Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)
1993-07-07 / 181. szám (183. szám)
8 uj Dunántúlt napló 1993. július 7., szerda Mandarinul Magyarországon Üj nemzeti kisebbségek? Á llítólag Budapesten is lakott a vérbe fojtott Tie- nanmen téri diáktüntetés vezérének nővére. Rutinszerűen járulnak akupunkturás kezelésre különböző panaszokkal küzdő betegek a nehezen kimondható nevű orvosokhoz. Egymás után nyílnak a sárkánnyal díszített cégtáblájú éttermek. Hányán vannak, mikor és honnan jöttek, mivel foglalkoznak a magyarországi kínaiak? Létszámuk 1991 őszén tetőzött: harminc-negyven ezren tartózkodtak határainkon belül. A magyar-kínai vízum- mentességi egyezmény, a Németh-kormány liberális bevándorlási politikája megtette a magáét. Hamarosan meglett azonban a böjtje, s az új kabinet a feketekereskedelem visszaszorítására hivatkozva visszaállította a vízumkényszert. A kínaiak ekkor tömegesen hagyták el hazánkat, de voltak akiket ki kellett tolon- colni. Az itt maradókhoz fokozatosan mégis újabbak csatlakoztak, s úgy tetszik, véglegesen kialakult az ilyen jelenségek kutatói számára módfelett érdekes magyarországi kínai kolónia. Ez a közösség ugyanis az öreg földrész egyik legnagyobb „kínai képződménye”, s az első ilyen jellegű kisebbség a politikai értelemben vett egykori Kelet-Európábán. A hazánkban élő kínaiak száma különféle becslések szerint ma három és tízezer közöttire tehető. Nyíri Pál, aki szaktekintélynek számít a magyarországi kínai kolónia kutatásában, a Valóság című folyóiratban azt úja, hogy az alacsonyabb érték jobban megközelíti a valóságot. Ezeknek a jobbára egyedülálló, húsz és harminc év közötti személyeknek többsége férfi, végzettségük magasabb a kínai átlagnál, de csak kévésüknek van diplomája. Legnagyobb részük otthon is üzlettel foglalkozott, de találni soraikban volt pártkádert, művészt és orvost is. Csekély kivétellel valamennyi kínai tartományból érkeztek jövevények, s mivel másként nem értenék meg egymást, mandarin kínai nyelven érintkeznek. Az új telepesek túlnyomó rész? a „szárazföldi Kínából” jött, nagy részük az ország északi feléből származik, ezért az elenyésző számú tajvani és hongkongi hasonulni kénytelen a „kontinentális táborhoz”, s jó viszonyban van a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségével. Legtöbbjük Budapesten él, bár számuk Miskolcon, Pécsett, Sopronban és más városokban is jelentős. Pénzügyi helyzetüktől függetlenül általában munkáskerületekben laknak, és irodáikat is hasonló helyeken, vagy egyre gyakrabban az üzleti negyed plebe- jusabb részein hozzák létre. Sok gondot okoz, hogy a tartózkodási engedélyek bevonása, illetve megszigorítása miatt növekszik az illegális itt tartózkodók száma. Hogy a maradáshoz jogcímük legyen, sokan folyamodnak névházassághoz, és seregnyi kínai nő abban a téves feltételezésben hozza világra Magyarországon gyermekét, hogy ez feljogosítja a letelepdésre. Akár törvényesen vannak itt, akár a hatóságok elől bujkálva, a magyarországi kínaiak jelentős része a KGST-pi- acokon kínálja áruit. Olcsó portékájuk komoly kihívás a hazai ruhaiparnak, de működésük előnyei sem vitathatók. A magyarországi kínai kolónia - jórészt az otthoni neveltetés miatt - korántsem olyan hagyománytisztelő, mint más országok kínai emigrásai. Kulturális életük gyenge, s kemény heti munkájuk után módos és szegény kínai egyaránt a kaszinóban keres kikapcsolódást. Noha vagyoni helyzetük elkülöníti őket, annak a drámai vetélkedésnek, amely a különböző szempontok szerint tagozódó amerikai és angliai China- town-ok hierarchiáját és klánjait jellemzi, nálunk alig fedezhetők fel elemei. A hazai kutatók egyik fontos tapasztalata szerint új nemzeti kisebbségek kialakulására számíthatunk: a Magyarországon élő kínaiak többsége ugyanis minden nehézség ellenére itt akar maradni, s gyermekeit is itt szándékozik felnevelni. A kamera szemei Skinheadek és hamisítók Mind ádázabbnak tűnő belpolitikai iszapbirkózás Mindaz, ami tavaly október 23-án a pesti Kossuth téren történt, nem intézhető el skinhea- dügyként - nyilatkozta múlt pénteken Boross Péter belügyminiszter áz egyik napilapnak, minekutána a Parlament meghallgatta annak a tényfeltáró csoportnak a jelentését, amely igyekezett választ találni: kik zavarták meg tavaly a köztársasági elnököt beszédének elmondásában, s terhel-e ezért valakit felelősség. Kísérőjelenség és eszköz A belügyminiszter, aki a jelentés elhangzása után a Ház padsoraiban is megütközést keltő élességgel reagált, fenti megállapításával viszont a lényegre tapintott. Valóban nem intézhető el puszta skinhea- dügyként mindaz, ami akkor, de méginkább, ami az ügy kapcsán azóta történt. Aligha járunk messze az igazságtól, a történteket a választások közeledtével mind ádázabbnak tűnő belpolitikai iszapbirkózás egyik jeleként értékeljük - különös tekintettel a tavaly október óta a koalíciós, s azon túli jobboldalon történt változásokra. A skinhe- adügy - amellett, hogy valós társadalmi veszélyekre hívja fel a figyelmet s emiatt önmagában is van jelentősége - mégis inkább kísérőjelenség és eszköz melyet politikai célokra használtak fel. Hogy hogyan, arról egyebek mellett az utóbbi két hét páratlan televíziós púrpar- léja is példát szolgáltat. A maga nemében valóban példátlan, hogy egy „egységes elvek alapján működő” állami, közszolgálati televízió, egyik politikai hírműsora (A HÉT) provokatív hamisítással vádolja a másik politikai hírműsor (az Egyenleg) tudósítását, történetesen a fenti, Kossuth téri eseményről, nyolc hónappal annak sugárzása után. Még különösebb, hogy az előbbi hírműsor egy héttel később - miután a megvádolt másik műsor vezetője sajtótájékoztatón (vagyis nem a saját adásában) bizonyítékokkal próbál cáfolni -, mintegy háromnegyedórás összeállításban tér vissza saját teóriájára, félretéve a bel- és külpolitika fontos eseményeit, melyekről beszámolni egyébként kötelessége lenne. Magabiztosabb polgári demokráciákban az ilyesmi elképzelhetetlen. Magyarországon egyelőre még megtörténhet. Hiányoznak ugyanis a központi televízió működését szabályozó normák, ellenőrzését ellátni hivatott intézmények, amelyek képesek közömbösíteni, vagy legalábbis tompítani a politikai erők közvetlen befolyását. S mindaddig, amíg ez így lesz, a televízió a politikai küzdelem terepe marad, s csupán a „frontvonalak” mozgását jelzi minden belső szervezeti, műsorpolitikai és személyi változás - de ez a példátlan „hamisítási” eset is. Mindazonáltal az A Hét fő- szerkesztőjének, Pálfy G. Istvánnak feltételezése, miszerint az Egyenleg korábbi adásában „vágóképként” bemutatott, nácisapkás, ordítozó, árpádsávos zászlót lengető, s minden bizonnyal a „konzervatív nemzeti érzelmű” fiatalokhoz tartozó ifjú nem is volt ott a téren akkor, amikor a köztársasági elnökbe belefojtották a szót, konkrét technikai kérdéseket is felvet. Megmásítható-e a felvétel? Vajon megmásítható volt-e a felvétel? Mármint az eredeti, amelyet az Egyenleg főszerkesztője, Bánó András bemutatott. Erre nézve szakértők azt mondják, igen is, nem is. A felvételen jól látszanak a tömeg egyes csoportjairól fölvett közeli „snittek” (így nevezik, amikor az operatőr azonos beállításról rögzíti a felvételt, leáll, majd egy újabb beállításban ismét felvételt rögzít). Ilyenkor általában a nyers felvételen - még avatatlan néző számára is - jól kivehetők az egyes leállások, indítások, amelyek egymás után következnek, tehát időben is követik egymást. A későbbi feldolgozás („vágás”) megkönnyítése érdekében gyakran azonosító jelek (time code-ok) kerülnek a felvételre, amelyek minden időbeli manipulációt kizárnak. Ilyen jelek alkalmazása nélkül - elvben - elképzelhető, hogy az operatőr visszateker, s egy már felvett részre újabb felvételt rögzít. Annak pedig semmi technikai akadálya nincs, hogy a tudósítás összeállításakor egy adott snitthez más hanganyagot keverjenek. Nos, erre a technikai lehetőségre utalt az A Hét e témával foglalGöncz Árpád köztársasági elnök a parlament épülete előtt rendezett központi ünnepségen 1992. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 36. évfordulóján. (Archiv-felvé- tel). kozó második, június 27-én sugárzott adásában hamisítás tényét igazolni próbáló operatőr, Császár Attila.-Ez olyan ravasz lélektani manipuláció volt, hogy szinte a lélegzetem is elállt - jegyezte meg utóbb Bánó András. Á Hét által bemutatott lehetőség ugyanis egyáltalán nem bizonyítja, hogy az Egyenleg operatőre, szerkesztője hamisított! Csakhogy a néző számára, a hosszú és bonyolult összeállítás sugallata alapján, a puszta lehetőség is ténynek tűnhetett fel. Hozzáértők meglehetősen borúlátóan nyilatkoznak arról, vajon az MTV alelnökének, Nahlik Gábornak az az intézkedése, amellyel szakértői vizsgálatot rendelt el a felvételekkel kapcsolatban, képes-e önmagában, kétséget kizáróan tisztáznia valót. Márpedig ha nem, egyéb körülményeket is figyelembe kell venni. Például azt, hogy a Császár Attila által utóbb megszólaltatott két skinhead (egyikük néhány nap múlva bűncselekmény vádlottjaként állt bírái elé) szerint akkor még a téren voltak, amikor Göncz Árpád beszédét bejelentették, de a beszéd alatt már nem. Csakhogy nem volt beszéd! Az Egyenleg eredeti felvételén viszont a zászlót lobogtató ifjú szájmozgása egyezik a jól hallható kiabálásokkal: Le vele! Le vele! S a zászló jól kivehető azon a - nyilvánvalóan későbbi - felvételen, amelyen a rendőrök kivezetik a térről a skinheadcsoportot. Mit kívántak elérni? Ennél is fontosabb: mit kívántak elérni a „hamisítás” vádjával? Feltehetően nem (csak) a skinheadeket akarták védeni vele. Sokkal inkább a parlamenti tényfeltáró csoport jelentését szerették volna kétségessé tenni - még kihirdetése előtt. (A jelentés szerint egyébként az atrocitásban nem a skinheadek vitték a meghatározó szerepet.) A másik cél talán az Egyenleg erkölcsi befe- ketítése lehetett, aminek következő lépése a hírhedt „hordó-ügy” és a „hamisítási-botrány” összekapcsolása (a Pesti Hírlapban meg is történt). Semmiképpen sem zárható ki, hogy bizonyos erők az éles kampányidőszak kezdetéig szeretnének kellő érvanyagot szolgáltatni - az A Reggel című műsor után - az Egyenleg megszüléséhez is. Úgy látszik, ma itt húzódik a televíziós frontvonal ... Varga Győző A bibliai „ígéret földje^ az idegenforgalmi Kánaán útján (3.) Együttélés, békében A híres ashdodi piac egy részlete Kísérőinktől megtudtuk, hogy az ország egyik legnagyobb gondja, hogy 1988 óta kb. 500 ezer azoknak az új bevándorlóknak a száma akiknek többsége a volt Szovjetunió területéről érkezett Izraelbe. Részükre lakást kellett folyamatosan biztosítani, ami a még országszerte látható építkezések ellenére sem könnyű. Sokfelé járva olyan településeket mutattak meg ahol ideiglenes bara- kokban, nem