Új Dunántúli Napló, 1993. április (4. évfolyam, 89-117. szám)
1993-04-21 / 108. szám
aj Dunántúli napló 1993. április 21., szerda Mezőgazdasági fejlesztések PHARE-támogatása (Folytatás az 1■ oldalról) javítjuk hazánkban a termelés feltételeit, hiába nő a hatékonyság, amikor a külpiacokon 50 %-os támogatást élvező nyugati termékekkel kell felvenni a versenyt. Ennek a tiszteségtelen piaci versenynek meg kell szűnnie ahhoz, hogy egyáltalán eséélye- ink legyenek a felzárkózásra - mondta Raskó György. A jelenlegi húsbojkottra utalva megjegyezte, hogy az abból fakadó hátrányok akár az idei PHARE-támogatás összegét is meghaladhatják. Az államtitkár húsbojkottal kapcsolatos kijelentéseit Hans Beck visszautasította, mondván, hogy bár a magyar állategészségügyi szolgálat kitűnően működik, a dokumentációkkal előfordulnak visszaélések. (Például 1991-ben Lengyelországból származó bárányokat próbáltak eladni kereskedőink magyar szállítmányként.) E rövid pengeválátás azonban nem árnyékolta be a sajtó- konferencia ünnepi hangulatát. Már csak azért sem, mert a ’90-es programok befejezésével párhuzamosan új szemléletű középtávú programok kezdődnek. Ennek lényege, hogy a PHARE-program már konkrét fejlesztéseket, beruházásokat támogat. A konferencia végén pedig éppen egy PHARE-segítséggel létrehozott borászati üzemet tekintettek meg a résztvevők. Balog Nándor Aláírták az erőmű-bánya szerződéseket (Folytatás az 1. oldalról) melte, hogy a munka során az integráció mellett a három bányavállalat szerkezet átalakítása, társassággá szervezése is megtörtént. Ugyanakkor az új szervezeti formával mindenki jól járt. Ahol a szénbányászat ésszerűen fenntartható, ott a művelés fix bázist kapott, de a villamosenergia-ipar is nyer ezzel a konstrukcióval, mert így hatékonyabb megoldások alkalmazhatók a fejlesztéseknél. Az új társaságok valószínűleg nem lesznek nyereséges vállalkozások, de együtt lényegesen kisebb veszteségeket produkálnak majd, mint amit a korábbi összesített mérlegek mutattak. A szerződéskötést követő sajtótájékoztatón dr. Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter válaszolt az ÚDN kérdéseire is.-Politikai vagy gazdasági döntés volt Vasas-bányaüzem bezárása?- Komló és Vasas bányaüzemet illetően vizsgáltuk a foglalkozáspolitikai hátteret és a gazdaságosságot egyaránt. „Szerencsés” véletlen, de ez esetben mindkettő eredménye Komló és térsége mellett szólt.- Emeli az IKM ebben az évben a hőszolgáltatási díjakat?- Nagy megkönnyebbülésemre ezen díjak egy része már önkormányzati hatáskörben van. Ami az IKM-t illeti nem szándékozunk ebben az évben már díjat emelni.-A Pécsi Hőerőműben hat turbinából négyet felújítottak, jelenleg mégis csak három üzemel. Lesz-e így folyamatosan munkája a társaság 3500 dolgozójának?- Nyilvánvaló, hogy az integráció kapcsán említett összehangolt fejlesztési stratégiák egyúttal visszafejlesztési elképzeléseket is tartalmaznak, ha a gazdaságosság úgy kívánja. Ugyanakkor a széntüzelésű erőműveinkben mindennapos dolog, hogy nem megy minden turbina, hiszen az ipari termelés visszaesésével a villamosenergia felhasználás is csökkent. Reméljük, nem ez a pillanatnyi helyzet fog megmerevedni, s megindul végre egy komolyabb iparitermelés növekedés. Mészáros B. Endre Kábítószerre bukkantak Mezőkövesden Mintegy 150 ezer forint értékű hasisra bukkantak a mezőkövesdi rendőrök április 16-án egy rutinellenőrzés során a mezőkövesdi vasútállomáson. Mint azt Tergalecz Antal alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője a főkapitányság keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az intézkedő rendőrök az ellenőrzés során T. Csaba 20 éves budapesti lakos csomagjában patika- és rugósmérleget, valamint egy csokoládéra emlékeztető, táblába préselt anyagot találtak. A fiatalember előállítása után a szakértők az anyagról megállapították, hogy a tábla 154 gramm hasist tartalmaz. T. Csaba ez idáig minden információt megtagadott a rendőrségtől, azonban egy nála talált név támpontul szolgált a nyomozóknak. A vizsgálat során kiderítették, hogy a városban immár egy esztendeje intenzív kábítószerkereskedelem folyik. Az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta a bányatörvényt Az Országgyűlés kedden nagy többséggel, mindössze egy ellenszavazat és 24 tartózkodás mellett törvényt fogadott el a bányászatról. A több mint egy éve elkészült javaslatot számos ponton módosították a képviselők, ugyanakkor az előzetes egyeztetés hatékony voltára utal az, hogy a módosítások többségét nagy szavazati aránynyal fogadták el. A bányatörvény a nevénél szélesebb területet ölel fel, hiszen nemcsak az ásványi nyersanyagok bányászatát szabályozza, de kiterjed a geotermikus energia kutatásának és kitermelésének, valamint a szén- hidrogénszállító-vezetékek létesítésének és üzemeltetésének feltételeire is. Ugyanakkor fontos helyet foglalnak el a törvényben az élet, az egészség, a biztonság, a környezet és a tulajdon védelmével, valamint az ásvány- és geotermikus energiavagyon gazdálkodásával kapcsolatos kérdések is. A jogszabály elvi kiindulópontja az, hogy az ásványi nyersanyagok tulajdonjoga az államot illeti meg és ennek alapján a bányászat állami jog. Ugyanakkor a hatékony gazdálkodást szolgálja az, hogy e jogot az állam koncesszióba adhatja. A koncesszióba adás pontos feltételeit is rögzíti az elfogadott bányatörvény. Az állam bányászati jogából eredően veti ki a bányajáradékot. Ennek mértéke a szénhidrogének esetében 12 százalék, a külfejtéssel kitermelt ásványi anyagok esetében 5 százalék, míg az egyéb szilárd ásványi nyersanyagoknál és a geotermikus energiánál 2 százalék. A járadékot a kitermelt ásványi anyag mennyisége után keletkező érték alapján kell befizetni, de annak teljesítésére bizonyos esetekben természetben is lehetőség van. A bányajáradék mértéke a koncessziós szerződésekben eltérhet az itt leírt százalékoktól. A szénhidrogén-termelés esetében átmeneti szabályt fogadott el az Ország- gyűlés. Eszerint a 12 százalékos értéket 1997-ig kell elérni, s addig a költségvetés 40 százalékot meg nem haladó, évente csökkenő mértékű bányajáradékot határozhat meg. A bányatörvény új hivatalok létrehozásáról is rendelkezik. Ezek közül az egyik a Magyar Bányászati Hivatal, amely az eredeti elképzelésektől eltérően a kormány irányításával működő központi államigazgatási szerv, s felügyeli a területi bányakapitányságok működését. A másik új szervezet a földtani intézet utódja, az úgynevezett Magyar Geológiai Szolgálat. Az Országgyűlés 189 szavazattal, 9 ellenében és 11 tartózkodással elfogadta a hat parlamenti frakció és a függetlenek csoportjának egy-egy képviselője által létrehozott nyilatkozat-javaslatot a gyűlöletet szító szélsőségek ellen. A nyilatkozat kimondja, hogy az Ország- gyűlés a humanizmus szellemében, a nemzetközi egyezményeknek és a magyar alkotmánynak megfelelően elítéli és elutasítja a bárhol és bármilyen tartalommal, módon és formában megjelenő szélsőségeket, így a különböző nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint az idegenek elleni gyűlöletet és az antiszemitizmust, a nemzeti és vallásos érzületet sértő megnyilvánulásokat. A T. Ház az ülés utolsó napirendi pontjaként szereplő, a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslat általános vitáját képviselői kérésre nem zárta le. A képviselők szerdán bizottságokban folytatják munkájukat. © ÓRA A NAGYVILÁGBAN Ismét González a spanyol szocialisták miniszterelnökjelöltje A Spanyol Szocialista Párt szövetségi bizottsága, a párt vezető testületé hétfőn ismét Felipe Gonzálezt jelölte miniszter- elnöknek, arra az esetre, ha a párt győzelmet arat az előrehozott választásokon. González, aki egyben a párt főtitkára is, 1982 óta megszakítás nélkül áll a kormány élén. A párt vezető testületének ülésén a különböző frakciók képviselői egyetértettek abban, hogy belső vitáik megszüntetésével minden erőt együttesen a választási hadjáratra összpontosítanak. González és a köré felsorakozott reformszárny és a párt második embere, Alfonso Guerra által vezetett „konzervatívok” belső harca volt az egyik oka annak, hogy a párt befolyása az utóbbi időben csökkent és a kormányfő azért döntött az eredetileg csak októberben esedékes választások előrehozása mellett, hogy megállítsa a további romlást, a belső harcok elfajulását. A kétszázadik űrséta A szovjet és orosz űrhajózás kétszázadik űrsétáját hajtotta végre keddre virradó éjjel a Mir űrállomás kéttagú személyzete. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint, Gennagyij Manakov és társa, Alekszandr Polescsuk csaknem öt és fél órát töltött a világűrben. A boszniai Srebrenicából, az ENSZ-helikopterek segítségével kimentett sebesültek egy csoportja Tuzlában. Eddig 469 sebesültet sikerült a tuzlai kórházba szállítani MTI TELEFOTÓ O Varsó: Uránt kerestek, helyette a Lech Walesára és más vezető lengyel politikusokra vonatkozó titkos belügyi dokumentumokat találtak a lengyel állambiztonsági szolgálat tisztjei egy gdanski lakásban - állította a Zycie Warszawy keddi számában. Az újság értesülései szerint Gdyniában március elején letartóztattak három férfit, akik uránt kínáltak eladásra, s egyikük lakásán mikrofilmen a múlt rendszer Biztonsági Szolgálatának aktáira bukkantak. Az illető az ellenzék elleni harcra létrehozott szervezet gdanski részlegének vezetője volt. O Szófia: Bulgáriában alaposan felszította a tömegtájékoztatás hangulatát, hogy Kambodzsában újabb bolgár halálos áldozata van a vörös khmerek támadásának az ENSZ rendőri feladatokat ellátó erői ellen. 86 szektatag texasi tűzhalála a rendőrostrom után Miután a rendőrség hétfőn megtámadta egy texasi szekta telepét, a szektatagok, idegbeteg vezérük parancsára tömeges öngyilkosságot követtek el: felgyújtották a faépületeket. A 95 ember közül 86, köztük sok gyerek vesztette életét a tomboló tűzben, miközben az amerikai tv-társaságok helyszíni közvetítést adtak a szörnyű drámáról. Törvényhozók vizsgálatot kértek az ügyben, amely várhatóan nem csekély belpolitikai gondokat okoz majd Bili Clinton elnöknek. A texasi Wacóban évtizedek óta áll a magát davidistának nevező fanatikus szekta telepe: tagjai túlnyomórészt csalódott, kudarcot vallott emberek, a világ minden részéről, a hitük szerint közelgő világvégére készülnek. E közegben könynyen érvényesült vezérük, a 33 éves David Koresh. Az idegbeteg férfi vonzó egyéniségével nagy hatással volt környezetére, különösen a nőkre: a szektában számos „felesége” volt, főleg tizenévesekből és 17 gyereke született már. Koresh híveivel lőszert, robbanószert is halmozott fel, és amikor nem engedték be ellenőrzésre a rendőröket, azok március elején megrohamozták a telepet. Váratlanul fegyverrel fogadták őket, a harcban négy rendőr és hat szektatag vesztette életét. A rendőrség ezután szögesdróttal, páncélosokkal vette körül a telepet és tárgyalásokat kezdett. Koresh ismételten megígérte, hogy megadják magukat, de miután ígéreteit sorra megszegte, a hatóságok türelme elfogyott és hétfőn akcióba léptek: harckocsik kidön- tötték az épületek falát és könnygázbombákkal próbálták kifüstölni az embereket. Senki nem jött - de hamarosan két végén lángba borult a régi faházakból álló telep, majd az erős szél révén keletkezett tomboló tűzvészben a házak egy óra alatt, mire a tűzoltók megérkeztek, Aporig égtek. Mindössze kilenc ember menekült meg, négyen sebesülten - a sok gyerek és serdülő mind meghalt, akárcsak Koresh. Janet Reno, a nemrég kinevezett igazságügy-miniszter a sajtó előtt kijelentette: nem volt alapjuk feltételezni a tömeges öngyilkosságot, sőt, azért támadtak, mert értesüléseik szerint Koresh és emberei bántalmazták a kisgyerekeket- és reménytelennek látszott, hogy a fanatikusok valaha is feladják. Egy, a tévében megszólaltatott szakértő tudós szerint súlyos hiba volt a könny- gázas támadás, hiszen tudhatták, hogy Koresh kiszámíthatatlan pszichopata, aki mindenre képes - ki kellett volna várni, amíg a szekta kifárad. Clinton elnök este részvétét fejezte ki az áldozatok családjának és óvatosan fogalmazott nyilatkozatában arról beszélt, hogy az akciót a rendőri szervek ajánlották, ő arról csak tájékoztatást kapott. Reno asz- szony, az alig egy hónapja hivatalába lépett igazságügy-miniszter (akinek alárendeltségébe az FBI is tartozik) teljes felelősséget vállalt a történtekért, közvetve védve az elnököt a várható támadásoktól. O Bonn: A német kormánykoalíció keddi bonni ülésén áldását adta a német katonák Szomáliái telepítéséhez. A Helmut Kohl kancellár elnökletével lezajlott tanácskozás több mint 1600 katona számára engedélyezte, hogy az ENSZ égisze alatt humanitárius akciókban vegyen részt. Hangsúlyozták azonban, hogy a németek csupán azokon a területeken lehet bevetni, ahol nem folynak harcok. O London: Andrej Kozirev orosz külügyminiszter kedden keményen figyelmeztette a nyugati kormányokat, hogy ne fontolgassanak katonai beavatkozást Boszniában. O Bécs: Ausztriában élénk vitát váltott ki az a döntés, amely szerint Thomas Klestil államfő nem vesz részt a washingtoni Holocaust Emlékmúzeum avatási ünnepségén. Az utazást a múlt héten hivatalosan azért mondták le, mert az ünnepség közepette Bili Clinton elnök nem tudna megfelelő időt szakítani az osztrák államfővel folytatandó megbeszélésre. A döntés mögött bécsi politikai megfigyelők azt a megfontolást sejtik, hogy a „német nyelvű Európából” nem utazik más államvagy kormányfő Washingtonba, így Klestil egyedül képviselné a „bűnösöket”. Szabad György Ciprusra utazott Szabad György, az Ország- gyűlés elnöke, Alexisz Gala- nosznak, a ciprusi Parlament elnökének meghívására kedden parlamenti küldöttség élén háromnapos hivatalos látogatásra Ciprusra utazott. A delegáció tagjai: Salamon László (MDF), az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottságának elnöke és Kuncze Gábor, az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője. Az Országgyűlés Sajtóirodájától kapott információ szerint a magyar képviselők megbeszélést folytatnak vendéglátójukkal, továbbá a ciprusi parlamenti pártok vezető képviselőivel, Alekosz Mihaelidesz külügyminiszterrel és az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének ciprusi delegációjával. Találkoznak a Parlament Külügyi Bizottságának elnökével és Nicosia város polgármesterével. A delegációt fogadja Gláf- kosz Kleridesz köztársasági elnök. A magyar képviselők a ciprusi látogatást követően az Egyiptomi Arab Köztársaságba látogatnak. Mitterrand-Clinton telefontárgyalás Boszniáról Húsz perces telefontárgyalást folytatott kedden Bili Clinton amerikai és Francois Mitterrand francia elnök a boszniai helyzetről, a lehetséges teendőkről. Az Elysée Palota szóvivője nem adott tájékoztatást arról, milyen lehetőségek merültek fel a tárgyalás során a válság megoldására, a Biztonsági Tanács határozatai elfogadásának biztosítására. A szóvivő azonban elmondotta, hogy Mitterrand még a múlt hét végén már tárgyalt erről John Major brit miniszterelnökkel, hétfőn pedig Helmut Kohl német kancellárral is. Mitterrand a megbeszélés előtt külön találkozott Alain Juppé külügy- és Francois Leotard védelmi miniszterrel is. Az április 16-án megtartott sorsoláson a fődíjat, a kétszemélyes görögországi utazást Schmidt János (Pécs, Béla u. 5.) a II.díjat, 5 liter Havolin Xl olajat Helyes Gyula (Pées, Nagy I. u. 52.) a III.díjat, az ajándékkosarat Orosz Lajos (Pécs, Fábián B. u. 30.) nyerte.