Új Dunántúli Napló, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)
1993-03-26 / 83. szám
8 ül Dunántúlt napló 1993. március 26., péntek Munkatársunk a Hercules C-130-ason Éjszaka Bosznia fölött Alattunk, felettünk koromsötét Tulajdonképpen az egész vállalkozás az elejétől fogva bizonytalan. Miután megérkezem Frankfurtba, már az első percekben kiderül, aznap biztos, hogy nem repülők. így hát nincs más választásom várok holnapig, de az ügyemet intéző Dán törzsőrmester már a legelején kijelenti: a holnapi felszállásomat sem tudja garantálni. Kegyetlenül lassan vánszorog az idő. Estefelé szállodám ablakából Herculeseket veszek észre, de egyelőre vágyálomként nézek utánuk. Esős, ködös reggelre ébredek. Hosszas próbálkozás után Dán törzsőrmester végre közli, hogy mikor jelentkezzek az amerikai légierő bázisánál. Hosszú várakozás az indulásra Pontosan érkezem, ám ismét hosszú várakozás veszi kezdetét, már órák óta a bejáratnál ülök. Dán alig másfél órája Ígérte meg, hogy 10 perc múlva értem jön, azóta semmi. Na végre, katonai dzsipp parkol be mellém, a propaganda főnök-helyettes azt magyarázza, hogy várnom kell. Ez nem ismeretlen. Közben egy angol újságíró, aki velem együtt érkezett rágyújt az utolsó cigijére. Nagynehezen előkerül Dán törzsőrmester. Minden teketória nélkül odakisér minket a repülőgépekhez. Tucatszám nyüzsögnek az újságírók. Már kezdek megijedni, nehogy valami protokollutat szervezzenek, aztán kiderül a toliforgatóhad a német katonai szállítógépek felkészülését dokumentálja. Az aznapi amerikai bevetésre hatan kértünk akkreditálást. Minket elkülönítve képeznek ki az oxigén-maszk, az ejtőernyő meg még néhány más segédeszköz használatára. Adnak páncélmellényt és sisakot is. A legvégén aláíratnak velemegy papírt, melyben garantálom, hogy sem a repülés időtartamáról, sem magasságáról, sem az útirányról nem beszélek senkinek. Újabb várakozás következik, majd bekísérnek az amerikai Hercules C-130-as belsejébe. A hely szűkös, hiszen az utazótér nagyrészét a vászonba csomagolt segélyek foglalják el. Szűkösebben vagyunk az elviselhetőségi határnál, mert még a csomagmentes részen is vannak oxigénpalackok, ejtőernyők és sokféle katonai szerkentyű. A fellszállási parancs után Megjön a felszállási parancs. Koromsötétben emelkedünk fel a kifutóról. A gép kegyetlenül zúg, füldugót teszek a fülembe. A balban lévő kis szivacsdarabkát alig egy óra múlva túlélőkés és harapófogó segítségével szedi ki egy amerikai tiszt. A gépen szemben velem az öt főnyi személyzet. Balra egy feketebőrű katona éppen kvarc játékával bíbelődik. A játék lényege, hogy ellenséges bombázókat és civil településeket semmisítsen meg. Néha vigyorog, amikor már mindenkit kiirtott. Mellette egy másik egyenruhás Rambo-könyvet olvas. A harmadik jól termett fiú békésen hortyog. Alattunk, felettünk koromsötét, csak néha bukkannak fel távoli fények. Ha akarnám, sem tudnám elárulni, hogy merre járunk. Lehetünk akár Szarajevó, akár London légterében is. Egyszercsak lázas készülődés lesz úrrá a személyzeten. Magasságunk, sebességünk csökken, jól érzékelhetően közeledünk. Ránk adják az oxigénmaszkot, szorít, így még nehezebb lélegeznem. Az amerikaiak teljes „szkafanderben” vannak. A dübörgés miatt csak mutogatnak egymásnak, ám szemmel láthatóan így is jól megértik egymást. A legelső katona hirtelen megrántja a fölöttünk húzódó acélhúzalt a segélycsomagok görgők és sínpárok segítségével a gép farán támadt lyukon keresztül a mélybe zuhannak. Disznóhús a muzulmánoknak? Nem akarok rosszmájú lenni, ám egy hónapja, Szarajevóban a saját szememmel láttam, amikor az éhező muzulmánok döbbenten bontogatták ki a segélyként kapott disznóhúst. Most ráadásul még Ramadán, szent hónap is van, viszont az is tény, hogy sok éhezőnek bizonyíthatóan ezek a csomagok jelentik az életet. Úgyhogy sok a kételkedő, ám legalább ennyien vannak a helyeslők is. Na de térjünk vissza a repülő belsejébe, mert ott is izgalmassá vált a légkör. A zsilipajtót nem tudják visszazárni első, második sőt harmadik kísérletezésre sem. A légmaszk már vagy 30 perce kínoz. A Hercules parancsnoka közben kényszerleszálláson töri a fejét, ám végülis csökkentett sebességgel és magassággal ügyesen vissza navigálja a gépet Frankfurtba. Itt megtudjuk, műszaki hiba eddig nem zavarta meg a segélyakciót, most viszont egy gépnek vissza is kellett fordulnia a technika ördöge miatt. A leszállás után mindannyian boldogok vagyunk. Egyedül talán a fekete fiú szomorú egy kicsit, mert kvarcjátékának utolsó játékfordulójában nem tudott kiirtani két falut. Jótékonykodás légiúton Búcsúzóul a kezünkbe nyomnak egy papírt, melyben közük, hogy az első gép felszállása óta (március 1.) összesen közel 550 tonna élelmiszert és gyógyszert juttattak el a rászorulóknak. Azon a bevetésen, melyen magam is részt vehettem 29,1 tonna szállítmányt dobtak le Szrebrenica szenvedő laksságának. A földi konvojok már hónapok óta rendre elakadnak, úgy hogy talán a légiút a legegyszerűbb jótékonykodási módszer, mely változatlan intenzitással tovább folytatódik. Sok sikert, Herculesek! Vujity Tvrtko Fotó: Márványi Péter Karsztvizet vezetnek a Velencei tóba 12 centiméterrel emelkedik a vízszint Nem mindennapi vállalkozás „Határrevízió” előtt az egyház Előteremtették a Velencei-tó vízpótlásának megvalósításához szükséges összeget a tókörnyéki önkormányzatok. Együtt van az a 40 millió forint, ami a helyi erők hozzájárulásaként kell ahhoz, hogy már az idén megkezdhessék a katasztrofális helyzetbe jutott tó feltöltését. Világosi Gábor országgyűlési képviselő szerint - aki a múlt év júniusában interpellált a Parlamentben a tó megmentése ügyében - a vízpótlási előterjesztés már elkészült, s várhatóan februárban a kormány elé kerül. Amennyiben „zöld utat” kap, szinte azonnal megkezdik a beruházás megvalósítását, s már az idén 3,5-4 millió köbméter vizet juttatnak a Rákhegyi vízaknából a Császár patakon keresztül a Velencei-tóba. Ezzel várhatóan 12-15 centiméterrel növelik a jelenlegi 103 centiméteres vízszintet. A tervezet szerint - amelyet 12 javaslat közül választottak ki a szakértők mint a leggyorsabban, legkevesebb költséggel, s természetvédelmi, ökológiai szempontból leginkább megfelelő megoldást - a bányaművelés során keletkezett, fel nem használt, s más célokra le nem kötött fölös vízkészletből 3 év alatt pótolják a tóból hiányzó 10-12 millió köbméter vizet. Mégpedig úgy, hogy a karsztvízfelesleget, - ami jelenleg „hígítóvízként”, a különféle kis vízfolyások hozamát gyarapítja csak - a Székesfehérvári Köny- nyűfémmű vezetékrendszerén, valamint egy kiépítendő 7 kilométer hosszú új vezetéken át juttatják a Császár patakba, onnét pedig egy természetes szűrőrendszeren, a tavi úszólápokon keresztül a Velencei-tóba. Ennek az úgynevezett R-vál- tozatnak az eredményeként egyszeri vízfeltöltéssel helyreállítható lesz a tó egyensúlya. Egy majdani mérő-megfigyelő- rendszer hatáselemzései alapján készített intézkedési terv megvalósításával a hasonló „katasztrófahelyzet” kialakulása is megelőzhető lesz. E megoldás mellett szól az is, hogy a bányában keletkezett karsztvizet a bányaművelés befejezését követően is ki kell szivattyúzni, a karsztvízkiemelés jelenlegi mértéke különféle okokból 1995-ig ugyanis nem csökkenthető. A kiépített vezeték pedig a vízpótlás befejezésével sem lesz felesleges: a Velencei-tó északi partjának biztonságos ivóvízellátását szolgálja majd. A tervezet megvalósítása és az üzemeltetés várhatóan 437 millió forintba kerül, A költségvetés, a különböző tárcák ennek 80 százalékát fedezik, 20 százalékát a helyi erőknek, túlnyomórészt a tó környéki ön- kormányzatoknak kell biztosítaniuk. A vízpótlás megkezdése egyébként nem tűr halasztást, amennyiben ugyanis rövid időn belül nem kapna vizet a tó, veszélybe kerülne a természetvédelmi terület, a környék üdülőövezete. Szűkszavú jelentés tudatta a közelmúltban, hogy a katolikus püspöki kar bizottsága az egyházmegye-határok megváltoztatásának terveivel foglalkozik. Az egyszerű szervezési-szervezeti változtatást sejtető hír valójában a hazai vallástörténet nem mindennapi vállalkozására utal. A magyar katolikus egyházi szervezet ugyanis az ország legpatinásabb regionális „térképét” mondhatja magáénak. Hiteles följegyzések szerint 992 évvel ezelőtt, 1001 húsvétján született meg a ravennai zsinaton a magyar egyházi szervezet létrehozatalát kimondó határozat, s lényegében ettől az időponttól eredeztethető az esztergomi érsekség megalakulása. A Szent Korona hajdani „kézbesítője”, Asztrik püspök volt az, aki II. Szilveszter pápát - sőt, föltehetően III. Ottó császárt is - tájékoztata a magyar katolicizmus állapotáról, s tőle származik az Esztergomra vonatkozó tömör megállapítás: Mater et caput... azaz az ifjú egyháznak anyja és feje Esztergom. Ugyancsak az István megkoronázását közvetlenül követő évekből datálódik a többi egyházmegye kialakulása is. 1009-ben volt az erdélyi egyházmegye születésnapja; egyébként ez az egyetlen püspökség, amelyet nem a székhelyről, hanem a tájegységről neveztek el. A Csanádi egyházmegye azzal büszkélkedhet, hogy első püspöke - méghozzá István kérésére - maga Gellért volt. Az ugyancsak Szent István életében kialakult váci püspökség pedig az egyetlen a sorban, amelyről évszám szerint pontosan tudjuk, mikor jött létre. A magyar katolicizmus csaknem ezeréves történelme során természetesen voltak változások az egyházi megyehatárokban. Új vallási régiók jöttek létre; 1090 táján pl. a zágrábi, 1111-1113 között a nyitrai püspökség. Gyakorlatilag azonban a XII. század végétől a XVIII. század utolsó harmadáig, azaz Mária Terézia uralkodásáig nem volt jelentős változás. A legutolsó szervezeti módosulás pedig 81 éve történt - a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye kialakításával. Az egyházi megyehatárok igencsak messze esnek a köz- igazgatási határoktól. Jellemző a különbözőségekre - és a módosítás indokoltságára -, hogy például Budapest a hitélet katolikus térképén részint Esztergom, részint Székesfehérvár, részint pedig Vác fennhatósága alá tartozik. A püspöki kari bizottságnak azonban az egyházi területi egységek efféle sajátosságai ellenére is úgy kell kidolgoznia a „határrevíziót”, hogy jobb feltételeket teremtsen a lelkipásztori tevékenységhez, de alapjaiban ne változtassa meg a magyar katolikus egyház történelmi hagyományait Szabó Margit
