Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1993-07-31 / 207. szám

1993. július 31., szombat uj Dunántúlt napló 5 A TV egyházi és vallási műsorairól A Magyar Televízió vallási szerkesztősége 1990 elején ala­kult. Két hónap múltán, 1990. má­jus 7-én indultak a vallási és egy­házi műsorok. Ebben a szervezeti rendben dolgoztak egy évig, az­után produceri irodaként működ­tek, s ez év március végétől hiva­talos elnevezésük vallási és egy­házi műsorok stúdiója lett. Veze­tője Csiszér Imre, aki a kezdetek­től irányítja ezt a munkát.-Különösen érzékeny terület ez. Induláskor sem az egyházak­nak, sem pedig önöknek nem volt tapasztalatuk abban, hogy egy tömegkommunikációs eszközzel hogyan kell a hit kérdéséhez nyúlni...- Türelmet kérünk. Indulá­sunkkor semmiféle séma, forma nem állt rendelkezésünkre, hogy milyen is egy vallási műsor a te­levízióban. Közösen tanultuk és tanuljuk most is. Sokat segített, hogy még 1990 elején az egyhá­zak, a nyolc tradicionális egyház (katolikus, református, evangéli­kus, baptista, unitárius, metho- dista, ortodox, zsidó) és a tévé ve­zetői kötöttek egy megállapodást, amely a mi működési területün­ket, valamint az egyházak és a felekezet közötti műsorarányt szabályozza. Van szerkesztőbi­zottságunk, ahol ott ülnek az egy­házak képviselői, és ők segítenek a műsortefvek kialakításánál, il­letve a megvalósításkor mint szakértők működnek közre.-Az adásokat szemlélve sok­féle műsorral találkoztunk...-Pontosan nyolc műsorkate­góriában készítünk programokat. Közvetítünk miséket és istentisz­teleteket, meditációt, készítünk gyermek- és ifjúsági műsorokat, portrét meg ismeretteijesztő fil­meket, valamint hír- és informá­ciós műsorokat. Hetvenöt isme­retteijesztő műsort mutattunk be eddig, köztük a Kánont, amely a vallás és a kultúra összefüggéseit tárgyalja, s a Liturgiát, amely megismertet az évezredek csi­szolta szokásrenddel. Büszkék vagyunk arra, hogy azon a konfe­rencián, amelyen tavaly ősszel Prágában tizenhat ország huszon­három televízióadója mutatta be vallási és egyházi műsorainak programját, ismeretteijesztő kate­góriában, nagyságrendben elsők voltunk.- Mennyi műsort adhatnak?-Mi 1,3-1,5 százalékban sze­replünk a televízió adásaiban. Az európai átlag 1,8-2,4 százalék. Szeretnénk egy-két év alatt, apróbb bővítésekkel mi is elérni ezt az arányt. Vannak hetente és havonta jelentkező műsoraink. A Katolikus Krónika 15 perces, a protestáns gyermekműsor, a Jó reggelt adj, Istenem és a Biblia üzenete vasárnap reggel nyolc, aztán az Örömhír húsz, az Utódok reménysége, a zsidó felekezet műsora, és az ökumenikus szer­kesztésű Útmutató harminc per­ces. Ez évente hétezer műsorperc. Ezenkívül közvetítünk tizenöt is­tentiszteletet, s átveszünk külföld­ről huszonegyet évente. Minden esetben átvesszük húsvétkor és karácsonykor az Urbi et Orbit, a pápai áldást és üzenetet.- Szeretném, ha nemcsak a programokról, de terveikről is be­szélne ...-Tervezzük egy egyházi hír­adó elindítását először havonta, majd talán kéthetente, ökumeni­kus szellemben, olyan informá­ciók tolmácsolására, amelyekre sem a Híradó sem az Egyenleg nem tud időt szakítani. A legneu­ralgikusabb pontunk, hogy a ké­pernyő valójában mennyire al­kalmas közvetlen hittérítésre. Ne­künk nem ez a dolgunk. Mi köz­vetíteni és informálni szeretnénk. Ezalatt a három év alatt nagyon sok szinopszis, műsorterv érke­zett hozzánk, köztük sok olyan, amelyet meg szeretnénk valósí­tani. Együttműködünk a Czigány György vezette zenei műsorok stúdiójával, s a képzőművészeti stúdióval is egyházművészeti té­mákban. Nyitottak vagyunk. Józsa Ágnes Pécsi Disputa Emléktábla-avatás, tudományos emlékülés A Pécsi Városszépítő és Vá­rosvédő Egyesület már régóta tervezte, hogy megemlékezik az 1588-as Pécsi Disputáról, s em­léktáblát helyez el a jeles ese­ménynek helyet adó Minden­szentek temploma falán. Akkor technikai akadályok merültek föl. Ez évre érkezett el az alka­lom arra, hogy méltóképpen ünnepséget rendezzünk az ese­mény tiszteletére - az évfordu­lótól függetlenül - a református, az utitárius, a katolikus egyház, a városi önkormányzat, a Bara­nya Megyei Levéltár támogatá­sával. Az ünnepségre augusztus 1-jén vasárnap kerül sor, a kö­vetkező rend szerint. Délután 16 órai kezdettel a Tettye alatt lévő Mindenszentek temploma falán avatjuk az emléktáblát- amelyet Keresztes Béla, a PÉ- CSITERV mérnöke tervezett, és Kassai József kőfaragó mes­ter készített el. A Városháza közgyűlési ter­mében ezt követően 17 órai kezdettel nyilvános tudomá­nyos emlékülést tartunk, ame­lyet Farkas Károly jegyző nyit meg a város nevében. Az em­lékülésen a következő előadá­sokra kerül sor: Benda Kálmán akadémikus (Budapest): Az uni- tarizmus Baranyában a XVI- XVII. században, dr. Erdő Já­nos (Kolozsvár): Vallásszabad­ság a pécsi unitáriusoknál a Pé­csi Disputa idején, dr. Szita László (Pécs): A Szent Szövet­ség hadserege és vallási kérdé­sek az 1680-as években. Nagy örömünkre szolgál, hogy erre az alkalomra Ameri­kából, Nyugat-Európából, Er­délyből és a fővárosból is jön­nek érdeklődői. Reméljük, vá­rosunk polgárai is mind na­gyobb számban képviseltetik magukat. Dr. Vargha Dezső Peregnek a forintok a kézből a pécsi vásárcsarnokban Családi bevásárlás hétvégére Gondban a többgyermekesek és a kisnyugdíjasok Két kisgyerek mellett minden forintot meg kell fontolni Fotó: Läufer László (Folytatás az I. oldalról) Az egyik őstermelőnél apró- termetű asszonyka áll meg. Mellette gyermekei. Fél kiló szárazbabot kér, hiába alkudik, negyven forintot fizet. Pár mé­terrel odébb gusztusos szőlőfür­tök kínálják magukat. A kisebbik fiú nagy szemeket mereszt rájuk, anyukája kér ab­ból is. Megszólítom, beleegye­zik, hogy áttekintsük, mit is tar­talmaz a „vásárlói kosár”.-Egy kiló oldalast vettem 190 forintért, natúrként fogom megsütni még a mai napon - mondja készségesen Orsós Irma. A babon és a húson kívül vettem még egy kiló uborkát és egy kiló paprikát 40-40 forin­tért. A bab kivételével minden elfogy még pénteken, úgy hogy holnap reggel újra jöhetek a csarnokba. A gyerekek kólát is kértek, így mindennel együtt kb. 500 forintot hagytam itt, és holnap ugyanennyi elmegy. Mindezt meglehetősen ke­serű arccal mondja Orsósné. Mint mondja, a Zsolnayban dolgozik, ám a nettó fizetése alig haladja meg a 8 ezer forin­tot. Erre jön rá az óvodás Ro- landka és a nyolc éves Sándor után a családi pótlék. A kettő együtt 12-13 ezer forint. A fér­jétől elváltak, ám gyerektartást nem kap, mert a volt férj mun­kanélküli, és már csak segélyen él. A picik (mint ahogy az anyu­kájuk is) egyszerű, de szép tiszta ruhát viselnek. Orsósné bevallja, hogy testvére látja el őket ruhával, amit az ő nagyobb gyermekei kinőnek, azt kapja meg Sanyika és Roland.-Nem tagadom, hogy min­den hónapban kölcsön kell kérnem a szomszédasszonytól. Szerencsére ő nagyon jó hoz­zánk, és mindig kisegít a fize­tésig. Még szerencse, hogy a gyermekek nem követelő- dzőek.- Higgye el uram, nagyon nehéz a mi helyzetünk, - veti közbe a beszélgetésünket hall­gató, intelligens ember benyo­mását keltő fiatalember.- Sehol sem kapunk munkát, mert cigányok vagyunk. Ha fel­vételre megyünk, már a portás jelzi a munkaügyisnek, hogy barna bőrűek vagyunk. Balog N. Holnap az Új VDN-ben Kurd terror-veszély a török bazárokban Mit tanácsol a magyar turistáknak a nagykövetség munkatársa? * Bogyay, a balek Becsapták a kapust Diósgyőrben * * Áfa előtti brikettcsata Szénmizéria a Dél-Dunántúlon * Ki mit lop? Toplista arról, mely könyveket lopják a leggyakrabban a régió könyvtáraiban * Mennyit ér a balatoni föld? Jelenleg csak 17 ezer/AK a csúcs - az „igazi” árverésekre azonban ősszel lehet számítani Változás az Új Vasárnapi Dunántúli Napló terjesztésében új A vasárnapi Dunántúli napló Jelentősen nagy elhatározásra jutott az Új Dunántúli Napló Szerkesztősége, az Axel Springer-M. Kiadó KFT. Baranya Megyei Irodája, amikor megszervezi saját terjesztői hálózatát. Augusztus 1-jétől kezelésbe veszi az Új Vasárnapi Dunántúli Napló terjesztését. Sokakban felmerülhet a kérdés, miért kellett megtenni ezt a lépést. A válasz egyszerű: jobb ellátást szeretnénk, több település, vendéglátó egység bevonásával. A mi terjesztőinknek nagyobb érdeke fűződik majd ahhoz, hogy ez bekövetkezzék. Másik gondunk az volt, hogy a legtöbb faluban csak hétfőn jutottak hozzá a vasárnapi laphoz a postai kézbesítő útján. Mi szeretnénk megoldani a vasárnapi terjesztést, hogy a legfrissebb olvasnivalót tudjuk Önöknek nyújtani. Ezért meg kell szüntetnünk az előfizetéses terjesztést, amit hétfőn végeztek. Arra törekszünk, hogy minden - vasárnap nyitva tartó - bolt, vendéglátó, presszó és más vállalkozó részt vehessen árusként a hálózatban. Természetesen továbbra is partnerünk marad a Posta is, saját hírlappavilonjai útján terjeszteni fogja a vasárnapi lapunkat. Egészséges versenyt szeretnénk lapunk és az Önök érdekében. Az fog több lapot eladni, aki kedvezőbb és jobb szolgáltatást tud nyújtani. Az átmenet nehézséggel járhat, kérjük esetleges kezdeti j zavarok esetén elnézésüket. Mindez olvasóink érdekében történik, mi hiszünk abban, hogy rövid idő elteltével az új rendszerünk kedvező eredménnyel sikert fog aratni. Új Dunántúli Napló Szerkesztősége Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. Baranya Megyei Iroda Ünnepre készül Pécsvárad Az ország 186., a megye 6. városa (Folytatás az 1. oldalról) Csütörtökön tartja első, ünnepi ülését Pécsvárad önkormányzatának immár városi képviselő-testülete a vár dísztermében, ahol ki­osztják a Hogyan szeretném látni Pécsváradot című gyermekpályázat díjait, s megnyitják a legjobb pá­lyázatokból rendezett kiállí­tást is. Augusztus húszadikát ha­rangjáték köszönti Pécsvá- radon, megszólal a város összes harangja. A Szent István-napi ünnepi misét követően, délben Göncz Árpád köztársasági elnök avatja ünnepélyesen vá­rossá Pécsváradot, átadva polgármesterének az erről szóló okiratot. Délután a városháza előtti Szentháromság téren a helyi iskolások német nemzetiségi néptánccso­portja, a női kamarakórus, a helyi Zengő táncegyüttes tagjainak színes, zenés mű­sora szórakoztatja a város lakóit. Este kilenckor tűzi­játék lesz a várnál, majd éj­félig tartó utcabál zárja a hatnapos ünnepségsoroza­tot. Közös bűnhődés a PÉTÁV jóvoltából Nem lesz melegvíz és fűtés a tartozók miatt A díjhátralékosok miatt a kol­lektív büntetés módját alkalmazza a Pécsi Távfűtő Vállalat. Ez derül ki a közös képviselőknek kikül­dött értesítésből. A tartozók között volt a Pol­gárszőlő és a Jurisics utcák több épülete, a Lánc utcai garzonház és a Málomi út 3-5 számú épület. Ez utóbbiban a 160 lakásból 40 la­kásnak volt 1000 Ft feletti tarto­zása. Július 20. volt a tartozások kifizetési határideje. Ellenkező esetben augusztus 1-jétől kilá­tásba helyezte a melegvíz-szol­gáltatás szüneteltetését és a fűtés korlátozását. A PÉTÁV ezzel furcsa helyze­tet teremtett, mert közös bűnhő- désre kárhoztatja a lelkiismerete­sen, rendesen fizető fogyasztókat is mások hanyagsága miatt. A la­kók érthetetlennek tartják az eljá­rást. Talán azt várja a PÉTÁV, hogy majd ökölre kelnek egy­mással az emberek? Hemády Alajos, a PÉTÁV igazgatója az alábbiakkal indo­kolta intézkedésüket:-Ezek az épületek jelentős díjhátralékkal rendelkeztek, több­szöri felszólítás ellenére sem ren­dezték tartozásukat, de a szolgál­tatást igénybe vették. A PÉTÁV nem a lakásokat látja el távhő­energiával, hanem magát az épü­letet, ezért a szolgáltatást is csak az épületre tudja korlátozni. A pé­csi önkormányzat vagyonát mű­ködtetjük, ezért kötelességünk a költségek ellenértékét a fogyasz­tóktól beszedni. Ha ezt nem tesz- szük, veszteségessé válik a távhő- energia-szolgáltatás. Az emberek panaszaikban zsa­rolásnak minősítik ezt az eljárást, hiszen jogilag nem létezik a közös felelősségrevonás.- A lakások nem független fo­gyasztók. A társasházaknál közös a költségvállalás. A lakások levá­lasztására nincs műszaki lehető­ségünk. A PÉTÁV kénytelen az épületek hőellátását korlátozni. Áz értesítésekkel arra számítunk, hogy a lakók közreműködnek a tartozások rendezésében! Az értesítés meghozta eredmé­nyét. A Málomi út 3-5. számú épület és a Polgárszőlő utcai há­zak hátralékosai sorra kifizetik tartozásaikat, kivéve a Lánc utcai garzonház lakóit. Persze, marad egy kérdés. Most sokan megijed­tek, de mi lesz a jövőben, mert sokasodnak a fizetésképtelen la­kók? Mit tehetnek a rendesen fi­zető lakótársak, és mit a közös képviselők? A jószomszédság és barátság helyett az ellenségeske­dés uralkodjon el? Rozvány György >

Next

/
Thumbnails
Contents