Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)
1993-07-07 / 181. szám (183. szám)
1993. július 7„ szerda uj Dunámon napló 9 Hiteles képet az országról Ki és mit propagáljon? „A festészet meghalt” Találkozó Vasarely vei Minden ország jogos igénye, hogy külföldön hiteles képet formáljanak róla. S ugyanilyen jogos törekvése, hogy a maga eszközeivel befolyásolja ezt a képalkotást. Különösen igaz ez egy olyan ország esetében - mint amilyen hazánk -, amely földrajzi helyzeténél és gazdasági adottságainál fogva ezernyi szállal kapcsolódik a külföldhöz, a külső környezethez. így hát cseppet sem meglepő, hogy egy MDF-es honatya és a kormány - ugyancsak MDF-es - tájékoztatási államtitkára szinte egyidőben jutott arra a következtetésre, hogy az országról szóló külföldi információk bővítése érdekében valamit tenni kell. Mi a különbség Csapody Miklós és Katona Tamás elképzelése között? A legalapvetőbb - legalábbis az eddig ismertek szerint - az, hogy míg a képviselő egy koordinációs fórum létrehozásával és legalább 19o millió forint hozzáadásával a meglévő tájékoztatási intézmények munkáját „dúsítaná” fel, addig az államtitkár egy önálló nemzetpropaganda-központ létrehozását tartja célszerűnek, ami természetesen jóval nagyobb költségvetési támogatást követel. Lényeges ez a különbség? Bár a témáról szóló vitacikkek szerint nagyon jelentős mindkét elgondolás anyagi vonzata, őszintén szólva nem ez ejti Majd hetven évvel ezelőtt készült el az az épület Pécsett, a Jókai utcában, amely jelenleg a pécsi Pollack Mihály Építőipari Szakközépiskola kollégiumaként működik. Mivel azóta a házban jelentősebb korszerűsítés egyáltalán nem történt, alaposan elhasználódott az elmúlt évtizedek alatt, ezért halaszthatatlanná vált a felújítása. Durucz István iskola-igazgató szerint egy olyan rekonstrukció vette a kezdetét a közelmúltban, amelynek eredményeként a város egyik legkényelmesebb és legszebb diákotthona valósul meg még ebben az esztendőben. A korábban 12-16 tanulót befogadó háló- és tanulótermeket szétválasztják, s két-, négyágyas szobákat, valamint tágas és világos tantermeket alakítanak ki. gondolkodóba az embert. Sokkal inkábbb az a koncepció, amelyet a nemzetpropagandáról szóló kormányelőteijesztés tartalmaz. Mit jelent például az, ami mellett - úgymond - ki kell állnia a propagandának, hogy: „a haza újra magyarrá alakításának törekvéseit kell a világ előtt bemutatni”? S mi az, ami ellen fel kell lépnie: „szemben mindazon eszmékkel, amelyek az európaiság fátyla mögé rejtik a magyar gyökérzet, a hazafiság hiányát”? Kell-e külön propagandaközpont? Az ország viszonylag fejlett tájékoztatási infrastruktúrával rendelkezik, hiszen a külképviseletek, kereskedelmi ki- rendeltségek, kulturális intézetek, az írott és az elektronikus sajtószervek mind-mind az úgynevezett nemzetpropaganda szolgálatába állíthatók. Nem lenne-e hatékonyabb és olcsóbb a meglévő intézményrendszer jobb kihasználása, anyagi-technikai ellátottságának javítása, mint újabb szervezet létrehozása? Örvendetes a témában folyó vita, mert ez esélyt ad arra, hogy végülis a legésszerűbb elképzelés kerüljön megvalósításra. Mert egyvalami nem vitatható a kormány előterjesztéséből: az ország politikai, gazdasági kapcsolatait segítő, valósághű külföldi propaganda valóban létkérdés. A nagy munkával járó átalakítás a tervek szerint idén ősszel befejeződik, s a tanulók szeptemberben már a megszépült kollégiumba térhetnek majd vissza. A rekonstrukcióval egyidőben a diákotthon mögött konyha és étterem épül, amelynek átadására jövő év tavaszán kerül sor. Ez a minden igényt kielégítő létesítmény lehetővé teszi, hogy diákcentrumként is működjön. A két beruházás kivitelezője az Attika Kft., a költsége - említést érdemel, hogy az építőiparis diákok több millió forint értékű társadalmi munkát végeznek - megközelíti a 120 millió forintot. A pénzt az önkormányzat és a kormány céltámogatási alapja bocsátja a „kispollack” rendelkezésére. R. N. „A festészet meghalt”. Egy ilyen állítás önmagában is meglepő, hát még ha a XX. század utolsó évtizedeinek egyik legjelentősebb alkotóművésze mondja. Márpedig Victor Vasa- relynek, az optikai művészet megteremtőjének most ez a véleménye. Közbevetőleg: maradjunk inkább a magyar névnél, hiszen Vásárhelyi Győző nemcsak, hogy magyarul állította ezt, s magyarul indokolja véleményét, hanem külön is fontosnak tartja kijelenteni: magyarnak született, s magyar maradt - bizonyságul még Petőfi versét is idézi. S a magyar újságírókkal folytatott beszélgetés során egy pillanatra sem vált át franciára, sokszor ízesen, a népi kifejezéseket, vagy a fél évszázaddal ezelőtti pesti „aszfaltnyelv” szavait is beleszövi a beszélgetésbe. - Az ember a talpától az utolsó hajszáláig megmarad annak, ami volt. Én magyar vagyok - mondja. Erre a találkozóra egy különös ügy adott alkalmat, áz a pereskedés, amely Vásárhelyi családja, illetve az általa létrehozott alapítvány között folyik, s amely nem mentes a személyeskedéstől, a sokszor szélsőséges hangvételű megnyilatkozásoktól. Ennek során hangzott el az, hogy a művészt családtagjai „elzárják a világtól” bezárva tartják, befolyásuk alá vonják, - saját nyerészkedési céljaikra akarják kihasználni betegségét, előrehaladott korát. Ezért is kérte az MTI párizsi tudósítója ezt a különlátogatást a francia fővárostól mintegy 35 kilométerre lévő, hatalmas ősparkban álló műterem-házban. Az első pillanat megdöbbentő: a mester ott ül írósztalá- nál, ki is integet - de az oda vezető üvegajtó zárva. Hamar tisztázódik a félreértés: egy másik ajtó vezet a nagy irodába, afféle házimúzeumba, s percek múlva ott kezdődhet meg a beszélgetés. Az „ügyről” Vásárhelyi nem szívesen beszél - mint mondja, ő sohasem folyt be az alapítvány ügyeibe, a róla szóló híreszteléseket „ellenséges indu- latú” embereknek, befolyásolt helyi lapoknak tulajdonítja. - Az emberek szívesen találnak valami rosszat. Én egy egész életen át mást sem csináltam, mint megpróbáltam valamit alkotni, kijelenteni valamit a világnak - méghozzá nem anyagi ellenérték fejében. Csak azt mondhatom, hogy akinek megadatik az esély rá, hogy műveivel foglalkozzanak, az számítson arra, hogy vitatkoznak róla.- A festés már rég kiment a divatból. Van ezer másféle munkalehetőség számomra: mostanában inkább írok, a világ zajáról és a világ csendjéről. Van mondanivalóm, amely nem titok, de az ember eddig megtartotta magának. Most sem szánom közlésre, inkább afféle magánbeszélgetésnek.- Természetesen dolgozom még, de a munka különleges valami. A múlt dolgain mindig kissé javítani kell - bizonyos színek például számomra elromlottak, mások megváltoztak. Mégis, az ember jól érzi magát, ha azt látja, hogy kinn a zöld fák és a többi színek milyen jól összeillenek, megelégedettséget adnak. A gondolat különben is borzasztóan komplex dolog. Amíg nem lesz kifejezés belőle, addig a legtitkosabb emberi alkotás, amelyet eddig tulajdonképpen sohasem tudtak megmagyarázni. Talán megmarad, ha leírom. S, talán vannak más eszközeim is arra, hogy kifejezzem magam. Nagyon határozott elképzeléseim vannak arról, hogy egy ember mivel tartozik a társadalomnak, a világnak. '-Gondolataim azonban nem kötődnek száz százalékig a festészethez. Képeket alkotni szerintem teljesen elmúlt dolog, ami ma már nem érdekli az emberiséget. Amikor csináltam, meg voltam győződve, hogy ez fontos, de ma, ha megnézem régi munkáimat, rájövök: tulajdonképpen nem csináltam mást, mint a többiek, - egy divatot, egy irányzatot, hogy az ember igazolja a létezését.- Most világválságról beszélnek, nemcsak a festők, hanem az írók, a színészek is válságban vannak. Nincs a világon több boldogtalan ember, mint a művészek között, - mert ők érik el a legkevesebb sikert. Talán mert úgy látják, hogy egyéni értéküket a közítélet elégtelennek tartja, olyannak, amivel nem érdemes foglalkozni. Ez ellen borzasztó nehéz küzdeni - a világ küzdelme az egyéniség ellen ma mindennapos jelenség, az égvilágon mindenütt ez van, s az egyének mindenütt vereséget szenvednek. Mindenki győzni szeretne, de milyen győzelmet érhet el egy festő? A festészet a régi, de mára elérkeztünk oda, hogy semmi sem ment ki annyira a divatból, mint a festmény. Bekeretezni és kiállítani egy galériában ... sokat nem jelent. A beszélgetés itt félbeszakadt, más vendégek érkeztek. De elmenőben, a kis irodába pillantva az asztalon rajzokat is láttunk . .. Kis Csaba Kevesebb gyomorrák Sokszorosan bebizonyosodott, hogy korunk rettegett betegsége, a rák gyógyítható, ha megjelenését idejekorán felismerik. Ezt azonban sajnos a hazai statisztikák egyelőre nem igazolják vissza: évente mintegy 30 000-en halnak meg daganatos betegségekben.- A rák milyen formái terjednek, melyeknél tapasztalható csökkenés - kérdeztük dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját.-Az utóbbi évek halálozási statisztikáit a légcsőhurut és a tüdőrák vezeti. Biztonsággal állítható, hogy ennek elsősorban a dohányzás és a portól, kipuffogó gázoktól szennyezett levegő az oka. Tapasztalataink szerint ugyanakkor bizonyos mértékig visszavonulóban van a gyomorrák. Másfél évtized alatt mintegy negyedével csökkent az e betegségben szenvedők aránya. Nagy valószínűséggel azért, mert - I egyebek közt a hűtőszekré- | nyék, a fagyasztók elterje- ] dése nyomán - jó irányban változtak az étkezési szokások, s például tetemesen csökkent a nehezen emészthető füstölt húsok fogyasztása. Emelkedik viszont az emlőrákosok száma és 15 év alatt csaknem háromszorosra nőtt az ajkakon, illetve a szájüregben jelentkező rosszindulatú daganatos betegségek aránya. Szinte ijesztően felszökött a 35-40 év közötti rákos férfiak halandósága. S noha ennek nyilván nehezen tetten érhető okai vannak, megkockáztatom, hogy közrejátszik benne a megélhetésért folyó hajsza, a munkanélküliségtől való félelem és a szinte állandósuló stressz. A rák elleni tudományos küzdelem részeseinek természetesen regisztrálniuk kell, hogy bizonyos esetekben teljesen reménytelennek hitt betegeknél eredményesnek bizonyultak természet- gyógyászati módszerek, pl. a lékúra vagy a hústalan táplálkozás. Figyelnünk kell minderre már csak azért is, mert az orvostudomány még mindig keveset tud a rákról. A hagyományos orvosi terápiák - az operáció, a sugár-, illetve gyógyszeres kezelés - mellett (tehát nem helyett!) jómagam egyáltalán nem vagyok a természetes gyógymódok ellen. Elvégre is a természetgyógyászat azokra az ismeretekre támaszkodik, amelyeket az emberiség több évezredes I története során tapasztalt. Bővítés és felújítás 120 millió forintért korszerűsítik a pécsi Pollack Mihály középiskola kollégiumát Kell azért iskolába is járni. . . Szégyenlős vallomás a vakáció közepéről És ki kérdezi meg a gyerekeket? Persze, ugyancsak fogós kérdés, ha azt akarjuk komolyan eldönteti, kiért is van az iskola: a tanárért-e avagy a tanulókért. Az nem vitás, ki mondja meg, hogy mi történjék egy iskolában. Hallhattunk is épp eleget oktatási módszerekről, reformokról, új tankönyvekről, kísérletekről, elfuseráltakról és jól beváltaktól egyaránt. Az iskola, úgy tűnik, kimeríthetetlen téma, ahogy az egykori gyerekkönyv címe mondta: ott mindig történik valami. Csak arról olvasni ritkán, maguk a nebulók mint vélekednek az iskoláról. Tényleg igaz lenne a szlogen, hogy „az iskola a második otthonunk”? Vagy csak beletörődve járják az éveket, a nyolcat, a négyet, a ki tudja mennyit? Most, hogy végre eljött az ó, ió, ció, áció, káció, akáció, vakáció, talán megbocsátóbbak az iskolával szemben, véltem, tudnak távolságot tartóan, némiképp objektiven „nyilatkozni” érzéseikről. És persze, óhatatlanul szóba került újra és újra a hosszú nyár, a nyaralás. A pécsi MÁV-ház udvarán, mely egy hatalmas játszótér is egyben, három gyereket csíptem fülön egy kis beszélgetésre, estefelé, mikor talán már kissé fáradtabbak is voltak, s így készségesen ültek le a padra, a homokozó mellett. A legkisebbről, Kertész Balázsról hamar kiderült, hogy még csak ősszel fogja megkezdeni a sulit, eddig az óvoda „padjait” koptatta. Természetesen azt mondja, hogy játszani szeretett legjobban (minő csoda), de büszkén emlegeti, hogy számolni is megtanultak. Kérdésemre, mennyi kettő meg három, rögtön rávágja, hogy öt. Akkor mit fogsz tanulni az iskolában? Hát, írni még nem tud, feleli. Az óvodában főleg verset mondani és énekelni tanultak, az előbbit szereti, az utóbbit nem. Közli is mindjárt, hogyha az iskolában énekelnie kell, kiugrik az ablakon. Ezen mindhárman jót derülnek. Sajnos, mikor arra kérem, mondjon akkor inkább egy verset, minden habozás nélkül rávágja, hogy nem emlékszik egyre sem. Fej- csóválásomra még hozzáfűzi egy valakitől ellesett fintorral:- Könnyen felejtek ...- No és a nyár? - hogy valami kellemesebb témát kerítsünk.-Lenn játszom az udvaron. A testvéremet elengedik a fürdeni, de engem nem - panaszolja. A tévét sem nézheti éjszakába nyúlóan, ezt is sérelmezi némileg.- Csapdát szoktunk építeni - mondja aztán nekividámodva. - Az Attilát úgy belehajítottam, hogy össze-vissza tört!- Nem inkább fordítva volt az? - kezd el nevetni mellette a nagyfiú, Miklovics Zoltán, ő a Köztársaság Téri Iskolában végezte az 5. osztályt. Karlaky Barbara azonban ugyanott csak az elsőt járta ki, előbb hozzá fordulok a lehető legbanálisabb kérdéssel, miszerint „hogy ízlett a suli”?- Szeretek iskolába járni - feleli. - Nem vártam annyira a szünetet, mint a többiek, szerintem jobb az iskola. Szintén obiigát kérdés a bizonyítvány, hál’ Istennek, ez is ,jól megfelelt”. Barbara egyébként franciául is tanul, amire eléggé büszke, s az unszolásra, hogy mondana valamit franciául, szép kiejtéssel köszön, „Bonjour, madame!” Aztán tovább vallatom:- Hol nyaralsz?- Siklóson a nagymamánál.-És amikor itthon vagy, ki vigyáz rád?-A nővérem. Ő napközben olvas és tévét néz. Meg főz.- Mit főzött ma ebédre?- Zöldbabot. Szeretem.- Gondolom, a fagylaltot is szereted.- Igen, De csak néha kapok. Fagylalt-ügyben Zoli is szakértőnek mutatkozik, ő már szinte az egész kínálatot végigkóstolta, állítja, a Mars és Snickers a legjobb. Balatonon, a nyaralás utolsó napján a boltos adott neki egy ingyen jégkrémet.- Ezek szerint már megvolt a nyaralás?- Igen, Fonyódon voltam. De Pécsett is járok majdnem minden nap a Hullámba.- Külföldön voltál már?- Csak egyszer, Németországban. Eléggé régen volt, négy-öt éve, alig emlékszem rá.- Gondolom, az iskolára annál élénkebben emlékezel még.- Hát igen. A bizonyítvány nem volt túl fényes, főleg a matek és a magyar meg a nyelvtan okozott gondot. De a francia és az angol jól megy, volt egy kiváló angol tanárunk, nagyon sok mindenre megtanított minket, anélkül, hogy angolul írtunk volna, pusztán szóban. Kár, hogy jövőre már nem ő tanít majd.- Te, ha nem lenne kötelező iskolába járni, mit csinálnál?- Hát... - bizonytalanodik el, nagy a kísértés, hogy rávágja, hogy az iskola felé sem nézne. De aztán megembereli magát:- ... azért járnék. Nem akarok buta maradni. Persze, meg kell kérdezni, mi szeretne lenni. És világos, hogy erre 10 évesen azt kell válaszolni, hogy pilóta. De jobban is szeretem, ha ezt válaszolják a gyerekek, s nem azt, hogy „marketing menedzser”, mint hallottam egyszer. M. K. i 1 M t k