kellemes körülmények között laktak a bevándorlók. Ezzel együttjár a másik gond: nagyon nehéz őket munkához juttatni. Hosszabb időt töltöttünk az igen gyors ütemben fejlődő, Tel-Avivtól kb. 40 kilóméterre lévő Ashdod városban. Természetesen itt is felkészülten várják a túristákat, az üdülni vágyókat. A város tengerpartján kialakított fürdőhelyek kényelmesek, biztonságosak,' a régi szállodák mellett újak épülnek, szórakoztató központot alakítanak ki. Különleges érdekesség a hetente egyszer, szerdán, megrendezésre kerülő piac, mely a tengerpart közelében a legkülönbözőbb, viszonylag olcsó ipari termékekkel, zöldség- és gyümölcskülönlegességekkel várja a nagyszámú vásárlót, miközben harsog a hangszórókból a zene, az árúsok egymást túlkiabáló vevőcsalogatója. A városban is láthattuk a bevándorlókat ideiglenesen befogadó baraktáborokat, de megtekinthettük az új lakótelepeket is, ahol modem, szép lakásokban találtak otthont a város új polgárai. Megtudtuk, hogy ez év őszén polgármesterválasztást tartanak, az indulók programjaiból nem hiányzik a betelepülők további lakáshoz és munkához juttatása, de természetesen a gazdaság felélénkítése, az idegenforgalom fejlesztése sem. A propaganda kellékeiből nekünk is jutott: trikót, sapkát, golyóstollat kaptunk, melyek arra szólítanak fel, hogy melyik jelöltre érdemes szavazni. Az ország déli részének közepén található Beer Sheva városa. Aki erre felé vállalkozik utazásra, az a sivatag közepén emelkedő, modem települést talál. Itt csütörtökönként tartják a beduinpiacot, melynek egyik különlegessége, hogy tevéket is árúsítanak. A várostól dél- és délkelet felé utazva mindenfelé beduin településeket láthatunk. Bádogviskóik, sátraik különleges meglepetés a túristák számára. A forró nap sütötte sivatagban birkák, tevék legelésznek, a régi idők nomád életmódját idézve. Az európaiak számára furcsa viskók mellett modern mezőgazdasági gépek, személyautók állnak, tv antennák láthatók, s az egész országban működő napenergia mind több helyen biztosítja számukra a melegvizet. Hihetetlen nyugalmat, békét áraszt magából e táj. Minden országnak egy adott időben megvannak azok a szenzációi, melyek a lakosságot, az odaérkező vendégeket foglalkoztatják. Június második felében bármerre is jártunk a következő események elma-. radhatatlan témák voltak: Kiderült, hogy a belügyminiszter pénzügyi visszaéléseket követett el, s a közvélemény többsége helyeselte, hogy bíróság elé állítsák. Alig volt olyan nap, hogy az újságok ne első oldalon, a tv híradója ne első perceiben foglalkozott volna vele. Ashqelön város közelében egy szép 18 éves lány, miután nem érkezett meg a várt autóbusz, stoppal beült egy autóba, s azután eltűnt. Amíg az országban tartózkodtunk keresése eredménytelen volt, a rendőrség be- udinokra gyanakodott, s már a holtteste után kutatott. Esténkét egy venezuelai tv sorozat tartotta izgalomban a nézőket, mely egy vak lány szomorú életét, szerelmét mutatta be. Meggyőződhettünk arról, hogy az ország lakossága békében, egyetértésben akar élni a különböző nemzetiségű és vallásé szomszédaival. A június második felében zajló közel-keleti béketárgyalásokat nagy érdeklődéssel figyelték. Ugyanakkor minfelé ahol jártunk transzparenseket láthattunk, melyek azt hirdették, hogy a Golán fennsíkot nem szabad visszadni. Az országot járó turistának meg kell szoknia, hogy az utcákon, autóbuszokon a vállukon géppuskát viselő fiatal katonákkal, köztük lányokkal is találkozhat. Az ország nemcsak bízik a béke megőrzésében, hanem azt védereje fejlesztésével is biztosítani akarja. M.E.
