Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)
1993-05-17 / 133. szám
2 új Dunántúlt napló 1993. május 17., hétfő Henry Kissinger a boszniai válságról Háromoldalú polgárháború Ne küldjön az USA csapatokat Boszniába © ÓRA A NAGYVILÁGBAN A Tégy a gyűlölet ellen mozgalom május 15-i programjain Göncz Árpád köztársasági elnök is részt vett. A Tabánban, ahol több ezren gyülekeztek - közismert művészek adtak koncertet. Innen a résztvevők sétára indultak, és a Lánchídról virágot dobtak a Dunába, üzenetképpen a háború sújtotta balkáni gyermekeknek. Képünkön: Göncz Árpád a hídon MTI TELEFOTÓ Merényletek, tüntetések a Gáza-övezetben Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szerint nincs ok és lehetőség arra, hogy egymást gyűlölő etnikai csoportok újra együtt éljenek; szuverén Bosznia soha nem is létezett. Teremtsenek ezért kis, önálló muzulmán államot, és engedjék meg a boszniai szer- beknek és horvátoknak, hogy csatlakozzanak az anyaállamhoz. Kissinger vasárnap a The Washington Postban arról írt, hogy a boszniai válság háromoldalú polgárháború, amely nem veszélyeztet szélesebb konfliktussal, csak szerb támadással Koszovó és Macedónia ellen, ezt azonban a NATO helyileg meg tudja akadályozni. Nem kisebb veszély azonban, hogy amerikai katonai lépések felkelésre vezetnek Koszovóban és horvát általános támadáshoz a szerbek által megszállt horvát területeken. (Folytatás az 1■ oldalról) Eddig a 25 kocás sertéstelep, a baromfihizlaló , és a tojóház, valamint a nyúltartó épület készült el. Jelenleg a tehénistállót építik, de később ló- és juhtartá- sal is szeretnének foglalkozni. Változtak a szakok is a sely- lyei iskolában. A három éves mezőgazdasági gépszerelő szak helyett tavaly már az érettségit nyújtó gépjavító, gépkarbantartó osztályt indították. Ugyancsak az elmúlt évben kezdték meg kísérleti jelleggel és minisztériumi támogatással a négy Kissinger szerint a legsúlyosabb felelőtlenség volt a muzulmánok vezette Bosznia nemzetközi elismerése, hiszen - ellentétben Szlovéniával, Horvátországgal - ilyen önálló állam soha nem létezett, és nincs ok feltételezni azt, hogy ha egész Jugoszlávia felbomlott, akkor egy kis állam, amely hasonlóan vegyes ösz- szetételű, fenn tudna maradni: azt egyedül csak rendkívül nagyszabású és tartós külföldi katonai' segítséggel lehetne összetartani. Az Egyesült Államoknak semmilyen formában sem szabad csapatokat küldenie Boszniába: a cél csak az lehet, hogy elérjék a fegyverszünetet, végső esetben katonai eszközökkel. A válság továbbterjedését NATO-erők macedóniai telepítésével lehet megelőzni - mutatott rá a neves amerikai politikus. éves gazdaképzést, amely széleskörű ismeretek mellé adja a szakmunkás bizonyítványt. Key úr igen pozitiven ítéli meg a magyar tananyagban és a gyakorlati oktatásban történt változásokat. Számunkra viszont figyelemre méltó az az amerikai módszer, amellyel a tanulók önálló gazdálkodását segítik. Ha a tanár garanciát vállal egy tanítványáért, akkor az kedvezményes hitelhez juthat, vásárol belőle mondjuk két tehenet, és gazdálkodni kezd. P. E. O Róma: Vasárnap hajnalban mintegy 15 bőrfejű megtámadta az egykori OKP-ból megalakult egyik Utódszervezet, a Baloldali Demokrata Párt (BDP) egyik római irodahelyiségét és súlyosan bántalmazott egy ott tartózkodó embert. A rendőrség vasárnap arról számolt be, hogy a vasdorongokkal és láncokkal felszerelkezett szkinhedek a párt ifjúsági tagozata által szervezett ünnepség résztvevőire rontottak rá. O Prága: A csehországi Tere- zínben vasárnap gyászünnepséget tartottak a második világháborús német koncentrációs tábor több tízezer áldozatának emlékére. A terezíni „Kísérőd” falai között többtucat ország polgárai haltak meg 1940 és 1945 között. A megemlékezésen megjelent Václav Havel cseh köztársasági elnök és több ország diplomáciai képviselői is. A prágai magyar nagykövetség képviseletében Udvarhelyi Szabolcs első titkár helyezte el a kegyelet koszorúját a sírkertben. A cseh parlament elnöke mondott beszédet. O Kairó: Hazaérkezett vasárnap a hat, Öböl menti arab olajmonarchiában tett körútjáról Hoszni Mubarak egyiptomi államfő. Szombaton a megszállt területeken a megszokottnál is hevesebb tüntetések voltak abból az alkalomból, hogy Izrael megalapításának évfordulója volt. Vagy hatvan palesztin sebesült meg izraeli katonák lövéseitől. Vasárnap a Gáza-övezetben két izraeli és két palesztin halt meg egy merénylet következtében. Ismeretlen tettesek autóból adták le a lövéseket, megölve a négy embert egy zsidó kolónia, Gadid közelében. Az izraeliek zöldségkereskedők voltak, akik OBonn: Megérkezett Németországba vasárnapra virradóra az a két vasúti szerelvény, amely 425 tonna mérgező vegyi hulladékot szállított vissza Romániából. A hulladékot egyelőre a Lipcse melletti Bitter- feldben helyezik el. A vegyi hulladékot, zömében a növény- védőszer-gyártás melléktermékét, tavaly német cégek illegálisan exportálták Romániába. O Róma: Romano Prodit nevezték ki az IRI állami vagyonkezelő holding elnökének a kenőpénzek miatt letartóztatott és lemondott Franco Nobili helyére. Az 54 éves Prodi, a bolognai egyetem tanára. két helybeli palesztinnal éppen üzletet kötöttek, amikor a támadás érte őket. A vasárnapi gázai merényletet rendkívüli módon közös közleményben vállalta egyszerre a PFSZ fő szervezete, a Fatah és a megszállt területek lakosságának befolyásolásáért vele versengő Hamasz fundamentalista mozgalom. Bejelentésük szerint a négy áldozatot követelő támadás volt az első akció, amelyet a Fatah „katonai apparátusa” és az a Hamasz fegyveres szárnya együtt hajtott végre. O Tokió: Mijadzava Kiicsi japán kormányfő szerint tévesek lehetnek azok a jelentések, amelyek szerint az orosz kormány változtatott volna eddig álláspontján és nem ismerné el többé az orosz-japán területi vita létezését. Moszkvából érkező hírek szerint Borisz Jelcin a múlt hónapban - két nappal a bizalmi népszavazáson aratott győzelme után - írta alá az orosz diplomácia fő irányairól szóló dokumentumot, és ebben állítólag rögzítik azt, hogy „Japán egyoldalú területi igénye nem lehet a kétoldalú kapcsolatok rendezésének alapja”. Mijadzava kormányfő sajtóértekezletén közölte, hogy szerinte valamilyen tévedésről lehet szó. O Szentpétervár: Szentpétervár polgárai vasárnap reggel harangszóra ébredtek. Az ünnepélyes harangzúgás azt adta hírül, hogy a Néva-parti városban kezdetét vette az Ortodoxia Napjai elnevezésű ünnepségsorozat. A rendezvény kezdeményezője a Pétervári Honfitársak Kongresszusa nevű szervezet, s áldását adta rá II. Alekszij moszkvai pátriárka is. Célja a péterváriak, s a város vendégeinek megismertetése az orosz ortodox egyház tevékenységével. ír siker az Eurovízió dalfesztiválján Egy ír énekesnő nyerte szombat este az Eurovízió idei dalfesztiválját: Niamh Kava- nagh - „In your eyes” című számával - szoros versenyben győzte le brit, illetve svájci konkurensét. Írország ezzel megismételte tavalyi győzelmét. Az idei eurovíziós dalfesztivált egy kis írországi városban, Millstreetben rendezték. A településnek 1700 lakosa van, ám a televíziós közvetítés révén mintegy 300 millió néző követhette élőben a verseny alakulását. A dalfesztiválra 25 országból érkeztek énekesek: Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Szlovénia most először vett részt a versengésben. Ciklon és földrengés Az elmúlt három napban nagy erejű trópusi ciklon pusztított Pápua Új-Guinea északkeleti partvidékén. A vihar következtében 800 ház és 20 iskola összedőlt. Egy ember meghalt, s félő, hogy kilenc másik is hasonló sorsra jutott: ők eltűntek a viharos tengeren. A csendes-óceáni térség egy másik körzetében, az Aleut-szige- teken vasárnapra virradó éjjel a Richter-skála szerint 6,4-es földrengés volt. A földmozgás epicentruma Adak szigetétől 160 kilométerre volt. Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés. Ellopott barlangfestmények A Krisztus előtti 5. évezredből származó nagy értékű barlangfestmények tűntek el a spanyolországi Marina Alta város közelében lévő barlangból. Az embereket és állatfigurákat ábrázoló alkotásokat villanyfűrésszel vágták ki sziklafalból. A festménylopás minden bizonynyal hozzáértő szakemberek műve - legalábbis erre mutat az a tény, hogy a nehezen megközelíthető barlangban található festményeket két pontosan egyforma lapban vágták ki a barlang falából. Elhunyt a mesterkém Csütörtökön Münchenben szívbántalmak következtében elhunyt Wolfgang Lotz, az egykori izraeli mesterkém. Lotz 1921-ben született Mannheim- ben egy hamburgi színházi intendáns és egy színésznő fiaként. Berlinben nőtt föl, majd 1933-ban anyjával együtt a nácizmus elől Palesztinába menekültek. A második világháborúban brit mesterkém volt, később az izraeli hadsereg hivatásos tisztje. NEHÁNY UTUNK, AMIRE SZÍVESEN LATJUK Üdülés Tunéziában Hammamet és Monastir közelében június 19. és szeptember 11. között. 7 éjszaka szállodában, félpanzióval, személyenként 24.470 Ft-tól. Utazás charter repülőgéppel. A repülőjegy ára a részvételi díjon felül, oda-vissza útra személyenként 18.760 Ft. Nyaralás Kréta szigetén Kokkini, Hani üdülőfaluban júniustól szeptemberig. Egy hét apartmanban, személyenként már 10.150 Ft-tól, szállodában személyenként 22.360 Ft-tól. Utazás charter repülőgéppel. A repülőjegy ára a részvételi díjon felül, oda-vissza útra személyenként 22.000 Ft. 25^^ Üdülés Jaltán a Hotel Jaltában, kétágyas, pótá- gyazható szobákban júniustól szeptemberig. Ellátás 14 teljes panzió. Utazás autóbusszal és repülővel. Részvételi díj 34.730 Ft/fő. Felvilágosítás és jelentkezés irodáinkban és minden, IBUSZ utakat árusító utazási irodában o o HUNGARIAN TRAVEL COMPANY JÖJJÖN VISSZA EGY MOSOLLYAL Madonna felöltözik Kínában? Kínai lapjelentések szerint Madonna, a szexszimbólumként is ünnepelt világhírű amerikai rock-énekesnő jelezte, hogy nagyon szeretne fellépni Pekingben. A kínai hatóságok hozzá is járultak az énekesnő óhajának teljesítéséhez, de azzal a feltétellel, hogy fellépése „megfelel majd a kínai viszonyoknak”. Mit kell ezen érteni? „Minthogy szexis jelleg nélküli fellépés nem lenne Madonna fellépése, ezért a megfelelő szexis jelleget el lehet fogadni” - olvasható a kínai hivatalos lapban. A második feltétel pedig az, hogy a meztelenségnek még a látszatát is kerülni kell. „A kínaiak csak hallgatják a dalokat, de nem néznek meztelen testeket” - jegyzi meg a lap. Végül a kínai lapértesülés szerint Madonna elfogadta ezeket a feltételeket. Ha valóban sor kerül a fellépésre, akkor annak időpontja december vagy január lesz. A ía'nai hivatalos lap egyébként elragadtatással ír az énekesnőről, hangsúlyozva, hogy csodálatos a hangja, őrült jól táncol és megfelel az amerikai ifjúság ízlésének. Nem hallgatja el azonban azt sem, hogy „úgy jelenik meg a színpadon, mintha nem lenne rajta semmi és a vörös lámpás negyedek hangulatát utánozza”. A provokativ dalairól és videó-klipjeiről ,híres Madonna ezzel együtt a nyugati ifjúság bálványa - szögezi le a kínai hivatalos lap. Felveszünk németországi munkára magasépítési kivitelezéshez jó kereseti lehetőséggel:- Építésvezetőket, művezetőket (németül, műszaki nyelven tudó, kivitelezési gyakorlattal rendelkezőket)- Ács-, kőműves szakmunkásokat Jelentkezési cím: "KOMPLEX" Magyar-Német Építő Kft. 7623 Pécs, Megyeri út 26. Telefon: 72/310-511, 310-599 Amerikai vendég a sellyei szakiskolában I KÖNNYŰ NYÁRI LÁNYKA RUHÁK CSAK 290 Ft I K«W •é l’-j (100 % pamut, fehér alapon csík, pötty és csillag mintával) 1 EHESS v t i A 4