Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)

1993-05-23 / 139. szám

Soós Ferenc természetgyógyászattal is foglalkozik Pécsi postás Tibetben Soós Ferenc eltűnni még nem tud, de ... Ne sértsünk meg senkit: min­den ember élete kész regény. Csak vannak unalmasabb regé­nyek és érdekesebbek. Azt hi­szem Soós Ferencé, aki jelenleg Személyen lakik és a pécsi pos­tánál kézbesítőként dolgozik, érdekes regény. No, nem is kézbesítői mivolta okán - bár biztos, hogy tudna e témában is érdekeseket mesélni. Sokkal in­kább azért, mert olyan paraje- lenségekkel foglalkozik, s olyan élményekben volt része ezáltal, amelyek csak keveseknek adat­nak meg. Hogy is kezdődött?- Intézeti gyerekként - kezdi történetét a gyaloglásban kissé megizzadt kézbesítő - határoz­tam el, hogy ugyan én a kevés­nél is kevesebb szereteett kap­tam, de megpróbálok lehetősé­geim szerint segíteni az embe­reken. Dolgoztam postásként korábban is, majd a budapesti Honvéd Kórházban, ahol - mi­vel foglalkoztatott a természet- gyógyászat, ami akkoriban szinte bűnnek számított - majd­nem minden betegről első ráné­zésre pontos diagnózist állítot­tam fel, amit később a szakor­vosi vizsgálat is igazolt. Az idők folyamán nagy gondot és sok energiát fordítottam önma­gam fejlesztésére, s két és fél éve foglalkozom gyógyítással. Lakásokra megyek, mert egy­ben a páciens környezetét is ta­nulmányozhatom, s ők is fel­szabadultabban viselkednek.- És bizonyára sokat tanult Indiában és Tibetben is...-Ez kétségtelen. Járt Pécsett egy indiai küldöttség, akik min­dent tudtak rólam, nem csupán adatszerűén, hanem olyan élet­tani-lélektani dolgokat is, amit saját magamon kívül senki sem tudhat. Mondhatni, jobban is­merték az életemet, mint én. Az ő meghívásukra jártam Keleten, mely utazás célja a tisztánlátás és á szabad szellemi fejlődés volt. Az ott kapott, nagy meste­rek összeállította tananyag nem csak személyre szabott volt, ha­nem titkos is. Olyan kolosto­rokba juthattam be, ahová csak kiválasztottak nyernek bebo- csáttatást, de tőlük is elkoboz­zák a fényképezőgépet és dikta­font. Tibet egy teljesen más vi­lág, és még a felkészült európai sem képes teljesen megérteni mi folyik ott szellemi téren, a meditációk során. Azok a szer­zetesek, mesterek nem pusztán a múlt és jelen között képesek száguldozni, hanem értik a test­ből való kiszállás művészetét. Talán elegendő annyit monda­nom, hogy szemem láttára fosz­lott semmivé az egyik mester, majd kopogtatott az ajtón és be­jött.- Gondolom, ezt még gyako­rolnia kell...- Nem, ilyesmire európai ember tán sose lenne képes. Vi­szont meditativ úton már tudok szellemi kapcsolatot teremteni távol élő mesterekkel, akik ta­nácsokkal látnak el. Van is eredménye, hiszen már sikerült kilyukadt dobhártyát beforrasz­tanom, s nagy szó, hogy egy tel­jesen béna ember, akit úgy kel­lett forgatni, mára - igaz bottal - de saját lábán tud közlekedni a lakásban. Méhes K. A falmaradványokat szerencsére nem bántották Fotó: Läufer Az új barbárok és Róma Értéktelen kincsek Szépít is, gyógyít is az egészség- és szépségkeverék Európai Emberek - Bátaszékről A Mohácsi Művészeti Társa­ság, mely annak idején a Párizs Kávéházban kezdte működését, s jelenleg a Csele Hotel presszó­jában tartja rendszeres összejö­veteleit, új sorozatot indított „Európai Emberek” címmel. Az ötlet Kovács József költő­től származik, aki következő­képp magyarázza elképzelését:-Magyarországon csak egyetlen város létezik, Buda­pest. Legalábbis sokan úgy tesznek, mintha csak ez a város lenne, s kívüle nem lenne világ, nem lennének értékes emberek. Az a célunk, hogy megmutas­suk: az ország minden sarkában élnek olyan komoly, értelmes, az európaiságnak minden tekin­tetben megfelelő emberek, akik érdemesek arra, hogy egy dél­után erejéig meghallgassuk őket. A beszélgetés-sorozatnak tagnap kora este volt az első felvonása, s két bátaszéki ven­déget mutattak be a mohácsi közönségnek, Bodony János festőművészt és Ócsai Barna­bás református lelkészt.- Kovács József nagyon megtisztelt, mikor meghívójá­ban embernek nevezett, mert at­tól tartok, hogy ez az egyszerű szó mára kissé elveszítette tar­talmát. Tudjuk, hogy micsoda az ember orvosilag, de egyre inkább elfeledkezünk arról, ki­csoda. Örülök, hogy itt lehetek, ember az emberek között, mert ez számomra egyet jelent: ba­rátságot, amiből még soha semmi semmi rossz nem szár­mazott - mondta a bátaszéki lelkész. Bodony János azt fejte­gette, hogy a szóban hangozta­tott európaiság hogyan valósul meg a gyakorlatban. M. K. Ellopták a rómaiak kincsét! Jól hangzik ... Sajnos, a tet­tes nem hallott még se Constan- tinusról, se Valentiniánusról. Arról se persze, hogy a rómaiak fillére, az as nem sokat ér, „vö­dörszámra” kerül elő minden olyan helyen, ahol hajdanában a birodalom polgárai éltek. Mi hát akkor abban az érde­kes, hogy a napokban az egyik pécsi ásatás leletei közül ellop­tak vagy két marokra való bronzérmét? Ezeket a pénzeket az említett két császár idejében, a IV. szá­zadban hozták - igen nagy mennyiségben - forgalomba. S bár a késői római kori objektu­mok feltárása során a minden­napos leletek közé tartoznak, gyakoriak - mint a pécsi Dischka Győző utcai ásatáson is-, időpontmeghatározást segítő • szerepük miatt a régésznek mégis fontosak. Vagyis a tolva­jok számára hasznavehetetle­nek, hiányuk viszont zavaró, kellemetlen a kutatónak. Csak kevesen tudhatták, a ré­gészek hol tartották az érméket. (Elvittek persze az újkor barbá­rai mást is, spaknitól a mérősza­lagig, ha már ott jártak.. .) Tudatlanságuk szülte a mohó­ságot: ahol éremlelet van, az csakis kincs lehet. Szerencsére a feltárást vezető régész szerint ez az eset nem tette tönkre a ku­tatás során nyert ismeretek érté­két. A tolvajokat ez cseppet sem menti: zárt épület zárt helyisé­géből, feltárás közben, illetve a munka hétvégi szünetében tűnt el „a rómaiak kincse”. Mészáros A. Már a találmány keletkezésé­nek története sem szokványos. Egy műszaki ember egyszer­esbe elkezdett biológiával, sejt­tannal foglalkozni és kikísérle­tezett egy olyan keveréket, ami az eddigi próbák és visszajelzé­sek, de ami a legfontosabb, az egy évig tartó, hivatalosan or­vosi intézetben végzett tesztek igazolása szerint is jelentősen javítja a szervezet általános kondícióját, regeneráló hatásá­val segít gyorsabban leküzdeni betegségeket, helyreállítja a szervezet biológiai egyensúlyát. Az adagolás mennyiségétől, és fogyasztásának különböző előí­rásaitól függően nagyon hatásos fogyókúrázók számára, (onnan tünteti el a zsírpárnákat, ahol az fölöslegben van) de ugyanakkor kiegészítő étkezésekkel a le­romlott szervezet feljavítására, hízókúrára is alkalmas. A feltaláló Balogh László, Budapesten él, eredeti szakmája és végzettsége villamosmérnök. Egy nagy híradástechnikai gyárban volt vezető beosztású fejlesztő mérnök, aki számos ta­lálmányával elnyerte az Arany­jelvényes Feltaláló címet. Mint mesélte, úgy 12 évvel ezelőtt kezdett el azon gondolkodni, hogyan lehetne megállítani azt a folyamatot, hogy Magyarorszá­gon egyre több a beteg ember, ugyanakkor tudta, Hogy minden élő szervezet rendelkezik egy csodálatos tulajdonsággal, a vé­dekező és önregeneráló mecha­nizmusokkal. Elkezdett bioló­giai, sejttani szakkönyveket ta­nulmányozni, annak akart a nyitjára rájönni, hogyan lehetne a szervezeteknek ezt a tulajdon­ságát erősíteni. Hét évig kísérle­tezett. Szerkesztett egy hajszál szakítószilárdságot vizsgáló kis műszert - a hajszál minősége az egyik jelzője a szervezet állapo­tának - s a kísérletet saját ma­gán kezdte. Hét évig eredmény­telenek voltak a próbálkozások, de nem csüggedt, annyira biztos volt abban, hogy előbb utóbb megtalálja amit keres. A nyol­cadik év hozta meg a sikert. Mi is ez a találmány? Pofo­negyszerű, hiszen különböző gabonafélék és hüvelyesek magvának keveréke, por alak­ban. A titka a keverék aránya és az a különleges - nem vegyi! - eljárás, amivel ezeket a magva­kat kezeli, s amelynek során bi­zonyos biológiai átalakuláson mennek keresztül. Balogh László úgy fogalmazott: sejtre­generáló anyagok keletkeznek bennük. Sokáig neve sem volt, végül Egészség és szépségkeverékre keresztelték. Mit tud ez a keve­rék? Bőrre kenve igen jó a pat­tanások eltüntetésére, a gyulla­dások csökkentésére, nagyon jó hatású fáradt arcbőrre pakolás­ként alkalmazva, feszessé, si­mábbá teszi gzt, rendszeres fo­gyasztásával, illetve ezzel való fejmosással megszüntethető a hajhullás, a korpásodás. Kúra­szerű fogyasztásával megerő­södnek a körmök, megszűnik a gombásodás, lelassítja a fogíny- sorvadást, rendben tartja a bél­működést. Jó hatással van a szív állapotára, csökkenti az izületi fájdalmakat, növeli a fizikai és szellemi teljesítőképességet, s mindez csak pár kiragadott példa abból, amit az egyéves tesztelés véleményezésében ol­vashatunk. S a legfontosabb, a feltaláló olcsón, csak önköltségi áron kívánja forgalmazni, hogy mindenki, a kispénzűek is hozzájuthassanak. S. Zs. Az Amnesty International barcsi béke­demonstrációja Magyarországi utolsó állo­másán, a Dráva-parti Barcson tartott demonstrációt szomba­ton az Amnesty International ír szekciójának csoportja, vala­mint az orosz, a cseh, az angol, és az amerikai szekciók képvi­selői. A megmozduláson részt vettek barcsi polgárok és a vá­ros több vezetője is. A száztagú békemisszió a volt Jugoszláviában öldöklő há­borúra kívánta felhívni Európa és a világ minden népének fi­gyelmét. A jobbára fekete, gyászru­hába öltözött felvonulók hitet tettek a béke mellett. Az ameri­kai szekció vezetője beszédében kitért a brutális gyilkosságokra, felidézte a közelben dúló eszte­len háború néhány mozzanatát. Pierre Sané, az Amnesty In­ternational főtitkára pedig azt hangsúlyozta, hogy az emberi jogok nem ismerik a határokat. A megemlékezésen felolvas­ták Göncz Árpád köztársasági elnök levelét is, amelyet az em­berjogi szervezetnek küldött. A békemisszió jelképes üze­neteként 11 koszorút dobtak a Drávába, az egyiket a város képviseletében Halász Miklós alpolgármester. A koszorúk mellett leveleket, papírhajókat, fehér és vörös szegfűket visz a víz déli szom­szédaink felé. Éppen amikor a koszorúkat a Drávába dobták, megjelent a fo­lyón egy horvát uszály, amely dudaszóval köszöntötte a béke­küldöttséget. (MTI) Rádió mellett... Nem baj ugye, ha néha át- bóklászok a tévé területére - különben pedig nem szidalma­zom sem a tévét, sem a rádiót -, hiszen nagyszerűen érzem ma­gam „társaságukban”, nélkülük sivár lenne az életem: jókat de­rülök, alkalomadtán dühöngök, ám így kerek a világ. Kedvenc időjárás-jósom, a Szilárd például egyik reggel azt mondja - szokásos és szüntelen kézmutogatása közepette, hogy „.. .Már tizenkét fok van, ha elmennek, tessék érezni...” Miután így rámparancsolt, azonnal felkerekedtem, elmen­tem az ábécébe, igyekeztem „érezni” is, de nem sikerült, sőt, mintha fáztam volna hazafelé. Azért jól megvagyok vele, csak ne mutogatna annyit a kamerák előtt, meg aztán hosz- szan, terjedelmesen mindent megmagyaráz, szinte lélegzet- vétel nélkül annyira, hogy mondatai végére kifullad, hangja elhalkul és soha nem tudom meg, mit akar mondani. Szerencsére ilyenkor főzöm a kávémat és ezzel el is kezdem a napomat. Egyik reggel - vagy délelőtt - a kétütemű autósokat szólít­ják le a riporterek az utcán, mi a véleményük a levegő tiszta­ságáról, amelyet a kétütemű trabantok is módszeresen be- büdösítenek. A túlbuzgó riporternő - egy autós szakembernek - ajánlja ötletét: „Talán meg kellene büntetni azokat, akik annak idején behozták, vagy been­gedték a Trabantokat..No persze. Mindenkit meg kell büntetni, akik „annak idején”, meg „akik a múltban ... Sze­rencsére - ahogy a kollegina hangjából kivettem - nem gondolta komolyan elképesztő ötletét, de hát az Isten szerel­mére, ez még viccnek is osto­baság. Nekem nem volt autóm, feltehetően nem is lesz, de pát-gereblyét begyömöszölte a gyerekeket meg az asszonyt, aztán kihajtott a hétvégi ker­tekbe, szőlőkbe. Na jó: füstölt, meg büdösített, de nem is várta senki, hogy drogériái illatokat árasszon. De hát ezért most büntetni a korabeli üzletembe­reket, lecsukni, karóba húzni, vádlottak padjára ültetni... már elnézést. Horthy - rendszer katonatiszt­jeit, akik milyen fessek voltak, gyönyörű egyenruhájukban, elegánsak meg minden, ilyen viseletbe kellene a maiakat is öltöztetni - mondotta fennhan­gon. Gyermekkorom emlékei még őrzik a csicsás tisztek lát­ványát, de belőlem egészen mást váltanak ki, mint a lelkes képviselőkből. Tükörfényes Cúgos cipő és társai... szidni ez a kis micsodát - ame­lyet a nyugat-németek csak így hívtak, hogy „a kis büdös ször­nyeteg” -, nem engedem. A Trabant valóban népautó volt, nagyjából elérhető áron, kevés üzemköltséggel, már-már jel­lemzője volt a magyar kispol­gárnak, amint hétvégén a cso­magtartóba elhelyezte a demi- zsont, kosarakat, ásót-ka­Mostanában ritkábban hall­gatom feszült figyelemmel a parlamenti közvetítéseket, de hát a rádióm örökké bekap­csolva hozza be kis lakásomba a világ eseményeit, így fél fül­lel azért odafigyelek, mi hír a Kossuthon? A képviselő - el­szántan és hazafias érzelmektől túlfűtve - nosztalgiázik. Di­cséri a múlt - úgy értve, hogy a cúgos cipő, amelyre ráfeszült a soha nem gyűrődő halványlila pantalló, fölötte a sötétkék zubbony zsinórokkal, a fekete tiszti kalap vagy micsoda és a gőgös úri tartás, felvetett fej, a karra akasztott hosszú tiszti kard. Esti korzó a kisváros parkjában, ahova csak pénzért lehetett belépni, távol tartva egy bizonyos népréteget. Bent tisztek sétáltak, illatos úrnők­kel... A képviselőnek más óhaja is van. Tiltakozik napjaink hon- véd-viselete, a „surranok” el­len. „Gumitalpú surranok? Mi­csoda szégyen. Kemény, bőr­talpú bakancsokra van szük­ség, abban lehet csak igazán díszlépést verni, csak úgy dong a föld lépteik alatt!” Jól van bátyám. Csak kemé­nyen. Vissza a régi világot és elkövetkezik - esetleg - az az idő is, amikor az úri tisztikar az úri egyenruhában majd lepa- rasztozza a diszlépést elvétő magyar bakát. Nem tudom e lelkes szöveg hallatán vajon mit szólnak a padlóra került magyar mező- gazdaság magyar parasztjai, akiknek szavazatai alapján a képviselő úr bekerült a parla­mentbe? 4 Új VDN 1993. MÁJUS 23., VASÁRNAP

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents