetlenül a világ fo­gyasztó polgáraihoz fordult, arra kérve őket, hogy gyakorol­janak nyomást kormányaikra a világkereskedelmi tárgyalások mielőbbi befejezése érdekében és azért, hogy a világkereskede­lem minél szabadabb legyen, s a fogyasztók érdekét tartsák szem előtt - jelentették a hírügynök­ségek Géniből. Sutherland sze­rint a protekcionizmus majd­nem mindig a fogyasztót sújtja. Elfogták a géprablót Tizenhárom órás alkudozás után hétfő hajnalban a német rendőrség Düsseldorfban őri­zetbe vette a KLM holland légi- társaság gépét eltérítő egyip­tomi terroristát. A német rend­őrség szerint az 55 éves gép­rabló két utolsó túsza észrevét­lenül kiszökött a gépből, s ezt követően a rendőrök megroha­mozták a légijárművet. A rend­őrség szóvivője szerint a kom­mandósok nem használták fegyvereiket és sértetlenül fog­ták el a géprablót. A terroristá­nál nem találtak robbanóanya­got. A géprabló előbb New Yorkba akart tovább repülni, majd azt követelte, hogy az amerikai hatóságok engedjenek szabadon egy Egyesült Álla­mokban őrizetben tartott fun­damentalista vallási vezetőt. O Varsó: Hétfőn a lengyelor­szági Bialystokban megemlé­kezéseket tartottak az egykori zsidó gettóban kitört felkelés ötvenedik évfordulója alkalmá­ból. Az évforduló kapcsán tu­dományos szemináriumot is rendeztek „A bialystoki zsidók nyomában,, címmel. Ennek résztvevői hangsúlyozták, hogy Lengyelországban a varsói get­tófelkelés mellett a bialystoki volt a zsidóság második legna­gyobb szabású tömeges meg­mozdulása a nácikkal szemben. O Kijev: A korábbinál jóval szigorúbb sugáregészségügyi intézkedéseket vezettek be a kijevi hatóságok az élelmisze­rek és a vizek tisztaságának fo­kozása érdekében. Az illetéke­sek szerint a már eddig is ala­csony, úgynevezett megenge­dett szennyezettségi értékeket átlagosan 10-20-szor alacso­nyabb szinten állapították meg. Román vasutak: bénult vonalak A román vasutakon változatlan a forgalmi helyzet: a mozdony- vezetők hatodik napja tartó álta­lános sztrájkja következtében a brassói szakszervezeti központ hatáskörébe tartozó fűtőházak nem adnak vontatóeszközöket és a Bukarestet érintő vonalak kivételével gyakorlatilag nincs vasúti közlekedés. Lángoló erdők Görögországban Több mint ezer hektár mező, erdő és rét vált a lángok marta­lékává a hét végén Görögor­szágban, ahol harminckét tűze­sethez riasztották a tűzoltókat. Bár a tűzfészkek többségét hét­főre sikerült lokalizálni, to­vábbra is lángolnak az erdők az Attika-félsziget előtt található Euböa-szigeten, az Egei-tenger északi részén fekvő Thászosz szigetén, Korinthosz vidékén és az Athén közelében fekvő Pár- nisz-hegy környékén. Euböa szigetén eddig 500 hektár erdő vált a lángok martalékává. A tűzvész megfékezésére repülő­gépeket is bevetettek. Thászosz szigetén hétfőn több helyről je­lentettek tüzet, itt eddig 250 hektár erdő és bozót égett el. Az első vizsgálatok szerint építési vállalkozók okozták a tüzet. Wasmosy és a magyar köszöntés Juan Carlos Wasmosy, Para­guay vasárnap beiktatott elnöke az elnöki palotában hangos „szervusz” köszöntéssel üdvö­zölte Major László nagyköve­tet, amikor bekonferálták a ma­gyar delegációt. Markó Gabri­ella, az MTI tudósítója szerint az elnök körül álló politikusok meglepetéssel figyeltek fel a magyar szóra. Wasmosy apai őse, Vámosy József Magyarországon szüle­tett és Debrecen környékéről vándorolt ki öccsével együtt Dél-Amerikába 1828-ban. A testvérek először Rio de Janei- róban telepedtek le, azonban a fiatalabb Vámosy hamarosan visszatért Európába és Ham­burgban állapodott meg. Vá­mosy József azonban néhány év alatt sikeres üzletemberré küz­dötte fel magát és Paraguay fő­városában Asunciónban telepe­dett le. A családban később volt költő, ügyvéd és lapkiadó is. A Vámosy névből - az elbeszélé­sek szerint - egy hivatalos do­kumentumba került elírás után lett Wasmosy. Juan Carlos Wasmosy 1938-ban született Asunción­ban, s pár szót tud magyarul. Ismeretlen külföldi turisták felszedik hálózsákjaikat, míg má­sok tovább alszanak, hétfőn, augusztus 16-án az Eiffel torony alatt. Párizs kempingjei és szállodái zsúfolásig telítettek az idei nyár vakációs időszakában. mti telefotó Levágni a tolvajok végtagjait Multan dél-pakisztáni város­ban egy bíró két tolvajt arra ítélt, hogy levágják jobb kezü­ket és bal lábukat. Az ítéletet az iszlám törvények alapján hozták - jelentette az AP amerikai hí­rügynökség. Áz iszlám törvénykezést 1979-ben vezették be Pakisz­tánban, de eddig még nem haj­tottak végre végtagamputációt. A két tolvajt, Mohammed Junist és Gúlám Musztafát „kiegészítő büntetésként” 20 évi börtönre, és 3300 dollárnak megfelelő pénzbüntetésre is ítélték. 1992-ben Navaz Sarif akkori miniszterelnök állította fel az úgynevezett különleges bírósá­gokat, amelyeknek az volt a fel­adatuk, hogy gyorsított tárgya­lásokat tartsanak. Ilyen bíróság hozta a tolvajok elleni ítéletet. Benazir Bhutto korábbi mi­niszterelnök erőteljesen elle­nezte a különleges bíróságok felállítását, mondván, hogy azok működése ellenkezik a nemzetközileg elfogadott jog­elvekkel. Az orvosok is tilta­koztak a különleges bíróság ítélkezései ellen, és kijelentet­ték, nem hajlandók végrehajtani a végtagok levágását. A különleges bíróság sza­bályzata szerint az elítélt csak egy fórumon fellebbezhet az íté­letet követő 30 napon belül. VIDCOVOX Háztartási gép és híradástechnikai szaküzletek Pécs, Hungária u. 13, (volt Dr. Doktor S. u.) Pécs, Jókai tér (volt fodrászat) Pécs, Citrom u. (északi oldal) FUNAI 51 cm tv FUNAI 51 cm TXT tv ELEKTA51 cm tv ELEKTA 51 cm TXT tv ELEKTA 55 cm TXT tv Japán képcsöves 51 cm-es tv Japán képcsöves 55 cm-es tv 37 cm-es színes tv Musiccenterek Míkrosütők Rowenta porszívó Rowenta szőnyegtisztító Parabola szett tel.: 72/314-044 tel.: 72/410-083 tel.: 72/336-050 24.900 Ft 27.900 Ft 25.900 Ft 28.900 Ft 31.900 Ft 21.900 Ft 24.900 Ft 21.900 Ft 6.400 Ft-tól 16.900 Ft-tól 13.900 Ft 30.900 Ft 20.900 Ft PHILIPS WHIRLPOOL hűtő és mosogatógépek nagy választékban DÍJTRLRN házhoz szállítás Pécs területén!

Next

/
Thumbnails
Contents