Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)
1993-07-08 / 182. szám (184. szám)
10 q j Dunántúlt napló 1993. július 8., csütörtök 1822 június 16. Szörnyű vihar Pincehelyen A pannon táj népei közt kapcsolatokat épített ... Hogy a „népek orvosa” - Pécsett is otthon legyen! Már hogyne volna,- igenis van. Több embere is van Szen- teleky Kornélnak, nemcsak Magyarországon, - de még Pécsett is. Hiszen még rokonai is élnek a városban. Lelkiismeretébresztő cikket jelentetett meg Wallinger Endre az Új Dunántúli Napló múlt pénteki számában („Elfeledtük Szenteleky Koméit? ...), cikke végén a János-Evangéliumból idézve a beteg példázatát, akinek nincs egy embere sem, hogy segítségül hívathassa. Szenteleky édesanyja, Ko- szits Terézia Baranya vármegye tiszti főügyészének, Koszits Ákosnak volt a testvére, a Kis- faludyakkal rokonságot tartó, régi, erős magyar öntudatú baranyai családból. Az apa, Sztankovics György, szerb eredetű családjában felnőve, szüleitől már szintén magyar neveltetést kapott. Koméi, a fia, pedig majd csak harmincéves korában tanulja meg az elcsatolt Bácskában élve a szerb nyelvet. A gyermek Kornél mindösz- sze kétéves, amikor elkerül a pécsi szülőházból, majd háromévi erdélyi tartózkodás után a család a Délvidéken, Zombor- ban telepedett le. Ötéves korától ez a tájék lesz szűkebb, ám ekkor még nem elzárt pártiája. Gyermekként csodájára járnak nyelvérzékének, zenei tehetségének és korán kibontakozó íráskészségének. Itt érettségizik, majd az I. világháború előtti és részben alatti években a pesti orvoskar növendéke, - az ekkor megjelent versek alatt tűnik fel, írói álnévként, a Szenteleky személynév. * A Monarchia összeomlása után hazatért a Bácskába, és 1920-tól Őszivácon élt, itt halt meg, sírja is itt található. Szenteleky rövidre szabott, mindössze tízegynéhány évnyi alkotói fénykorának csaknem kizárólagosan személyes érdeme, hogy fehérizzásig hevülő elszántsággal teremt, szinte a semmiből, irodalmi és kulturális közéletet a Vajdaságban. ír, fordít, felolvasó esteket, műkedvelő előadásokat szervez, még játszik is bennük. Közben hatalmassá fejleszti irodalmi műveltségét, útjára indít több irodalmi folyóiratot, és csak a Kazinczyéhoz fogható méretű irodalmi levelezéssel fogja egybe, lelkesíti, bátorítja a fellelhető szellemi erőket. Fontos kapcsolatokat épít a délszláv és a magyar kulturális élet között. Való, igaz, - ez a munkásság Pécsről elszármazottságán túl nem kötődik közvetlenül a városhoz. Mégis fontos kapcsolatban van irodalmi életével: Szenteleky környezetéből, az általa megmozdított bácskai kulturális közéletből került a 20-as évek végi, háború és szerb megszállás utáni állapotából akkor ocsúdó, hasonlóan tes- pedő szellemi életet élő Pécsre a bácskai irodalomszervezői tapasztalatait hasznosító dr. Lovász Pál, aki a 30-as években a város szellemi életét meghatározó, nagyhírű Janus Pannonius Társaságot létrehívta.Szente- leky folyóirata, a jugoszláviai magyar irodalom központi fórumául számító „Kalangya” körébe tartozott Csuka Zoltán költő is, aki a Janus Társaság folyóiratának, a Pécsett megjelentő, Várkonyi Nándor szerkesztette „Sorsunkénak lett kiemelkedő munkatársa. Szenteleky 1933-ban bekövetkezett halála után az általa megindított folyamatot már olyan munkatársak, az ő emlékét megőrző barátok folytatták tovább, mint Szirmai Károly, Draskóczi Ede, Kende János, vagy a Híd című jugoszláviai magyar folyóirat későbi szerkesztője, Szenteleky életútjának kutatója és feldolgozója, Herceg János. A folyamat „második nemzedékéhez” tartozik kortársunk, a jugoszláviai magyar irodalom történetét megíró, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, Szenteleky-díjas dr. Bori Imre professzor. Amikor Szenteleky szülőházán 1975-ben elhelyezték az emléktáblát, a II. világháború után megszüntetett Janus Társaság még nem szerveződhetett újjá. Egykori létrehozója, főtitkára sem mondhatta el az alkalomra írt szép versét, mert kevéssel előtte meghalt. De az emlékbeszédet a szintén délvidékről származó, ugyanaz a dr. Tóth István tartotta, aki később a Társaság működését is újraindította. Ma már ő sincs az élők sorában, és hiába keresik, akik annak idején vele együtt avatták a táblát, és most eljönnének Szivácról, hogy koszorújukat a szülőházon Szenteleky születésének 100. évfordulóján elhelyezzék. A köztiszteletben álló egykori főügyész menye, Koszits Andomé családja hűséggel őrzi Pécsett a múlt sok becses, történelmi értékű dokumentumával együtt a távolabbra, a határ túloldalára kényszerült unoka- testvér életének relikviáit és emlékeit. Anna asszony kapcsolatban áll a sziváci Szente- leky-napok szervező testületének titkárával, Kristály Klárával, akinek megrendítő levelei tanúskodnak a háborús viszonyok közt elhallgatni akaró Múzsa hallgatagságával viaskodó magyar nyelvű kultúra él- niakarásáról. Ezért is különösen fontos most ez az évforduló. „ ... Ott Pécsett rátok számítanánk, mert itt már vannak gyökereink, de ott még sokat kell tennünk, hogy Szenteleky Kornél ott is otthon legyen. Remélem, hogy a történelem nem söpör el' bennünket és béke lesz, és erre a békére fel kell készülni, és ezért kell kitartóan dolgozni és nemcsak politizálni és nemzeti színű zászlókkal - különfélékkel - handaban- dázni.” - írta egyik legutóbbi levelében. A táblával Szenteleky emlékét akkor a Dunántúli Napló szerkesztőségének kezdeményezésére, Pécs város Művelődési Osztálya örökítette meg. De van Janus Pannonius Társaság, van a város és van a város hivatalos, őszi, egészhetes ünnepségsorozata. Amint hallani, van egy alakulófélben levő Kulturális Rendezvényiroda is. Az ismét létező Janus Pannonius Társaság nem feledkezett el a Szenteleky-centenári- umról, mint ahogy a többi, féltucatnyi aktuális pécsi vonatkozású jubileumról sem. Azonban minden támogatás híján működve, erejéből külsőségeiben is méltó színvonalú ünnepségek rendezésére sajnos aligha telik, - a figyelemfelhívásokon és kezdeményezéseken túl. A Társaság már jelentkezett ugyanis azzal a gondolattal, hogy a hivatalos őszi ünnepségsorozat egyik napját elkéri, hogy azt (természetesen a költségvetésből mindehhez támogatást is kérve) a város feledésbe merülő kulturális emlékei, irodalmi és társművészeti hagyományai ébrentartásának szentelve, megszervezésével a város múltját és jelenét, az érte, benne élteket és élőket megtisztelje. Ekkor lehetne méltóan megemlékezni Szentelekyről is, aki a pannon táj népei közt szakadékok helyébe kapcsolatokat épített, a kultúra nemzetek fölötti értékeit is képviselve, a humanisták legszebb hagyományaihoz kapcsolódva, - és akire vonatkozóan mind akkor, mind ma is aktuális a Társaság névadójának, a Dél felé mindig nyitott, mediterrán Pécs költőjének, a magát tudatosan pannóniainak nevező Janus felkiáltása a Mars Istenhez békességért versből: „Atyánk, kíméld megfáradt pannon népemet!” Olasz István 1822 június 16-án történt. A Hazai és Külföldi tudósítások című lap június 29-én a következőket írta Pincehelyről: „Folyó hó 16-án délután három fertály háromra Északnyugaton és nyugodt-dél felé nehéz felhők borították el az eget, de minket fenyegetni nem látszottak. Sajnálkodva a Balaton tájékain lakó embertársainkon, hol sokáig lebegett a felhő, úgy véltük, hogy nem az egyenes útat veszi mihozzánk, hanem egészen nyugodt-dél felé fog tartani. Azonban egyszerre fordulást tesz a felhő s egyenesen nekünk s határainknak vág olyan szörnyű erővel s dühösséggel hogy mind gabonáinkat, mind szőlőinket lecsépelvén, minden reménységeinket semmivé tenné. Ily jégesőt száz esztendőn felül ért öregeink nem láttak életükben. A jégeső három minutáig tartott oly sebességgel, hogy amit és ahol ért ott ölt és rombolt mindent. Oly sűrűséggel, mint a legsűrűbb eső, s oly egyenlő nagysággal, mint a Az 1896 július 31-i Pesti Napló ilyen cím alatt tudósította olvasóit a Pécsett történtekről. „A hatalmas pécsi városháza szögletes tornyán az óra épp fél kilencet ütött, midőn a várost ir- toztató robaj vert fel. Az első pillanatban senki sem tudta mi történt. Az emberek kétségbeesve futkostak jobbra-balra, s nem tudták, merre keressék a veszedelmet, mert a robaj any- nyira betöltötte az egész várost, hogy azt sem lehetett tudni, mely tájról támadt. Néhány perc múlva azonban már köztudomású volt, hogy Koszi János fűszerkereskedése robbant fel. Ez a kereskedés a városház épületének sarkán volt: nagy bolt, amely kinyúlik a városháza homlokzatára és befelé a Király utcába. A kereskedés előtt terül el a Széchenyi tér, Pécs főpiaca, amelynek városháza előtti részén a húsos sátrak állanak. A városháza előtt és kapujában állandóan nagyobb néptömeg van: részben ügykereső felek, részben piaci vásáros nép, részben pedig beszélgető, kaszinozó polgárság. A robbanás a tömegben óriási pánikot okozott. Egyszerre kétszáz sebesült hevert a városháza előtt, mert a légnyomás bezúzta a városháza összes ablakait s a csörömpölve aláhulló ablaküvegdarabok megsebesítették a közelben lévőket. Szerencsére a nagy zűrzavar közönséges tyúktojás. Amit a jég nem rontott, azt az irtóztató szél, mely több fákat is döntött; rontotta el. A gabonákat, kivált a tavasziakat takarmánnyá alig lehet tenni a marhák számára, szőleink s makkolo erdeink bár harmadik esztendőre jöhessenek helyre. Madarakat, házi baromfiakat, ludakat és sertéseket kivált az élőbbekből nagyon számosán vert agyon. Nagyobb marhákat elszédítve a földre terített és sokakat szemeiktől megfosztott. Szerencse, hogy vasárnap esett, mert ha dologtevő nap kint érte volna az embereket, ezekből halálra vert volna sokakat. Sok határokat vert el Somogybán, honnan keletkezett, a Balaton tájáról. Nálunk ezen határokat verte el jobban, vagy kevésbé jobban, amint ment az ereje, úgymint: Ireg, Fürgéd, Tótkeszi, Ozora, Pincehely, Németi, Kisszékely, Nagyszékely, Pálfa és így a Dunának Paks felé vonult." Gábos Zoltán közepette sem vesztette el fejét a rendőrség és tűzoltóság. Ez utóbbi hozzálátott a felrobbant fűszerkereskedés oltásához, míg a rendőrség és az összegyűlt nép a sebesülteket vette gondozásba. Magánlakásokba és három kórházba szállították a sebesülteket. Aidinger János polgármestert szállították el először... (A robbanásnak, amelyet egyébként az okozott, hogy a fűszerkereskedésben, akkori szokás szerint, temetes mennyiségű puskaport is tartottak és árultak, több halálos áldozata is volt.) Ugyanezen a napon gyulladt ki Budapesten az éppen befejezés előtt álló központi vásár- csarnok. Gábos Zoltán Házat - Hazát Ötvenmillió forinttal járul hozzá a kabinet a Házat - Hazát Alapítvány forgótőkéjéhez, hogy ily módon támogassa a modern és gyors technológiákkal, rövid időn belül kulcsra készen elkészíthető családi- ház-építéseket. Az alapítvány megelőlegezi az építési költségeket, amit havi törlesztés formájában húsz-huszonöt éven keresztül kamat1 mentesen lehet majd visszafizetni. 9 A nagy robbanás Pécsett A fürdő dísze a Zsolnay-gyár eozin kapuja Hatvan éves a Balokány uszoda 1933-ban ajándékozta a Zsolnay-gyár az eozin kaput a fürdőnek Fotó: Löffler Gábor Pécs város törvényhatóságának régi tervei közé tartozott a Balokány tó környékének rendezése, a régi népfürdő korszerűsítése. A mai Hullám-fürdő helyén állott Madarász-úszoda már nem tudta a megnövekedett igényeket kielégíteni, medencéje nem volt alkalmas országos versenyek rendezésére. Közegészségügyi és városrendezési szempontok tették szükségessé, hogy a város törvényhatósága 1933. március 28-i ülésén foglalkozott először ezzel a kérdéssel, és a továbbiakban többször visszatért rá. Kettős célt tűztek maguk elé: egyrészt olcsó belépőjű, minél nagyobb tömegeket befogadó népfürdőt akartak létesíteni, másrészt olyan modem úszóbázist, amely méltó keretet ad a város vízisportjának. Ezen túlmenően azonban arra is volt gondjuk, hogy megfelelő kiszolgáló helyiségekkel rendelkezzen az úszoda, és az idelátogatók kényelméről gondoskodjanak, az egész létesítményt esztétikus környezetbe helyezve. Az ekkor már közel száz esztendős régi népfürdő minden tekintetben elavult, az első világháború éveiben és az azt követő időkben állapota nagyon leromlott, a liget gondozatlan volt. 1927-ben már egyszer elhatározták az újjáépítést, de ez akkor az anyagiak átcsoportosítása miatt meghiúsult. 1933-ban nagyfokú társadalmi összefogás indult meg. A legbőkezűbbnek a Zsolnay-gyár bizonyult: több nagyméretű virágtartó, majolika oszlop és figura adományozása mellett a város rendelkezésére bocsáj- totta az 1907-es országos kiállítás díszes eozin-kapuját, amely a fürdő bejárata lett. A városi kertészet Damjanich utcai telepe szállította a park dísznövényeit, gondoskodptt a parkosításról. A földmunkákon kívül dísznövényeket, virágokat ültettek, a tóba tavirózsát, díszsást telepítettek, sőt vadrécék meghonosítását is tervezték. A liget északi oldalán sziklakertet alakítottak ki, a sétautak mentén fákat ültettek. Az egész területet bekerítették, de az úszodát nem zárták el a parkot látogatók elől, nekik külön erre a célra rendszeresítettjegyeket adtak ki. A park kialakítása 36, az úszodáé 40 munkanapot vett igénybe, általában egy műszakban 150 munkás dolgozton. Az ünnepélyes avatásra július 28-án, a 14. Országos Úszókongresszus keretében került sor, annak kezdetén. Sok vendég jött az ország minden részéből, a város lakossága zsúfolásig megtöltötte a létesítményt, amelynek megközelítése villamossal történt a Zsolnay Vilmos utca felől. Az eredetileg 800 főre tervezett létesítmény nemsokára szűknek bizonyult, már a következő évben újabb 700 fővel való bővítését határozták el, összesen 63 kabin és 640 öltöző épült, új vendéglőt, napozót, egyéb kiszolgáló helyiségeket emeltek. Az 50x20 méteres ver- senyúszoda mellett egy 33 méteres régi medence, valamint gyermeklubickoló szolgálta a fürdőzőket. A tervekben szerepelt a tó egész környékének fürdőteleppé való nyilvánítása, 4000-5000 fürdőzőnek és sétálónak adva pihenési lehetőséget. A bővítési munkálatokkal még az 1939. június 10-i közgyűlés is foglalkozott, újabb beruházási összeget fordítva rá. A tó környékének rendezése, a modern úszoda kialakítása előremutató tett volt. Megvalósításában név szerint ki kell emelni Kalenda Lóránt műszaki főtanácsos, Dulánszky Jenő tervezőmérnök, Márovits István és Tarján Benő építési vállalkozók, Báldy László kertészet-tervező nevét, a pécsi úszótársadalmat dr. Várnagy Elemér fogta össze. Dr. Vargha Dezső 4 4 i A 1932-ben, a nagybecskereki Ezüst Tulipán átvételének napján
