Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)
1993-07-21 / 197. szám
8 aj Dunántúli napló 1993. július 21., szerda „Elballagott” fiataloknak Vizsga, ballagás, vakáció - a diákélet e hagyományos nyári eseményeihez ezekben a hetekben a „hogyan tovább?” gondjai is kapcsolódnak. A kérdés megválaszolásában, a tájékozódásban segít a következő kilenc gyakorlati tanács és tudnivaló: 1. Az iskolarendszerű szakképzés - ingyenes! Aki azonban szakképzettséggel már rendelkező pályakezdőként második szakmát akar elsajátítani, számoljon azzal, hogy e képesítés megszerzésének költségeit az állam nem fedezi. 2. Az iskolarendszeren kívüli oktatás résztvevőinek nincs tanulói jogviszonyuk. Ezért tehát semmilyen juttatásra nem tarthatnak igényt. 3. A pályakezdőket megillető kedvezményes lehetőségek kapcsán fontos tudni: ebbe a kategóriába azok tartoznak, akik oklevelüket, bizonyítványukat felső- vagy középfokú iskola nappali tagozatán, felsőfokú intézmények esti, levelező tagozatán; dolgozók középfokú iskolájában; iskolarendszeren kívüli szakmai oktatásban másfél évnél nem régebben szerezték. 4. Átképzésen azok a munkanélküliek vehetnek részt, akik a munkaügyi központoknál nyilvántartásba vétetik magukat. 5. A központok anyagilag is kötelesek támogatni az olyan munkanélküliek átképzését, akik nem töltötték be 18. életévüket, az általános iskolát 3 évnél nem régebben fejezték be vagy hagyták abba, vagy akik 1 évnél nem régebben hagyták abba középiskolai tanulmányaikat. 6. A központok átképzési támogatásként keresetkiegészítést vagy kereset- pótló juttatást és költségtérítést fizetnek. 7. A keresetpótló juttatás munkanélküli járadékra jogosultaknál a járadék 110 %-a, pályakezdőknél a minimálbér 75 %-a. 8. Az iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás részvevői - meghatározott feltételekkel - diákigazolványt kaphatnak. 9. Ebben az oktatási formában le lehet tenni a szakmunkás vizsgát vagy bizonyos munkakörökre, tevékenységek folytatására,magánvállalkozás létesítésére jogosultságot lehet szerezni. Veszélyben forog-e a vajdasági magyarság? Elcsattant az „első” pofon Az utóbbi egy-két év kérdése, hogy veszélyben forog-e a jugoszláviai Vajdaságban a magyarság fennmaradása, drámai fordulatot vett a napokban. A Szabadka mellett Bajmokon, ahol pravoszláv templom alapkövét tették le ünnepélyes külsőségek között, megjelentek a katolikus egyház és a szabadkai pártok képviselői is, közöttük Kudlik Gábor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége helyi szervezetének alel- nöke. Az ünnepélyt, szerb szokás szerint, fegyverropogás is kisérte, majd egy csetnik jelvényt viselő személy odalépett amit sejtő Kudlik Gáborhoz és egy ütéssel leterítette. Ezek után új szakaszba ért-e vajon a vajdasági magyarság veszélyeztetettsége, amelyről annyit beszélnek és írnak mostanában ebben a mintegy 40 nemzetet számláló tartományban? Eddig ugyanis tettleges- ségre nem volt példa, csak szócsaták folytak, legfeljebb fenyegetésekre került sor. Igaz ugyan, hogy Törökkanizsán tavaly kézigránátot dobtak be a magyarok helyi szervezete elnökének udvarába, de senkiben nem esett kár. A szóbeli „intések két évvel ezelőtt kezdődtek, amikor egy itteni szerb pártvezér utasította a magyarokat, hogy térjenek haza az anyaországba, ahonnan 1956-ban menekültek ide. Leszűkült jogok Mivel a magyarok nem 1956-ban, hanem jónéhányszáz évvel ezelőtt települtek a Bácskába, a Bánságba és a Szerem- ségbe, nemigen mozdultak innen. Amikor azonban kitört a horvátországi háború, bizony sokan lépték át a határt Magyarország felé. Azóta 25-30 ezer magyar távozott a Vajdaságból ki ilyen, ki olyan okokból. A fiatalok főként az időnként erőszakossá váló mozgósítás elől távoztak, mivel nem akartak részt venni a szerb és a horvát nemzet történelmi leszámolásában, mások viszont családostul mentek nemcsak az anyaországba, hanem a nyugati államokba is jobb és biztonságosabb élet után kutatva. A magyarság veszélyeztetettségének kérdése, vagyis inkább a helyzete nem hogy javult volna azóta, hanem mind feszültebbé vált. A szerbek s a je- lenlgi hatalom képzelődésnek, áskálódásnak, sőt provokációnak nyilvánította a magyarság képviselőinek figyelmeztetéseit, hogy lassan-lassan veszélybe került az itteni magyarság fennmaradása. Pedig egyik állításuk sem volt alaptalan. Az új szerb állam 17 olyan törvényt fogadott el az utóbbi egy-két évben, amelyek megcsorbítják a magyarok jogait, az anyanyelvű oktatásra való lehetőségüket, anyanyelvűk használatát, intézményeik koldusbotra jutottak, s a szerb propaganda kivétel nélkül a magyarság és vezetőinek a hibáiról beszél, minden alkalmat kihasználva a magyarellenes hangulat szítására. Inkább a többségi nemzet, mint a kisebbség érdekeit képviseli az új ország kisebbség-ügyi minisztere, helyi viszonylatban pedig megtörtént az, amire írásunk elején már utalást tettünk. Gyilkosságok a kaszárnyákban Amikor a legutóbbi választásokat a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének a jelöltjei nyerték azokban a bácskai községekben, ahol még a magyarok vannak többségben (Szabadka, Zenta, Bácstopolya, Áda, Kanizsa stb.) s megalakultak az önkormányzatok, különösen paprikássá vált a hangulat. Csókán a szerbek meg is döntötték a „magyar uralmat”, úgyhogy a köztársaságnak kellett ideiglenes „kormányt” kineveznie ebben a Tisza-menti kisközségben, Szabadkán szinte minden héten valamilyen incidens történik az önkormányzati szervek ülésén, a városban pedig tanyát vert a Fehér Sasok Royalista Szervezet, amely el- űzetéssel és tettlegességgel fenyegeti a magyar lakosság „nem lojális” részét s a hírhedt csetnik vajda, Vojiszláv Sesely is gyakran „tüzes” beszédet tart, Szabadkát szerb városnak nevezve. A június hónap különösen sok keserűséget okozott az itt élő mintegy 400 000 magyarnak. Meneder József, szabadkai kiskatona a vranjei kaszárnyában idegrohamában lelőtte két katonatársát többet pedig megsebesített, majd pedig a bajmoki Kiss Nándor a sabaci kaszárnyában egyik társát lelőtte, egy másikat pedig súlyosan megsebesítette. Lázár Attila pedig megszökött a kikindai kaszárnyából, miután fegyvert rabolt. Az országos felháborodásnak szinte nem volt határa. Még az sem engesztelte ki a közvéleményt, hogy Meneder és Kiss azonnal öngyilkos lett, a szerb sajtó nagy része a magyarságot, a magyarok itteni szervezeteit tette felelőssé a történtekért. Egyes pártvezérek megragadták az alkalmat, hogy ismét elverjék a port a magyarokon, azzal is megvádolva őket, hogy ők szervezték meg a valóban szörnyű bűntetteket. Hiába akadtak, akik csitították a közvéleményt, hiába derült ki, hogy az egyik kiskatona valószínűleg nem volt alkalmas a katonai szolgálatra, a másik pedig egy szót sem tud magyarul, az uszítás folytatódott. A rendzavarok máshonnan jönnek Nézzük, mit éreznek jelenleg a magyarok a Vajdaságban. Tóth Vorti Gábor, Zenta város polgármestere:-Ami Zenta városát illeti, különösebb aggodalomra nincs ok veszélyeztetettség szempontjából. Hacsak nem játszódik le az a forgatókönyv, amit máshol már lejátszottak. Ha nem jönnek ide idegen emberek olyan területről, ahol már problémát csináltak. A rendőrség nem a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozik, működésére nem tudunk hatást gyakorolni. Zen- tán, ahol a magyarok száma megközelíti a 85 százalékot, nem uralkodik komolyabb feszültség a szerbekkel való viszonyokban. Kószó János, Bácskatopolya polgármestere:- Itt nálunk, ahol 70:30 arányban oszlik meg a magyar és szerb lakosság, jól oda kell figyelni az emberek hangulatára. Most, hogy a VMDK szerezte meg a hatalmat, ez sok mindenkinek nincs ínyére. Az emberek egymástól azonban nem félnek, hanem attól, hogy valahonnan álkatonai alakulatok jönnek és megzavarják a nyugalmat. Ágoston András, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke:- A belpolitikai helyzet nemhogy stabilizálódna, hanem inkább destabilizálódik. A vajdasági magyarság számára az jelentene veszélyt, ha valamiféle •kaotikus, ellenőrizhetetlen helyzet alakulna ki. Ezért nekünk nem a zavaros helyzet felel meg, hanem a legdemokratikusabb Rendszerváltás, amely nélkül elképzelhetetlen a visszatérés a nemzetközi közösségbe. Nos, hogy veszélyben fo- rog-e a vajdasági magyarság fennmaradása ezeken a vidékeken, valószínűleg csak az elkövetkező időben derül ki. Attól kell tartani azonban, hogy az erre irányuló előkészületek folyamatban vannak, néha a hatóság indokolatlannak tartja a magyar lakosság aggodalmát. A cikkünkben említett eseteket csak szélsőséges elemek ténykedésével magyarázza, azt a kijelentést pedig, amelyet nemrégiben Ágoston András tett a magyarság veszélyeztetett helyzetéről, hogy „ha súlyosabb atrocitások történnek, élére áll legalább 150 ezer magyarnak és Magyarországra vezeti őket”, súlyos provokációnak és az itteni rendszer semmibevételének tekinti. Polyvás József (Újvidék) Növényvédelmi tanácsadó A várakozási időt be kell tartani Az aszályos időjárár következtében a gyümölcs-szőlő- és zöldségnövények érésére - az előző évekhez viszonyítva - korábbi időpontban kell számítani. Ezért a programszerű - előző években jól bevált védekezéseket felül kell vizsgálni, a rövi- debb várakozási idejű növényvédőszereket kell előtérbe helyezni. A CASADE 5 EC használata ebben az időszakban már tilos, mivel az élelmezésegészségügyi várakozási ideje szőlőben 50, almatermésűekben 75 nap. Többen érdeklődtek, hogy a köztesként termesztett növényeknél hány nap után fogyasztható a CASADE 5 EC-vel kezelt termék? Mindenképpen a leghosszabb élelmezésegészségügyi várakozási időt ajánlatos betartani, tehát ebben az esetben a 75 napot. A kezelt növények termése az élelmezésegészségügyi várakozási idő letelte előtt még lekvár, befőtt, szörpök, pálinka készítésére sem használható fel. Ez nemcsak a rovarölőszerekre, hanem a gombaölő-, gyomirtó-, és talajfertőtlenítő szerekre egyaránt vonatkozik. Hagymás és gumós növényeknél elteijedt az a szemlélet a kiskerttulajdonosok körében, hogy „csak a lombot permetezte, nem az étkezésre szánt növényi részt” és ennek alapján a második-harmadik napon szedik és fogyasztják a termést, mivel az nem kapott permetle- vet. Ez félig-meddig igaz, csak az a gond, hogy az általánosan használt szerek többsége szisz- témikus (felszívódó), a lombra került szer bejut a fogyasztásra szánt növényi részbe is. A gumós és hagymás és gyökérzöldségeknél egyaránt a teljes szedést akkor lehet kezdeni, mikor az élelmezésegészségügyi várakozási idő letelt (tárolás alatt a szerek hatóanyagainak bomlása lassabb, kiszámíthatatlan). Javaslom, hogy a fentiek elkerülése érdekében a permetezés megkezdése előtt tanulmányozzák át a növényvédőszer csomagoló-anyagán feltüntetett tudnivalókat, várakozási időket. Ezzel sok kellemetlenség, ter- mésmegsemmisités megelőzhető. Milyen növényvédőszereket használjunk tehát az adott időszakban? Alapvető szempont, hogy mindig csak az ellen a kártevő vagy kórokozó ellen védekezzünk, ami a területünkön előfordul, kártételt okozhat. Mellőzzük a szerkombinációkat. Vegyük figyelembe, hogy az adott növényvédőszer milyen növényekre engedélyezett. Rovarölőszerek közül házikertekben javaslom az általánosan használható 3 napos élelmezésegészségügyi várakozási idejű, a szabadforgalmú - III. kategóriájú - KARATE 5, illetve 2,5 EC-t, zöldségtermesztőknek, a II. forgalmi kategóriájú (feltételes forgalmú) HOS- TAQUICK 50 EC készítményt, mely a gyökérzöldségek kivételével 4 napos élelmezésegészségügyi várakozási idővel használható (gyökérzöldségnél a várakozási idő 14 nap), nem téveszthető össze a HOSTA- QUICK 50 EC a DECIS- QUICK-al, ahol a várakozási idők a következőképpen alakulnak: burgonya 3 nap, paprika 3 nap, káposztafélék 3 nap, alma 3 nap, dohány- és cukorrépa 8 nap. Rövid várakozási idejű szerek közé sorolhatjuk még az általánosan használható UNI- FOSZ 50 EC-t, mely az idei évben még szabadforgalmú készítményként vásárolható, 3-7 napos élelmezésegészségügyi várakozási idővel. A pirétfoidok (DECIS 2,5 EC, FENDONA 2-10 EC, CHINMIX, CHINETRIN 25 EC, SHERPA stb.) alkalmazása csak abban az esetben javasolható, ha atkakártételre nem kell számítani. Czigány Csaba A rekorder Lubbers Ruud Lubbers holland miniszterelnök 3 208. napját töltötte hivatalában pénteken és rekordot állított fel: Hollandia történelmének leghosszabb ideig hivatalban levő kormányfője. A kereszténydemokrata politikus a tőle megszokott szerénységgel elmondta, hogy „egy csésze kávé mellett, kolbászos szendviccsel” készül megünnepelni a jubileumot. Lubbers összesen tíz évet, nyolc hónapot és 13 napot töltött eddig hivatalában. Az előző „rekorder” miniszterelnök Charles Ruys de Beerenbrouck volt, aki 1918-1925 és 1929-1933 között volt Hollandia miniszterelnöke. Hollandiának 40 miniszterelnöke volt azóta, hogy 1848-ban alkotmányos monarchia lett. Ruud Lubbers 1982. november 4-én tette le a hivatali esküt. 43 éves korában lett Hollandia legfiatalabb miniszterelnöke. Most közeledik harmadik mandátumának végéhez. A Munkáspárttal alkotott koalíció élén áll, s nem indul az 1994-ben esedékes parlamenti választásokon. Anziksz Haus frei meg Wohnung és Apartman frei und Zimmer frei (a német nyelvvel hadilábon nem állóknál pedig már: Haus zu mieten). Minden második kapun, kerítésen, bejárati ajtón ott olvasható a magyaros ajánlat. Sőt, még a műút menti Ladák és Wartburgok poros szélvédőüvege is ingyen hirdetési felületté válik a forró magyar nyárban a Plattensee-n, tovább bővítve az amúgy sem szűkös - s így kielégülni csak nem tudó - hazai kínálatot. Mert a régi jó német meg osztrák alig-alig téved az egykori üdülőparadicsom földjére. Déli határainkon ott a háború, nyugatiak az árak, túlzottan „vegyes” a kép Magyarországról. Szóval kiadó a Balaton. A „magyar tenger” akár „világpolgárrá” is válna, ha tehetné, szívesen váltva ismét német, osztrák, cseh, olasz meg ki tudja még milyen külsőt, ám erre manapság alig van esélye. Mondhatni, hogy egyáltalán nincs is. De hát akkor kié is valójában jelenleg a Balaton, a feledhetetlen gyermekkori nyarak helyszíne, a sátortáborozások romantikus világa, az egykor évről évre néhány hétre otthont adó déli part? Barátom jóvoltából idén egy hétre kis lakrészt „bitorlunk”. Hosszú évek óta először állna üresen a harminc négyzetméteres szoba-konyhás-elő- szobás „apartman”, tulajdonosának egykori kellemes jövedelemkiegészítője. Most azonban más időket élünk. Idén már „nem megy a bolt”, nincs rá igény, nagy a túlkínálat. A társasüdülő tele a tulajdonosokkal, meg hozzátartozóikkal: nagymamák az unokákkal. Egyébként minden a régiben. Van sör, de már kevesebbet iszik a papa. Van fagyi, de csak kétgombócosat nyal a mama meg a gyerekek. A kifőzde nem üzemel már a szomszédban. A konyhák ablakából ebédillatok szöknek ki a szabadba. A strandon régi, nagy utazások emlékfoszlányai (egyikük még San Franciscoig is elvezet), a közös ismerősök alapos „kitárgyalása”, főzési tanácsok, meg konyhakerti tapasztalatok kavalkádja. A politikáról viszont alig esik szó. Van belőle épp elég a rádióban. Legfeljebb a számlaadási kötelezettség borzolja a kedélyeket, meg a szövetkezetek tervezett demonstrációja a beszédtéma. Különben minden a régiben: forrón süt a nap, még árnyékban is van vagy harminc fok, a lassan erősödő szél pedig egyelőre ugyancsak kellemesen ad enyhülést napozóknak, fürdőzőnek egyaránt. Éjszakára azonban már hideghullámot, viharos szelet ígér a meteorológia, s jóslata kivételesen be is válik. A „magyar tenger” ebben hű marad önmagához ... * Egy kellemes nyári estén koffeinmentes kávénkat kortyolgatjuk ismerősöm szerény, ám takaros külsejű nyaralójának teraszán. Az esélyeket latolgatjuk. No nem a közelgő választásokét, bár később azt sem kerülhetjük meg. Már csak azért sem, mert meglehetősen eltér a véleményünk. Ám hol van már a valamikori vehemens vita, élénk polémia? A tapasztalatok mértéktartásra intenek. És most egészen más a beszélgetés témája is; az egykor jobb napokat megélt nagy tó sorsa. Mert bár abban egyetértünk, hogy a jelen külsőségeiben alig emlékeztet a múltra, abban viszont már ugyancsak eltér a véleményünk, hogy a látvány maga előjátéka-e a szebb jövőnek? Az idegenforgalom élénkülésének, az elmúlt évtizedek pezsgő napjainak, külföldiekkel teli szezonjainak, a nyüzsgő sétányoknak, a vendégekkel teli szórakozóhelyeknek? S benne a hazaiak részvételének, a ma ugyancsak lapos bugyellárisok valamikori bővülésének? Ki tudja ezt ma megmondani? Mert a privatizáció hatásai a balatoni infrastruktúrán kétségkívül érzékelhetők. A cukrászdák, a sörözők, az éttermek, az üzlethálózat áldásos szaporulata erről tanúskodik. Ám míg a büfék és lángossütők környéke magyarok találkahelye, addig a négyszázhatvan forintos sült keszeget reklámozó étterem teraszáról idegen szavak szűrődnek ki az utcán sétálóknak. Kettéválóban a tóparti közönség is? Úgy tűnik, a lángos és a sült fogas egyre inkább két életlehetőség megtestesítői. S az előbbit majszolok aligha fogják egyhamar a négy-hatszáz forintos sülteket reklámozó éttermek világát szaporítani. Utóbbiakról pedig nem tudni, hogy jövőre is bennünket választanak-e. Főleg akkor, ha világ- színvonalú árainkkal továbbra is a ke- let-közép-európai szolgáltatások járnak együtt, egyazon kéz szaggatja a lángos tésztáját és számolja az aprópénzt! Meg sem lepődöm hát, hogy házigazdánk korántsem osztja kincstári optimizmusunkat. Szerinte a Balaton nem tetszhalott csupán, amilyennek mi látni szeretnénk, hanem elhalási processzusának egyik fázisába került. Menthetetlenül. S a piac önszabályozó szerepe? A kereslet és a kínálat egymást másutt oly sikeresen kordában tartó hatásai? - vetném ellen szívesen, meg tennék fel újabb kétkedő kérdéseket. Például a hazai új vállalkozók ügyességéről meg vendégszeretetéről, vagy arról, hogy elég lesz-e mindez a jövőre nézve. Meg halovány reményeimről, az egyszer, lassan ismét csak dagadni kezdő pénztárcákról. De végül is nem teszem. Nem vitatkozom. Nincsenek érveim. Ezért legfeljebb csak azt kérdezhetem, hogy addig is, míg ez bekövetkezik, kié lesz majd a Balaton? Szirtes Gábor
