Új Dunántúli Napló, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)

1993-02-21 / 51. szám

Siker A sikernek nemegyszer ólomsúlya van - gyengéden megmarkol, majd a földre ránt. A sikernek néha szárnya van; fölemel és száguld veled. Észre sem veszed, ahogy a tágas ég ragyogóan kéklő kendője be­köti a szemed. Egy vitathatatlanul nagy, e tájékon született szobrászmű­vészünk a napokban levelet kapott a nagytekintélyű Camb­ridge Biografichal Centertől. A levél tudatja, hogy XX. századi teljesítménye alapján a nem­zetközi szervezet díjában ré­szesül. Ezt a díjat ötévenként ítélik oda - olvasható a levélben - nyolcvan ország művészei kö­zül választva, életkorra és nemre való tekintet nélkül. Ez a díj százévenként ítél­Egy díj, amelyet százévenként adnak hető oda újból, és természete­sen a művészt a cambridge-iek által kiadott nemzetközi kiad­ványba is bekerül. A címzett nem más, mint a Pécs, majd Villány után lassan már egy évtizede Hosszúhe- tényben, a Fő utcai kis paraszt­házban dolgozó Bocz Gyula. A szobrászművészt a szakmának, de lassacskán a közönségnek sem kell bemutatni. Nevezete­sen szép, szépségében igaz szobra, a „Spirál” a Villányi Szoborpark elmaradhatatlan látványává, tán legszebb köz­helyévé vált. Sztéléiről, a teret sokszorosan visszhangzó idol­jairól tanulmányokat, magáról Boczról könyvet is írtak már. Most, amikor ráköszönök, jókora farönk - szokatlan mé­retű sárgabarack fa törzse ­csupaszul a nagyoló kés alatt. A hosszú, domborművű törzs, benne a termékenység-jelkép­ként kirajzolódó vájolat; a ma­goktól elsúlyosult kalász akár egy gyöngysor-fonadék.-Ha azt mondom, hogy az egyik legnevesebb Párizsi szakfolyóiratban, amely ta­nulmányt közöl a munkáimról, ott vagyok mindjárt Michelan­gelo mellett, akkor az írigyeim azt mondják, na, ez a pasas megint nagyképűsködik. A dí­jat mindazért kaphattam, amit az életemben szobrászként megcsináltam. Miért szerény­kedjek? frigyeim ezzel és enél- kül is vannak, lesznek. Ez egé­szen természetes dolog, ahogy állatvilágban is a különböző fa­jok ellenségei lehetnek egy­másnak.- Ötvenhatéves vagyok, ti­zenéves korom óta faragok. És most az a kérdés is következt- het, hogyan lettem szobrász. Erre is tudok válaszolni: annak születtem. Nem lehettem más. Ha ilyen alázattal fogadja el az ember, akkor ezt kell csinálni. Ezért tekintem természetesnek, az eddigiek következményének, ha ezt el is ismerik. Az udvaron két vaskos, egyenként is többtonnányi szi­bériai márvány. Frissen hullott hó a koronájuk. A megmunká­lás után Komló főterére kerül­nek majd, egy fekete gránittal szegélyezett medence ékessé­geként. Hallgatnak, mintha mit sem tudnának a siker titkairól. B.R. Napi 90 ezer forint heroinra Alfredo Komlón keresi a szabadulást Alfredo épp egy ablak kere­téről dörzsölgeti a régi festéket. Ez már a tavaszi felújítás előké­szítő munkája, amelyben mind­annyian részt vesznek, akik itt vannak a Leo Amici Alapítvány komlói rehabilitációs otthoná­ban. Alfredo Catanacci azonban mégis más, mint a többiek. Annyiban, hogy ő az első kül­földi, aki az olasz Leo Szövet­ség támogatásával itt létesített otthonban próbál megszaba­dulni a kábítószer függőségtől. Hamar kipróbálta ezt a szen­vedélyt. Mindössze 13 wes volt, amikor az első adag kábí­tószert elfogyasztotta. Pusztán kíváncsiságból. Más oka nem volt rá, hisz meglehetősen jó anyagi körülmények között ne­velkedett, szülei közismert em- berek-Nápolyban, akik mindent elkövettek, hogy megszabadít­sák a kábítószertől, de ered­ménytelenül. Alfredo egy idő után már az utcán élte az életét, s amikor a rendőrök először el­kapták, nyolc kapszula heroin volt nála. Olyan közösségekbe került, ahol megpróbálták leszoktatni a drogról, de mindig megszökött. Egy idő után már haza sem me­hetett, mert lopott, erőszakosan viselkedett. Akkor már ott tar­tott, hogy egy nap másfélmillió lírát (kilencvenezer forint) köl­tött heroinra. Végül az édesapja egyik barátja vitte el Maddalo- niba, a Leo Szövetség egyik re­habilitációs otthonába, ahol fel­hagyott a drog fogyasztással és három évig meg is volt nélküle. Az elmúlt évben azonban újra kezdte.- Ma már nem csak tudom, de érzem is, hogy a szervezetem nem bírja - mondja. - Szeret­nék megszabadulni tőle. Most ide hoztak, akik eddig segítettek nekem. Magyarul nem tudok, az itt lévőkön kívül senkit nem is­merek, de talán ez is segít ne­kem abban, hogy változzak. A komlói rehabilitációs ott­Alfredo Catenacci Fotó:Proksza László honnak pedig, ha úgy tetszik, ez egy vizsga feladat, kezdettől segítette őket az olasz szövet­ség, és ma is támogatja őket. Ők fizetik az otthon havi rezsijét. A volt Carbon sporttelepen jelen­leg hét szenvedélybeteg lakik. Napközben dolgoznak. Egyikük egy tetszetős kan­dallót épít a nagy szobában. Ál­latokat is tartanak. Nyulakat, csirkéket, pulykát. Tavaly már elkezdték művelni a kertet, az idén folytatják. A költségvetés naponta 320 forintot juttat nekik személyen­ként, de vannak támogatóik is. Mint a komlói Privát Pék KKT napi négy kiló kenyérrel, a Mo­zaik Kft. 70 000 forint értékű építőanyaggal, a József Attila Alapítvány 300 000 forinttal, amit az épület szigetelésére, műhelyek kialakítására fordíta­nak. Kétszázezer forint értékű élelmiszer adományozott nekik Joachim Top német állampol­gár, Balogh Attilától - aki szin­tén Németországban él - egy régi Mercedest kaptak, a bony­hádi zománcgyártól pedig edé­nyeket. A Szerencsejáték RT. 700 000 forintnyi támogatásá­ból a központi fűtést szeretnénk megcsináltatni. T. E. Testvérvárosunk, Kolozsvár Hat csapat jutott a döntőbe Tizenhét csapat vehetett részt a Testvérvárosunk, Kolozsvár című vetélkedő szombati, pécsi elődöntőjén. Bár az erdélyi vá­ros Pécs testvérvárosa, sok csa­pat nevezett be Baranya más te­lepüléseiről is. Már a hét fordulós selejtezőn is érezhető volt, hogy az általá­nos iskolás gyerekek nagyon komolyan veszik a játékot. A Szivárvány Gyermekházban rendezett elődöntőn ismét bebi­zonyították még a zsűri számára is meglepően jó felkészültségü­ket. A végeredményben elért pontszámok közötti igen kis kü­lönbségből is látszott, hogy nemcsak az első hat helyezett 4 Új VDN érdemelné meg a kolozsvári utazást. A döntőt ugyanis már­cius végén az erdélyi megye- székhelyen rendezik. A tegnapi elődöntőn a felké­szítő tanárok már csak mint kí­sérők vehettek részt, a főszerep az ötfős gyerekcsapatoké volt. A vetélkedőn a legügyesebb­nek az Esztergár Lajos úti is­kola csapata bizonyult. A ko­lozsvári döntőre utazik még a szentlőrinci 1. számú iskola, a Petőfi utcai iskola 7/a, a Rác­városi iskola 8/a, a Fehérhegyi iskola 6/a és hatodik helyezett­ként a Bánki Donát úti iskola 6/b osztályának csapata. P. V. Mihály király üdvözlete a pécsieknek A Magyar-Román Baráti Társaság nemzetközi elismertsége Talán kevesen tudják: az egykori román király, a Hohenzollernek közül való Mihály, (1866-tól 1947-ig ültek a román trónon) az USA-ban be­repülő pilóta is volt. E bá­torságot ugyancsak meg­kívánó, veszélyekkel ka­cérkodó szakmára 1947 után váltott, ugyanis ak­kor mondott le trónjáról, - s kényszerült hosszú, máig is tartó emigráci­óba. Ma családjával Svájcban él, királyi ház­tartásában, s ha a hír igaz, egy időben csirke­farmja hozta számára a megélhetéshez szükséges pénzt. Mindezt azért írtuk elöljáró­ban, mert az 1921-es születésű Mihail a minap levélben kö­szöntötte a pécsi székhelyű Ma­gyar-Román Baráti Társaságot, kívánva jó munkát és sok sikert 1993-ra. Dr. Iglói Zoltán, a társaság elnöke e fényképes királyi üd­vözlet kapcsán elmondta, hogy a százötven_szavas, román nyelvű levélben Őfelsége örömét nyil­vánította ki a társaság létezése felett, s annak a reményének adott hangot, hogy „hozzá fog járulni a magyar és a román testvérek közötti békéhez és megértéshez. ” A király megkö­szönte a társaság évkönyvének és újságjának tiszteletpéldányát, melyet különös érdeklődéssel olvasott. Egyúttal dedikált fénykép is érkezett Svájcból, a királyi házaspár genfi otthoná­ból, Mihail király és Ana ki­rályné aláírásával. (Csak záró­jelben jegyezzük meg: a királyi üdvözletét a Ház titkárságának vezetője, Raluca Sandu vetette papírra.) Iglói Zoltán a levél és üdvöz­let kapcsán elmondotta, hogy a társaság nagy örömmel konsta­tálja, Magyarországon és Ro­mánián kívül, a nagyvilág más országaiban élők közül rs egyre többen szereznek hírt a pécsi társaság létezéséről, és egyre többen azonosulnak a társaság alapító gondolatával, a két nép megbékélésének előmozdításá­val. így többek között Tom Lan­tos szenátor, az amerikai tör­vényhozás képviselője. (S föl­tétlenül érdekes hír az is, amiről a társaság egyik székesfehérvári tagja értesítette az elnökséget: a minap Kanadában járt, s öröm­mel látta, hogy e tengeren túli országban is híre van a társa­ságnak, sőt pártoló tagsággal klubot is szerveztek kanadai magyarok.) Végezetül a társaság elnöke elmondotta, hogy a Pécsett szerveződő magyar és román polgárok fórumának időpontját is kitűzték már: az idén, augusz­tus 27-e és 29-e között rendezik meg a sokak által nagyon várt rendezvényt, amely a maga sa­játos eszközeivel szeretné elő­mozdítani a két nép közötti párbeszédet. K. F. Déldunántúli népdaléneklési verseny Ötven fáklya égett Mohács neves fiának, Schneider Lajos népdalgyűjtő zenepedagógus­nak az emléktáblájánál pénte­ken este a Gólya utcában, ahol Olsvai Imre, az MTA Zenetu­dományi Intézetének főmunka­társa mondott beszédet. Ezután a Park- utcai Általános Iskola kórusa adott műsort, majd meg­koszorúzták az emléktáblát. A koszorúzás a XXII. Dunántúli népdaléneklési verseny meg­nyitó programja volt, amelyen részt vettek Mohács vezetői és francia testvérvárosuk, Watter- los küldöttsége is. A tegnap a Batra Kft. székhá­zában dr. Kati István polgár- mester köszöntötte a versenyt, amelyen megyénként öt általá­nos iskolás diák mérte össze énektudását. A zsűriben az el­nöklő Olsvai Imre mellett he­lyet foglalt dr. Várnai Ferenc zeneszerző, a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet munkatársa, Horváth László, az Újvidéki Rádió népzenei szerkesztője, Solymosi János, Magyar Rádió zenei főmunkatársa, Szvorák Katalin népdalénekes és Ede- rics Gábor, a Magyar Művelő­dési Intézet munkatársa. A gálaműsorban is fellépő győztesek; 1. Balázs Izolda (Kaposvár, Kodály Zoltán Ált. Iskola), a Schneider Lajos-em- lékplekett és a közönségdíj nyertese, 2. Kovács Eszter (Ba- latonfüred, Bem József Általá­nos Iskola) 3. Marosvölgyi Ag­nes (Tatabánya, Kodály Zoltán Ált.), 4. Baksa Kata, (Litéri Ál­talános Iskola, Veszprém m.), 5. Tóth Eszter, (Székesfehérvár, Hermann László Zeneiskola). A győzteseknek helyi népművé­szek, a Mohács és Vidéke Áfész és az IBUSZ kirendeltség aján­lottak fel jutalmakat. A versenyt a Budapest Bank támogatta. Dombóváron és Nagykanizsán más a helyzet / Bizonytalan a pécsi MAY óvoda sorsa A vasút veszteségessége mi­att a MÁV jelentősen csökken­teni akarja a különböző, jóléti célokat szolgáló intézményei­nek számát és ebbe az óvodák is beletartoznak. A pécsi, Mártírok úti MÁV óvoda sorsáról decemberben tárgyaltak először.- A MÁV képviselője két javaslattal kereste meg a Pol­gármesteri Hivatalt - mondja Tóth Béla, a hivatal Közműve­lődési Közoktatási és Sport Irodájának vezetője. - Az egyik szerint közös működte­tésre ajánlották az óvodát, de ennek a technikai részére nem volt elképzelés. A másik úgy szólt, hogy átadnák az épületet, bérleti díjat nem kémének érte, de az önkormányzatnak kellene az intézményt működtetnie. Ez évi 6,5 millió forintot jelen­tene. Az óvodában jelenleg 77 gyermek és 15 dolgozó van. Ezt a költséget nagyon soknak találtuk, hisz a 150 személyes óvodáink is kevesebb pénzből gazdálkodhatnak. A Közokta­tási Bizottság úgy döntött, hogy ezt a terhet az önkor­mányzat nem vállalhatja és nem is terjesztette a kérést a képviselőtestület elé. Viszont felajánlottuk, hogy azt az 55 gyermeket akik szeptemberben is itt lennének óvodások, elhe­lyezzük. A szülői kívánságok­hoz igazodva már meg is van, hogy kit hova vesznek fel, ha erre szükség lesz. Az óvónők­nek is tudunk állást kínálni, a technikai dolgozók közül azonban nem mindenkinek. (A közalkalmazotti törvény szel­lemében kezdőknek tekinten­dők a korábban üzemi intéz­ményekben dolgozók, így a fi­zetésük is valószínűleg eszerint alakulna. A szerk.)- A Polgármesteri Hivatal képviselőivel folytatott megbe­szélések a jószándékú egyezke­dés jegyében zajlottak -mondja dr. Tahi József, a MÁV Pécsi Igazgatóságának munkaügyi és humánpolitikai osztályvezetője. - A képhez az is hozzátartozik, hogy nem csak a Mártírok úti óvodába járnak vasutas dolgo­zók gyermekei, vagyis a város elhelyezte azokat is, akik nem ide jelentkeztek. Ugyanakkor az igazgatóság még nem döntött végérvényesen ennek az óvodá­nak a sorsáról. Újabb állásfogla­lást kértünk a vezérigazgatóság­tól, amely március elejére vár­ható. Egyébként nem csak a pé­csi, hanem a dombóvári és a nagykanizsai óvodánknál is várható változás, de ott más a helyzet: az önkormányzatok egyharmad arányban hozzá já­rulnak a működtetési költsége­inkhez. Ha a MÁV óvoda mégis az önkormányzathoz kerülne, nem az első lenne, amelytől megvá­lik a nehéz helyzetbe került fenntartó vállalat. Korábban a bőrgyár kényszerült lemondani gyermekintézményéről, s lehet, hogy a sor még folytatódik. A város óvodái 5204 gyer­mek befogadására alkalmasak, a létszám pillanatnyilag 5411. Nagyok az aránytalanságok, a kertvárosiak most is zsúfoltak. Szóval erről az oldalról sem ideális a helyzet. T. E. 1993. FEBRUÁR 21., VASÁRNAP Bocz Gyula hosszúhetényi műtermében Fotó: Proksza László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents