Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)

1993-05-21 / 137. szám

1993. május 21., péntek üj Dunántúli napiö 21 Bosznia békéje e pillanatban igencsak távolinak tűnik. Nem­csak a provokatívnak mondható népszavazás miatt, amelynek hitelét a háborús körülmények, a pontos névsorok hiánya is megkérdőjelezte, hanem az or­szág sajátos helyzete következ­tében. 1. Az 51 ezer négyzetkilomé­ter területű, négy és félmilliós Boszniában (ezek „békeada­tok”, nem tudni, hányán mene­kültek el) nincs többségi nem­zet, a muzulmán bosnyákok aránya csupán 42 százalék körül mozog. Ezért kölcsönös bizal­matlanság és félelem uralkodik, nehogy a három népcsoport egyike kisajátítsa az államot a többiek rovására. 2. A muzulmánok többsége városlakó, míg a szerbek és a horvátok főként a földekhez és erdőkhöz kötődnek. A szerbek arra való hivatkozással követe­Hárommilliárd Oroszországnak A Nemzetközi Valutaalap há- rommilliárd dolláros hitelre tett ígéretet Oroszországnak a hal­dokló gazdaság támogatására - közölték orosz és IMF-illetéke- sek. A szervezet moszkvai iro­davezetője szerint az összeget abból az alapból folyósítják, amelyet a drasztikus gazdasági átalakítást végrehajtó országok számára különítettek el. Borisz Fjodorov orosz pénzügymi- niszzter közölte: a csomag első fele júliusig várható, a fennma­radó rész szeptembertől hívható le. A feltételek igen kedvezőek: Moszkvának négy és fél évi tü­relmi időszak után tíz év áll majd rendelkezésére a törleszté­sekhez. A legnagyobb adózók A japán adóhivatal nyilvá­nosságra hozta és sokhelyütt ki is függesztette a legnagyobb adózóknak, vagyis a közkiadá­sokhoz legnagyobb mértékben hozzájáruló polgároknak a listá­ját. Kérdéses, hogy mindez mennyire fokozza az átlagpol­gár adózási kedvét, ugyanis az első helyezett Ezoe Hiromasza, a Recruit cég volt elnöke, aki­nek megvesztegetési ügyét ép­pen most tárgyalja a bíróság. Kanemaru Sin, a japán kor­mánypárt nemrégiben távozni kényszerült volt alelnöke vi­szont nem szerepel a listán, mi­vel tízmillió dollárt eltitkolt az adóhivatal elől. A „nagy adó­zók” listájára azok kerültek föl, akik százezer dollárnál nagyobb összegekről voltak kénytelenek tavaly lemondani a kincstár ja­vára. Számuk a visszaesés kö­vetkeztében 50 ezerrel csök­kent, de még így is 125 ezer ember adózott Japánban száze­zer dollárnál többet a múlt év­ben. Számítógép kérte meg a kezét Különös módját választotta a leánykérésnek az amerikai szá­mítástechnikai cég, a Microsoft főnöke, Bill Gates. Már öt esz­tendeje járt Melinda Frenchcsel, de házasságról szó sem esett közöttük. Egy alkalommal az­tán Gates meghívta otthonába 28 éves szíve hölgyét, s leültette a számítógépe elé. Melindával a komputer jó pár intelligen­cia-tesztet megoldatott, majd feltűnt a képen a legmeglepőbb kérdés: „Drágám, akarsz a fele­ségem lenni?” Melinda azonnal kapcsolt: tudta, hogy a boldo­gító igent Bilinek mondja ki. Mi a kisebb rossz Boszniában? t ük a terület 60 százalékát, hogy az a telekkönyvek szerint is az övék. Az immár több mint negyven fegyverszünet azért hiúsult meg srra, mert folyik a szerb és horvát „kiszorítósdi”, s ez a területnyereség mellett az elűzött muzulmánok házainak, ingóságainak elfoglalását is je­lenti. 3. A szerbek és horvátok mi­nél nagyobb összefüggő terüle­teket, s az „anyaországokkal” közös határt kívánnak, a belső viták csupán azon vannak, le­gyenek-e önálló boszniai álla­maik, vagy csatlakozzanak-e jogilag is Szerbiához és Hor­vátországhoz. A muzulmánok természetesen egységes Bosz­niát kívánnak, a többiek viszont nem titkolt aggodalommal néz­nek egy olyan balkáni iszlám ország elé, amely jelentős tá­mogatásban részesülhetne a mohamedán világból, s esetleg összefoghatna az iszlamizálódó Albániával, az albánok lakta Koszovóval. A Vance-Owen béketerv olyan diplomáciai munka volt, amely megpróbálta összeegyez­tetni a különböző érdekeket, de a boszniai szerbek elvetették, nyilván azért, mert lehetőséget látnak még további hódításokra. Milyen lehetőségek állnak most a nemzetközi közösség előtt?- Nem történik alapvető vál­tozás, ami a harcok és a hódítá­sok folytatódását, a helyzet to­vábbi romlását hozná.- Szigorú határzár, amely meggátolná minden utánpótlás eljuttatását Boszniába. Ehhez Szerbia tevékeny hozzájárulása szükséges, és kérdéses, Belgrád hajlandó-e és képes-e megtenni ezt.-Légitámadások a boszniai szerbek ellen. A terepviszo­nyok, a katonai és polgári cél­pontok keveredése miatt azon­ban kétséges, hogy lenne-e mód „sebészeti beavatkozásra?” Katonai hatása bizonytalan, viszont a boszniai szerbektől elháríthatná a felelősséget és mártírszerepben tetszeleghet­nének. A boszniai fegyverszállítási embargó feloldása. Ebben az esetben a katonai erőviszonyok kiegyenlötődnének, de a háború még véresebbé válhatna, s a muzulmánok nem utolsósorban az iszlám világ szélsőségeseitől remélhetnének segítséget.-Szárazföldi katonai akció, ami felvetné a vietnami és afga­nisztáni rémképet, annak min­den kockázatával. Az Egyesült Államok, a NATO szövetségesei, a Bizton­sági Tanács tagjai egyet fontol­gathatnak: melyik a kisebbik rossz? Réti Ervin Védőként játszik Bili Clinton, az Egyesült Államok elnöke, miközben a kereskedelmi miniszter, Ron Brown dobni készül egy baseball-mérkőzésen május 18-án Los Angelesben. Clinton Dél-Közép-Los Angelest is meglátogatta kétnapos nyugati parti útja során. Ötvenéves a Pentagon Az ötoldalú Pentagon, amelyben 25 ezren dolgoznak, ötven éves. Az emeletek száma is öt, s ezeken az emeleteken 28 kilométer hosszú folyosó húzó­dik végig. Az amerikai védelmi minisztérium épületének alapte­rülete félmillió négyzetméter. Az épületnek 7748 ablaka van. A Pentagon valószínűleg a világ legnagyobb terjedelmű épülete. Háromszor tágasabb az Empire State Buildingnél, s a világon a legnagyobb egybe­függő teteje van. Ennek a betonbirodalomnak az élén egy polgári személy, a védelmi miniszter áll. Mondják, hogy a volt republikánus mi­niszter, Dick Cheney többször eltévedt a folyosók útvesztőjé­ben. A Pentagon még ma is sok titkot rejteget. Vannak olyan el­zárt részei, különösen a föld alatt, ahová csak kivételes sze­mélyek léphetnek be. Ilyenek például a felderítő részlegek, vagy az a terem, ahol a védelmi miniszter közvetlen munkatár­saival válság esetén tanácsko­zik, s amelyet „tanknak” nevez­tek el az amerikaiak. Minden reggel tízezer gépko­csi érkezik a négy parkoló­helyre, amelyek 80 hektárnyi területet foglalnak el. A dolgo­zók 150 lépcsőn, 19 mozgólép­csőn vagy 13 liften közelíthetik meg irodájukat. A belső udvar egymaga 2 hektárnyi területet foglal el. Több mint 600 személyt fog­lalkoztat a két étterem, a 6 ká­vézó és a 9 bár. A Pentagon személyzetének létszáma aszerint változik, hogy milyen a nemzetközi helyzet. 1952-ben, a hidegháború csúcs­pontjának idején, a minisztéri­umban 31 500-an dolgoztak, s csaknem ugyanannyian a viet­nami háború idején. Most a kongresszusnak el kell határoznia, vajon felújít- sák-e az épületóriást, ami 10 éves munkát követelne, s ami­nek a költségei 1 milliárd dol­lárt emésztenének fel. (AFP) A dán miniszterelnök, Poul Nyrup Rasmussen hüvelykujjával fölfelé mutatja az irányt, miután az első népszavazási eredmé­nyek május 18-án azt mutatják, hogy a dán szavazók 57%-a igent mondott az EK uniójának maastrichti szerződésére. Nerc, kékróka vagy fóka? Drága bunda minden nőnek Jakutszk városában olvad a hó, s a hőmérő higanyszála fagypont körül ingadozik. Nap- szemüveges, vastagon rúzsozott ajkú nők óvatosan tipegnek ma­gas sarkú cipőikben, nehogy besározzák harisnyájukat. S van valami, amiért a párizsi, a lon­doni vagy a New York-i nők megirigyelhetnék őket, minden nő drága bundát visel - nercet, kékrókát vagy fókát.-Ha ilyen bundát akartunk volna vásárolni a múltban, Moszkvába kellett volna men­nünk - mondta a Reuter brit hí­rügynökség tudósítójának Jev- dokija Ivanova a Sardaan gyár gazdasági vezetője. - Az a ter­vünk, hogy exportáljunk bun­dákat és szőrmesapkákat. Előbb azonban föl akarjuk öltöztetni a jakutiai lakosságot. A bunda ugyanis a volt szovjet autonóm köztársaságban nem státusz­szimbólum, vagy divat. A túlé­lés eszköze a világ egyik leghi­degebb táján, ahol a hőmérsék­let a 9 hónapos téli időszakban olykor eléri a mínusz 60-70 Celsius fokot is. A szovjet rendszerben a szőrmekereskedelmet, mint jó­formán mindent, központosítot­ták. Ez azt jelentette, hogy a bő­röket nevetséges áron vették meg a vadászoktól és az állato­kat nevelő farmerektől. A legd­rágább és egyben a legmele­gebb szőrméket exportálták. A Szovjetunió szétbomlása óta a volt Jakut Köztársaság, amely hatszor akkora mint Franciaország, nagyobb auto­nómiát élvez. Ma már Sakhának nevezi magát és önmaga gyako­rol ellenőrzést természeti kin­csei felett. A korábban Isten háta mögötti területnek tekintett ország gazdag gyémántban, aranyban, fában, vasércben, szénben, olajban és földgázban, nem is beszélve az állati szőr­méről.- A nem távoli jövőben min­den asszonyunknak lehetősége lesz drága szőrmebundát viselni és gyémánttal ékesítenie magát - jelentette ki Vitalij Artamo- nov, Jakutia külügyminiszterhe­lyettese. Az első gyémántfel­dolgozó üzem ebben az évben nyílik meg, közös jakut-ameri- kai vállalatként. Ami a szőrme­üzletet illeti, a feldolgozó üze­mek a Jakutszktól 40 kilomé­terre fekvő Pokrovszkij farmtól vásárolják a bőröket.- Óriási a kereslet külföldről, de egyelőre nem gazdaságos az export, mert súlyos kiviteli vá­mot kell fizetnünk - hangoztatta Vlagyimir Grincsuk, a farm igazgatója. Grincsuk gazdasá­gában négyezer rókát tartanak. Jakutiában a legjobbak a szőrmék, mert a téli átlag hő­mérséklet alacsonyabb, mint bárhol másutt a világon. - Az állatokat - mondta Grincsuk - modern módszerrel öljük meg, miután vastag téli bundájuk ki­nőtt: fejükbe nagyfeszültségű elektromos áramot vezetünk. (Reuter) Az „atlanti csata” A z egész háború alatt megha­tározó tényező volt az „at­lanti csata”. - „Egyetlen pilla­natra sem feledhettük, hogy en­nek kimenetelétől függött min­den, ami más hadszíntereken történt, legyen szárazföldön, ví­zen vagy a levegőben” - val­lotta II. világháború utáni visz- szaemlékezéseiben Winston Churchill. Dick Squires, a brit királyi haditengerészet hajdani katonája emlékezetébe minde­nek előtt a harcok idején ural­kodó igen rossz időjárás és a borzalmas hidegek véstek ma­radandó nyomokat. - A vízben legfeljebb ha három percet lehe­tett élve kibírni - gondol vissza azokra az időkre. Számos kitüntetéssel a mel­lén Squires egyike lesz azon számos öreg harcosnak, akik május 25. és 30. között részt ve­sznek az atlanti csata 50. évfor­dulója alkalmából rendezendő emlékünnepségeken. Az idő­pont megválasztása külső szem­lélő számára talán kissé önké­nyesnek tetszhet, a britek azon­ban megfelelő indokot találtak arra, hogy ekkorra időzítsék a megemlékezéseket. - Azért vá­lasztottuk ezt a hónapot, mert akkoriban, 50 éve növekvő veszteségeik arra kényszerítet­ték a német tengeralattjárókat, hogy visszavonuljanak az észak-atlanti térségből. Amikor három hónappal később vissza­tértek oda, már fordult a kocka, és többé nem tudták megsze­rezni a fölényt, - magyarázta Julien Oswald tengernagy, aki röviddel ezelőtt történt nyugál­lományba vonulásáig a királyi haditengerészet főparancsnoka volt. A német haditengerészet egyik tengeralattjárója is meg­hívást kapott a liverpooli ün­nepségekre. AII. világháború alatt Liver­pool a szövetséges hajókaravá­nok támaszpontja és átrakodó kikötője volt. Ezek a karavánok szállították a hadviselés szem­pontjából létfontosságú után­pótlást az Egyesült Államokból Angliába és Ángliából a szövet­ségesekhez, mindenek előtt a Szovjetunióba. A konvojok mintegy 60 hajóból álltak, ame­lyek 400 méternél kisebb távol­ságban követték egymást a leg­lassúbb óceánjárók sebességé­vel, hadihajóktól körülvéve. A legveszélyesebb útvonalak Murmanszkba vezettek. Hason­lóan kockázatosak voltak a Ka­nadából és a Egyesült Államok­ból történt szállítások. A hadkötelesek és a rosszul fizetett tengerészek között nagy volt a veszteség, a legénység 17 százaléka nem élte meg a há­ború végét. Meghaltak a jéghi­deg vízben, eltalált tartályhajók lángoló poklában égtek el, vagy hadianyagszállító hajó felrob­banásakor vesztették életüket. Akiknek hajója elsüllyedt, azok mindaddig nem kaptak fizetést, amíg másik hajóra be nem osz­tották őket. A szövetséges haditengeré­szetnél és a légierőnél 9 száza­lékos volt a veszteségarány, a szárazföldi csapatoknál 6 száza­lék. Ennél sokkal nagyóbb vesz­teségeket szenvedett azonban a német tengeralattjárók legény­sége: 70 százalékuk nem tért vissza. Az atlanti csatában azon a 784 tengeralattjárón, amelyet a szövetséges hadihajók és re­pülőgépek elsüllyesztettek, több mint 20 ezer német katona halt meg. A szövetségesek 70 hadi­hajót vesztettek az észak-atlanti térségben. Az öt évig és nyolc hónapig tartó csata 1939. szeptember 3-án kezdődött, amikor Nagy-Britannia és Franciaor­szág hadat üzent Németország­nak. Az U-30 jelzésű német tengeralattjáró Írország partjai előtt kilőtte a 13 500 tonnás At- henia gőzöst. Ekkor 118 ember halt meg. 1945. május 7-én, a német kapituláció előtt egy nappal az U-1023 Anglia déli partjainál elsüllyesztett egy 35 tonnás norvég aknakereső hajót. Feltehetően ez volt a németek utolsó torpedótalálata a II. vi­lágháborúban. A víz alatti helyzetbemérésre alkalmas radar felfedezésével és a mind sűrűbb légi megfigyelé­sek következtében egyre csök­kentek a tengeralattjárók esé­lyei. Ezen kívül a britek megfej­tették a németek rádiós rejtje­leit, így gyorsan értesültek a „szürke farkasokénak nevezett tengeralattjárók mozgásáról. Utóbbiak üldözőkből üldözöt­tekké lettek, és kevés volt az esélyük a menekülésre. A szövetséges utánpótlási út­vonalak elvágására vonatkozó német vágyálámok végérvénye­sen akkor oszlottak szét, amikor az amerikai hajógyárak na­gyobb ütemben kezdték gyár­tani a Liberty-osztályhoz tar­tozó azonos típusú szállító ha­jókat, mint amilyen gyorsan a németek képesek lettek volna megsemmisíteni őket. A csúcsot 1942 novemberében a Kaiser Co. társaság egyik kali­forniai hajógyárában állították fel. Mindössze 4 nap és 15 óra alatt raktak össze építőelemek­ből egy hajót. A csupán egy fordulóra épített, jellegzetes formájú Liberty-hajók közül sok hajó még húsz év után is közlekedetett a tengereken. Eh­hez persze az kellett, hogy első útját megússza. (AP) * 7 ♦

Next

/
Thumbnails
Contents