Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)
1993-07-28 / 204. szám
6 aj Dunántúl! napló 1993. július 28., szerda Egy idős házaspár néhány régi rubel-bankjegyét cserélteti ki újakra július 26-án. Az Orosz Központi Bank közölte, hogy az 1992. előtti rubel-bankjegyeket ki kell cserélni újakra. Fejenként 35 000 rubel (35 dollár) határértékig készpénzt adnak, a többit bankszámlára kell tenni, amelyhez 6 hónapig nem lehet hozzányúlni. Wagner és Szentpétervár Kolozsvár a milliomosok városa lett A „Caritas” gyanús csodája Nyolcszorosára nő három hónap alatt a befizetett összeg 600 alkalmazott inkasszál és fizet A 82. Bayreuthi Ünnepi Játékok megnyitása előtt tekinthette meg első ízben a nagyközönség a fesztiválvárosban azt a kiállítást, amely Richard Wagner és Szentpétervár kapcsolatát mutatja be. Az új városháza épületében megnyílt kiállítás kicsinyített színpadi figurák, fényképek és díszlet tervek segítségével érzékelteti, hogy a zeneszerző miként tudta elnyerni a szentpétervári közönség rokonszenvét az akkor uralkodó zenei felfogás ellenére. Richard Wagner szentpétervári sikerei szempontjából döntőnek bizonyultak a városban 1863-ban adott hangversenyei. Két évvel a müncheni ősbemutató előtt már felcsendült a Tristan és Izolda előjátéka és fináléja a szentpétervári Mariinsz- kij-színházban. Ezt követően a színház repertoárjára került a Lohengrin és a Tannhäuser is. Később a „Ring”, a Tristan, A nürnbergi mesterdalnokok és a Parsifal lenyűgöző sikert ért el Szentpétervárott. A most megnyílt kiállítás eredeti kosztümök, rekvizítumok, színpadképek és művészek fotóinak segítségével érzékelteti a szentpétervári előadások romantikus-realista stílusát. Az első világháború éveiben Wagner műveit „hazafias okokból” száműzték az orosz színpadokról, de azok 1918 után meglepő gyorsasággal ismét visszatértek oda. Wagner zenedrámáiban a romantikus elemet a kommunisták Jóvoltából” kiszorította a forradalmi elem - a zeneszerzőt a népoktatás szintjére emelték, operái közül a Rienzi és a Mesterdalnokok rendszeresen bemutatásra került a forradalom évfordulós ünnepségein. Wagner szentpétervári jelenléte csak a második világháború kitörésével ért hirtelen véget. (DPA) A „Caritas” kolozsvári csodája tény, de a névtől kezdve minden más gyanús benne. A név, a katolikus jótékonysági szervezeté, egyáltalán nem illeti meg a felettébb furcsa ügylettel foglalkozó társaságot, amely immár több mint egy éve folytatja páratlan bűvészmutatványát a mások pénzével. Stoica úr fizet 1992 június 25-e óta bárki, aki befizetett egy összeget a loan Stoica által létrehozott cég pénztárába, három hónap múlva a szóbanforgó összeg nyolcszorosát kapta vissza. Ha valaki kezdettől játszott és minden pénzt újra befizetett, 10 ezer lejből 9 hónap alatt 5 milliót varázsolhatott. Eddig még senki sem bánta meg döntését. Ghe- orghe Funar polgármester joggal büszkélkedik, hogy Kolozsvár a milliomosok városa lett - még ha a millió nem is olyan sok ott, ahol ma 1 dollár 800 lejt ér. Miután több hasonló „kölcsönös segélyezési társaság” tönkrement már Romániában, kezdetben a kolozsvárinak sem volt túl sok hitele. Stoica úr azonban fizetett, fizetett, fizetett, a dolognak híre ment. Az MTI tudósítója a napokban a kolozsvári Sportpalota előtt maga is tanúja lehetett a nem mindennapi látványnak. A szerencsevadászok a Sza- mos-parti fűzfa előtt várakoznak a sorszámért, amelynek alapján (másnap vagy harmadnap) befizethetik a magukkal hozott összeget a Ion Stoica által kibérelt csarnok egyik pénztárába. Naponta 4-5 ezer ember fizet itt be, de a vállalkozás fiókjai megnyíltak már más városokban is. A jelentkezők a sorszám átvételétől a befizetésig eltelő időt jobbára a Sportpalota, illetve a bányászszakszervezet épületében lévő másik kifizetőközpont előtti parkolókban töltik, a gépkocsikban alszanak, táboroznak, közöttük utcai árusok keringenek, koldusok kéregetnek. Kártya, kemping, vásár, tábor keveredik. A gépkocsik rendszáma jobbára kolozsvári, de akad szinte minden megyéből: Marosból, Sze- benből, a távoli Doljból, Sucea- vaból és Bukarestből is. Ilyen messziről jönni kis öszszeggel már nem érdemes. Az expedíció legalább három-négy nap. Előbb az út, aztán a sorszám, befizetés, visszatérés. De nyocszoros pénzzel így is megéri. A következő feladat körülbelül három hónap múlva megvenni a Mesagerul Transilvan című újságot, amelyben tízegynéhány oldal a szerencsések listáját közli. Naponta mintegy 10 ezer név szerepel rajtuk, a napi kifizetések összege pedig már eléri a másfél milliárd lejt - ami 2 millió dollár körül jár. 20 ezer lejenként egy befizetési cédulát kapnak a jelentkezők. A betét kezdetben ennyi volt fejenként, jelenleg elvileg 160 ezer lej, de a gyakorlatban már akármennyit elfogadnak. Volt, aki 42 millió lejt hozott abban a reményben, hogy 336 milliót vihet haza három hónap múlva. A Mesagerul listáján a befizető neve és nyugtáinak sorszáma vagy sorszámai szerepelnek, továbbá az, hogy mikor veheti fel a pénzét. A megjelölt napon aztán pénztáraktól üdvözült arccal, degeszre tömött aktatáskákkal távoznak a nyertesek. Távozóban sokan fizetnek be adományokat a kolozsvári polgármesteri hivatal számára, amely csak igy naponta 1-2 milliót kap különböző terveinek megvalósítására (óriás kereszt a Fellegváron, szobor Avram láncú román nemzeti hősnek, kórház, öregek, háza, lakások). A csőd elkerülhetetlen A fantasztikus mechanizmus titkát Ion Stoica senkinek sem árulja el, de a pénzügyőrség és más ellenőrző szervek eddig állítólag mindent rendben találtak. A Caritasnak jelenleg már 600 alkalmazottja inkasszálja és fizeti az óriási összegeket, emellett még profitja is van. Tény, hogy magánszemélyek mellett már vállalatok, intézmények is kezdik gyarapítani itt tartalékaikat, persze magánbefizetők nevén. A legfantasztikusabb hírek keringenek: kábítószerkereskedelemből származó pénzek tisztára mosása, Ceausescu külföldi vagyonának legalizálása a nomenklatura beavatottal számára, okkult pénzügyi műveletek, stb. Ion Stoica erről nem nyilatkozik. Az világos, hogy még ha a nyerők az összeg egy részét bent hagyják is, és még ha az infláció csökkenti is a tényleges nyereséget, akármilyen gyors ütemben nő a pénz- betévők száma, a mértani ha- ladvány törvényei szerint végbemenő expanzió mellett a csőd elkerülhetetlen. A kérdés csak az, hogy ez mikor következik be és kiket fog sújtani. Kolozsvárt mára teljesen elöntötte a Caritas-láz. Mindenki a Mesagerult lapozgatja, sokan minden mozgósítható összegüket feltették a játékra, kölcsönt vettek fel házukra vagy éppen eladták azt. A mindig is drága városként számon tartott Kolozsváron országos rekordot döntenek az árak, hiszen a városra zuhog a munka nélkül szerzett pénz. Nincs olyan áru, amely el ne fogyna, a nemrég érkezett drága nyugati televízió-szállítmányt szétkapkodták. Napszámost nem kapni a környéken: miért robotolna óránként 500 lejért, ha 10 ezer lejére a Caritas nemsokára 80 ezret fizet? A helyi csoda manapság Románia egész gazdaságára hat: a dollár árfolyamát sokak szerint felveri, hiszen már a jelenlegi kifizetési szint alapján is olyan összeget forgat meg a Caritas, amely éves szinten a költségvetés harmadát jelenti. Az ellenzéki politikusok mind nyugtalanabbul figyelmeztetik a kormányzatot, amely mindeddig hallgat, a hazai után lassan a világsajtó is felfigyel az egyedülálló, csak a romániai törvényhozás joghézagai között lehetséges jelenség veszélyeire. Százezreket sújt majd Amikor Brassóban összeomlott az ottani Caritas, néhány százan tüntettek. De a kolozsvári vállalkozás csődje százezreket sújt majd. A következmények felmérhetetlenek. Koloszvári magyar ismerősöm bólogat. Könyvelő, ismeri a valószínűségszámítást, de miután kollégája új lakást vett a nyert pénzen, feladta belső ellenállását. „Remélem, mondja, szeptemberig kitart a dolog, hogy én is felvehessem a magam 900 ezer lejét....” Baracs Dénes Magánrádió Ausztriában Országos sugárzási jogot ugyan változatlanul nem kaphat Ausztriában magánrádió, ám mégis megtört az ORF monopóliuma: 1994. januárjától regionális rádió- állomásra adnak ki engedélyt. A törvényt, amelyről immár hét esztendeje folyik a vita, az osztrák parlament a nyári szünet előtti utolsó ülésén fogadta el - a koalíciós pártok és néhány ellenzéki zöld honatya összesen 113 „igen”, az ellenzéki Szabadságpártiak és több zöld képviselő 34 „nem” szavazatával. Az új rendelkezés, azon túlmenően, hogy csakis helyi adókra vonatkozik, egyéb megszorításokat is tartalmaz. Állami intézmények, pártok, egyetemek és egyházak csak közvetve alapíthatnak rádiót, az engedélyt osztrák magán- személyek és az Európai Gazdasági Tér országainak polgárai kérhetik és kaphatják meg. Az adás területe valamelyik tartomány, a tartalmi keretet pedig kulturális célkitűzéssel kell kitölteni. A költségeket a reklámbevételekből fedezik. Tartományonként legfeljebb két regionális rádió működhet, az engedélyeket öt évre adják, a reklám az adásidő maximum 15 százalékát teheti ki. Egy-egy tartományban az írott sajtó maximum 26 százalékban vehet részt az érintett rádióban (eredetileg 33 százalékot irányoztak elő). Ugyanaz a sajtótermék emellett még legfeljebb két tartományban 10-10 százalékkal részesedhet ottani regionális rádiókban. Ezzel a korlátozással a túlzott összefonódásokat próbálják lehetetlenné tenni. A frekvenciák elosztásáról meghatározott terv szerint a kérelmezők meghallgatása után a közlekedési minisztérium illetékes hatósága dönt. Az engedélyeket a 20 tagú regionális rádiótanács adja ki: ez a kancellári hivatal mellett működik. Egy tagja bíró, nyolc tagot a parlament delegál, a többit a pártok. Ha egy-egy regionális rádió létesítésére többen pályáznak, igyekeznek őket társulásra rávenni. Az új törvényt az ellenzék mindkét oldalról bírálja. Egyes nézetek szerint az csupán látszólagos liberalizálást hoz, mások újabb monopóliumok kialakulásától tartanak. Szászi Júlia Nézzen szét a királynő otthonában! Ki léphet be a Buckingham-palotába? Ki léphet be Európa legna- gyob lakott kastélyába? Akit kitüntetésre, esetleg partyra, vagy alkalomszerű művészi eseményre meghívnak. Eddig valóban ez volt a hibátlan válasz. De mostantól hozzá kell tenni valami nagyon prózait: és az is, aki megfizeti a belépődíjat. Hosszú és lángoló vita nyomán őfelsége, II. Erzsébet történelmi döntést hozott: késznek mutatkozott arra, hogy (augusztus 7-én) megnyissa a londoni királyi rezidencia kapuit a bélés külfödi látogatók előtt. A nagyközönség csak a 19 reprezentatív hivatalos helyiség, az 52 magánlakrész, a 188 személyzeti szoba, a 92 iroda, a 78 fürdőszoba és mellékhelyiség, valamint a királyi műkincsgyűjtemény egy részével találkozhat. De a ködös Albion fővárosa így is káprázatos idegenforgalmi vonzerővel gazdagodik, miközben - mondogatják az udvarban - „Bucking- ham-palota sokat veszít majd évszázados nimbuszából”. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a királynői döntés az állam és az udvar közötti háború újabb (vesztes) csatája. Április elején leégett az uralkodó kedvenc lakhelye, a windsori kastély jórésze, s az udvar természetesnek vette, hogy a 100 millió font kárt - az évszázados szokásoknak megfelelően - a derék alattvalók fizetik meg. Peter Brooke annak idején az alsóházban e bizonyosság jegyében nyilatkozott. „Windsor - mondta a kulturális miniszter, aki az ország műemlékeit is felügyeli - nem egyszerűen fejedelmi lakhely , hanem a Koronához, tehát az államhoz tartozik”. Néhány éve ez rutin-nyilatkozat lett volna, most azonban nagy vihart kavart, s a miniszter majdnem belebukott. Változnak az idők. A jelek szerint a közvéleményre ilyen értelemben is nagy hatással volt a királyi család jónéhány tagja körül kavargó botránysorozat. „A claphami busz utasa”, ahogy Angliában az átlagpolgárt megszemélyesítik, már nem érti, miért kellene az ő zsebéből finanszírozni a világ leggazdagabb asszonyának tűzkárát. Annyira nem érti, hogy amikor az udvarhoz közelálló bankház, a Queen, Coutts and Co. gyűjtést indított a windsori tűzkár helyreállítására, mindössze közel 3,5 millió fontnak megfelelő összeg gyűlt össze, annyi, amennyi egy szakember szerint „a tapétázásra sem elég”. Ez is felért egy népszavazással és a királynő megértette az üzenetet. Válasza nem váratott soká: megnyitotta a palotát az udvari „háztartás” titkaira oly régóta kiváncsi látogatók előtt. A csődület némán tekint a véres ruhákra és takarókra Rio egyik mellékutcájában július 23-án, ahol pénteken nyolc gyereket végeztek ki fejlövéssel. A nyolc-tizenkét éves áldozatokat hajnal előtt gyilkolták meg a Candelaria katedrális előtt Rio külvárosában, ahol az utcagyerekek rendszerint összegyűlnek, hogy kolduljanak és kartonhulladékokon aludjanak. Egy gyerek, aki túlélte a mészárlást, egy rendőrtisztben felismerte a gyilkosok egyikét.
