Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)
1993-05-22 / 138. szám
8 új Dunäntült napló 1993. május 22., szombat A jogász szerepe és felelőssége Megtalálni a helyes arányokat a politikai elkötelezettség és a hivatás között Magyarul - magyarán Hogyan lesz a Froniusból Nonius? A jogászok számára a politizálás soha nem volt idegen, hisz talán a jogtudomány állott mindig legközelebb a politikához. Volt idő Magyarországon, amikor jogi diploma nélkül kevesen merészkedtek politikai pályára. Államtudományi ismeretek és képzettség híján politikai pályán netán sikereket is elérni a kivételes esetek közé tartozott. Aztán következett egy olyan időszak, amikor egyéb kvalitások jelentették a politizálásra alkalmasság előfeltételét. Ma újra más időket élünk. Politikai szerepvállalás A rendszerváltozás előkészületében és folyamatában jelentős szerephez jutottak a jogász- ság egyes rétegei, érthető módon elsősorban azok, akik a közelmúltban távol voltak a hatalmi pozícióktól. A politika tehát ma egyre gyakrabban merít a jogászság köréből, és ez nemcsak a bizalom jele, de nagy felelősséggel is együtt jár. Vajon mi az, ami predesztinálja a jogászságot napjainkban az átlagnál aktívabb politikai szereplésre? Új társadalmi és jogrendszer alapjainak lerakása folyik, és ez már önmagában izgalomba hozza azokat a jogászokat, akiket érdekel a közélet. A jogi egyetem ugyan kifejezetten nem politikusokat képzett az elmúlt évtizedekben, de a jogi műveltség politika-közelsége ennek ellenére sem vitatható. A jog gyakorlásának folyamatában hangsúlyozottan van jelen, a cselekvés következményeinek sokoldalú vizsgálata, az ellenérdekű fél érvanyagának hiánytalan ismerete és „kezelni” tudása, a lehetséges megoldások közül az optimális döntés mérlegelés útján történő helyes kiválasztása, s ezek mind olyan követelmények a jogi és a politikai életben is, amelyek közel hozzák egymáshoz e két területet. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy más foglalkozásoknak nincsenek a fentiekhez hasonló kritériumai, ha azokat igényesen kívánják művelni. A jogi felkészültség és műveltség azonban mégis azért van előnyben témánk szempontjából az egyéb foglalkozási ágakkal szemben, mert a jogászképzés során ezekre helyezik a fő hangsúlyt, miután a mindennapi életben a jogász alapvető munkaeszköze a jogszabály, azok értelmezése és helyes alkalmazása, ha kell, az álláspontok ütköztetése árán is. A jogász a gyakorlatban tesz szert azokra a tulajdonságokra, amelyek előnyt jelenthetnek számára a politizálásban is. Nem véletlen tehát, hogy a nyilvános szerepléshez jobban hozzászokott, álláspontját sokszor szakszerűbben és világosabban kifejezésre juttatni képes jogászság jelentős számban vesz részt a törvényalkotó munkában is. Egy jogász számára annál nagyobb és megtisztelőbb feladat nem lehet, mint keresni és megtalálni a helyes arányokat a politikai elkötelezettség és a jogászi hivatás között, mely egyben nagy felelősséget is jelent. Meggyőződésem, hogy az emberi tisztesség - amely többek között azt is jelenti, hogy mindig azt gondolom, amit mondok, és annak megfelelően cselekszem, ahogyan azt mondtam - valamint a mértéktartás nélkülözhetetlen eleme a jog és a politika gyakorlásának egyaránt. A jogász éppen ezért addig politizáljon, ameddig önként vállalt politikai elkötelezettségét igazságérzetével maradéktalanul egyeztetni tudja. Hogy milyen az igazságérzete, lehet, hogy a politikai „arénában” előbb kiderül, mint a tárgyalóteremben. .. Nem kisebb azonban a felelősségük azoknak a jogászoknak sem, akik a gazdasági élet átalakulóban lévő területein igyekeznek helytállni. A piacgazdálkodás „természeténél” fogva több jogi konfliktushelyzet lehetőségét rejti magában, mint a tervgazdálkodási modell. Ebből pedig egyenesen következik, hogy több jogászra van szükség e konfliktusok kezelése érdekében. Jogi honalapítás A kormány egy minisztere mondotta volt, hogy: „Jogi honalapítás folyik ma Magyarországon”. Szerintem ebben a „honalapításban” előretolt ék az Ország- gyűlés, derékhad a jogászság, majd ezután „menetelnek” mindazok, akikért az egész tulajdonképpen történik: a jogkövető állampolgárok. Az út kétségkívül rögös. Ma, amikor az Országgyűlés által hozott törvények száma közelíti a háromszázat, és három év alatt több mint kétezer új jogszabály „született”, jogász legyen az, aki bizton mondhatja, hogy „tudora” szakmájának. Jogi diplomák százai avulnak el nap mint nap viharos gyorsasággal. Az „új jogot” el kell sajátítani és meg kell tanulni helyesen alkalmazni is. Ez utóbbi azért sem könnyű feladat, mert az új jogszabályok sokszor hiányosak, egymásnak ellentmondóak és gyakran változnak. A teljes „élő” joganyag ismeretének igénye - az ún. naprakész állapot - enyhén szólva illúzió. .. A mai időkben már az is eredmény, ha a gyakorló jogász legalább azt a jogágat igyekszik tökéletesen megismerni és követni, amelyben éppen dolgozik. Ha valakinek erre nincs módja, és - mert a pálya úgy kívánja - „kívül merészkedik” ezen az általa művelt szűkebb jogterületen, azt mindig nagy körültekintéssel tegye, mert egy-egy hibás döntésnek - amelynek valószínűsége ilyenkor nagyobb - súlyos következményei lehetnek. A tévedés joga ugyan a jogászt is megilleti, de jogkérdésben azért a jogász lehetőleg ne tévedjen, mert ez nem ildomos. A jogismeret hiányából adódó jogsértésben a hivatásos jogász számára tűrési határ nincsen, az elvárhatóság vele szemben érthetően a legnagyobb, hiszen ez az ő szakmája! Legyen a jogszabály olyan, amilyen, mert ha már bekövetkezik a baj, akkor ez már senkit nem érdekel. A mai magyar gazdasági életben jogilag eligazodni, helyes és védhető álláspontot kialakítani, azt képviselni igen nehéz, miután a régi mechanizmusok már nem, vagy részben, az újak pedig még nem, vagy nem kielégítő mértékben működnek. Nehezíti a helyzetet, hogy sokszor a jogásztól - dilettáns módon - „megrendelik” a kívánt jogi állásfoglalást, hisz nem szabad elfelejteni, hogy a legjobban felkészült jogi szakember is gyakran van kiszolgáltatott helyzetben. A jogászok túlnyomó többsége ugyanis egy-egy közösség jogi képviseletét látja el, alárendelt jogviszonyban. Annál inkább kötelességük ezeknek a jogászoknak a törvényes lehetőség határait egyértelművé tenni a „megrendelő” számára, és dokumentálni is, hogy később a félreértéseket elkerüljék. Az pedig - gondolom - köztudott, hogy törvénysértő utasítást senki nem köteles végrehajtani, és ebben a jogásznak hangsúlyozott a felelőssége. Ha egy jogász nem elég körültekintő, könnyen kerülhet ma kellemetlen helyzetbe, akár a büntetőjogi felelősségig terjedően, amely állásvesztéssel is járhat. Minden olyan vezetőt, aki a gazdasági életben tevékenykedik, óva intek attól, hogy „hatalmi szóval” hozza jogászát olyan helyzetbe, amely előbb vagy utóbb számára is hátrányos következményekkel járhat. A jogot ugyanis sem pénzzel, sem presszióval nem lehet sokáig hallgatásra kényszeríteni. Az állampolgár kiszolgálása Végezetül ami a .jogkövető állampolgárt” illeti, merjük kimondani azt, hogy nehéz helyzetben van napjainkban. A jogszabályi „kavalkádban”, amelyben jogi végzettséggel is nehéz egyelőre eligazodni, az állampolgár kiszolgáltatottsága a legnagyobb. A jogi felvilágosító munka csatornái bedugultak. A polgár magára maradt, érthetően bizonytalan és hol kétségbeesve, hol pedig ingerülten jogsegélyért kiált. Ilyen körülmények között nőtt azoknak a száma, akiknek feladata kellő ellenérték fejében törvényes körülmények között az állampolgárnak joggal történő „kiszolgálása”. Nem véletlen tehát, hogy „alanyi jogon” hallatlanul nagy az érdeklődés az ügyvédi pálya iránt, és számuk rövid idő alatt szinte ugrásszerűen megemelkedett. Igen sok fiatal, vagy ez ideig más jogterületen tevékenykedő jogász igyekszik napjainkban a siker reményében megfelelni a kihívásnak. Az, hogy ennek a jogszolgáltatásra kész új ügyvédi karnak a létszáma nem túlzottan ma- gas-e, a kereslet és kínálat vastörvényei egy-két éven belül el fogják dönteni... A jogszolgáltatás ugyanis nem tartozik az „olcsó” szolgáltatások közé, és az átlag állampolgár anyagi gondjainál legföljebb a ráutaltsága nagyobb, amikor ügyvédhez fordul. Az olyan ügyvéd, aki a jogot „alázatosan” szolgáltatja, igyekszik az ügyfél bizalmát megnyerni és ezt a bizalmat mindvégig meg is tartani, bizonyára talpon fog maradni. A bizalmat az ügyvédnek nem könnyű megszerezni, de talán még nehezebb megtartani, hisz a legjobb szándék ellenére sem sikerülhet minden úgy, ahogy azt - a saját ügyében ritkán elfogulatlan - ügyfél szeretné. A jogszolgáltatás területén bekövetkezett létszám és „árrobbanással” egyidejűleg megnőtt megyénkben a zugirászok száma is, akik könnyen megtévesztik a szorult helyzetben lévő állampolgárt kedvezőbbnek tűnő ajánlatukkal. Nem szabad azonban elhallgatni, hogy sok ezek között a lelkiismeretlen dilettáns, s ez az „olcsóbb” jogszolgáltatás - konkrét hivatali tapasztalataim szerint is - sok esetben helyrehozhatatlan hátrányokat okoz a megtévesztett állampolgárnak. Ismét „helyzetben” A jogászságot tehát a megváltozott társadalmi körülmények ismét „helyzetbe” hozták. Ha ezzel megfelelően élni is tud, irányadó rétege lehet a magyar értelmiségnek. Hogy ez valóban így lesz-e, a következő évek fogják eldönteni. Dr. Tamás János megyei főügyész Nyolcezer éves gabonatároló A legújabb értékes lelet, egy nyolcezer éves gabonatároló edény bemutatásával ünnepelték a múzeumi világnapot a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban. A 150 literes agyagedényhez hasonló, korai neolitikus lelet a Dunántúlon másutt még nem került elő, ezért különösen értékes a tavaly Szek- szárd közelében, az őcsényi határban kiásott gabonatároló. Utcai árusok Az engedély nélküli utcai árusok, a zugkereskedők elleni határozottabb intézkedéseket, a kereskedelmi tevékenység jogszabályi szigorítását szorgalmazza az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az önkormányzatoktól a területfoglalási engedélyek számának korlátozását és egyes frekventált főutak mellett az árusítás megtiltását várják. Ne érints! A szingapúri légitársaság (SIA) vezetői megelégelték, hogy a férfi utasok némi itóka elfogyasztása után nehezen tudják megállni, hogy ne érintsék meg a csinos légikisasszonyokat. A bűnösök egy ideje bíróság előtt felelnek vakmerőségükért, és nem számít enyhítő körülménynek az alkoholos befolyásoltság sem. Legutóbb 1240 dollárra büntettek egy német fémmunkást, amiért az a Frank- furt-Szingapúr járaton megölelte a stewardesst. A 46 éves Albert Holewa azt hozta fel mentségül, hogy bizonyára túl sokat ivott és ezért karolta át a 27 éves légikísérő derekát. Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki nem akart hinni a szemének, amikor lapunk május 12-én hírt adva Ira Greifer New York-i professzor látogatásáról, megkülönböztetett tisztelettel emlékezett meg a világhírűvé vált pécsi gyermekgyógyászról: Kerpel (s itt következett a döbbenet) Nónius Ödönről. Annyira goromba volt ez a tévedés, hogy másnap Névelírás címmel helyesbítést közölt az újság. Na, és akkor mi van? - kérdezhetjük divatos stílusban. - Esetleg: Spongyát rá! - vagy: Minden csoda három napig tart!- élhetünk a közismert szólásmondásokkal. - Nagy baj van!- rebegem én teljes felelősséggel, mert ha csak minden harmadik nap történik egy-egy csoda, már akkor is szakadatlan csodák közepette telik életünk. A jelenség nem hagy nyugodni. Hogyan bicsaklik ki az újságíró tolla? - kérdezem magamtól. A lapban közzétett helyesbítés csaknem teljesen kizárja azt a feltételezést, hogy az amerikai vendég mondhatta így. Az író számára persze ez se lehet mentség. Á Fronius név eredetét ugyanott sejtem, mint a Komenskynek anyakönyvezett Comeniusét, vagyis a humanizmusnak nevezett eszmei áramlat hatásában. Hogy hogyan kerülhetett a helyére a Nónius? Azt hiszem, erre a pszicholingvisztikának (nyelvlélektan, lélektani nyelvészet) nevezett újabb nyelvtudományi ágazat adhatna feleletet. Józan paraszti ésszel arra gondolhatunk, hogy az újságírónak, műszaki érdeklődésű ember lévén az azonos nevű tolómérce jutott eszébe; vagy a magyarnak mint lovasnemzetnek a tagjaként „a nyugodt természetű, kiváló magyar lófajta” (Nonius Senior apaállat nevéből) ködlött fel emlékezetében. Á híres pécsi professzor nevéhez fűződő személyes emlékem talán megmagyarázza a vele kapcsolatos érzékenységemet. 1965-ben a hesseni Marburgban (an der Lahn) tartott Nemzetközi Dialektológiai (Nyelvjárástudományi) Kongresszus tagjaként részt vettem a Fuldába tett kiránduláson. A Szent Bonifác altemplomból feljővén, a hátam mögött kifogástalan magyarsággal szólalt meg valaki. Megfordultam, s a magyarul beszélő úr kitűzőjén ezt olvastam: Ladislaus Weifert München. Kérdésemre, hogy hol tanult meg ilyen kifogástalanul magyarul, ezt válaszolta: Budapesten az Eötvös Kollégiumban végeztem. Amikor látta, hogy én meg pécsi vagyok, megkérdezte, ismerem-e Kerpel Fronius Ödönt. Szerencsére igennel válaszolhattam. Megkért, hogy hazaérve adjam át üdvözletét így: Szíves barátsággal köszönti Weifert Laci Ver- secről. Hozzátette még, hogy egy osztályba jártak a versed gimnáziumban. S én átadtam az üdvözletét Kerpel Froniusnak. A tanulság? - A vidéki újságírónak nem árt ismernie szűkebb hazája történetét. Rónai Béla Keresztrejtvény Beküldendő a helyes megfejtés junius 1-én (kedd) déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELEZŐLAPON 7601 Pf: 134. Új Dunántúli Napló Szerkesztősége, Pécs, Rákóczi u. 34. VIII. em. A május 8-i lapban közölt rejtvény megfejtése: ,Amióta új frizurát csináltattam magamnak, nem tudom elzavarni.” Utalványt nyertek: Köbli Károly, Pécs Vargha D. u. 1/a., Mármarosi László, Pécs, Né meth L. u. 14., Mihálkó Gábor, Szentlőrinc, Hu nyadi u. L, Perics Péterné, Siklós, Batthyány u 3„ Steibler Tiborné, Pécs, Szövetség u. 10. Az utalványokat postán küldjük el nyertes ol vasóinknak. t
