Új Dunántúli Napló, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)

1993-03-26 / 83. szám

1993. március 26., péntek aj Dunántúli napiő 7 A Belvárosban 14 000-en, a Kertvárosban 4 500-an várnak telefonra Mit adunk, mit veszünk? Nemrég, mintegy mottóként, azt írtuk: „A postának mennie kell!”... És telefonálni, „táv-írni” (faxol ni)? Erre is át- vihetjük a több ezer éves mon­dást a hajózásról: Telefonálni kell! Decembertől jótékony válto­zások tanúi lehettünk Pécsett. Bekapcsolták az új kertvárosi digitális központ több ezer új ál­lomását, s ezzel jó részben te­hermentesült az évek óta túlzsú­folt belvárosi központ is. Kert­városban jelenleg 11 400 állo­más működik, és mintegy 4500-an várnak telefonra még. A belvárosban, ahol 22 500 az állomások száma, még kb. 14 000-en várakoznak. Bekap­csolásuk a hálózatépítés függ­vényében történik. A kábelhá­lózat ugyanis rendkívül zsúfolt. Ez évben még mintegy 3000 új állomás bekötése válik lehe­tővé. Pécsett váhatóan 1995- 96-ra - összesen ötvenöt-hatva- nezer állomás birtokában - vá­lik optimálissá a telefonellátott­ság. Boda Pétert, a MATÁV Rt. Pécsi Igazgatóságának igazga­tóhelyettesét arra kértük, tájé­koztassa olvasóinkat a pécsi te­lefonálás néhány időszerű és a legtöbb előfizetőt értintő kérdé­séről. Olyanokról is, amelyek­nél nem értjük, mi miért van. Személyes tapasztalatom: még mindig eléggé hosszan te­lefonálunk ... Fölösleges „be­vezetőkkel” és lényeget elke­rülő üresjáratokkal. Ezek - fő­leg a más számlájára - értel­metlenül terhelik a vonalakat, pénzkidobás forrásai. Beszélgetőtársamnak jobbak a tapasztalatai. Igen, vannak, akik bőbeszédűen telefonálnak ma is. De változott a világ: egyre kevesebben engedhetik meg maguknak munkahelyükön a hiábavaló cseverészést, a vég­telenített magánbeszélgetése­ket. Aki hajlamos az ilyesmire, annak munkaintenzitása általá­ban nem kielégítő, és könnyen az utcán találhatja magát, hisz a munkáltatók ma már jobbnál jobb munkaerőkben válogat­hatnak. Megemlítettem, időnként, ha bele-belenézek a Dallas-soro- zatba, bizony irigykedem. Az ottani üzletemberek néhány mondatra szorítkozó tárgyaló stílusa nem a sorozat, tehát nem a tévé-dramaturgia „erénye”, hanem egyáltalán: ilyen a nyu­gati üzletemberek tárgyalási metódusa, kialakult rendszere. Aminek a hiányát okkal bírálják - nálunk .. . Boda Péter erre is fontos in­formációval szolgált. A tech­nika mindinkább lehetővé teszi hogy kiszűrhessék a locsogó Telefonálni — kell! Általában eléggé hosszan telefonálunk ügyfeleket, ügyintézőket. A kertvárosi új digitális központ már részletezett számlát is tud adni, ha ilyet kérnek. Vagyis té­telesen kimutatják: ki, mikor, hány percig beszélt és hová. (A jövőben a régi központokat is alkalmassá teszik erre.) A telefondíj-számlák köré­ben, mint megtudtam, mindig is voltak és bizonyára lesznek is reklamációk. Azok részéről, akik úgy gondolják, ők nem te­lefonáltak ennyire sokat. Ilyen bárkivel előfordulhat vagy elő­fordult. Csak ami korábban a Magyar Posta vélt „hatósági jogkörénél” fogva válaszként(l) kiküldött egy sokszorosított blankettát, amelynek az volt a lényege, hogy „A gép nem té­vedhet!" -, amit általában kény­telenek voltunk lenyelni -, ad­dig most valamennyi beérkezett panaszt egyénileg kivizsgálják. Boda Péter tájékoztatása sze­rint műszaki okokból ritkán fordul elő hiba. Ám ha mégis, a MATÁV Rt. készséggel elis­meri a jogos reklamációt. Az esetek többségében azonban kü­lönleges szituációk adódnak. Akad ügyfél, aki ha telefonál, elveszti az időérzékét. Vagy például kivételes helyzeteket nem vesz figyelembe. Például egy család egyik ifjú tagja na­ponta hosszabb beszélgetéseket folytatott külföldön tartózkodó barátnőjével, amiről „elfelej­tette” tájékoztatni a szüleit... Vagy: a család távollétében a lakás felügyeletével, viráglo­csolással megbízott néni hosz- szan el-eltelefonálgatott közben barátaival, ismerőseivel, és ez bizony jelentkezett a magasabb számlában. De előfordul vonal­lopás is. Ez a legveszélyesebb, mert utólag megfogni, utolérni meglehetősen nehéz. Mk Elmondtam észrevételeimet a tudakozd szolgáltatásaival kapcsolatban is. A korábbi idő­szak rideg, udvariatlan stílusá­val ellentétben már jó ideje kel­lemes meglepetés éri az embe­reket. Nemcsak abban, hogy (ál­talában) néhány másodperc múltán bejelentkezik a „09” vagy vidékre a „11-200”. Ha­nem abban s, hogy itt köszönnek nekem - amitől még ma is kife­jezetten zavarba jövök .. . Az­után mondom, hogy mit kérek. „Azonnal!” ... Kellemes órajá- tékszerű menüettzenét hallok, s valóban, kisvártatva hallom a kért számot. Ami viszont mégis kifogáso­kat támaszt benne, az az, hogy a tudakozó által megadott tele­fonszám nem mindig pontos. Azaz budapesti vagy vidéki vá­ros számváltozásai esetén a régi, rossz számot kapom meg. Például, ha én ma hívnék egy szegedi számot, (mint korábban megtörtént), amely valamikor megváltozott, nekem a tuda­kozó a régi számot adja meg. Újra hívom, hogy „ez van” ... Erre a pécsi tudakozó udvaria­san közli velem, hogy megad­Fotó: Läufer László hatja a szegedi tudakozó szá­mát. Mit tehetek? Újabb vidéki tárcsázás, ott megkapom a he­lyes számot, és végre beszélhe­tek a hívottal. Tegnap egy bu­dapesti számmal jártam hason­lóképpen. Gyakorlatilag két he­lyi és három vidéki hívásomba került egyetlen telefonbeszélge­tés. Miért? ...-Valóban így van -, vála­szolta az igazgató-helyettes -, ez az állapot nem tartható; ez nem szolgáltatói magatartás. A jelenség oka: a helyi telefon­számok rajta vannak a számító­gépen, ezekkel nincs gond. Ám a többi város vagy Budapest számváltozásai a pécsi tudako­zónál voltaképp nincsenek fel­tüntetve sehol, illetve: számvál­tozások esetén az illetékes társ­igazgatóságok előre tájékoztat­ják egymást, és elküldik a vál­tozás jegyzékét. Amiket vala­mennyi központ, „01” és tuda­kozó szolgálat megkap. Ezek fecnik vagy hosszabb jegyzé­kek, s elvileg ott kell lenniök a tudakozó szolgálat keze ügyé­ben vagy kifüggesztve. így ők is ezekből vagy a telefonköny­vekből tájékozódnak. Ám ha hívásokkal túl vannak terhelve, aligha oldható meg, hogy utána tudjanak nézni az esetleges számváltozásoknak. Ezen a helyzeten természetesen változ­tatni szeretnénk. A vállalat a jö­vőben pályázatot ír ki országos számítógépes tudakozói rend­szerre. A problémát ez oldja majd meg véglegesen. W. E. Arccal a Nyugat felé! „Arccal a Nyugat felé!” - fogalmazhatnánk meg a külke­reskedelem nyolcvanas-kilenc­venes évekre aktuális jelmonda­tát. Korábban is, most is e pia­cokra készült a magyar ipar ex­portra szánt termékeinek zöme, mintegy 80 százaléka. Tavaly főként Németországba, Olasz­országba irányult a kivitelünk, s nem kis örömére a kereskedők­nek, mintegy 11 százalékkal több árut sikerült ott eladni, mint egy évvel korábban. Sajnos ugyanaz a probléma ma, ami volt már akár tíz esz­tendővel ezelőtt is: az export szerkezete nem megfelelő. A Magyarországról kikerülő ter­mékek többsége viselhette volna akár egy harmadik világ­beli fejlődő ország címkéjét is. Az export mintegy 40 százaléka alapanyag, vagy energiahor­dozó, magyar munkát alig tar­talmazó termék volt. A maga­sabb feldolgozottságot igénylő hazai gépekre, berendezésekre szinte alig tart igényt a világ, a teljes exportnak alig 10 száza­léka kerül ki ebből a körből. Annál nagyobb szeletet hasí­tott magának az export-tortájá­ból egy új „termék”: a bér­munka. Sajnos ennek sem örül­hetünk igazán, hiszen ez is azt mutatja, hogy a külföldi vevőt nem érdekli különösebben a magyar gyártású alapanyag, késztermék, vagy technológia, elsősorban a sajátjánál olcsóbb munkaerőt illetve szaktudást hajlandó megvenni. A magyar exporton belül ta­valy is a hagyományoknak megfelelően magas volt a me­zőgazdasági termékek, élelmi- szeripari cikkek részaránya. A teljes árukivitelnek ezek csaknem a negyedét tették ki, s elsősorban az egykori szocia­lista országok boltjainak válasz­tékát növelték. Ez még önma­gában nem volna gond, hiszen a valutás fizetési mód vagy a bar- ter-üzlet egyformán előnyös le­het az eladónak és a vevőnek is, de szembe kell nézni a tények­kel: ezeken a piacokon még ma is enyhébbek a minőségi köve­telmények, a termelők kisebb versenynek vannak kitéve, mint az EK országaiban. Ez az a bi­zonyos gyengébb ellenállás, ami nem mindig visz előbbre. Ny. V. Parlamenti kulisszatitkok Három év 3$ millió oldalon Mit lát az érdeklődő az or­szággyűlés munkájából? Jórészt a plenáris üléseket - hol tömött, hol üres padsorokkal. Pedig igen szerteágazó tevékenység folyik a bizottságokban, a par­lamenti titkárságokon, hivata­lokban. Legalábbis a magyar országgyűlés papírfogyasztása egészen biztosan ezt igazolja. A képviselők, vagy a bizott­ságok indítványai, módosító ja­vaslatai azonnal papírra és sok­szorosító gépbe kerülnek, mert a tárgyalások előfeltétele, hogy minden képviselő már jóval a napirend vitája előtt megismer­hesse azokat és felkészülhessen rájuk. De a 380 képviselőn kí­vül eljutnak ezek a „papírok” a bizottságok, a frakciók szakér­tőihez, a kormány illetékesei­hez, tanácsadóihoz is. így a té­mától függően olykor 600-800 példányban kell elkészíteni egy-egy anyagot. A parlament utóbbi három évében 9000 önálló indítványt, javaslatot, kezdeményezést nyújtottak be, amelyeket mint­egy 38 millió(!) oldalon sokszo­rosítottak. Ha mindezt köte- gekbe raknák és élire állítanák, az egy-egy képviselő asztalára eljuttatott iratköteg 10 méter magas lenne. Az a paksaméta, amit a szakértők, a bizottságok ebben a ciklusban kézhezkap- tak, 6500-7000 méter hosszan kígyózna az irodák között. Temérdek papírt használnak fel a szakanyagok és tanulmá­nyok, valamint a háttérinformá­ciók „rögzítésére” maguk a frakciók is. Ezek az iratok csak az egyes képviselők felkészülé­sét szolgálják, ám elengedhetet­lenül fontosak az összmunka szempontjából. Tekintélyes mennyiségű nyomtatvány ké­szül az egyes parlamenti ese­ményekre, a sajtótájékozta­tókra, de ezek tényleges papír­igénye még utólag sem mérhető fel pontosan. (A miniszterel­nökség leiratai és a képviselők­höz eljtuttatott tájékoztatói pél­dául nem is az országgyűlés pa­pírkontingensét terhelik.) A tényleges igényt jól érzé­kelteti egy adat: a parlament évente 60 millió forintot költ papírvásárlásra. Hiába, a kom­puterek, a szövegszerkesztők világában is a legfontosabb in­formáció-hordozó a papír. Gépi szerencse svéd módra Mikrofilmre veszik az átvett és érvényesített szelvényeket Ősztől - előbb Budapesten, majd fokozatosan a Szerencse- játék Rt. öt vidéki igazgatósá­gán: Szegeden, Győrött, Debre­cenben, Pécsett és Miskolcon is - megteremtik a teljesen gépesí­tett szelvényátvétel és feldolgo­zás feltételeit. Ezután a fogadó­tól átvett szelvényt bélyegzővel érvényesítik, adatait központi számítógéphez juttatják, s a fo­gadónál maradó indigós pél­dányra - ha kellő számú találat van rajta - fizetni fognak! Vitás esetekben perdöntő az átvétel elismerése, s ha valaki a nála maradt szelvényt utólag "igazítaná" át nyerőre, jobb ha tudja: ennek semmi értelme. Az átvett és érvényesített szelvé­nyeket ugyanis mikrofilmre ve­szik és éppen az esetleges rek­lamációk miatt kellő ideig meg­őrzik, miután közjegyző jelenlé­tében páncélszekrénybe zárták, azzal a mágnesszalaggal együtt, amely a számítógép adatait tar­talmazza. Változnak a játékszelvé­nyek, s velük a játéklehetőségek is. A lottó- és totó-űrlapok - amelyeket ingyen lehet majd beszerezni - a mai Ausztria Lottó szelvényeihez hasonlíta­nak majd, s nemcsak egy, ha­nem több játék is kitölthető egyetlen lottószelvényen. Sőt, mindkét játékfajtában (az akkor már ugyancsak heten­ként húzandó hatos lottót is be­leértve) kombinációs játékra is lesz lehetőség. Fizetni a szel­vény érvényesítésekor kell, a to- tózókban és a bizományosok­nál. Igenám, csakhogy most a szelvény átvételéhez nemcsak gyűjtőládára, hanem a számító- gépes hálózatba bekpacsolható gépre is szükség van. Ezért kér­deztük meg a Szerencsejáték Rt.-nél a "gépesítés" szakembe­rét, Tófalvi György ügyvezető igazgatót: a kistelepüléseken hogyan lehet majd lottózni, to­tózni?- Sokkal biztonságosabban, s remélhetőleg egyszerűbben, mint eddig - hangzott a válasz. - Ugyanis üres szelvényt bárki tarthat otthon, az akkor válik érvényessé, ha kitölti és az adott hétre megszabott határnap előtt befizeti. Ezt vidéken továbbra is az eddig megszokott helyeken teheti. A falvakban totó-lottó iroda hiányában például a taka­rékszövetkezetekkel igyek­szünk szerződni, tehát az ilyen fiókokban, de számos áruház­ban, hírlapboltban, s a bizton­sági követelméneyeket betar­tani képes magán-bizományos­nál is lehet majd játszani. Az át­vevő köteles ellenőrizni a foga­dás szabályosságát, kiszámítani a befizetés össszegét és érvé­nyesíteni a fogadást.-Ettől a pillanattól a szel­vény tulajdonosának már semmi másért nem kell izgul­nia, csak azért, hogy az ő szá­mait húzzák az eddig is meg­szokott húzási napokon, a totó- zóknak pedig azért, hogy tipp- jüknek megfelelően essenek a gólok a totómérkőzéseken. Most még kézzel dolgozzák fel a beérkezett szelvényeket Apropó, gólok: a totószelvé­nyen szereplő első négy mérkő­zésre - a mai tervek szerint 30 forintért - góltotó-tipp is lead­ható, a lottószelvényeken pedig ugyanennyiért Joker-szám is megjátszható. Azt mondja Pősze Lajos, a Szerencsejáték Rt. elnök-vezér­igazgatója: ez a gépesítés - amely egyébként svéd rendsze­ren alapul és 2,5 milliárd fo­rintba kerül - éppoly nagysza­bású és sok embert (jelesül lega­lább 3 millió polgárt) érintő, mint az adórendszer, amely szintén nem működhetne a kor színvonalának megfelelő gépe­sítés nélkül. Európa nagy részén már bevált, minden szempont­ból - a legfőbb téren, a bizton­ságosság terén is - kiválóan vizsgázott a rendszer. No, majd mi eldöntjük! ­Fotó: Proksza László felelhetik erre a fogadók, akik másfél év múltán már csak azt hiányolhatják majd, hogy a jö­vőbelátó masinát - amely előre meg is jósolná a nyerőszámokat - nem csatlakoztatták a háló­zathoz. Persze jobb is, ha nincs ilyen, hiszen ha mindannyian meg­sejthetnénk a jövőt, hová tűnne a játék izgalma? (MTI-Press)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents