Új Dunántúli Napló, 1993. április (4. évfolyam, 89-117. szám)
1993-04-28 / 115. szám
10 aj Dunántúlt napló 1993. április 28., szerda Az TJj 13TV politikai vitafóruma. Az „alapos” kultúránk Rajk László, országgyűlési képviselő - az SZDSZ Liberális Koalíciójának meghívott előadója - április 22-én az Ifjúsági Házban pécsi művészekkel, értelmiségiekkel beszélgetett a kultúráról, finanszírozási gondjairól, előtérben a napi aktualitást nyert kulturaalapítványok kérdéskörével. A szabaddemokrata politikus megállapította hogy Magyarországon az intézményesített kul- turfinanszirozásnak vannak hagyományai. A diktatúrára jellemzően intézményesült személyek egyéni döntéshozatalától függött az alkotók, a művek sorsa. A rendszerváltást követően a kormány meghagyta ezt a módozatot - ellentétben más demokratikus országokkal, pl: az USA-val, ahol nincs kulturális minisztérium. Az elmúlt hetekben derült fény arra, hogy a döntéseket valójában nem a kulturális minisztérium hozza meg. Nem volt ismert továbbá a pénzt adó személy, illetve intézmény sem az alkotók, a kritikusok, a befogadók előtt. A lepel a hetekben hullott le a ténylegesen irányító szervekről, kulturális alapítványokról, melyeket a kormányzat hozott létre 5-15 milliárdos tőkével. A kormányzat kezdetben csak készpénzzel támogatta az alapítványokat, most ingatlanokat is juttatott számukra az állami vagyonból. Több, ismert bejegyzett alapítvány (pl Hungária TV Alapítvány, Magyar Kultúra Alapítvány, Művészeti Szabad Művelődési Alapítvány) központja magánlakás, így több milliós, milliárdos értékű ingatlant „játszottak” át magánkézbe. Ezen az úton a teljes magyar költségvetés áttehető lenne magántulajdonba. Az alapítványok létrehozása voltaképpen szabályos, jogszerű. Gyanússá a 3000-rel kezdődő titkos kormányhatározatok teszik őket. Mindazonáltal az államháztartási törvényt megsértették, mert az kimondja: az állami vagyonban bekövetkező változásokat nyilvánosságra kell hozni. A kulturális alapítványokhoz juttatott, a mai ismereteink szerint mintegy 15 milliárdos pénzkészlet az állami vagyonban is jelentkező tétel. Rajk László rávilágított, hogy a féltitkosan létrehozott alapítványokban a kuratóriumi elnökségi tagok kinevezettek, egyidőben több kuratóriumban ugyanaz a négy ember vezetőségi tag. Összehasonlításul kifejtette, hogy demokratikus államokban kulturális célú pénzelosztásra választott, alkotók, kritikusok különböző köreiből delegált személyek döntenek. Felvetődik a kérdés, hogy mi lehet a voltaképpeni célja az alapítványok ily nagymértékű, részben titkos finanszírozásának. A választási vereségre készülő MDF igyekszik „átmenteni” magát 4-8 évre, másrészt a nagy költségekkel járó választási kampányt kisérő kulturális rendezvények anyagi bázisát biztosítani - állapította meg Rajk László. Kifejtette, hogy a kulturális alapítványok körül fényre derült problémának egyik negatív következménye lehet, hogy az alapítványok pártosodnak, a kultúra szempontjából viszont még rosszabb perspektíva az, hogy az emberek gyanakvóak lesznek az alapítványokra, ami a bevételi források szűkülését eredményezi. Kovács Klára Miért a Köztársaság Párttal? A közelmúlt politikai történéseinek szenzációja volt, hogy Nagy Tamás, az Agrárszövetség elnöke Bács-Kiskun megye 4. számú választókörzetében megnyerte az időközi ország- gyűlési képviselő-választást. Megelőzve minden parlamenti pártot azok közül, akik egyáltalán tudtak jelöltet állítani. Nagy Tamás, mint az Agrárszövetség Köztársaság Párt közös jelöltje, élvezte a Köztársaság Párt tám- goatását. Ennek kapcsán sok választó- polgárban merült fel a kérdés, hogy az Agrárszövetség miért a Köztársság Párttal kötött szövetséget. Sokan azt is mondják az agrárértelmiség a „nagy burzsoáziával szövetkezett”. A magyarázatért vissza kell nyúlnunk az 1990-es választásokig. Akkor nem a hatalom- gyakorlására, vezetésre felkészült politikai pártok indultak, hanem a gyors változások hatására párttá alakult baráti társaságok, volt iskolatársak, azonos gondolkodó baráti körök, asztaltársaságok, akkor ez elegendő volt, mert a társadalomban még nem élt az. igény egy határozott programra szavazni, hiszen akkor 1990-ben valami ellen szavaztak, az elmúlt rendszer tagadására adták voksukat az emberek. Az Agrárszövetség elkövette azt a hibát, hogy Budapesten nem állított jelölteket, így pártlistán nem jutott be a Parlamentbe. A megyében azonban 7% körüli eredményt értünk el. Egyéni kerületből két képviselőt sikerült bejuttatnunk a Parlamentbe. (Vargáné Piros Ildikó és Wekler Ferenc személyében, ugyanannyit, mint a FIDESZ. Kevesebb egyéni képviselőt juttatott be az MSZP és a KDNP!) Mára azonban a helyzet gyökeresen megváltoztott. A parlamentbe jutott pártok ideológiai programokat készítettek maguknak, ez azonban a megélhetési gondokkal küszködő embereket nemigen érdekli. Nekik az a fontos, hogy meg tudnak-e élni és hogyan. Ezekre a kérdésekre csak a pragmatikus párt tud választ adni. Ilyen párt jelenleg hazánkban kettő van: az Agrárszövetség és a Köztársaság Párt. Mindkét párt a gazdasági élet gondjaira ad szakértő választ, kínál megoldásokat. E két párt kiegészíti egymást, mivel a társadalom más-más rétegét szólítja meg. Ennek következtében érdek- szövetség van köztük. Mindketten a magántulajdoni alapokon működő, fejlődést hozó gazdasági növekedést tekintjük eszköznek az ország felemelkedésben. Semmiképpen nem szabjuk meg a magántulajdon működtetésének formáját, módját, az a tulajdonos szuverén joga, mi egyenrangúnak tekintük minden magántulajdonon alapuló vállalkozást, akár társasági, szövetkezeti, vagy egyéni alapon történik a vagyon működtetése. Mindkét párt fegyvertárából hiányzik a demagógia, a mások kritizálása, mocskolása, a sehova nem vezető öncélú ideológiai viták, a figyelemelterelés a valós problémákról. Mindkét párt társadalmi támogatottságra építkezik, nem pedig költségvetési pénzekre. A Köztársaság Pártnak mint új pártnak erre nem is volt lehetősége. Egyébként nem árt emlékezni rá, hogy 1990-ben egyéni körzetben egyetlen hangoskodót, hordószónokot, szélsőséges uszítót sem választottak meg. (Más kérdés, hogy pártlistán mind bekerült a parlamentbe.) Az állampolgárok inkább szavaztak helyettük az addig ismeretlen jelöltekre. Mi úgy gondoljuk, hogy erre az alakuló szövetségre mondott határozott igent, adott határozott, egyértelmű támogatást a választópolgár a Bács-Kiskun megyei időközi választáson. Meggyőződésünk, ezen a választáson az igazi győztes az állampolgár, aki felismerve érdekeit elment szavazni és a határozott gazdasági programra adta voksát. Patkó László az Agrárszövetség Baranya Megyei elnöke Májusban, szabadon Megfelelő embereket! A Kereszténydemokrata Néppárt elnöksége nagy jelentőséget tulajdonít az Üzemi Tanácsok és a Társadalombiztosítás képviselői május hónapban esedékes megválasztásának. Negyven év után ez lesz az első lehetőség, hogy a munkavállalók szabadon válaszszák meg azokat a képviselőiket, akik érdekeiket a közérdek szem előtt tartásával képviselik. Ezért szükségesnek tartjuk kiemelni, hogy az Üzemi Tanácsok és a Társadalombiztosítás intézményes működésének egyik alapvető feltétele, hogy olyan jelöltek kerüljenek megválasztásra, akik eddigi eredményes munkásságukkal bizonyítják, hogy a feladat ellátására szakmailag és erkölcsileg alkalmasak. Fontosnak tartjuk, hogy ezeken a választásokon a munkavállalók és általában a választásra jogosultak részt vegyenek, mert ezzel nem csak egy új intézményt hoznak létre, hanem hazánk demokratikus felépítését és megerősítését is elősegítik. A KDNP Elnöksége Régi felvonulások A tavasz beköszöntével eljött a nagytakarítások, s a régen esedékes lomtalanítások ideje, így került szóba, egy családi programegyeztető kupaktanácson az utolsó áprilisi hétvége, mint a padlástakarítás lehetséges időpontja. Tágabb családomban őszinte meglepetést és rácsodálkozást váltott ki közlésem: miszerint nekem azért nem alkalmas az időpont, mert szombaton felvonulok. Alig fél évtizede ez még sokaknak természetes volt, s né- hányunknak ma is az. En mindig is szerettem ezt a május-nyitó ünnepet. Talán azért, mert bányászvárosban születvén kora gyermekkoromtól fogva lelkes készülődés előzte meg eljövetelét. Valami falusi rítus átmenekítése lehetett a szokás, mely arra sarkallta a legényeket, hogy friss ágakkal tűzdeljék körbe kora hajnalban valamennyi bérház kapuját az 50-es években épült lakótelepen. Felejthetetlenek maradtak a léggömbök és színes kreppa- pír csíkok is, amiket kezembe nyomtak a felnőttek várakozván arra, hogy becsatlakozzunk a hömpölygő tömegbe. Iskolásként egy ideig még választhattam, hogy anyámmal megyek-e, az üzemi „gazdag” sorban (a gazdagságot a lufik és zászlók kimeríthetetlen bősége jelentette), vagy a sulival vonulok. Később már „saját jogon” egyértelműen az iskolai felvonuláson volt a helyem. Fárasztónak egy csöppet akkor éreztem az egészet, amikor, már mint tanár mindig utolsóként vonultunk fel középiskolánkkal, s így elvették gyerekeinktől azt a lehetőséget, hogy a színes ka- valkádot élvezzék. Később is, elkerülvén szülővárosomból, mindig elmentem felvonulni, vagy megnézni a forgatagot. Soha nem éreztem kényszernek. Persze mindig szóltak, mint ahogy ma én is szólok ismerősöknek, barátoknak, jönnek-e. Szóltak, de ha valaki nem akart jönni, nem jött. Sokan jöttek, ki azért, mert úgy érezte, kell, ki azért, mert úgy gondolta, tényleg van mit ünnepelni. Ma már tudjuk, ezek csak kevesen voltak. Pedig május 1. nem egy államhatalom, hanem a munka ünnepe. Nem a bolsevik pártok győzelme tette ünneppé, hanem a munkások választották ki maguknak még a múlt század végén, emlékezve mártírhalált halt amerikai társaikra. Ezzel egyúttal a szolidaritás ünnepe is. Munka és szolidaritás, mintha e sűrűsödő átmeneti időben teljesen megfeledkeztünk volna róluk. Pedig azoknak a régi május 1-jéknek azért lehetett fesztelen ünneplő hangulatuk is, mert ezek a valós értékek szunnyadtak a mélyükön. A munka szépségét és örömét ugyanúgy el kell sajátítani, mint bármi más tudást az ember tevékenységi körében. Generációk adják egymásnak észrevétlen a tempót, s a zsigerekbe mart igényt, ha csinálod, csak rendesen csinálhatod. Vannak emberek (ilyen volt bányalakatos nagyapám is), akik képtelenek rosszul dolgozni, bármilyen a világ körülöttük. Ők a mesterek, a tanítók, a mértéket szabók. Az ő kezük alól nem lehet féligkészen kikerülni. De ma már kevesen vannak, csak mutatóba, s kevesen voltak ama munkáshatalomnak nevezett rendszerben is. Talán a legnagyobb bűne volt a pártállamnak, hogy erről az akkurátus munkáról, a munka megbecsüléséről leszoktatta az embereket. S emellett nem lehet azt sem elhallgatni, hogy szűkén értelmezte a munkát, azonosította a fizikai erőkifejtéssel, az izzadságszaggal. így elsekélyesí- tette, lekicsinyelne. Pedig az alkotás öröme, a kigondolás fáradsága, a megvalósítás szellemi csínjai és fizikai fogásai ott vannak valamennyi tevékenységi folyamatban, az ásástól, az üzletkötésen keresztül a tanítás sikeréig. A munka ' kínja pedig, amit csak újabban kénytelen megismerni a magyar társadalom ismét, nem szellemi és testi nehézségében, hanem a hiányában van. Abban, amikor nem vár ránk, amikor nem rendezi feszessé napjainkat, hanem kiüresedett, értelmetlen órákká ! silányítja őket kényszerű tespe- désünk. Most újra lehetőséget kaptunk, helyére tenni* és megbe- | csülni az alkotó embert és munkáját. Ne szégyelljük se az ünnepet, se a szolidaritást, hiszen nagyon sokan vannak, akik napjainkban szorulnak rá a legjobban. T avaly és két éve csak egy maroknyi ember emlékezett meg május elsejéről felvonulással, remélem idén már többen leszünk, s évről évre gyarapodni fogunk. Kunszt Márta az MSZP pécsi választmányának elnöke A diktatúra mentális és ökológiai nyomai M agyarországon mindeddig semmiféle tudományosan értékelhető, objektív közelítésű összehasonlító elemzés nem készült - vagy ha igen, akkor nem kerülhetett publikálásra - a lakosság mentális, testi és lelki egészségének humánökológiai okairól. Akár tetszik, akár nem, humánökológiai környezetben éljük napjainkat, hiszen a környezetet radikálisan megváltoztattuk, számtalan életre, egészségre ártalmas tényezőt „gyártottunk”. Jelen szerző egy olyan humánökológiai, egészségügyi és szociális kérdéseket is feszegető interjúrendszert fejlesztett ki, melynek alkalmazásával remélhetően képesek leszünk felmérni a különböző társadalmi rétegek, korosztályok legsúlyosabb mentális, egészségügyi és ökológiai rizikótényezőit, sokirányú összefüggéseiket és tudatban való tükröződésüket. Kutatásainkat a 20-40, 40-60 és a 60 fölötti népességi csoportokban végezzük. A vizsgálatokat elsődlegesen a szombathelyi Egészségügyi Főiskola elsőéves szociális munkás hallgatóival végezzük, de a programban részt vesznek a JPTE hallgatói is, hiszen az egyetemen már létezik egy „A humánökológia és a nevelés” című kurzus is. Kutatásainkat egyelőre Vas, Zala és Baranya megyére koncentráljuk és kiemelten foglalkozunk a munkásság helyzetével. Közelítésünk alapvetően nem politikai volt, de tapasztalataink azt mutatják, hogy az elmúlt évtizedek kommunista diktatúrája volt az, ami alapvetően tönkretette a magyarság önbecsülését, identitástudatát, egészségét és környezetét. Mindezen állításunkat ma már igen sok bizonyítékkal tudjuk alátámasztani. Ezek közül mondok el most néhányat. Az interjúrendszer alapján megállapítható, hogy a lakosság jelentős része tragikus életérzésűvé vált. Érdekes, hogy az egyáltalán nem politikai kérdések közepette is előbújik a történelem, főleg az idősebb korosztályokban: visszatekint Trianon, a II. világháború, az oroszok bevonulása, a fasiszta Németország tettei - és folytathatnánk ... Meg kellett állapítanunk, hogy ennek a népnek számtalan történelmi rizikófaktora is van, melyek akarva-akaratlanul ott munkálnak az agyakban. A rendszerváltással hirtelen visszanyert egyéni és nemzeti szabadság ugyancsak sokkolta a polgárokat, hiszen következetes, kendőzetlen visz- szatekintést tett lehetővé, de szembesültek szellemi és fizikai leromlottságukkal is. Érdekes jelenség az is, hogy a természetről, munkahelyi körülményekről, utazási lehetőségektől, lakótelepi környékről stb. feltett kérdésektől hogyan jutnak el az emberek a politikához. Látják a természet leromlottságát, és érzik, hogy ma már számtalan betegség is beszerezhető a környezet mérgezettsége miatt. Azt azonban kevesen ismerik fel, hogy mindezen „haladást” kinek köszönhetik. Az urbanizáció gátlástalan, természetet is romboló megvalósítása következtében az emberek jórészét panellakásokban zsúfolták össze, melyekről régóta köztudott, hogy az egészségre súlyosan ártalmasak. A kommunista rendszer alatt évente mintegy 15 ezer hektárral csökkent a termőterület, a terméshozam csökkenése pedig 7340 km2 területen volt folyamatos. Hazánkban is ismertté vált az ún. „váratlan csecsemőhalál”, melynek egyik jelentős kiváltó oka a levegő szennyezettsége. Kutatásaink során rábukkantunk megtörtént esetekre, de erről sem készült statisztika... Több mint 10 éve figyeljük az eső és a hó kémhatásának alakulását. Megállapítható, hogy a savas esők Magyarországon is rendszeressé váltak és erőteljesek az erdőpusztulások is. Különösen az utak mentén és az ipartelepeken súlyos a kad- mium és az ólom koncentrációja, de utóbbi már előfordul gyermekek vizeletében is ... A nők termékenysége 30 éve folyamatosan csökken, ami párhuzamos képet mutat a környezet drasztikus lerombolásával. 1982-ben, bevallott adatok alapján tudjuk, hogy Magyarország lakosságából 3 949 000 fő él szennyezett területen! Dunántúli vizsgálataink alapján ez az adat már akkor sem volt valós: legalább 4,5 millió ember él súlyosan szennyezett területeken ... Megjegyzendő: a kisvárosi és falusi lakosságot sohasem vizsgálták meg ebből a szempontból, hiszen egyik fő cél éppen a falu elsorvasztása volt. Vizsgálataink alapján az is kiderült, hogy elsősorban az elmaradott technológiák miatt, a kisvárosok is a szennyeződés gócpontjai lehetnek. Kiderült, hogy Magyarországon nem maradt szennyeződésektől mentes város. És mindezek leginkább a munkásságot sújtják, hiszen ők dolgoznak elavult gépeken egészséget és környezetet védő berendezések nélkül! Csak egy példa: ma egy kohász összesen 12 káros tényező közepette végzi napi 8 órai munkáját... Es ezeket a beruházásokat az egykori „munkás-paraszt” kormány követte el, „féltve őrizvén” a munkásosztály egészségét... Mindezen felül károsodott a Bakony, a Bükk és egész régiók élővilága, a Kiskunságot pedig szétbombázták a „testvérek” ... A gyártelepeken és környékükön semmiféle zöldövezet nincs, de ugyanakkor arra buzdították a munkásokat, hogy kiskerteket vegyenek, zöldséget termeljenek benne. Csak azt nem mondták meg nekik, hogy elfogyasztják az ólmot és a kadmiumot is ... Sajnos mindezen tényekről ma is igen kevés szó esik ... Ha felmérjük az elavult gépek mennyiségét, az elavult technológiákat, és azt, hogy ezen berendezések csak selejt készítésére alkalmasak, akkor kész csoda, hogy „csak” ennyi a munkanélküliek száma. De az már tény, hogy az uránbányászok, kohászok élettartama nem emelkedett! A várható élettartam Magyarországon csökkent a diktatúra alatt. A kérdés: hogyan lehet ezen problémákat egy csapásra megoldani? A válasz egyszerű: sehogyan. Mert az a paradox helyzet állt elő, hogy lehet, hogy egy munkanélküli munkás tovább fog élni, mint azok, akik egészségüket gyilkoló gépeken, bányákban güriznek . . . Ezzel is szembe kell néznünk! Egészségügyi okok miatt is igen fontos a privatizáció és a tőkebefektetés! A z utolsó kérdés költői: vajon mindezen tetteiért felelősséget vállal-e a baloldal??? Dr. Kiss Tamás kandidátus
