Új Dunántúli Napló, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)
1993-02-27 / 57. szám
8 uj Dunántúlt noplö 1993. február 27., szombat Magyarok a Délvidéken Domonkos László történeti áttekintése kisebbségeink léthelyzetéről Lélegzetelállító hazai tudatlanság, tájékozatlanság övezi a határokon túli magyarság történelmét, sorshelyzetét egyaránt. Sajátos okokból - mindenhol másképp - gyakran maguk sem ismerik eléggé saját múltjukat (maholnap anyanyelvűket sem . . .) Az anyaország törekszik ugyan (de nem eléggé!) enyhíteni a fájdalmakat; törekszik buzdítani őket, törekszik nemzeti azonosságtudatot formálni - vagy éppen teremteni, ahol ez szükséges. Mindenekelőtt a történeti valóság föltárásával, eltorzított nemzeti önismeretünk kiigazításával. Összegezés Számos történelmi elemzés, résztanulmány született már, főleg az utóbbi években erről. Domonkos László történelmi tanulmánykötete viszont nem kevesebbre vállalkozik, mint összegezni a déli határokon túli magyarság jó 900 éves történeti helyét, szerepét; elnyomatása és megfogyatkozása okait s egész tragikus léthelyzetét - napjainkig. Az áttekintés időszerű és hiányokat pótol. Ez a legfrissebb történeti munka jelenleg, amely átfogóan tárgyalja déli jelenlétünk és több évszázados visszaszoríttatásaink tendenciáit. S nem kevésbé a - Trianon óta különösképp fölgyorsult - kényszerű asszimiláció formáit a „nagy-szerb” állami politika jegyében. A szerző történeti elemző munkája gondos, elmélyült. Kiterjed a tájnév-etimológia („Délvidék”) történeti alakulásától a részterületek - Bácska, Bánát (Bánság), Sze- rémség valamint a Drávaszög s a Mura-vidék - és a „Vajda- ság”-fogalom földrajzi, gazdaságföldrajzi, történeti, etnikai, kulturális, de főleg politikai körvonalazásáig szinte mindenre, ami az ottmaradt magyarságot érinthette Trianon előtt és után; a két világháború között s külön fejezetben a titoi szövetségi állam „ölelésében”. Tények történészi csoportosításával és tekintélyes számú statisztikai adatsorokkal bizonyítva, hogy a szerb nagyhatalmi törekvések kezdettől jelen voltak az ott élő magyarság teljes gazdasági kizsigerelésére, politikai ellehetetlenítésére. Nagy teret szentel a kultúra, az irodalom és a magas színvonalú délvidéki magyar sajtó szerepének felmutatására. Ezen (főleg szabadkai, újvidéki) orgánumok és törekvések, karöltve a magyar párt politikai aktivitásával, oroszlánrészt vállaltak abból, hogy a magyarság egyáltalán fennmaradhatott. Ha számarányában tartósan fogyatkozva is, de megmaradt az önmagunkban feldolgozhatatlan és megemészthetetlen „partizáni” népirtás (1944 őszén) s a titói „kirakat” évei-évtizedei ellenében is, mind a mai végveszély órájáig. Ebből is kitetszik mindaz, ami a kötet egészét jellemzi. Ami egyben fő értéke is. Domonkos szembehelyezkedik ötödfél évtized „hivatalos” történelemszemléletével, amely elhallgatta a legfontosabb tényeket. S ezzel - a Délvidék esetében is - igaztalan, torz ítéletet alkotott ismert eseményekről, amelyekről nem beszélhettünk; vagy nem ismertekről, amelyeket csak nemrég óta sirathatunk, gyászolhatunk meg. Mindösz- sze két példát erre a történelmi közelmúltból. A szerbség szörnyűséges magyargyűlöletének nem csak az újvidéki „hideg napok” tömegmészárlása adta-adja meg kifogyhatatlan izzását, robbanótölteteit. Hanem, mint a szerző hangsúlyozottan rámutat, 1941 április eleje. Amikor egy burkoltan ultimátumszerű hitleri kényszer szorításában vonultunk be a Délvidékre. S mindezt, a negyvennégyes genocídium után, talán idővel „ad acta” tették volna a szerbek, történelmileg is. De ’41-ben a magyar lakosság a Délvidéken örülni merészelt ősei földjének visszafoglalásán - ez megbocsáthatatlan ... A polemikus elemző feltárás, összegezés voltaképp a kötet egészét áthatja, miközben - a Délvidék magyarságáról, élet-halál harcáról lévén szó - nem mentes a sorok közt feltűnő indulati töltéstől sem. Ez, ahogy közeledünk a mához, napjaink polgárháborús iszonyatához, mind erősebb, olykor vulkáni lávaömlésként jelenik meg. A napi hírek valósága, az ottani magyarság léthelyzete, létküzdelmei azonban fölmentik a szerzőt, ahogy bárki mást is, a keserű elfogultság kritikája alól. Hírről az utóbbi másfél évről, a bosszú balkáni módszereiről s a korábbi 70 év „lágy” felszín mögötti fojtogatásairól képtelenség indulatok nélkül szólni. Ilyenformán nem az elkerülhetetlen szubjektív hangvétel okoz számomra némi gondot is. A kötet kiváló történeti összegezésként indul. így is folytatódik, amíg a szerző bizonyos történelmi távlatokból alkot képet számunkra a délvidéki magyarság sorskérdéseiről. Tudományos igényű történészi elemzésekkel világít meg korokat, konfrontá- ciós tényezőket és történelmi összefüggéseket. Imponáló tárgyismerettel - és teljesség igényű forrásanyaggal - merül el a társtudományok (szociológia, néprajz, irodalom- és sajtótörténet, nyelvészet stb.) alkalmazásában is a koronként összehasonlító elemzésekben. A tényanyag közreadásában azonban lehetne ökonomikusabb; a túlrészle- tezés veszélyei gyakran kísértenek. Fő gondom mégis a kötet struktúrája, amely nem egységes. Idézeteit (résztanulmányokból) gondosan, jól választja meg, a hosszabb — egyébként nagyon fontos tényanyagot közlő - riport- és interjúelemeket azonban szívesebben látnám egy függelékben, mint a könyv szerkezeti egységéhez illeszkedő szintézisek helyén. így a sűrűsödő műfaji keveredést is elkerülhetné. Kézikönyv Mindezzel együtt Domonkos harmadik könyve nemcsak tehetségesen induló történész-írót sejtet. Maga a kötet nélkülözhetetlen kézikönyv mindazok számára, akik elszorult szívvel várják az újabb és újabb híreket, naponta, délvidéki magyarságunk sorshelyzetéről és példátlan testi-lelki szenvedéseiről. (Zrínyi Kiadó). W. E. Galérianézőben Pécsett és Komlón Tűzben edzett ikon-éjszakák Morvay László: Sodorna és Gomora Ezek a Pécsi Kisgalériában látható tűzzománcok, Morvay László munkái - noha egy művelt, verseket író, literatúrában otthonos művész alkotásai - sokkalta többek a címben jelzett témák illusztratív megfogalmazásánál. A színskála szélső pólusai - a vörös, a kék és a sárga - közt kifeszülő, mélytűzű, szuggesztív dráma valamennyi. A zárt, monász-szerűen lehatárolódó formák - a csak az irónia fegyverével felmagasztosítható Én - és a lobogó kék és vörös tüzekben edzett ég kontrasztjai. A lobogó fények, a tünékeny, karctű-finom Szalay- és Kon- dor-ihlette vonalak megannyi esélyt jelentenek a mélykék vagy vörös ikon-éjszakákban - ahol a biblikus tájak evilági csavargójának minduntalan megjelenik az angyal - hacsak Salome vagy a Tékozló lány képében is. Égy-egy arc a maga változataiban is látomásaként, a lélek- és színváltozatok festői szinonimájaként. Míg másutt - mint a „Konyakmentesítés” című képének epezöld delíriu- mában -, a kép a tűz komplementer színeibe fullad. Az eseményen uralkodó gondolat általában a kompozícióval - mint vertikális és horizontális tagolású építménnyel — kihangsúlyozott, a klasszikus mérték szerint, ahogy ezt sok más közt a Lear vagy az Angyalburok példázza. Grafika és kolorizmus szér- ves egésszé „ég” a vonalak költészetét is felfokozó tűzben, ez a lobogás égeti időtlenné a felidézett kultúrantropológiai toposzokat - a Biblia, a görög mitológia vagy a magyar népművészet sejtelmes világát, amelyek mára e képek hites és szerves struktúrateremtő elemeivé váltak. A Pécsi Kisgalériában tűzzománcait kiállító művész maga ad összefoglalást munkáiról: „Műveim figurálisak, klasszikust hagyományt őriznek, reneszánsz ihletésűek, főleg biblikus témájúak, etikai problémákkal és az emberi kapcsolatok ábrázolásával foglalkoznak. A vonal és a szín harmóniájának megteremtésén, egyénített megvalósításán túl, a különböző képzőművészeti technikák ösz- szeépítésével és megújításával foglalkozom. Tagja vagyok a Magyar Köztársaság Művészeti Alapítványának. A mértékletes önmeghatározás valójában számos díjat, köztük Szahara Nagydíjat, Afrikán és Japánon át az Egyesült Államokig sikeres kiállításokat takar. Oktatómunkát a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Szépművészeti Tanszékén, és a Gaál Imre Képzőművészeti Stúdió vezetését - többek közt nemzetközi sikerek felé. És amire most a legbüszkébb: tavaly szentelték fel Nagyváradon azt a nagyméretű tűzzománc főoltárát, amit a Szent László király sírja fölé épített vártemplom számára készített. S most következett végre ez a Pécsett első önálló kiállítás - hacsak a képcsarnokbelit nem tekintjük annak -, egy olyan művésztől, aki méltán ajánlható a közönség figyelmébe. A közelmúltban több „amatőr” festő mutatkozott be a megyében. Közülük Takács Péter komlói rajzpedagógus az utóbbi évek aszketikus munkatempóban született alkotásait - 53 évesen élete első önálló tárlatát - rendezte meg a Komlói Művelődési Központ. A mű születési körülményeinek a végeredményt illetően már semmi közük az „Istenverte tökéletesség” iránti vágyhoz - a kifejezés Bocz Gyuláé, a neves szobrászművészé, aki ismét tárlatra készül Komlón -, és nem befolyásolhatja a mű megítélését sem. Mégis, Takács első jelentkezése különösen azért figyelemre méltó, mert egy-egy képén még ott az anyaggal való küzdelem nyoma, míg néhány munkája - friss, könnyű kézzel megoldott akvarelljei, krétarajza, olajképe - a nagyon szép fehéringes nőportréja - a biztoskezű, erőteljes koloristát is megelőlegezik. Bóka Róbert Nagysikerű koncertet adott hétfőn este a pécsi színházban a Pécsi Szimfonikus Zenekar Gyermán István, a zenekar koncertmesterének emlékére, aki három éve hunyt cl. Közreműködött Vass Ágnes (hegedű) és Ludmány Emil (brácsa). Vezényelt az uruguay-i származású Nicolas Pasquet. Az Irányított irodalom újabb kötete írók pórázon - egy gyűjtemény legérdekesebb dokumentumai A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete megjelentette az Irányított irodalom című könyvsorozat újabb kötetét. Az írók pórázon című munka az egykori Kiadói Főigazgatóság - 1961. és 1970. között keletkezett - eddig publikálatlan dokumentumaiból válogat. A kötetben szereplő iratok Tóth Gyula gyűjteményéből származnak, aki a főigazgatóság munkatársa, majd egyik vezetője volt. A kiadó erről sajtótájékoztatón számolt be az újságíróknak. Elhangzott: a Kiadói Főigazgatóság megítélése - amelyet a közvélemény cenzúrahivatalként tartott számon - árnyaltabbá vált. (A Kiadói Főigazgatóság a különböző kiadói terveket koordinálta és rangsorolta, illetve szűrőként, politikai okokból rostálta a kiadásra javasolt műveket.) A kötetben helyet kapó iratok és feljegyzések hű képet adnak a főigazgatóság működéséről, mindennapos munkájáról. A könyvben találhatók többek között „magasabb helyekre” küldött jelentések, jutalom- és díj-javaslatok, levelek és különböző listák a kiadott könyvekről, a szerzők honoráriumáról. (MTI)--------------------------------------------------Szép magyar vers Petőfi Sándor: Téli világ Megölte valaki magát, Az hozta ezt a rút időt. Fuj a szél, táncol a tányér A borbélyműhelyek előtt. Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában. A napszámos, napszámosné Tuskót fűrészel és hasít; Daróc pólyában gyermekök A szélvésszel versenyt visít. Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában. Jár nagy léptekkel föl s alá A katona az őrhelyen, És számlálgatja lépteit; Kínjában mást mit is tegyen? Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában. A hosszúlábú drótostót Kopott gubáját cepeli; Az orra érett paprika, S hidegtől folynak könnyei. Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában. Barangol a vándorszínész Egy falutól a másikig; - Meleg ruhája nincs ugyan, De mindazáltal éhezik. Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában. Hát a cigány?... vacog foga A rongyos sátorok alatt; Kopogtat a szél és bemegy, Bár a cigány nem szól: szabad! Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában. Megölte valaki magát, Az hozta ezt a rút időt. Fuj a szél, táncol a tányér A borbélyműhelyek előtt. Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában.
