Új Dunántúli Napló, 1993. június (4. évfolyam, 147-174. szám)

1993-06-30 / 174. szám (176. szám)

8 új Dunántúli napló 1993. június 30., szerda K -ü 3 ;i d o i :í íf k a A bagdadi elnöki negyed az amerikai rakétatámadás után Légicsapás Bagdad ellen 23 Tomahawk Kim Campbell, Kanada je­lenlegi védelmi minisztere veszi át a visszavonuló Brian Mulro- ney-től a miniszterelnökséget: a konzervatív párt ottawai kong­resszusa a 46 éves vancouveri jogásznőnek szavazott többsé­get az ellenjelölttel, Jean Cha- rest környezetvédelmi minisz­terrel szemben. Mulroney, aki 1984-ben a konzervatívok Kanada törté­nelmében páratlan méretű, el­söprő többségével került kor­mányra, már korábban bejelen­tette visszavonulását. A kor­mányfő népszerűsége fokozato­san a mélypontra süllyedt, ami­kor nem tudta enyhíteni az or­szág súlyosbodó gazdasági gondjait, megoldani a francia ajkú, az önállósággal kacérkodó Quebec tartomány és az ország többi, angolul beszélő tartomá­Összeomlott a Ferruzzi- Montedison „A Ferruzzi a második leg­nagyobb olasz magánkézben lévő ipari vállalatcsoport, amelynek működése és fennma­radása stratégiai érdek, mindent meg kell tenni tehát, hogy a kö­rülötte kialakult bizonytalansá­got és hitelvesztést áthidalják” - jelentette ki Piero Barucci kincstárügyi miniszter a képvi­selőház pénzügyi bizottsága előtt. A miniszter azt azonban kizárta, hogy az állam közvetett úton köztulajdonba kívánná venni a Ferruzzi-Montedison csoportot, amelynek részvény­többségét a tőzsdei összeomlást követően a hitelező állami tu­lajdonú kereskedelmi bankok vették birtokba. „A ma még ál­lami kereskedelmi bankokat hamarosan privatizáljuk” - erő­sítette meg a kormányzat szán­dékait Barucci. A Szolidaritás indul a választásokon Hétfőre virradóra ért véget a lengyel Szolidaritás kongresz- szusa. A szinte megszámlálha­tatlan mennyiségű határozat kö­zül, igazi jelentősége annak van, amely eldöntötte, hogy a szervezet indul a parlamenti vá­lasztásokon, s ezt egyedül, szö­vetségesek nélkül teszi. Ezzel elutasította egykori vezére, Lech Walesa ajánlatát, hogy lépjen be a BBWR-be, az elnök választási tömbjébe. A lengyel államfő ezt követően nem volt hajlandó eleget tenni a kong­resszus meghívásának, és a va­sárnapi késő esti televizió-hir- adónak adott rövid interjújában kijelentette: elválik útja a Szoli­daritástól. A Walesa távozása után még a Szolidaritásban ma­radt régi vezetők is szembefor­dultak az új vezetéssel, és mint sajtóértekezletükön közölték, nem kívánnak a Szolidaritás színeiben indulni a választáso­kon. Kivonul a frank? Franciaország esetleg ön­szántából kivonja a frankot a nyugat-európai valutaárfo­lyam-mechanizmusból, ha a német szövetségi bank nem csökkenti nagyobb ütemben a kamatlábakat - írja a londoni The Times „hivatalos forráso­kat” idézve. A vezető brit lap ér­tesülései szerint az új francia kormány ígéretet tett a hazai ipar vezetőinek arra, hogy a jövő év elejére a rövidtávú ka­matok nem lesznek magasabbak 4 százaléknál. Ennek megfelelően Párizs immár korántsem működik együtt oly lelkesen a Bundes- bankkal, mint korábban - írja a The Times. nya közötti ki-kirobbanó válsá­gokat. Kim Campbell rendhagyóan gyors pályát futott be a kanadai politikában: csak 1988-ban lett először parlamenti képviselő és támogatója, Brian Mulroney már 2 évvel később kinevezte az ország első női igazság­ügy-miniszterének, majd tavaly a védelmi tárcát vette át. Camp­bell a jelek szerint hamar elsajá­tította az észak-amerikai poli­tika művészetét: a kétszer el­vált, gyermektelen, kitűnő meg­jelenésű asszony nemcsak szó­kimondásáról, intelligenciájáról ismert, hanem arról is, hogy ha­tásosan nyúl a propaganda min­den módszeréhez: így például A Komi Köztársaság az Oroszországi Föderáció európai részének északi sarkában, a Vi- csegda, a Pecsora folyók és mellékfolyóik által határolt te­rületen fekszik 415 ezer négy­zetkilométeren. Lakossága megközelítőleg másfél millió. Ennek csupán 23 százaléka ős­honos komi. Az orosz nemzeti­ségűek aránya 58 százalék. Emellett azonban több mint 70 különféle etnikai csoport talál­ható a köztársaságban. Ez azzal magyarázható, hogy komi föld „tradicionálisan” a politikai száműzetések helye volt a cári időktől fogva, majd a sztálinista Gulag-rendszerben. Számos „malenykij robot”-ra elhurcolt magyar is megjárta a Pecsora, Vorkuta környéki táborokat. A XVI. században moszkvai uralom alá került komi föld Szibéria birtokba vétele során jutott egyre nagyobb jelentő­séghez, elsősorban a területén átvezető kereskedelmi útvona­lak miatt. Természeti kincsei­nek kiaknázása a XIX. század­tól vált intenzívvé. A nehézipar telepítésével az orosz ajkúak bevándorlása egyre nagyobb méreteket öltött. Jórészt ezzel és a sztálini önkény nemzetiségi politikájával magyarázható, hogy a forradalom idején még csaknem 90 százalékban komik Még három hete sincs, hogy Abdullah Öcalan, a Kurd Mun­kapárt (PKK) vezetője „törté­nelme legvéresebb nyarát,, ígérte Törökországnak. Ez a je­lek szerint nem üres fenyegetés: kurd szélsőségesek a múlt csü­törtökön nyugat-európai török diplomáciai missziók és egyéb érdekeltségek egész sora ellen intéztek halálos áldozatot is kö­vetelő támadásokat. Feltételezések szerint a tilta­kozó akciókat a PKK szervezte. Ez a párt kilenc éve folytat fegyveres harcot az önálló kurd államért, amely még nem léte­zett a történelemben. Legkeve­sebb hatezer ember esett áldoza­tául a véres terrortámadások­nak. A szervezet márciusban egyoldalú tűzszünetet hirdetett, ezt az ankarai kormány azonban tudomásul sem vette, mire a PKK május végén felújította bejárta a világsajtót fotója, ame­lyen (igazságügy-miniszteri ki­nevezése idején) bírói talárját fogason tartja maga elé - s a miniszterasszony csupasz vál- lakkal, ruhátlanságot sugallva áll a talár mögött. Nem kisebb feltűnést keltett, hogy legutóbb egy 33 éves co­untryzene-sztár társaságában mutatkozott. Az új kormányfő heteken be­lül elfoglalja tisztét, így ő kép­viseli már Kanadát a vezető nyugati országok júliusi, tokiói csúcstalálkozóján. Campbell bel- és külpolitikai nézetei nem sokban különböznek elődjeitől: támogatja a konzervatívok által aláírt észak-amerikai szabadke­lakta területed az őshonos la­kosság aránya mára 23 száza­lékra csökkent. Az 1990 augusztusában elfo­gadott szuverenitási nyilatkozat szerint a Komi SZSZK szuve­rén nemzeti állam, amely szer­ződéses alapon, önként csatla­kozott az Oroszországi SZSZK-hoz és a Szovjetunió­hoz. Az unió felbomlása után nevét Komi Köztársaságra mó­dosította. A köztársaság vezető szere­pet vállal az Oroszország terüle­tén élő finnugor népek moz­galmaiban. 1992. februárjában Sziktivkarban létrehozták a Finnugor Népek Társaságát, amely alapvető feladatának a finnugor népek fennmaradá­sára, újjászületésére és tovább­fejlődésére irányuló erőfeszíté­sek koordinálását tekinti. Céljai között szerepel az egységes fin­nugor gazdasági, szociális, kul­turális és információs régió lét­rehozása. A társadalmi fejlődés alkotmányos, parlamenti útja mellett száll síkra a Komi Nép Újjászületésének Kongresszusa is, amelynek kezdeményezésére - a kormánnyal és a parlament­tel karöltve - 1992. decemberé­ben megrendezték Sziktivkar­ban a finnugor népek I. világ- kongresszusát. Ami a komi gazdaságot illeti, fegyveres akcióit. Két héttel ké­sőbb hangzott el a „véres nyár” fenyegetése, amelyben Öcalan török turistairodák elleni akció­kat is kilátásba helyezett. Egy a PKK-hoz tartozó athéni kurd csoport csütörtökön máris a „háború eszkalációjával” fe­nyegetőzött. De kik is azok a törökországi kurdok? Számuk tizenkét milli­óra tehető, ez Törökország la­kosságának mintegy húsz száza­léka. A kurd népesség fele az ország délkeleti részében él, őket nevezik „hegyi törökök­nek”. A többiek túlnyomórészt Nyugat-Törökország nagyváro­saiban honosak. Az ankarai kormány soha nem ismerte el őket önálló nemzeti kisebbség­ként. Hivatalos török álláspont szerint ugyanolyan jogaik és kö­telezettségeik vannak, mint az ország bármely más állampol­reskedelmi övezetet, csökken­teni kívánja a költségvetési hi­ányt és a katonai kiadásokat, bár támogatja Kanada szerepét az ENSZ békefenntartó akciói­ban. Campbellnek hamarosan már választási kampányára kell összpontosítania: Kanada ősz­szel, várhatóan novemberben választ és a kilenc éve kor­mányon lévő konzervatívoknak igen nehéz dolguk lesz. Az elmúlt 30 évben - Mulro­ney 8 évét és egy korábbi, fél­éves időszakot leszámítva - a liberális párt kormányozta az országot és jó esélyük van rá, hogy visszatérjenek a hata­lomra. elsősorban a helyi energiahor­dozó- és nyersanyagkincsre épül. Számottevő a kőolaj és a földgáz kitermelése, a kőszén és barnaszén bányászata, valamint a fakitermelés. A térséget kő­olaj- és földgázvezetékek kötik össze a moszkvai gazdasági körzettel. A nyersanyag bázison jelentős petrolkémiai, fafeldol­gozó és papíripar létesült. A mezőgazdasági és feldolgozó- ipar gyengén fejlett, a köztársa­ság élelmiszerből és iparcikke- kiből behozatalra szorul. A magyar-komi gazdasági kapcsolatok legfontosabb állo­mása volt az 1991. decemberé­ben aláírt közvetlen kétoldalú gazdasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködési kormány­közi egyezmény. Ezt a megál­lapodást az Oroszországi Föde­ráció tagjai közül elsőként írták alá Sziktivkarban. Ugyanekkor született meg a kölcsönös áru- szállításokról szóló jegyző­könyv is, amelynek listáin komi részről energiahordozók, faipari termékek, magyar részről pedig élelmiszeripari gépek, gyógy­szerek, gyógyászati berendezé­sek és autóbuszok szerepeltek. A kölcsönös szállítások értékét 100 millió dollárra tervezték, a tényleges forgalom azonban ennek alatta maradt. Garajszki István gárának. Hivatkozni szoktak arra, hogy kurdok is bekerül­hetnek a parlamentbe, lehetnek belőlük miniszterek vagy kor­mányfők is. Példaként említik a nemrégiben elhunyt államfőt, Turgut Özalt, akinek kurd ősei voltak, vagy a kurd nemzeti­ségű Hikmet Cetin külügymi­nisztert. A 450 tagú török parlament­ben 16 képviselője van a betil­tott Kurd Munkapárthoz közel álló Népi Munkáspártnak. A háború kezdete óta az ankarai kormány számos engedményt tett a kurdoknak: kurd lapokat engedélyeztek, lehetővé tették a kurd nyelv használatát és a kurd kultúrával és történelemmel foglalkozó intézetek is működ­hetnek. A kurdok viszont felpa­naszolják, hogy Délkelet-Ana- tóliában évek óta rendkívüli ál­lapot van érvényben, a tartomá­A bagdadi televízió vasárnap azt állította, hogy az iraki lég­védelem Habbáníjában lelőtt egyet az iraki titkosszolgálat főhadiszállása ellen irányított amerikai rakéták közül. A Reuter szerint a televízió vasárnapi fő hírműsorában iraki szakértőket mutatott a rakéta szétszerelése közben. Habbá- níja Bagdadtól 60 kilométerre nyugatra található. Az amerikai haditengerészet összesen 23 Tomahawk típusú rakétát lőtt ki az iraki felderítés központjára. Ezek közül három célt tévesztett, és a közelben fekvő elnöki negyedben ért föl­det. A televíziós felvételeken láthatóak voltak egy ház romjai is, valamint az azok alól kiásott tetemek. Az amerikai Newsweek ma­gazin vasárnapi kiadásában meg nem nevezett pentagoni forrá­sokra hivatkozva azt írta, hogy Les Aspin védelmi miniszter és Colin Powell, a vezérkari főnö­kök egyesített bizottságának el­nöke Szaddám Húszéin főhadi­Kiutasítások Japánból Több mint háromezer kül­földi állampolgárt utasítottak ki a japán hatóságok két hónap alatt. A kiutasítottak, akik csak látogatásra jogosító vízummal rendelkeztek, törvénytelenül vállaltak munkát - nevezi meg az igazságügy-minisztérium je­lentése a kiutasítás indokát. A 3391 távozni kényszerült sze­mély 91 százaléka illegális munkavállaló volt, a férfiak fő­ként az építőiparban, a nők az éttermekben kézilányként, fel­szolgálóként, illetve a bárokban hostessekként helyezkedtek el. Emelkedett a prostituáltak száma is - jegyzi meg a jelen­tés. Dél-koreaiak, malájziaiak és irániak voltak a legnagyobb arányban az áprilisban és má­jusban kiutasítottak között. nyi közigazgatást különleges jogkörökkel ruházták föl, egye­bek között sztrájkokat, tünteté­szállását javasolta célpontnak, de Clinton ellenezte ezt. Clinton a Newsweek szerint csütörtö­kön vitatta meg munkatársaival a lehetséges célpontokat, meg­szakítva szokásos találkozóját azokkal a szenátorokkal, akik­nek szavazataira szüksége van költségvetési csomagterve megőrzéséhez. Az elnök pénteken reggel adta ki a parancsot a támadásra. Egy meg nem nevezett magas rangú fehér házi tisztségviselő szerint Clinton arra a következ­tetésre jutott, hogy cselekedni kell, mégpedig azonnal, mert fennáll a veszélye, hogy az ira­kiak újabb terrorista akciókkal próbálkoznak. A CNN amerikai hírtelevízió vasárnap arról adott hírt, hogy megerősítették az Öböl-háború egykori főparancsnokának, Norman Schwarzkopfnak a vé­dőőrizetét, mert a tábornok ha­lálos fenyegetéseket kapott. Ezek mögött irakiak állnak - mutatott rá George Stephano- poulos, a Fehér Ház szóvivője. Menekülés az olaj mezőkről Végképp szertefoszlani lát­szanak az olajnagyhatalommá válásához fűzött azeri remé­nyek, miután a köztársaságban dúló belháborús cselekmények miatt immár az olajmezők kiak­názására szerződött nyugati vál­lalatok alkalmazottai is mene­külnek. Az AP-DJ amerikai gazdasági hírszolgálat össze­foglalója szerint az egyik igen jelentős beruházási megállapo­dást már felbontották, s szüne­telnek a nyugati vállalatok és az azeri hatóságok között az újabb vegyes vállakózásokról szóló megbeszélések is. A Gejdar Alijev nevével fém­jelzett új azerbajdzsáni politika tudatosan törekszik is az előző kormányzat által kötött ügyle­tek törlésére. seket tiltanak be, és a kurd el­lenzékieket az ország más ré­szeibe száműzik. (APA) Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke a sziktivári egyetemen A Komi Köztársaság dióhéjban Kik is azok a törökországi kurdok? Kurd tüntetők a karlsruhei török konzulátus előtt Szédítően gyors pályafutás a politikában Női miniszterelnöke lesz Kanadának

Next

/
Thumbnails
Contents