Új Dunántúli Napló, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)

1993-03-18 / 75. szám

1993. március 18., csütörtök üj Dunántúlt napló 11 Fogjanak kezet a generációk! Jószomszédi mozgalom, nemzetközi fesztivál Európának kellett volna felzárkóznia A nyugdíjemeléssel kapcso­latos parlamenti huza-vona ár­nyékában viszonylag simán át­ment a szavazó-mechanizmu­son a nők nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvény. Esze­rint az ezredforduló körül már a nők is 60 éves korukban mehet­nek nyugdíjba -ebben az egyen­jogúság újabb stációját kö­szönthetjük. Már ha köszöntés­ről egyáltalán szó lehet. A vitában sok mindent el­mondtak, valamiről azonban senki sem szólt egy szót sem. Pedig a lényeg ez lett volna. Az előkészítéstől kezdve szüntelenül azt hallhattuk - s ezt emelték ki az elfogadást kö­vető sajtótájékoztatón is -, hogy ez is az Európához való felzár­kózásunk folyamatába illik bele, hiszen földrészünkön mindenütt magasabb a miénk­nél a nők nyugdíjkorhatára. Ez szemmel láthatóan eufórikus büszkeséggel töltötte el mind­azokat, akik e tárgyban megszó­laltak. De vajon volt-e ok a büszkeségre? Az Európába menetelés kel­tette örömünk közepette nem vettük észre, hogy előfordul - igaz, és sajnos nem nagy szám­ban - amikor inkább Európának illenék felzárkóznia hozzánk, semmint nekünk feladni olyas­mit, ami - kimondom, ha meg­köveznének is érte - 'az előző rendszer vívmányának tekint­hető. Mert akárhogy is vesszük, mindenképpen humánus intéz­kedésnek tekinthetjük az 55 éves korhatárt, még akkor is, ha tudjuk: ez egyfajta kompenzá­ciója volt a nők teljes foglalkoz­tatottságának, a mesterségesen alacsony szinten tartott bérek­nek, a gyermeknevelés körüli családi nehézségeknek, s mind­annak, ami ezekkel járt. Min­denesetre az 55 év által a nők­nek megvolt az esélyük arra, hogy a körülményeikhez képest viszonylag hosszabb ideig él­vezhessék az un. harmadik élet­szakaszt. Az 55 évet indokló körülmé­nyek mára mit sem változtak, az említett esély viszont az új kor­határ által megszűnt. Az Euró­pához való újabb felzárkózás örömünnepén nem tűnt fel, hogy a magyar nők kb. ugyan­akkor fogják kezdeni a nyugdí­jas életüket, mint a földrész más asszonyai, csak éppen az életki­látásaik sanyarúbbak. Lehetetlen nem arra gondolni a nők nyugdíjkorhatárának ilyen sürgős felemelése okán, hogy itt alig titkolható a kapcso­lat a nyugdíjviszonyokhoz: mi­nél később megy valaki nyug­díjba, annál rövidebb ideig kell neki fizetni. Tudom, ez így kimondva túl­ságosan brutálisan hangzik, de attól, hogy nem mondjuk ki, a tény tény marad. Erre sem ártott volna gondolniuk azoknak, akiknek 1993-ban, amikor a gazdasági és a társadalmi élet a mélyponton van, s a munkanél­küliség is most már velünk élő valóság, oly fontos volt ez az Európához való nagyon is indo­kolatlan felzárkózás. Hársfai István Az Európai Közösségek Mi­niszteri Tanácsa Brüsszelben ünnepélyes keretek között meg­hirdette: „1993 az idősek és a generációk közötti szolidaritás Európai Eve”. A Nyugdíjas Klubok és „Életet az éveknek” Országos Szövetsége - amely­nek 535 nyugdíjas klub tagja az ország minden részében, fal­vakban és városokban - az Eu­rópai Közösségek gondolatának szellemében meghirdeti az alábbi programot:- Szövetségünk felkéri az Önkormányzatok vezetőit, ve­gyenek rész márciusban azokon a regionális (2-3 megyében kö­zösen rendezett) tanácskozáso­kon, amelyek célja felmérni, elemezni: mit tesznek, mit te­hetnek az önkormányzatok az idős lakosságért a jelen helyzet­ben, a legújabb rendeletek és törvények keretén belül. Javasoljuk elemezni azt is, miként kapcsolódhat az idős la­kosság a település életébe, az önkormányzat munkájába. Mindebben természetesen a nyugdíjasok érdekképviseleté­nek, érdekvédelmének foko­zása, életkörülményeik jobbí­tása a legfontosabb feladat, de javasoljuk megbeszélni azokat a lehetőségeket is, amelyek a nyugdíjasok kulturális lehető­ségeit bővítik.-Javasoljuk, minden város­ban, minden községben alakul­jon meg az Idősek Tanácsa. En­nek legyen konkrétan meghatá­rozott, közösen eldöntött sze­repe (javaslati, netán vétójoga) a település idős lakosait érintő kérdésekben.- Hallgassák meg az idős la­kosság véleményét, javaslatait a település életével kapcsolatos minden kérdésben, tervben, és számítsanak arra, hogy közülük sokan még tevékenyek és konk­rét feladatok elvégzésében is vállalnak szerepet. Használják fel egy élet során szerzett ta­pasztalataikat, tudásukat, amit oly örömmel adnának át a fiata­labb generációnak.- Májusban nemzetközi ta­nácskozást szervezünk - a kö­zép-európai kezdeményezés or­szágainak küldötteivel és az Eu­rópai Közösségek megbízottjá­nak meghívásával -se tapasz­talatcsere alapján célunk kiala­kítani az együttműködés minél konkrétabb, minél hatékonyabb formáit.- Szövetségünk klubjai java­solni fogják az önkormányza­toknak, hogy félévente rendez­zék meg az Idősek Fórumát - ennek szervezésében tagságuk minden segítséget megad és természetesen aktívan részt vesz ezeken a fórumokon.- Javasoljuk, hogy minden városban és községben havonta egyszer legyen fogadónap az idősek számára - s ezen az ille­tékes vezetők, szakértők adja­nak választ minden felvetődő problémára, kérdésre, a társada­lombiztosítástól kezdve a legkü­lönfélébb, a helyi egészségügyi, ellátási és más problémákon át a kulturálódás lehetőségéig.- Az első félévben minden településen klubjaink elemezni fogják eddigi tevékenységüket, részvételüket a település életé­ben, kapcsolatukat az önkor­mányzattal. A klubok vezetősége - javas­latunk szerint - határozatot hoz a szükséges jobbításra, az ed­digi tevékenységek hatéko­nyabbá tételére.- Klubjaink törekvése, hogy megindítsák a településeken a „Jószomszédi Mozgalmat”, melyhez kérjük, hogy a városok és falvak polgárai minél többen csatlakozzanak.- Szövetségünk ez év júniu­sában megrendezi az Idősek III. Nemzetközi Fesztiválját. Örömmel vesszük, ha ebbe a je­lentős, nagy nemzetközi prog­ramba minél több város és köz­ség bekapcsolódik.- A „Generációk közötti szo­lidaritás” gondolatának szelle­mében szövetségünk március végén országos tanácskozást rendez. Ennek tapasztalatai alapján helyi szervezeteink ha­sonló megbeszélést tartanak áp­rilisban a falvakban és a váro­sokban. Szeretnénk, ha mindennek nyomán konkrét tervek, mun­kaprogramok születnének, mi­ként válhat valósággá az idősek és a fiatalabb generációk egy­mást tisztelő, egymást segítő együttélése az élet minden terü­letén.-Javasoljuk, hogy a közép­iskolákban induljon mozgalom egy-egy idős emberrel (főleg magányossal) kialakítandó fo­lyamatos, közvetlen kapcsolat kiépítésére. Ez az őszinte em­beri kapcsolat rendkívül sokat jelenthet a fiatalok emberré vá­lásának folyamatában.- Szövetségünk regionális és helyi szervezetei az év során Generációk Szabadegyetemét rendezik meg. Kéijük, hogy minél több szervezet, minél több idős és fiatal lakos gazda­gítsa saját elképzeléseivel az 1993-as év programját. Az év szellemében fogant tervekről, megvalósult módszerekről - a tapasztalatok széleskörű ismer­tetése céljából - kérjük, folya­matosan tájékoztassák szövet­ségünket. Szövetségünk, mint a Nyug­díjasok Országos Kamarájának egyik alapító tagja, imént vázolt programját a kamara tagszerve­zeteivel, regionális szerveivel a legszorosabb együttműködés­ben kívánja megvalósítani. E rendkívül fontos program­ban kérjük az állami, az önkor­mányzati szervek, intézmények, társadalmi szervezetek és egyé­nek tevékeny részvételét, a mi­nél hatékonyabb együttműkö­dést. Felhívásunk nyomán Szé­chenyi István gondolatát kíván­juk megvalósítani: „Az ember csak annyit ér, mint amennyit használ”. Knoll István, Országos Szövetség elnöke Megrendelhető a Diabetes Lap a cukorbetegeknek A cukorbetegeknek szóló, kéthavonta megjelenő Diabetes című újság, amely eddig térítés nélkül, a szakrendeléseken ke­resztül jutott el az érintettek­hez, ezentúl megrendelhető. A tízezer példányban megje­lenő lap népszerű a cukorbete­gek között, mivel számos olyan információt találnak benne, amely segíti a mindennapjai­kat: a diétás receptektől a he­lyes életmóddal kapcsolatos ta­nácsokon át az alapvető elmé­leti tudnivalókig. Aki azt szeretné, hogy rend­szeresen a lakására kapja az új­ságot, az alábbi címre írhat: 2310 Szigetszentmiklós, Szeg­fű u. 19. Diabetes Alapítvány. Vendégek jönnek Seattle-ból a pécsi Idősek Klubjába Kedves fogadtatásra talált a pécsi Apáca utcai Idősek Klub­jának meghívása Pécs amerikai partnervárosában, Seattle-ban. Szeptemberben ugyanis jönnek az ottani klub idősei. Clyde Fisher, a Seattle^ Life­time Learning Center (Életkor Oktatási Központ) igazgatója legutóbbi, Kakas Lászlónéhoz, a pécsi klub vezetőjéhez írott le­velében arról számol be, hogy szeptember 8-dikán érkezik ti­zenöt fős csoportjuk Buda­pestre, majd szeptember 12-di- kén pedig Pécsre. Öt napot kí­vánnak itt tölteni, abban a vá­rosban, amelyre nagyon kíván­csiak, különösen történetére és kultúrájára. Érdeklődésüket a pécsi idősektől kapott könyv és fotók ugyancsak felkeltették. Nagy a készülődés a pécsi klubban, ahol az idősek és az ott dolgozók immár hónapok óta szorgalmasan tanulják az angol nyelvet, hogy anyanyelvükön válthassanak szót vendégeikkel. Illyés Gyula páratlan humorú, a népéletet őszinte ragaszkodással bemutató darabját a Tűvéte- vők-et mutatta be vasárnap este a pécs-somogyi Kodály Művelődési Házban, a kupuszinai ama­tőr színjátszó csoport. A vajdasági Petőfi Sándor Művelődési Egyesület több évtizedes múltra tekint vissza, jelenleg két amatőr színjátszó csoportjuk is működik. Az egyik - amelyet Dienes Mihály vezet, s amelynek tagjai vasárnap itt szerepeltek -jobbára fiatalokból áll, ők jelentik az utánpótlást. Ez a csoport kereste a Doktor Sándor Zsolnay Művelődési Központon kersztül kap­csolatot a pécs-somogyiakkal, amelynek eredménye volt a hétvégi előadás és az ezt követő baráti találkozó. Az általános iskola, a kulturális és környezetvédelmi egyesület, és a nyugdíjas klub ajándékokkal kedveskedett a kupuszinaiaknak. A barátság, amely összeköt ben­nünket, maholnap fél évszázados. Amikor megismertük egymást, sem vol­tunk már nyálasszájú ifjak. Ha felszeleteljük a dolgokat és górcső alatt vizsgáljuk, mi is történt ezalatt a több, mint emberöltőnyi idő alatt, talá­lunk szép számmal jeleket, amelyek a külső szemlélő számára megkérdőjelez­hetik a ragaszkodás, az eggyűvé tartozás, egyáltalán a barátság fogalmát. Mert míg Ő a racionalitások, a száraz tények, a számokkal és adatokkal iga­zolható és megdönthetetlen érvek papja volt mindig, addig én a fantázia világ­ában kerestem menedéket a világ osto­baságai ellen, kiszínezve mindent, a sö­tétet és feketét csakúgy, mint az elvisel­hetetlen szürkeséget. Végig vitáztuk az ötven évet. Ő sztoi­kus nyugalommal szemlélte és viselte el szangvinikus kitöréseimet, s amikor ne; kém már erek dagadtak a nyakamon, Ő még mindig csendes mosollyal nyug­tázta erőlködéseimet. Hogy tudniillik meggyőzzem Őt a magam igazságáról. Hagyta, hogy beleringassam magam a hitbe, hogy ez sikerült, mert felvonultat­hattam érveim teljes arzenálját, s amikor azt hittem, hogy sikerült meg és legyőz­nöm, egy kurtán odavetett mondatával teljesen megsemmisített. Mert amíg én színes kaleidoszkóp­szerű álmodozásaimból kapartam elő ér­veimet, Ő a valóság kegyetlen talaján maradt és nyakon öntött cáfolhatatlan igazságokkal. Hálás köszönettel tartoznék neki, hogy rendben tartotta a vérnyomásomat. Edzette kíméletlenül. Van-e a rendnek kedve? Barátaink úgy vettek körül bennünket vitáink alkalmával, mint a dél-amerikai kakasviadalok pálya szélén gubbasztó szakértő közönsége. Ha lanyhult némi­képpen a vita heve, ha fogytán voltak a patronok, amelyekkel egymásra tüzel­tünk, harsány hangon bíztattak bennün­ket. Valljuk be, mi csak később vettük észre, hogy ők milyen jól szórakoznak a mi komolyan vett csatárazásainkon. Ő nekem, én neki mindig mindent megbocsátottunk. Nem Vittük magunk­kal, mint kenguru a kölykét, a vita hevé­ben egymásra kent sarat, tudtuk, volta­képpen a mindig kellő hőfokon tartott érzés köt össze igazán bennünket. Mi­közben - mint a legendás szerelemben - sem vele, sem nélküle nem igen tudtunk meglenni. Mindketten kölcsönösen fel- töltöttük egymást. Mint mondtam, min­dent megbocsátottunk egymásnak. De amit legutóbb elkövetett e lap hasábjain, azt nem akarom neki sem megbocsátani, sem elfelejteni. Valószínűleg elsősorban azért, mert megint igaza van, s ez vérig háborít. „A rend kedvéért” c., közelmúltban megjelent cikkében felrúgva minden olyan érzést, amely hamis hiten, elképze­léseken, álmokon nyugodott, bebizonyí­totta, hogy a nyugdíjemelés mértéke va­lóban »nnyi, amennyit a hozzáértők pub­likáltak. Arcpirító igazság. Ráadásul mindezt a rend kedvéért mondta, írta le. Kedvem volna nyelvész- kedni, s arról értekezni, mit is jelent ez a szó: kedv. Azt mondják jókedvem van, azt, hogy rossz, s ezzel félreérthetetlenül elmondták azt is, milyen érzésekkel ölelkezem, viaskodom. De ha csak az alapszóval, a „kedv”-vel operálok, min­denki pozitív előjelű érzésvilágra gon­dol. Kedvem van ezt, vagy azt tenni, te­hát szívesen vállalom a feladatot. Ha megszólítok valakit ekként: kedves bará­tom, nem gondolok arra, hogy rossz, avagy jókedvű hangulatában érik -e el szavaim. * Ebből a - meglehet önkényes - okfej­tésből következtethetően a rend, amely­nek kedve van, nem rosszat, nem kelle­metlent, hanem jót, kedveset, ajándékot akar adni. Ez esetben a felemelt nyugdíjak ál­modott és akárhogy csűtjük - csavarjuk, jogosan elvárt és korábban beígért mér­tékét ígéri. Ámbár - mint tudjuk - nem így történt. Bosszantó maga a tény, amely többszázezer nyugdíjast ért várat­lanul. Akik otthon már kiszámították, mit és mennyire engedhetnek meg maguknak a jövőben. Úgy is mondhatnám, mennyi il­lúziót teremtettek meg maguknak. És akkor jön egy valósághoz tapadó, meg­másíthatatlan érvekkel és megfellebbez­hetetlen adatokkal zsonglőrködő eszme- futtatás, amely azzal háborít, dühít fel, hogy igaza van. Persze csak teoretiku­san. Mert az elmélet bennünket (Őt sem, mert Ő maga is nyugdíjas) nem igen ví­gasztal. Bennünket nem érdekel, legfeljebb pozitív, ám elérhetetlen példaként a svéd, a német, a francia, vagy a kanadai nyugdíjas ügye, állapota. Mert ebben az esetben folytatott vi­tánkban barátom ilyen példákat, helyze­teket vázolt fel igaza alátámasztásául. Szívünk joga, hogy ebből annyit fogad­junk el, amennyi érzéseink szinten tartá­sához bőségesen elegendő. De az már erősen elítélhető, hogy mindemögött politikai érveket sorakoz­tatunk fel, ha mutogatunk visszafelé, ha az egyébként szigorú tényeket a felelős­ség áthárításának lemoshatatlan mázával kenjük be. Mert amíg a barátom a tényekre tá­maszkodik, én a még el nem felejtett ígé­retekre gondolok sok sorstársammal együtt, akik hiszik - mert mondták nekik - , hogy felemelkedésükben, méltó tá­mogatásukban és megérdemelt juttatá­sokban az arra hivatottaktól a legna­gyobb segítséget remélhetik és kapják. Egyébként meggyőződésem, hogy a nyugdíjemelés ügye már sokak könyö­kén jön ki. Ha azonban a fogalmat, amely „csak” kétmillió embert érint bármi más, ma aktuális, politikailag és gazdaságilag eleven ténnyel, szóval he­lyettesítjük, korántsem egy szűk réteg érdekeiről, inkább a közhangulatot és közérzetet óriási mértékben érdeklő do­logról van szó. A rendnek tehát lehet kedve, s ha van neki, adja oda egy nélkülözhető darabká­ját, hogy nekünk is legyen. Élni, remélni, szurkolni és segíteni. Bokrétás András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents