Új Dunántúli Napló, 1993. április (4. évfolyam, 89-117. szám)

1993-04-28 / 115. szám

1993. április 28., szerda uj Dunántúli napló 9 Sziszifuszi munkát sejtető akciósorozat indult az önkényes lakásfoglalók ellen Pécs rejtőzködő „bádogvárosa” Ebek harmincadjára kerülnek a megüresedett, őrizetlenül hagyott bérlakások Mint a mágnes a vasreszelé­ket, úgy vonzzák a nagyobb vá­rosok a betelepülőket. Ezek számára általában - különösen a „fejlődő” vagy kifejezetten fej­letlen országokban - se munkát, se lakást nem kínálnak a metro­polisok. Peremükön ezért egyre vastagodó gyűrűként terebélye­sednek a bádogváros nyomor- negyedek, amelyeknek persze a másik irányba is van szívó hatá­suk: a nagyváros elszegénye­dettjei húzódnak ki oda. Nálunk - (ma még?) - nem számottevő ez a jelenség. Rej­tőzködő formában azonban már régóta van helyette más: az ön­kényes lakásfoglalás. Valamikor Pécsett ez is csak a peremterületek alig-lakásait vagy éppenséggel az eredetileg nem is lakás céljára szolgáló épületeit érintette. Manapság megváltozott az önkényes la­kásfoglalások jellege: a város bármely része célpont lehet, s bármilyen kategóriájú üres la­kás. (Vagy tárolóhelyiség, fás­kamra, mosókonyha ...) Egyetlen heverő a mosókonyhában Kis utca a várfal észak-keleti szomszédságában. A kirendelt PIK-es AVIA tehergépkocsi tragikomikus kontrasztot nyúj­tott a látványhoz. Az önkényes lakásfoglalóként kilakoltatandó férfi összes holmija a plató egy­negyedére is elfért: csak egy kopott heverő s néhány reklám- szatyomyi ruhaféle. Gyakorlatilag a hivatalos ak­tust végzők - a lakáshatósági ügyintézők és a PIK területi ille­tékese - munkáját támogató rendőrök szabályszerű és álta­lában szükséges jelenléte is fel­esleges volt. A 25 éves fiatal­ember nem fejtett ki ellenállást, nem fenyegetőzött, nem han­goskodott, inkább segítette a költöztetést. Bekukkantva a társasház alagsorábandévő - részben ho­moktárolásra (!) használt - mo­sókonyhafélébe, amelyet a zár feltörésével elfoglalt, keserű gúnynak tűnt tettének minősí­tése: önkényes lakásfoglaló. Helyzete ebben a minőségben azért sem tipikus, mert egyedül él. Elvált: gyermeke a volt fele­ségénél maradt a város egy má­sik részében. Ő maga korábban a MEV-nél dolgozott, de már több, mint egy éve munkanél­küli. Az ilyen jogcímen járó se­gélyét már nem folyósítják, de másféléhez sem jutott még. Volt ugyan lakása, de eladta po­tom 50 000 forintért. A lakásból elektrotechnikai javító szolgála­tás üzlethelyisége lett a Felső­malom utcában, az ára viszont már régen elúszott. A fiatalember úgy került a társasház alagsorába, hogy ere­detileg ott lakott egy ideig al­kalmi élettársánál. A kapcsolat megszakadt, a helyismeret vi­szont megkönnyítette a mosó­konyha elfoglalását. Most min­den cuccát leltárba vették , fel­pakolták és raktárba helyezték el. Ő maga megpróbál szállást találni valamelyik barátjánál. Utána az átmeneti szállás kö­vetkezik, hacsak nem talál jobb megoldást. Ami egyébként nem valószínű: már eddig is a Tá­masz Alapítvány konyhájára szorult, mert még élelemre sem telik a .jövedelméből”. Ezek jelentős hányada egyébként más településekről érkezett, még egy szomszédos megyékből is vannak. Zömük­ben családok, s közel 90 száza­lékuk cigány. Nem egy illegáli­san lakást birtokló megjárta már a börtönt, némelyikük éppen­séggel a legsúlyosabb bűncse- keményekért. Vannak olyan vá­rosrészek - mint például a Le- dina -, ahol egymást támogatva több család foglalt el megürese­dett lakásokat. S nem is akármi­lyeneket: komfortos, gázfűté­ses, téglából épült házak laká­Hamar a teherautóra került a néhány ócska bútor Fotó: Szundi György Mindezt csendben, higgadtan mesélte a kérdésekre válaszol- gatva, miközben a rakodók pa­koltak és a lakatos feltette az új zárat a „mosókonyha” és udvari fáskamrára ajtajára. A fiatalemberen kívül min­denki - de talán még ő is - megkönnyebbült: a résztvevők számára felettébb kínos proce­dúra minden cirkusz nélkül zaj­lott le. A társasház lakói is alig kíváncsiskodtak. Pedig az ő ké­relmükre került sor a fiatalem­ber soron kívüli kiköltözteté­sére: arról panaszkodtak, hogy tűrhetetlenül viselkedett és a közös költség terhére lopta az áramot. Elfogytak a szükséglakások Igazából nem az ilyen ügyek okoznak fejfájást a lakásható­ságnak, amely az utóbbi hetek­ben nagyobb szabású akcióba kezdett az önkényes lakásfogla­lók ellen. Ezen esetek száma az utóbbi időben 120-140 között mozog. A régebbi elv, hogy még az önkényes lakásfoglaló­kat sem szabad kitenni az ut­cára, gyakorlatilag ma már be­válthatatlan: nem maradtak szükséglakások ilyen célra. Van viszont egy lista, amely szerint több ezer pécsi család vár már évek óta szinte reménytelenül lakásra. Miért kerülhetnének náluk jobb helyzetbe az önké­nyes lakásfoglalók? sait. Már kézbesítették nekik a kiköltözésükre való felszólítást. Ha eredménytelen lesz, akkor valamikor májusban következik a kényszerkilakoltatás. Nem az utcára, hanem vissza az előző lakcímre - ha lehet Hetente egy-két ilyen ak­ció zajlik a távozásra való végső határidejű felszólítás után. Vol­tak olyan önkényes lakásfogla­lók, akik az akciónak a sajtóban bejelentett hírére önként továb- bálltak. Voltak olyanok, akik - bár nem tudhatták előre, hogy mikor is lesz - holmijukat do­bozokba csomagolva várták a kilakoltatást. Felpakolták és visszavitték őket a korábbi lak­címükre, ahol régebben család­tagként éltek. Minden önkényes lakásfogla­lót - zömükben behajthatatlan költséggel - visszavisznek az előző lakcímére, ha lehetséges. Azokkal van leginkább gond, akik korábban albérletben lak­tak, családosok, s végképp nincs hova költözniük. Ilyenkor az átmeneti szállás az egyetlen megoldás, és a gyermekeket a gyámhatóság veszi gondozásba. Akadtak azonban már cifrább esetek is. Olyan is, amikor a rendőröknek kellett kergetni az eljárás elől megszökni akaró önkényes lakásfoglalót, s olyan is, hogy a kilakoltatásra kötele­zett élet elleni fenyegetést han­goztatott. (Hatóság elleni erő­szak miatt indult ellene eljárás.) Újratermelődik, mert újratermelődhet A kilakoltatás duplán kény­szer: nemcsak azoknak, akik el­szenvedik, de azoknak is, akik végrehajtják. Ráadásul a prob­lémának csak hatósági és egy­ben csak felületi kezelése, bár­mennyire is drasztikusnak tű­nik. A jelenség ugyanis folyton újratermelődik. Vannak vissza­térők, s vannak mindig újak, a megüre sedett lakásokat pedig igen lanyha figyelemmel és elégtelen eszközökkel „őrzik”. A bérlakások esetén ez PIK Vállalat feladata lenne. A bezárt és lepecsételt ajtó - feltörése csak szabálysértés - azonban rendszeres ellenőrzés nélkül aligha számít hathatós véde­lemnek . így azok aztán - ahogy a szólás tartja — az ebek harmin­cadjára kerülnek. A megürese­dett lakásokról csak hetekkel, hónapokkal később kap jelen­tést a lakáshatóság: hiába, túl messze van a Rákóczi út a Kos­suth tértől. Akkor már rendsze­rint van illegálisan benntartóz­kodó is a lakásban. A tapasztalatok szerint a la­kásfoglalók százezrekre rugó behajthatatlan kárt okoznak a bérleményekben: az ablakkeret­től kezdve megrongálnak, il­letve eladnak minden, ami csak elmozdítható. A kilakoltatás utána a kár kijavítása megint csak hónapokba telhet, hiszen se pénz, se kapacitás nincs rá. A PIK hovatovább a bérleti díja­kat beszedő, s azt jórészt fel is élő vállalattá vált. Dolgozóinak ügybuzgalmán aligha lendítet­tek a vállalat felszámolására vonatkozó közismert tervek. Szociális probléma - hatósági megoldás Minden bizonnyal olcsóbb lenne a hathatós őrizet, illetve a bérlemény gyors visszakerülése a lakásgazdálkodás körforgá­sába. Még talán úgy is - s erre van jogszabályi lehetőség - , hogy nem várnák meg a lakás felújítását: az új bérlő vállalná a rendbetétel költségeit, s azt le­lakhatná a bérleti díjból. El­végre egy legálisan lakott lakást aligha lehet önkényesen elfo- galni. Ott még nem tartunk. Ennyi az önkényes lakásfog­lalások ügyének azon része, amely hatósági intézedésekkel úgy-ahogy még kezelhető. A rejtőzködő „bádogváros”, a „va­lahol csak laknia kell minden­kinek” nagyon is összetett szo­ciális problémájára nem lehet hatósági intézkedésekkel meg­oldást találni. Dunai Imre A szigetvári helytörténetkutatás közkatonája Senki em lehet próféta a saját hazájában - jutott eszembe a bibliai mondás, miközben Szi­getvár történelmének egyik leg­avatottabb helyi ismerőjét, Pálffy Cézárt hallgattam. Neve ugyan ismerősen cseng a szigetváriak fülében: ha a vá­ros történetével kapcsolatos esemény van, rendszeresen érik segítségét. Erőfeszítései azon­ban, hogy a városban a Zrínyi kultusz a 25-30 évvel ezelőtti­hez hasonlóan felelevenedjék, hogy városszépítő egyesület jöj­jön létre, eddig kudarcot vallot­tak. A szikár, 66 éves, ám a fiata­lokat is megszégyenítően lelkes és aktív mester érdeklődése a helytörténetkutatás iránt már 8 éves korában elkezdődött, ami­kor a Zrínyi Miklós Múzeumot alapító Salamon Béla gyógy­szerésznek segédkezett. A gyógyszerésztől hallott a vár or­szágos hírű történetéről. A hely­történetkutatás elkötelezettje azonban akkor lett, amikor a néhány évvel ezelőtt elhúnyt Molnár Imre Szigetvárra került, s az országban Eger után máso­dikként Szigetváron megalapí­totta a Várbaráti Kört, s tevé­kenységével, kutatásaival, rendszeres publikációival a várra irányította a figyelmet. A Kör tevékenységének eredményeképpen 1966-ra, az ostrom 400. évfordulójára a Zrínyi-kultusz a háború előtti­hez hasonlóan kiteljesedett. A várat felújították, az ásatások befejezése után összeállították a múzeum most is látható anya­gát. A fotógyűjtemény egy ré­szét és a régi képek reproduk­cióit Pálffy Cézár készítette. A múzeumiskolák fotóanyagának - 17 előadásának - a létrejötté­ben is segédkezett. A vármú­zeum, a Helytörténeti Múzeum, a Török Ház, a Zárda utcai Fe­rences templom őrzi fotóit, re­produkcióit. Több, a város tör­ténetével foglalkozó kiadvány­ban szintén szerepelnek felvéte­lei. Helytörténet-kutató társá­val, az elmúlt évben elhúnyt Kapronczai Józseffel együttmű­ködve készítették el és sokszo­rosították saját költségen a Bos- nyákok Szigetváron című nép­rajzi kiadványt. Sok archív fotóanyag van feldolgozatlanul is. Kiadásra vár összeállítása a régi sziget­vári képeslapokból. Horthy Miklós testőrtábomokáról, Ig- mándy-Hegyessy Gézáról is gyűjtött anyagot, aki Domolo- san élt és ott is van eltemetve. Majd fél évszázad alatt készített fényképeiből és visszaemléke­zéseiből reprodukálható lenne a Kultúrát, művelődést „adógarasok” nélkül Régvolt idők tanúiként be- zárnak-e a kultúrházak, vagy csak békés kocsmákká avan­zsálnak? Zöldségek - petrezse­lyem, sárgarépa, banán - fog- nak-e virítani a kirakatban a könyvek helyén, és becsukják-e a színházakat? Félelmet ébresztő, divatként elharapódzó jövőjóslatok voltak ezek már egy évtizeddel ezelőtt, sőt még korábban is. A kultúr­házak, ha némelyikbe be is ké- redzkedett egy-egy ivópult, mégsem zártak be tömegesen. A könyvesboltok is inkább szétaprózódtak és áruikkal tö­megesen kiköltözködtek az ut­cára, a színházak valahogy mégis és mindig túlélték a halá­lukat. Talán a kevéssé hangsúlyo­zott optimista végkicsengések egyike ez, ha a „A kultúra a jövő piacgazdaságában” cím­mel közelmúltban megtartott országos konferenciára gondo­lok. Arra, hogy egyre többen lát­nak reklámhordozót a kultúrá­ban, egyre több a vállalkozó, aki - tudatosan vagy kevésbé tudatosan - nevét és pénzét adja a kultúra vállalkozásaihoz is. Ez még akkor is jó, ha ezt a kultú­rát - mint dr. Fekete György ál­lamtitkár-helyettes utalt rá - törmelékkultúraként kapjuk, s még akkor is ha - mint dr. Har- sányi László elemezte - a kul­túra - lényegét tekintve - finan- szírozhatatlan hagyományos pi­aci eszközökkel. Nem finanszírozható ezen a módon, mert a fogyasztója is sa­játos, meghatározott társadalmi réteget képvisel, és azért sem, mert nem kapcsolódik közvet­len létszükségleteinkhez. Ha pedig a kultúra fogalmát a leg­tágabb értelemben használnánk, belelértve abba étkezési szoká­sainktól a partnerkapcsolatain­kig mindent, akkor ez a tág ér­telmezés a vizsgált kérdést, a közösségi létmódban, tárgyak­ban megtestesülő kultúrát, mint sajátos árunak a fogalmát tenné partalanná, értelmezhetetlenné. A kultúra, (mint értékhor­dozó entitás) - mondta Harsá- nyi László - perszonalizált, azaz személyes képességekhez kötött tevékenység, ahol az egymás közti rivalizálás, a sze­mélyek közti verseny gyakorta inkább káros, mintsem megol­dást hozó. A kultúra körében - legyen az individuális vagy kö­zösségi jellegű - az állam fel­adata meghatározni vállalásai körét és olyan elosztási rend­szert kialakítani, hogy a „sokfé­leségek” esélye azonos legyen, és társadalmilag demokratiku- sabban ellenőrzött a jelenlegi alapítványi formánál, amely ilyen módon az éppen uralmon lévő elit érdekeit szolgálja. Ezt erősítette Kirschner Pé­ter, a Magyar Rádió főmunka­társa, amikor arról beszélt, félő, hogy a „civil társadalom” fo­galma, gyakori hangoztatása üres divattá silányul. Emlékszik arra, hogy éppen tíz éve itt Pé­csett adták a helyi televíziónak zöld utat. A helyi nyilvánosság szerepe pedig letagadhatatlanul fontos lenne mindenütt. A hely­zet paradoxona az, hogy a helyi nyilvánosság műhelyeinek kia­lakítására jelenleg éppen a kri­tikai visszajelzésre váró önkor­mányzatoknak volna a legtöbb lehetőségük. Elsők között Rajk László, az Országgyűlés kulturális bizott­ságának tagja említette előadá­sában, hogy a kultúrára fordított pénzt ne csak adóalapból lehes­sen levonni, ahogyan ez már a nyugat-európai országokban régi gyakorlat. A pénzügyi szabályozásba érdemes lenne olyan automa­tizmusokat ültetni, amelyek az állami tulajdonú gazdaság telje­sítőképességét valamimképpen összekötik az értékteremtő kul­túra érdekeivel, de akár a szesz- és dohányforgalomból szár­mazó bevétel egy hányadát, vagy az idegenforgalom révén érkező pénz egy részét is a kul­túrára lehetene (kellene) fordí­tani intézményesen is. B. R. A latin nyelv reneszánsza A latin nyelv, bár Magyaror­szágon az elmúlt évtizedekben sok helyütt háttérbe került, re­neszánszát éli napjainkban. Vannak, akik ezzel nem értenek egyet, mert azt vallják, a klasz- szikus műveltséghez elengedhe­tetlen latin és ógörög sosem mehet ki a „divatból”. Közis­mert tény, hogy a latin gramma­tika segít más nyelvek tanulásá­ban is, arról nem beszélve, a köznyelvünkben használatos szavak egy része is latin ere­detű, s a tudományos élet, a kü­lönböző tudományágak nyelve­zete is kapcsolódik a latinhoz . A JPTE Bölcsészettudomá­nyi Karán tavaly óta hódít tért a latin és az ógörög, ugyanis dr. Kárpáti András budapesti ok­tató jóvoltából mindkét nyelv­ből indítottak szemináriumot. Sok nyelv- és történelemszakos hallgató érdeklődik e két nyelv iránt, de más szakokról is töb­ben járnak a foglalkozásokra. Dr. Kárpáti András azt mondja, készítettek tervezetet arra nézve is, hogy egyszer, nem is annyira a távoli jövőben, a latint szakként is felvehessék a hallgatók. Ehhez azonban még meg kell szerezniük a kü­lönböző fórumok beleegyezé­sét. század eleji Szigetvár. A Zrínyi térről például legalább 30, kü­lönböző évekből származó fel­vételt őriz. A megyei és országos honis­mereti mozgalommal széles és kiterjedt kapcsolata van. Mind­ezen tevékenységei ellenére közkatonának mondja magát, akinek több társával együtt célja, hogy fölelevenítse a kul­tuszt, hogy újra érdemes legyen Szigetvárra jönni a turistának, hogy a város tartalmas progra­mot tudjon adni az idelátoga­tóknak.- Újból mély hullámvölgyben van a város, és ezt a pénztelen­séggel magyarázzák. Ebből a helyzetből előbb-utóbb ki kell keveredni. Sajnos, kevés a köz­katona, sok érdeklődő a sértő­döttség miatt abbahagyta ezt a munkát. Baj a városban, hogy az elmúlt 40 évben szinte kicse­Pálffy Cézár rélődött a város lakossága, az ideköltözöttek jó része pedig nem érzi a hely szellemét. Öröm azonban, hogy sok fiatal általá­Fotó: Läufer László nos és középiskolás érdeklődik a honismereti mozgalom iránt - mondta Pálffy Cézár. Sasvári Mária

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents