Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)
1993-05-13 / 129. szám
1993. május 13., csütörtök O) Dunántúlt napio 3 Ugye, egykor még szenet szállítva nyikorogtak a csillekerekek A kötélpálya halála A 6-os út mellé fektették az egykori kötélpálya vasszerkezetét Fotó: Läufer László Új polgármester Villányban Fél kiló heroin egy buszban A nagylaki vámhivatal munkatársai a május 10-én hétfőn, az esti órákban fél kilogram heroint találtak egy belépésre jelentkező szlovák autóbusz vámvizsgálata során. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága az esetről szerdán úgy informálta az MTI-t, hogy a Makedóniából Szlovákiába tartó, makedón utasokat szállító autóbusz üdítőkkel zsúfolásig megrakott hűtőládájának tüzetesebb ellenőrzése során bukkantak rá a kábítószert tartalmazó csomagra. Miután a csomagot sem az autóbusz vezetője, sem pedig az utasok nem vallották magukénak, a ,jogos tulajdonos” kilétének megállapítása érdekében a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság jelenleg is vizsgálatot ^jplytat. (MTI) Öngyilkos határőr ismét Foton Öngyilkosságot követett el egy határőr kedden. Krisán Attila ezredes, a Határőrség szóvivője elmondta: Fóton, a Határőrség Biztosító és Kiszolgáló Igazgatóságánál T. János 23 éves határőr kölcsönkérte őrszolgálatban lévő társa géppisztolyát, mondván, hogy hívatja az elöljárója, és addig ő lesz az őr. T. János a fegyverrel főbe lőtte magát. A fegyverét átadó, és ezzel a szolgálati szabályzatot megsértő határőr ellen eljárás indult. Az ügyet a Budapesti Katonai Ügyészség vizsgálja. Néhány hete Fóton már volt egy öngyilkosság. A szóvivő megjegyezte: a két szomorú eset között nincs összefüggés, mindkét öngyilkosság minden bizonnyal családi problémákkal kapcsolatos. (MTI) megérkeztem. Az idegennek odasúgta: bányászvárosban vagy. Megértem azt, aki úgy fogalmazott: a mecseki szénbányászattól e kötélpályával búcsúzhatunk. Alighanem igaza van, hiszen, amikor az utolsó csille szenet hozták le a sodronykötelek, s az 1250 literes teknők Pohlig-rend- szerű csavarorsós kapcsolóberendezése végignyikorogta Ist- ván-aknától a szénmosóig tartó 5563 méternyi utat, még csak 1989 őszét írtuk. Sokasodtak ugyan a felhők, de a bányászok bizakodtak még. A kötélpálya is újjászületni akart! Készült egy felújítási terv a korrodált tartóoszlopok kiváltására, az osztrák sodronykötél pótlására. (Mi tagadás, a kötélpálya a közel 30 évnyi tisztes szolgálat alatt meglehetősen elfáradt már.) S bíztak a felújításban, hiszen mindenki tudta: ez a lehető legolcsóbb szállítási mód. Majdhogynem ingyen van. Szinte a tele csillék súlya pörgette-vitte lefelé az alkotmányt és húzta vissza az üres, üresen is 550 kilós csilléket a feladóállomás felé. Nem a technológia mondott Rég látott pompával ünnepük a „vízenjáró” mohácsiak Ne- pomuki Szent Jánosnak, a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok és halászok védőszentjének napját, május 16-át. A források szerint Odolenus bencés apátnak a „király ellen való megerősítése” miatt IV. Vencel kínozta meg és dobatta a Moldvába Jánost és három paptársát a Károlyi-hídról 1393. március 20-án. A konok pap hallgatását kiszínező legenda szerint a király azért akarta rávenni gyónási esküjének megszegésére a papot, hogy elárulja, mit mondott a felesége a gyóntatószékben. Sírhelye körül, a prágai Szent Vid templomban különös dolgok történtek a századok során; a sírját „A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekért” Alapítvány kuratóriuma - legutóbbi ülésén - a beérkezett 317 pályázatból 241-et támogatott. A testület - amelynek Andrásfalvy Bertalan volt kultuszminiszter az elnöke - több mint 27 millió forintot osztott szét - tájékoztatta a sajtó képviselőit Báthory János, a kuratórium titkára szerdán. „A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekért” Alapítvány három éve működik, az idén 100 millió forinttal gazdálkodhat. Célja: a magyarországi kisebbségek nyelvének és kultúrájának fenntartása, identitásának és hagyományainak megőrzése, az anyanemzettel való csődöt. A világ változott. A pécsi mélyművelésű bányászat végleg eiköszönt, s tett keresztet a kötélpályára is. Nem kevés, további fejtörést okozva a felszámoló biztosoknak, a vagyonhasznosítóknak, mivel a kötélpályát költséges temetni. Az előzetes számítások szerint legalább ötvenmillió forintot befal a teljes bontás, majd az azt követő helyreállítás. A létesítmény harmincegy éve, 1962-ben kapott használatba vételi engedélyt. A hosszú sodronykötelek méteres darabokra, kohóérettre vágva kerültek a MÉH-be. A csillék sorsa sokféle lehet: van belőlük bőven a kihalt bányaudvaron. A tartóoszlopok és egyéb műtárgyak szintén aprításra ítéltettek, az egykor kisajátított pályaútvonal sorsára közel 260 egykori tulajdonos figyel. A földet rekultiválni illik: a lehullott szénpor vastag rétegét termőföldre cserélni. És lezárni egy fejezetet magunkban is, s felejteni, hogy valaha szénbányászok éltek e környéken. Tisztelettel végleg archívumba tenni - vagy eltüzelni - azt a tervdokumentációt, melyet a minap néhány percre háborgatok szörnyű halálukat lelték. Az 1719-es sírfeltárás során a pap fával kipeckelt nyelvét összeszáradva, ám sértetlenül találták, amit „a prágai dóm kincstárában őriznek drága mívű ereklyetartóban” - írják a lexikonok. A jezsuiták révén 1729-ben szentté avatják, kultusza nálunk is elterjedt. A Csele Hotelben szombaton 15 órakor nyílik művelődési konferencia Kuti István polgár- mester köszöntő szavaival, majd többek közt dr. Gelencsér Katalin (Gödöllői Művelődési Központ igazgatóhelyettese), dr. Dankó Imre egyetemi tanár (Debrecen, KLTE), a helyiek közül dr. Sarosácz György múzeumigazgató tart előadást. Régvolt hagyomány éled újjá kapcsolattartás segítése, hitéletének támogatása. Az alapítvány csaknem 2 ezer pályázatot díjaz évente. Idei tervei között szerepel három - a kisebbségek tömegkommunikációjával, a pozitív megkülönböztetéssel, valamint a diszkriminációmentesség jogi és politikai feltételeivel foglalkozó - konferencia megrendezése is. A kuratórium idén célpályázatokat is hirdetett. Az alapítvány a nívódíj-pályázattal erkölcsi és anyagi támogatásban kívánja részesíteni azokat, akik a nemzetiségi kultúra, oktatás, tudományos élet, népművelés, hitélet területén többéves tevékenységükkel kimagasló eredményt értek el. kézbe vethettem, átlapozhattam. A kötélpálya 1955. június 16-i keltezésű létesítési papírjait. Az egyik dossziét. Szemétre való, megsárgult papírlapok; a múló idővel perlekedők. Melyekben messzire került álom szólít meg újra, a további széncsaták kezdetének álma. Óriási mögöttes teljesítmények. Amint a tervezők vitatják: a pályán egyvégtében 285 csille függ majd, s jó esetben óránként 230 tonna szenet továbbíthat. És számolnak tovább, hogy vajon a három műszak mennyit ad? A geodéták szerint a terep ideális: a kitűzés nem annyira bonyolult dolog. A létesítmény a pécsszabolcsi legelőn vezet át, keresztezi a Pécs-Komló 35 KW-os távvezetéket, majd több szelvényen keresztül szőlővidéken fut át - egy présház e miatt lebontásra kerül -, végül több közút és a Pécs- Bátaszék vasútvonal fölött vezet át. A teleoldali hordókötél 48 mm átmérőjű, feszítősúlya 53 tonna, az üresoldali hordókötél 32 mm-es és 24 tonnát bír. A legmagasabb tartóoszlop 20,5 méteres, a legalacsonyabb mindössze hat... Ez már a múlt: a KPM 130.609/1959 sz. rendeletével engedélyezte az építkezés megkezdését. A jelen: KPM engedély kell a bontásra is. Mert az idén felaprítják a pálya hosszában ott éktelenkedő, szám szerint 70 darab, maga- sabb-alacsonyabb tartóoszlopot is, s evvel lesz visszavonhatatlan és végleges a kötélpálya-halál. (Ipartörténeti emlékként köszönhet vissza esetleg, egy megsárgult fotón, akár az örökre elköszönt barátok vagy a soha vissza nem térő ifjúság.) S legfeljebb bennünk él még egy darabig. Mind azzal, amit a bányászvidéken felnőtt ember számára jelentett-jelenthetett az a semmivel sem összetéveszthető, messzire-síró hang, amikor még szenet szállítva nyikorogtak a csillekerekek. Kozma Ferenc a „Jánoskázással” vagy „Já- nos-eresztéssel” az ünnep előestéjén: a Duna vizére lobogó gyertyák sokaságát eresztik, vonulásukat csónakosok vigyázzák, és a helyi, valamint a testvérváros, Bensheim fúvósainak zenéje kíséri. A nap tűzijátékkal zárul. Vasárnap 15 óra 30-kor térzene és liturgia lesz a halászcsárda előtti Nepomuki Szent János-szobornál, majd a „vízenjáró” nép kompon a Csele torkolatához, Lajos király szobráig hajózik, koszorút dob a vízbe az elhunytak emlékére. A művelődési házban 17 órakor kezdődik a családok halászléfőző versenye, a vidám majálissal záruló ünnepnek vendége lesz Georg Stolle, Bensheim polgármestere is. B. R. Az anyanyelvű közfeliratok célpályázata utcanévtáblák, intézményi nevek, eligazító táblák felállításához járul hozzá. Az alapítvány segíteni szándékozik azokat a pedagógusokat is, akik részt vettek az 1947-es nemzetiségi iskolai rendszer kialakításában, valamint hozzá kíván járulni a kisebbségi anyanyelvi írógép-betűkészletek beszerzéséhez és a cserkészcsapatok nemzetiségi programjaihoz. A kuratórium ebben az évben még háromszor értékeli a pályázatokat, legközelebb a június 5-ig beérkezett igényekről születik döntés. A meghirdetett célpályázatokra érkezett jelentkezéseket december 15-én értékelik. (MTI) Ma délután iktatják hivatalába Villány vasárnap megválasztott polgármesterét, Mayer Istvánt. Tegnap még otthonában fogadott az újdonsült polgár- mester, bár már bejár hivatalába, ismerkedik új feladataival. Néhány életrajzi adat. Bajáról származik, de közel 50 éve a takaros baranyai községben él, mérlegképes könyvelő. Legutóbbi munkahelye a Bólyi Mezőgazdasági RT. volt, ahol belsőellenőri feladatokat látott el, illetve az átszervezés után a be- remendi gazdaság irodájának vezetését bízták rá. A Magyar Demokrata Fórum programjával, tevékenységével már korábban is szimpatizált, idén áprilisban be is lépett a pártba.- Az elmúlt évtizedben a munkája más településekre szólította. Nem szakadt meg a kapcsolata a villányiakkal?- Nem. Feleségem révén , aki a szakiskola gazdasági vezetője, szereztem tudomást a helyi dolgokról. A leköszönő polgármesterrel, Maurer Györggyel mindig jó volt a kapcsolatom, és az alpolgármesterrel Takáts Gyulával is, aki a helyi MDF szervezet elnöke.- Mandátuma a jövő évi helyhatósági választásokig szól. Mit szeretne addig elérni?-Az ez évi költségvetésünk már régen elkészült, és a jövő évit is behatárolják a gazdasági lehetőségek. Tovább szeretnénk lépni a már megkezdett hosszútávú tervek megvalósításában. A szennyvíztelep bővítéséhez szükséges tervek már elkészültek, de a községünk sajnos nem nyert támogatást a pályázatához. A felmérések alapján soSzületett 1821. május 12-dikén a firenzei Nightingale nagybirtokos család leánya, Florence, aki a világon elsőként fogalmazta meg az ápolónői foglalkozás ismérveit, majd az angliai Szent Tamás kórházban ápolónő- képző iskolát szervezett és ezt a tevékenységet a hivatás rangjára emelte. Késői utódai, a mai Magyar- országon azon fáradoznak, hogy az ápolói hivatást a tudomány rangjára emeljék. Amíg a világon hosszú évek óta Florence Nightingale születésnapján az ápolókat ünnepük, ez a nap a Magyar Ápolási Egyesület 1989-es megalakulása után kapta meg szakmai rangját. A Baranya Megyei Ápolási Egyesület először rendezett ankétot tegnap, a megyei kórház szülészeti tantermében. Nézem őket, csinosak, okosak és megnyerőek. Igényes előadásokban számolnak be arról a kórházi munkáról, amelyben dolgoznak. Nehezen tudom most elképzelni őket a fehér köpenyben, miközben keresem a személyes emlékeimet róluk, amikor elég volt csupán a biztató biccentés, vagy a pohár gyümölcslé, amit szótlanul tett valamelyikük az ágy mellé. Menynyire fontos volt, hogy megér- tőek, kedvesek legyenek, gyorsabb volt a lábadozás, a haza igyekvés. Tulajdonképpen erről beszélnek valamennyien. Kapiszt- rana nővér egyenesen a hősies cselekedetek sorában említi az ápolónői tevékenységet, akinek a legfőbb jutalma azoknak a mosolya lehetett, akiknek a szenvedésében segíthetett enyhíteni. Németh Istvánné a beteg érdekét helyezi mindenek elé, akkor is, ha az ápolónőt sokféle felelősség köti az orvoshoz, a főnővérhez, a társadalmi elvárásokhoz, mégis a legfontosabb annak az érdeke, akinek az ápolásra szüksége van. Persze felvet ez a felelősség ma még sok megoldatlan kérdést: ki tájékoztathatja a beteget, hogyan köt a Mayer István Fotó: Läufer kan áldoznának az önkormányzattal együtt egy korszerű telefonhálózatra is. Dédelgetett álmunk egy strand megnyitása. Valamikor volt strand is Villányban, de nagyon tönkrement. Ámi a rendelkezésre álló rövid idő alatt megvalósíthatónak tűnik, a nagyon jó villány-eis- lingeni kapcsolatok megörökítése egy dísz-ivókúttal, amelyre már mindkét részről megvan a fedezet. Tervezzük az egyszer már lerombolt világháborús emlékmű újbóli felállítását.- Milyen a község munkaerő- helyzete?-Nálunk is vannak munkanélküliek, próbálunk segíteni rajtuk. Még nagyon új polgár- mester vagyok, de igyekszem beletanulni, és kiérdemelni a polgárok bizalmát. Ha nem lesznek velem megelégedve, jövőre nem választanak meg. P. E. titoktartás? Most készül az ápolói kódex, amely választ adhat majd erre is. Dr. Jakab Tibor, a POTE Magatartástudományi Intézetének adjunktusa rendkívül érdekes felmérésről tájékoztat: a közmegítélés az ápolónői munkáról igen kedvező, miközben az anyagi juttatás szempontjából az szakmák rangsorának a végén foglal helyet. Nincs még egy szakma, amelyet a társadalom mind tudásban, mind hasznosságban ennyire elismer, és az anyagi megbecsülése ilyen katasztrofális. Médemé Nagyváradi Zsuzsa, a megyei kórház ápolási igazgatója (akinek pályafutása mindenképpen példa lehet az ifjú ápolónők előtt, szülésznőként kezdte, műtősnővér volt, majd elvégezte az egészségügyi főiskolát, vezető beosztást kapott, most újra tanul ugyanitt, menedzserképzőn) szinte e felmérésre válaszul, mint a megyei egyesület képviselője mondja, hogy a tagságuk türelmetlenül várja tőlük az anyagi gondok harcos megoldását, ám úgy vélik erre még nem felkészültek. Bár a közalkalmazotti törvény rendkívüli segítség lehet, ha a kapcsolódó anyagi ígéretek is megvalósulnak. Amit igazán fontosnak tartanak - e szakmai ankét is lépés efelé -, hogy önálló tudományágként elismertessék az ápolói hivatást, éppúgy, mint a világban mindenütt. Elkészült az új egészségügyi oktatási koncepció, amely a mostani félbehagyott képzés helyett 18 éves kor után 2-3 éves képzést ad, majd erre épül a főiskola elméleti kutatói és vezetőképző szakkal. A végcél, tán az ezredfordulóra, hogy az orvostudományi egyetemeken ápolói tanszék legyen. E nemes célokat megismerve megdöbbentő, hogy nem egy munkanélküli segélyként nagyobb összeget kap, mint amennyi az összes pótlékkal együtt az ápolónő nettó fizetése. Gáldonyi M. „Vízenjáró” gyertyák fénye Mohácsnál a Dunán Nemzeti kisebbségek támogatása Kétszáznegyvenegy pályázatra 27 millió forint a Ápolónők Világnapján A középpontban a beteg Halni se könnyű. Környezetünk történései, a körülöttünk lévő dolgok változásai időnként jó érzéssel töltenek el bennünket, időnként kitépnek a lelkűnkből egy darabot. A minap a 6-os út pesti bejáratánál megbontották az egykori, szenescsilléket vivő kötélpálya szögállomásának épületegyüttesét. (Szögállomás: itt fordultak a szénnel töltött csillék a szénosztályozó felé, megkerülvén az A/l-es laktanyát.) Az apró ablakok üvegszemei kipotyogtak vagy felébe-har- madába törtek. Az acélmonstrum úgy dőlt el, térdre rogyva, mintha fel akarna állni még, hogy kiegyenesedve újra végigtekinthessen az István-akna felé vezető domboldalon; búcsút vehessen a valaha kötélpályát tartó oszlopok mindegyikétől. E kötélpálya, az araszoló csillék sora és a 6-os főútvonal feletti védőhíd, majd a fordítóállomás a város számára sajátos bádogkereszt, sajátos Pléhkrisz- tus volt jó ideig. Pécsre érkezőt köszöntött és útra indulótól búcsúzott: Isten hozott! - Isten veled! Velem, pécsivel tudatta a hosszú út után: itthon vagyok,