Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)

1993-05-13 / 129. szám

2 üj Dunántúlt napló 1993. május 13., csütörtök Sajtótájékoztató Baján Őszre drágul a hús - piacvédelem kellene A Bácshús szerencsés hely­zetben van, mert többségi kül­földi tulajdonosai fejlesztik a termelést és a piaci munkát - je­lentette ki Szűrös Mátyás, az Országgyűlés alelnöke a bajai húsipari cégnél tett látogatása után tartott sajtótájékoztatóján szerdán. - Sajnos gyakori ugyanis, hogy a külföldi tőke azért jön be az országba, hogy konkurenciát iktasson ki, vagy piachoz jusson. Az Európai Közösség hús­embargóját az MSZP vezető politikusa igazságtalannak ne­vezte, amely nyilvánvalóan diszkriminatív lépés. Rámuta­tott arra, hogy tavaly az élelmi­szer-import az előző évhez ké­pest 50 százalékkal növekedett, az export viszont jóval kisebb mértékben: - Hatékonyabb vámrendszerrel a belső élelmi­szer piac erősebb védelme szükséges - hangsúlyozta Szű­rös Mátyás. Szerinte az Európai Közösséggel kötött Társulási Szerződés nagyobb lehetősége­ket ad a piacvédelemre, mint amilyenekkel a magyar gazda­ságpolitika jelenleg él. A mezőgazdaság nehézségei ellenére fontosnak tartja Szűrös Mátyás, hogy a gazdasági dip­lomácia Kelet-Európábán, első­sorban a Szovjetunió utódálla­maiban teremtsen piacokat a magyar élelmiszer számára. Szerinte mind a barter, mind az üzletek állami előfinanszírozása megoldást jelenthetne. Csurka nem demonstrál Az MDF-frakció kedd esti ülésén - az előzetes tervekkel ellentétben - nem került szóba a parlament nyári szünetéig tartó törvényhozási munka menet­rendje, mert a frakcióelnökség e kérdésről még egyeztetni kíván a kormányzattal. A frakcióülés közben a folyosón Csurka Ist­ván újságíróknak elmondta: bár sokan szeretnék őt eltávolítani a pártból és a frakcióból, remé­nyei szerint az MDF Országos Választmányának június eleji ülése idején is a párt tagja lesz. Kérdésre válaszolva azt is el­mondta: sem ő, sem a Magyar Út tagjai és szimpatizánsai nem vesznek részt a Király B. Iza­bella nevével fémjelzett Magyar Egyeztető Tanács által a ma­gyar-ukrán szerződés parla­menti ratifikálása miatt szerve­zendő demonstráción, mert - mint Csurka fogalmazott - egy, a Trianon napján tartandó tünte­tést provokációnak tart, és a részvételről minden Magyar Út-szimpatizánst le fog be­szélni. (MTI) Bányászkongresszus Budapesten (Folytatás az 1. oldalról) infrastruktúra leépítése is. Te­temes költség, s nem szabad megfeledkezni az ország ener­giaellátásának biztonságáról áem. A köztársasági elnök re­ményét fejezte ki, hogy ez a ta­nácskozás hozzásegít a magyar helyzet világösszefüggésében való szemléléséhez. A bevezető felszólalások so­rát Heribert Maier, a Nemzet­közi Munkaügyi Hivatal (ILO) főigazgató-helyettese folytatta, aki a munkaügyi normák nem­zetközi kötelezővé tételéért ki­fejtett munkájukról számolt be. A Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének fő­titkár-helyettese arról szólt, hogy sok országban nem ismer­ték még fel a munkaadó és a munkás egymásra utaltságát. Kiemelte a nemzetközi szolida­ritás szükségességét, mert nem múlt a totalitarizmus, a fasiz­mus fenyegetése, emberi jogok kerülnek veszélybe, elszegé­nyedés fenyeget. Schalkhammer Antal, a Bá­nyaipari Dolgozók Szakszerve­zetének elnöke, mint házigazda köszöntötte a kongresszust, ki­emelve, hogy ennek magyaror­szági rendezése elismerése a hazai szakszervezeti mozga­lomnak. Kitért a társadalombiz­tosítási önkormányzatok és az üzemi tanácsok közeli választá­sára, majd arról az útról beszélt, melyet a BDSZ járt be az elmúlt években. Peter Michalczik, a MIF fő­titkára fűzött ezután szóbeli ki­egészítést az írásos beszámoló­hoz. Értékelte a nemzetközi helyzetet, a demokratikus átala­kulást és annak árnyoldalait, azt, hogy helyenként megfeled­keznek a munkást is ember­számba venni, és a piacgazda­ságot többen hajlamosak egyol­dalúan a szociális oldal nélkül értelmezni. A bányászat sajátos helyzetére rátérve kiemelte az egészségvédelem, a biztonság szükségességét. Az Európai Közösség gazdaságpolitikai koncepciója a bányászat létjo­gosultságát kérdőjelezi meg. Csattanós válasz volt erre az áp­rilis 29-ei bochumi bányásztün­tetés, mely emlékeztette a kor­mányokat arra, hogy a bürokra­tikus kezelés nem jellemezheti az iparpolitikát. K. J. egyes elektronikai és háztartási gépek árengedményes akciója, amíg a készlet tart! ízelítő kínálatunkból:-Sharp színes TV 55 cm átm. 44.6006É 37.500 Ft-Samsungvideokamera 89.9Q0Tt 69.000Ft- Funai videokamera 79JTO0 Ft 55.000 Ft-kenyérszeletelő /4900Ft 3100 Ft- hősugárzók, sima és ventilátoros már 580 Ft-tól- video átjátszókábelek egységesen 100 Ft-ért-Jugoszláv I. tetőantenna 100 Ft-os reklámáron! Önnek is üzlet a mi üzletünk! Szélhámos nyugtakérők Baranyában [Folytatás az 1. oldalról) Újdonság viszont a megelőző vizsgálat, melyek célja a vállal­kozások jogkövető magatartá­sának elősegítése, így elsősor­ban újonnan alakult bt.-ket, kft.-ket és jogi személyiség nél­küli társaságokat keresnek fel ilyen címen az adószakembe­rek. Az érintettek pedig jó előre felkészülhetnek arra, hogy a pi­aci, vásárcsarnoki, közterületi árusításokat illetően példátlan adószámonkérésre kell számí­taniuk a későbbiekben. Kesjár János lapunknak így nyilatkozott:-Milyen tapasztalatokat ho­zott a nyugtaadási kötelezettség fokozott ellenőrzése?-Minden harmadik esetben mulasztást kellett megállapíta­nunk, elsősorban a vendéglátó-, szolgáltatóipari területen, de a virág-, ajándék-, zöldség- és gyümölcskereskedők sem sok­kal maradtak le a sorban. Eze­ken a helyeken később megis­mételtük az ellenőrzéseket, s volt, ahol negyedszerre sem vál­tozott semmi. Értesüléseink szerint szélhámosok járják a megyét a nyugtaadás hiánya miatt büntetéseket kiróva - ők természetesen nyugtát adnak a bírságról. Nos, az APEH dolgo­zói helyszíni bírságot sehol nem állapíthatnak meg, mindenhová az üzletre, vállalkozás nevére szóló megbízólevéllel érkeznek, s magukat mindenkor kötelesek közszolgálati igazolványukkal igazolni.- Korábban napirenden vol­tak az ÁFA visszaigénylésekkel történő visszaélések. Mi a hely­zet most?- Az APEH Baranya Megyei Igazgatósága 1992-ben 20 bün­tető feljelentést tett ilyen ügy­ben, 127 millió forintot vissza­tartva. Ebben az évben pedig már 150 millió forint letiltásá­nál tartunk.-A gazdasági élet szereplői közül kik a legmegbízhatatla­nabb adózók-Az egyéni vállalkozók az első helyre kívánkoznak, hiszen az országban közülük 80 ezren nem adták be időben ez évi adóbevallásukat. A baranyaiak száma 5-8 százalékra tehető. Azt is el kell mondanom, hogy a felszólítás, majd az ellenőrzés után a magánszemélyek bünte­tése ilyen esetben 50 ezer forint is lehet. Mészáros B. Endre © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Több mint egy hete várakozik 14 bolgár kamion a Röszke környéki parkolóban, mert - hiányos útiokmányok miatt - a magyar vámőrség nem engedte tovább őket Szerbia irányába A boszniai szerbek Belgrád ellen A boszniai szerb vezetők kedden egyértelműen elutasítot­ták azt a belgrádi javaslatot, hogy a hét végére tervezett nép­szavazás helyett pénteken együttes parlamenti ülésen vi­tassák meg és fogadják el a Vance-Owen nemzetközi ren­dezési tervet. A jugoszláv veze­tők és Slobodan Milosevic szerb elnök „pánszerb” parla­menti ülésre vonatkozó indítvá­nya nem talált kedvező vissz­hangra az önhatalmúlag kikiál­tott boszniai szerb köztársaság vezető pártjánál: Radovan Ka- radzsics Szerb Demokrata Párt­jának (SDS) vezetése egyhan­gúlag úgy foglalt állást, hogy egy ilyen fórumra kizárólag a népszavazást követően kerülhet sor. Visszhang Bukarestből és Pozsonyból A román külügyminisztérium szóvivője szerdán a magyar-uk­rán szerződés ratifikálása kap­csán üdvözlendőnek nevezte a térség országai közötti alap- szerződések megkötését, ugyanakkor meglepetésének adott hangot Antall József nyi­latkozatával kapcsolatban, amelynek értelmében a szerző­désben alkalmazott megfogal­mazás a területi követelésekkel kapcsolatban utoljára szerepel Magyarország valamely kétol­dalú szerződésében. A külügyminisztérium figye­lemmel követte azt, hogy a szerződés 2. cikkelye tartal­mazza a területi igényekről való kölcsönös lemondást a két or­szág között, és hogy éppen ez a cikkely képezte hosszas vita tárgyát a magyar országgyűlés­ben. - Mint ismeretes, Románia és Magyarország tárgyalásokat folytat a kétoldalú alapszerző­désről, és a szerződés struktúrá­jának sarokkövét éppen a terü­leti igényekről való kölcsönös lemondás képezi. Amennyiben a miniszterelnök kijelentéséről szóló sajtójelentések megfelel­nek a valóságnak, ez legalábbis szokatlan módját jelentené a kétoldalú szerződésről való tár­gyalásnak, mivel olyan negatív előfeltételt jelentene, amely megfosztaná tartalmától a tár­gyalás alapját. Ráadásul a mi­niszterelnöknek tulajdonított ki­jelentés elkerülhetetlenül el­lentmondásba kerül a magyar politikai erők által tett ismételt nyilvános nyilatkozatokkal, mi­szerint nincsenek területi köve­telések Magyarország szom­szédaival, így Romániával szemben. Antall József bebizonyította: reálpolitikát folytat - írja a szerdai Új Szó a magyar-ukrán alapszerződés ratikifációs vitá­járól szóló kommentárjában. A lap szerint a magyar miniszter- elnök rengeteg félreértést oszla­tott el és - hihetővé kezd válni az az állítása, miszerint lélek­ben tekinti magát 15 millió ma­gyar miniszterelnökének. Em­lékezetes, hogy Szlovákiában, Romániában és Szerbiában ren­getegen (és szívesen) félreértet­ar w DÍZELAUTÓK NAGY VÁLASZTÉKBAN! Mercedes 190 2.5 D 1990 Peugeot 405 TD 1989 Peugeot 309 TD 1990 Peugeot 205 D I Ford Fiesta 1.8 D 1985-1987 1990 Ford Escort 1.6 D 1988 Ford Escort kombi D 1989 Fiat Croma TD 1989 Fiat Tipo D 1989-1990 Fiat Uno D 1988-1989 Fiat Duna D 1988 Fiat Regata kombi TD 1988 Toyota 4 Runner TD 1991 BMW 324 TD 1989 VW Golf GTD . 1985-1986-1988-1983 VW Passat kombi TD 1987 Opel Kadett kombi D 1988 Opel Omeqa TD 1988 Lancia Thema TD 1989 Lancia Prisma TD 1988 Alfa 75 TD 1989-1990 Alfa 33 kombi TD 1989 Renault R-5 D 1986 Renault R-9 D 1985-1987 Pécs, Akác u. 1. A kertvárosi SHELL-kút mögött Tel.: 35-807,22-507 ték annakidején sokszor idézett kijelentését, és ennek nem a bu­dapesti kormány látta kárát, ha­nem a Romániában, Jugoszlávi­ában és Szlovákiában élő né­hány millió magyar - írja a po­zsonyi magyar napilap. A lap három szlovákiai ma­gyar politikust is megkérdez a szerződéssel kapcsolatos buda­pesti szavazásról. Bugár Béla szerint jobb lett volna, ha nem vernek nagydobra bizonyos po­litikai nyilatkozatokat, amelyek alapján vádolni lehet Magyaror­szágot. A parlamentben elhang­zott felszólalásokra utalva kije­lentette, ha Pozsony úgy akarja, a szlovákiai magyarok szemére vetheti azt, ami a magyar or­szággyűlésben elhangzott. A. Nagy László, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint a budapesti parlamenti hangokhoz hasonla­tosak a szlovák törvényhozás­ban is elhangzanak - ez beleil­lik a kelet-európai politikai kör­képbe. Duray Miklós azt hang­súlyozta, hogy a magyar-szlo­vák alapszerződésnek is be kell tartania a helsinki elveket. Hangtalan orosz csodafegyverek Egy moszkvai tervezőmér­nök a közelmúltban szinte töké­letesen hangtalan fegyvereket - egy pisztolyt, egy mesterlövé­szek által használt puskát és egy gránátvetőt - fejlesztett ki. A különleges elven működő fegy­verekhez nincs szükség hang­tompítóra. Az AP az Izvesztyija című orosz napilapra hivat­kozva szerdán számolt be a kü­lönleges akciókra kifejlesztett titkos fegyverről. A volt szovjet titkosszolgálat, a KGB utód- szervezetének terrorista ellenes különítményei, az orosz vé­delmi minisztérium illetve a belügyminisztérium egyes kü­lönleges egységei is használják a fegyvereket. A nem részlete­zett különleges elvnek köszön­hetően a titkos fegyverek ugyanolyan könnyűek és ponto­sak, mint hagyományos társaik. A hangtalanság titka egyebek közt a rendkívül nehéz lövedé­kekben és a különleges terve­zésű tárban van. FONTOS ÖNNEK SZENE ? A POLAROID napszemüveg az egyetlen, mely igazán hatékony a káros ultraibolya sugárzás ellen. Legújabb kollekciónk megérkezett. vyt+yjeM). FOTO Pl US Új Centrum Passage, FEMA Passage f INGYEN FOTO!!! FEMA SZÜLETÉSNAP a FOTOPLUSNAL is. Mindenkinek aki 300 Ft felett vásárol a F0T0PLUS üzletében a FEMA-ban, ingyen készítünk egy polaroid képet a FEMA napi rendezvény egy résztvevőjével. FO TO Pl US FEMA Passage < 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents